Az Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott az Afrika-bajnok elefántcsontparti csapattal a Groupama Arénában rendezett pénteki barátságos mérkőzésen, amelyen először találkozott egymással a két együttes.
A libanoni Hezbolláh meg fogja erősíteni jelenlétét Szíriában, ahol Bassár el-Aszad elnököt támogatva a kormányerők oldalán harcol a lázadók ellen; ezt a radikális síita milícia és párt feje, Haszan Naszralláh jelentette be egy pénteki beszédében.
A német kormány a Volkswagen-csoport (VW) dízelbotrányával összefüggésben vizsgálatot indított 30 dízelüzemű autótípus feltűnően magas szén-dioxid-kibocsátása miatt - mondta pénteken Berlinben a szövetségi közlekedési minisztérium szóvivője, megerősítve az ügyről szóló sajtójelentéseket.
Lezárták a washingtoni Fehér Ház környéjét, miután lövöldözés történt. Rendőrségi források szerint az elkövetőt, akinek kilétéről egyelőre nincsenek információk, őrizetbe vették.
"Jó elképzelésekkel léptünk pályára és több olyan elemet is meg tudtunk csillantani, amit gyakoroltunk" - értékelte a magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya, Dzsudzsák Balázs az Eb előtti utolsó hazai meccsét az ATV tudósítójának.
Miközben kormánypárti politikusok az elmúlt hetekben csúcsra járatták a „reformok mûködnek” szlogent, rendre azzal hencegtek, hogy elképesztõ mértékben dübörög a magyar gazdaság, addig éppen egy, a kormány irányítása alatt álló intézet legfrissebb elemzése vágta haza ezt a propagandát. A magyar gazdaság ugyanis az elsõ negyedévben mindössze 0,5 százalékkal bõvült, ami minden elemzõi várakozást…
Ismét lesz Lovarda a Budai várban. Az alapkőletétel után a korabeli tervrajzok alapján újra felépítik a főőrség ma már romokban sem fellelhető épületét is. L. Simon László államtitkár és a kormány büszke a vár újjáépítésére, míg a szakma egy része és az ellenzéki politikusok elvetik a giccsbe hajló, anakronisztikus épületek megépítését és a teljes Hauszmann-tervet a magas költségek miatt. További…
Kevés veszélyesebb küldetés létezik egy nyugati újságíró számára mint, hogy látogatást tegyen az Iszlám Állam területén. Az egykori német kereszténydemokrata képviselő, Jürgen Todenhöfer ennek ellenére 10 napot töltött el Szíriában és Irakban a halálszekta vendégeként, hogy valós képet kapjon az „új állam” működéséről, céljairól, és nem utolsósorban megértse, hogy honfitársai közül miért adták fel…
„Az alternatív orvoslás és táplálkozás filozófiái egy kaptafára készülnek: igazolatlan hatásúak vagy bizonyítottan hatástalanok” – írja könyvében Boldogkői Zsolt. A biológusprofesszor hivatása részének tekinti felhívni a figyelmet arra, hogy a komoly iparággá terebélyesedett alternatív gyógyászat mögött pusztán anyagi érdekeltség és tudatlanság áll, tekintve, hogy sem az „energiafilozófiák” és…
Indul a nemzeti buszgyártás. A kormány tervei szerint már jövőre 1000-1200 hazai gyártású busz járhatja az utakat. Varga Mihály azt mondta, több ezer új munkahelyet és 30-40 milliárdos költségvetési többletbevételt vár az intézkedéstől a kormány. További részletek a videóban.
A mexikói külügyminisztérium "szabad utat adott" pénteken Joaquín "Köpcös" Guzmán mexikói drogbárónak az Egyesült Államokba: engedélyezte, hogy folytatódjon a bűnöző kiadatási eljárása.
Kifejezetten éles vita bontakozott ki az ATV Szabad szemmelben a médiapiac átrendeződéséről és a folyóiratok megszűnéséről György Péter esztéta, Tamás Gáspár Miklós filozófus és Hamvay Péter újságíró között.
Presser Gábor 2,5 millió dollárra pereli Kanye West, amerikai rappert, mivel New Slaves című számában felhasználta az Omega egykori slágerét, a Gyöngyhajú lányt.
Az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista terrorszervezet törökországi vezetője, Yunus Durmaz robbantotta fel magát a csütörtök esti rendőrségi rajtaütés során a délkelet-törökországi Gaziantepben - számolt be a szombati török sajtó.