Kínának nincs történelmi joga a dél-kínai-tengeri területekhez, és így ahhoz sem, hogy igényt tartson az ott található nyersanyagok kitermelésére - mondta ki ítéletében az Állandó Választottbíróság kedden.
A Városligetben most nem történik semmi, jogi csatározás lesz, hiszen törvénytelenül adták ki azt a birtokvédelmi határozatot, amely alapján eljártak a rendőrök és a biztonsági őrök – ezt Tordai Bence mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Összeütközött két személyszállító vonat Olaszország déli részén, Bari közelében kedden. A legfrissebb információk szerint eddig már legalább 20 ember meghalt, többtucatnyian pedig megsérültek.
Barack Obama személyesen is találkozhatott azzal a fekete férfival, aki a múlthéten vérfürdőt rendezett a texasi Dallasban. Az amerikai elnök meglepetésszerű látogatást szervezett egy afganisztáni katonai támaszpontra, ahol Micah Johnson egységét azzal bízták meg, hogy segítség a váratlan vizitet.
A legnagyobb sikernek azt tartja Kassai Viktor, hogy a magyar bírói csapat az "elsőtől az utolsó sípszóig" ott lehetett a vasárnap zárult franciaországi labdarúgó Európa-bajnokságon.
A mai fiatalok átlagosan 180 ezer forintos fizetésről álmodnak, miközben a munkára készülő hallgatók nagy része nem hisz abban, hogy piacképes szakmát tanul. És miközben az apróhirdetési portálok dugig vannak állásajánlatokkal, sokan nem találnak állást, mert a munkáltatók több éves tapasztalatot várnak el.
Jóváhagyták a Spanyolország és Portugália elleni deficitszankciós eljárás elindítását az Európai Unió pénzügyminiszterei a Brüsszelben kedden tartott ülésükön.
Az új brit kormánynak el kell döntenie, hogy mikor kezdeményezi az uniós kilépési tárgyalások megkezdését, és hogy milyen viszonyt alakítson ki az Európai Unióval a közösségen kívüli Nagy-Britannia - mondta Angela Merkel német kancellár kedden Berlinben.
Az ügyész szerint Tarsoly Csaba az általa létrehozott és irányított bűnszervezet határozott fellépésű, ellentmondást nem tűrő vezetője volt, aki a cégcsoport valamennyi cégének vagyonát saját vagyonának tartotta és a legnagyobb természetességgel akként is kezelte. A Questor-ügy keddi, első tárgyalásán a vádhatóság képviselője megkezdte a vádirat ismertetését.
A kormány új gyülekezési törvényt készít elő, hogy korrigálja az Alkotmánybíróság (Ab) által kedden megállapított mulasztásos alkotmánysértést. Trócsányi László igazságügyi miniszter kedden, Budapesten tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, tudomásul veszik az Ab azon döntését, amely szabályozatlannak ítélte a gyülekezési jog és más alapjogok összeütközésének kezelését.
Az előző kormányok gyakorlatát folytatja a Fidesz, amikor a külföldi tőkét különféle kedvezményekkel és az olcsó munkaerő ígéretével próbálja az országban tartani – mondta az ATV Start című műsorában az LMP társelnöke.
A következő két napban veszik fel az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékévének hivatalos dalát, amelynek zenéjét a számos világslágert jegyző Desmond Child jegyzi - jelentette be kedden Budapesten sajtótájékoztatón Schmidt Mária, az emlékév kormánybiztosa, a Terror Háza múzeum alapító főigazgatója.
Az Európai Unióba illegálisan belépő migrációs hullám április óta csökkent és Olaszországra koncentrálódik - mondta kedden Fabrice Leggeri, az uniós határőrizeti ügynökség, a Frontex vezetője.
Bernie Sanders, az elnökjelöltségért indult demokrata szenátor immár nyíltan támogatja Hillary Clintont, a demokraták várható elnökjelöltjét: ezt New Hamsphire-ben tartott közös nagygyűlésükön jelentette be kedden.
Ausztráliában többé nem közegészségügyi probléma az AIDS (szerzett immunhiányos tünetegyüttes) betegség, ami azt jelenti, hogy az ország immár azon kevés államok egyike, amelyeknek sikerült felszámolniuk a járványt - jelentették be vezető kutatók és egészségügyi szakemberek, hozzátéve, hogy a HIV-fertőzöttség terjedése ugyanakkor továbbra is probléma az országban.
Napról napra nő a szexuális támadások száma az észak-spanyolországi Pamplonában, ahol most tartják a bikafuttatásról híres San Fermín-ünnepet. A hatóságok keddi bejelentése szerint eddig 15 férfit vettek őrizetbe nemi erőszak és szexuális zaklatások miatt.
Narancssárga, vagyis másodfokú riasztást adott ki a várható heves zivatarok veszélye miatt néhány nyugati járásra az Országos Meteorológiai Szolgálat kedd este. Több megyében még szerdán is hőség lesz, de aztán egyre többfelé várhatók zivatarok.
Több mint 61 ezer ember írta alá azt az internetes petíciót, amely a Törökországban élő szíriai menekültek honosítása ellen tiltakozik - jelentette az APA osztrák hírügynökség kedden.