Alkalmatlan az árvízi védekezésre a Nánási Út – Királyok útja védvonal, ráadásul jóval nagyobb környezeti károkkal járna, ha itt épülne a mobilgát – állítja Óbuda-Békásmegyer polgármestere.
Oroszország nukleáris fegyvercsörtetést végez, ami megkérdőjelezi az orosz vezetők elkötelezettségét a stratégiai stabilitás iránt - jelentette ki kedden Ashton Carter amerikai védelmi miniszter németországi látogatása során Stuttgartban.
Ali Hamenei ajatollah, Irán legfelsőbb vezetője felszólította az Egyesült Államokat, hogy álljanak el attól a tervtől, hogy amerikai katonai jelenlétet alakítsanak ki a Perzsa-öbölben. Továbbá az iszlám köztársaság ígéret tett arra, hogy minden figyelmeztetés ellenére folytatni fogják a térségben a háborús hadgyakorlatozást.
Elfogott az orosz rendőrség a hétvégén három férfit, akiket azzal gyanúsítanak, hogy öt családtagjával együtt április végén meggyilkolták a belügyminisztérium szamarai körzeti törzsfőnökének helyettes parancsnokát - közölte hétfőn a tárca sajtószolgálata.
Nem számít bűncselekménynek Olaszországban, ha valakit az éhség késztet arra, hogy kis mennyiségű élelmiszert lopjon; erről az olasz legfelső bíróság határozott keddi ítéletében.
Az emberi jogi törvények átalakítása érdekében kifejtett törökországi erőfeszítések nem elégségesek ahhoz, hogy Ankara reményeket fűzzön a 80 millió állampolgárának vízummentességet biztosító uniós megállapodáshoz - írja a Financial Times az Európai Bizottság jelentéstervezetére hivatkozva.
A visegrádi négyek továbbra is elkötelezettek az Európai Unió keleti partnerségi programjának megvalósítása iránt - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden délután Prágában, ahol megnyílt a V4-ek és a keleti partnerségben részt vevő hat ország külügyminisztereinek kétnapos találkozója.
Az iraki hatóságok több mint ezer foglyot, köztük tizenéveseket őriznek embertelen és megalázó körülmények között Anbár tartomány nyugati részén - közölte kedden az Amnesty International (AI) nemzetközi jogvédő szervezet.
Hét ember ellen indult eljárás kábítószer birtoklásának megalapozott gyanúja miatt. Egyikük komlói lakásából nagy mennyiségű kábítószergyanús anyagot, egy lőfegyvert és lőszereket is lefoglaltak - számolt be kedden a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.
A szíriai lázadók keddre virradóra és napközben lőtték a kormányerők kezén lévő negyedeket az északi Aleppó városában, és eltaláltak egy kórházat is. Egy orvos szerint 12 ember meghalt, több mint 70 megsebesült. Légitámadás érte a dzsihadisták fellegvárát, Rakkát, ott 18-an haltak meg. Eközben Nagy-Britannia és Franciaország az ENSZ Biztonsági Tanács rendkívüli ülésének összehívását sürgette.
Az Európai Uniónak csak akkor szabad liberalizálnia vízumrendszerét Törökországgal, ha Ankara teljes mértékben teljesíti a menekültügyben kötött megállapodást - vélekedett Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök kedden a Twitteren közölt bejegyzésében.
A tálibok fenyegetései és zaklató telefonok miatt elhagyta családjával Afganisztánt az az ötéves kisfiú, aki házilag, nejlonzacskóból készített Messi-focimeze révén világhírűvé vált.
Benyújtotta az Országgyűlésnek Boldog István fideszes országgyűlési képviselő kedden azt a javaslatot, amelynek értelmében nőne a kistelepülési polgármesterek jövedelme.
Rendkívüli Breakthrough-díjjal tüntetik ki a gravitációs hullámok létét és ezzel Albert Einstein egy százéves jóslatát bizonyító tudósokat, akik között hárommillió dollárt (812 millió forint) oszt szét a Jurij Milner orosz milliárdos kezdeményezésére négy éve létrehozott tudománytámogató alapítvány.
Bitay Márton földügyi államtitkár továbbra is azt állítja, véletlenül találkoztak és a fociról beszélgettek Mészáros Lőrinccel egy elegáns belvárosi kávézóban. Az LMP szerint azonban a felcsúti polgármester a földjeit akarta megmenteni az árveréstől. Ezért hivatali visszaélés miatt feljelentik az államtitkárt.
Több száz forinttal drágul jövő év végéig a cigaretta, miután csaknem 30 százalékkal nő a jövedéki adója. De az üzemanyagok után is extra jövedéki adót kell majd fizetni, ha 40-50 dollár alá csökken az olaj világpiaci ára. Tállai András államtitkár emellett bejelentette a már nagyjából ismert adócsökkentéseket is. További részletek a videóban.
Több nyugtalanító jel utal arra, hogy az Iszlám Állam esetleg képes vegyi fegyvereket előállítani Szíriában és Irakban - mondta az AFP francia hírügynökségnek kedden Ahmet Üzümcü, a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) főigazgatója.
Megoszlanak a vélemények Körmenden az odaérkező menekültek miatt. Az osztrák határhoz közeli kisvárosba tegnap érkezett meg az első 16 ember, akiket az ország más befogadó állomásairól hoztak ide. A városban egyre többen akarnak önvédelmi gázspray-t beszerezni, de ez egyik napról a másikra hiány lett. A Jobbik péntekre tiltakozást szervez a táborba érkezett menekültek miatt, közben a fideszes…
Az üzletember nagy fölénnyel megnyerte a Republikánus Párt Indiana államban kedden tartott előválasztását az amerikai média előrejelzése szerint. A demokratáknál Bernie Sanders szenátor legyőzte Hillary Clinton volt külügyminisztert.
„A vállalatokat állítja a döntéshozatal központjába a Transzatlanti Kereskedelmi és Befektetési Partnerség” - ezt állítja a Greenpeace igazgatója, akinek a szervezete 248 oldalnyi bizalmas dokumentumot hozott nyilvánosságra hétfőn az amerikai-európai uniós szabadkereskedelmi tárgyalásokról. Ami elsőre egyértelművé vált: a tervezett szabadkereskedelmi megállapodás nem valósítható meg érdekek…
Évente mintegy 300 új HIV-fertőzöttet regisztrálnak az országban - mondta Szlávik János infektológus a Magyar Nemzetnek. Hozzátette, hogy jelenleg körülbelül 1700 embert kell HIV-fertőzés miatt rendszeresen szűrni, ez a szám nő évente mintegy 300-zal, a betegség akár öt-tíz évig is lappanghat.
Elrendelték a kanadai hatóságok kedden az ország délnyugati részében fekvő Fort McMurray kiürítését, miután a város környékén erdőtűz ütött ki, amely a heves szél miatt gyorsan terjed is.
Összehívták szerdára az ENSZ Biztonsági Tanácsának rendkívüli ülését a szíriai Aleppóban folyó súlyos harcok miatt, amelyek a tűzszünet teljes összeomlásával és a genfi béketárgyalások megfeneklésével fenyegetnek - közölték kedden diplomáciai források.
Az Atlético Madrid két év után jutott be újra a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjébe, miután az elődöntős párharc második, keddi mérkőzésén 2-1-re kikapott a Bayern München otthonában, így 2-2-es összesítéssel, idegenben lőtt góllal lépett tovább.