Az Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottsága nem látott rá a jegybanki alapítványok működésére, mondta Nyikos László, a testület egyetlen ellenzéki tagja mondta az ATV Szabad szemmel című műsorában. Nyikos, akinek az MNB ingatlanvásárlásait kifogásoló jelentését pénteken tárgyalta a testület, ehhez hozzátette: ez nem csak rá, hanem a Fidesz által delegált bizottsági tagokra is vonatkozik.
A kormánypártok nem tartottak központi ünnepséget, az ellenzéki pártok pedig külön-külön majálisoztak. A felszólalók a kormány "szociális érzéketlenségét", és az urizálást bírálták. Gyurcsány Ferenc az MSZP majálisán is feltűnt, ám a beszédek helyett inkább a sült kolbászra volt kíváncsi. Részletek a videóban.
A Miniszterelnökség 2015 októberében meghirdette a festő alkotásait méltó módon bemutatni kívánó új kiállítótér megvalósításához szükséges nyílt ötletpályázatot.
Kisiklott egy tehervonat vasárnap reggel Washingtonban, 14 vagon az oldalára borult. Senki nem sérült meg, viszont veszélyesnek vélt anyagok szivárogtak három tartályvagonból.