2017. július 8. szombat

júl. 8
9:29
Áder így is, úgy is a nyakunkon marad (Alternatív Energia)
Hiába vette semmibe a hatályos szabályokat, a rezsimben ennek semmilyen következménye nincs.
júl. 8
9:30
A legnagyobb cukiság történt meg idén a VOLT-on - fotó (Blikk)
A nyári fesztiválok pezsgő hangulatában - ahova mindenki szórakozni és inni megy, elszakadni kicsit a munkától, kikapcsolni - nem mindenki felejt el embernek lenni.
júl. 8
9:48
Repülővel utazik Budapestről? Szuper hírünk van! (Blikk)
- Forgalomba állnak ma az új, repülőtérre közlekedő autóbuszok en, így átszállás nélkül is el lehet jutni közösségi közlekedéssel a belvárosból a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtérre.
júl. 8
9:57
Friss hír: több baleset az M7-esen, a Balaton felé. Erre kerülj! (Ripost)
Csaknem tíz kilométeres torlódás alakult ki három baleset miatt szombat délelőtt az M7-es autópálya Balaton felé vezető oldalán Martonvásárnál - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes sajtószóvivője az MTI-vel.
júl. 8
10:00
Extrém baleset - Kamion tartotta a ház tetejét Vindornyaszőlősön (Videó!) (Alternatív Energia)
A kavicsot szállító teherautó súlyosan megrongálta az épületet.
júl. 8
10:02
Orvosi ügyelet nélkül maradhat a fukar önkormányzat (Alternatív Energia)
A kft. azonnali hatállyal szerződést bontott a képviselők döntése után.
júl. 8
10:06
Szívszorító részletek: esélye sem volt a két tininek, belefulladtak a Dunába (Blikk)
Nem menekülhettek: megszólalt a búvár, aki segített a két, Bátánál a Dunába veszett fiú utáni kutatásban.
júl. 8
10:24
Rémálom az M7-esen: három baleset történt, már tíz kilométeres a sor (Blikk)
Martonvásár - Csaknem tíz kilométeres torlódás alakult ki három baleset miatt szombat délelőtt az M7-es autópálya Balaton felé vezető oldalán Martonvásárnál - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes sajtószóvivője az MTI-vel.
júl. 8
10:26
Hoppá: nagy dobásra készül Magyarországon az Auchan (Blikk)
A cég az online áruház után most egy szupermarketet is nyit.
júl. 8
10:27
Torlódás az M7-esen: tíz kilométeren át araszolnak az autók Balaton felé (ATV)
Csaknem tíz kilométeres torlódás alakult ki három baleset miatt szombat délelőtt az M7-es autópálya Balaton felé vezető oldalán Martonvásárnál - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes sajtószóvivője az MTI-vel.
júl. 8
10:33
Czeglédy Csaba: nincs vagyonom külföldi széfekben (Alternatív Energia)
Egy kiló aranyat foglaltak le, erre reagált a politikus ügyvédje.
júl. 8
10:35
A Fidesz óva int a provokációktól! (Alternatív Energia)
Híreik vannak arról, hogy a kormányoldal részéről provokációkat terveznek
júl. 8
10:37
Rémálom az M7-esen (Alternatív Energia)
Három baleset is történt, 10 kilométeres a dugó.
júl. 8
10:39
Temetőben kaptak munkát a rabok Veszprémben (Alternatív Energia)
Jelképesen jóvátehetik, amit a társadalom ellen elkövettek.
júl. 8
10:41
Karambol a Balatonnál - Szántóföldön landolt az egyik autó (Alternatív Energia)
A műszaki mentést a polgárdi önkormányzati tűzoltók végzik.
júl. 8
10:45
Megvannak a Balaton Soundon paprikaspray-vel támadó rablók (HírTV)
A Balaton Sound biztonsági őrei elfogták és átadták a rendőröknek azokat, akik egy csütörtöki koncert alatt paprikaspray-vel fújtak le embereket a tömegben és letépték az ékszereiket.
júl. 8
11:00
Meg fog lepődni: kiderült, mennyit költenek a magyarok utazásra (Blikk)
Egyre többet költenek a magyarok belföldi kiruccanásra.
júl. 8
11:03
Döbbenet: ennyivel költünk többet belföldi utazásokra (ATV)
Egyre többet költenek a magyarok belföldi kiruccanásra.
júl. 8
11:06
Munkások avatták fel a vizes vb ugrótornyát - Videó! (Alternatív Energia)
Itt vannak a "milliókat érő" első ugrások.
júl. 8
11:08
Felborult egy kocsi a 27-esen (Alternatív Energia)
A jármű két utasa könnyebben sérült.
júl. 8
11:09
Annyiért kapnak új metrókat klímával, mint Budapest felújítottakat klíma nélkül (HírTV)
Moszkva annyiért kap vadonatúj metrókat, mint amennyit Budapest a felújítottakért fizetett – írja az MNO.hu.
júl. 8
11:10
Üres a Demokrácia – Nézze meg a legviccesebb nevű pécsi utcákat! (Alternatív Energia)
júl. 8
11:33
Nem kell aggódnunk, hogy nem minősített minket a Moody's (ATV)
Boros Imre közgazdász szerint nincs túlzott jelentősége annak, hogy nem vizsgálta Magyarország államadós-besorolását a Moody's Investors Service a péntek éjszakára kitűzött időpontban, így nem jelentett be osztályzatmódosítást sem.
júl. 8
11:33
Tízkilométeres a kocsisor az M7-esen (HírTV)
Három baleset is történt délelőtt az M7-esen - csaknem 10 kilométeres sor állt össze Martonvásárnál a Balaton felé.
júl. 8
11:48
Újabb jó hír a családoknak (Infostart)
Jövőre, a családok évében a kormány tovább bővíti a családi adókedvezményeket az elfogadott költségvetési törvény szerint - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szombaton Budapesten.
júl. 8
11:57
„Ha ekével jövök a Kossuth térre, látványosabb lesz az eredménye?” (HírTV)
Megfélemlítik a gazdákat, és a fideszes hatalmi rendszer bebetonozására készülnek a gazdatársadalom befolyásolásával – állítja az LMP.
júl. 8
12:03
Egerben borozgatott Franco Nero (ATV)
Július 6. és 9. között rendezik az Egri Bikavér Ünnepet Egerben, amelynek díszvendége Franco Nero.
júl. 8
12:03
Itt a figyelmeztetés: ezt a babakekszet inkább ne vedd meg a boltban (Pénzcentrum)
A "Belkorn" Biskids Bio almás ízű babakekszből az ajánlott maximális akrilamid érték több mint tízszeresét mutatta ki a belga hatóság. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) az Európai Unió gyorsriasztási rendszerén (RASFF)...
júl. 8
12:03
Tíz kilométeres a kocsisor az M7-esen (HírTV)
Három baleset is történt délelőtt az M7-esen – csaknem 10 kilométeres sor állt össze Martonvásárnál a Balaton felé.
júl. 8
12:09
Többet keresünk, de nem eleget (ATV)
A hazai átlagbér folyamatosan emelkedett az első negyed­évben, amit főként a minimálbér-emelés közvetett hatásával magyaráz a KSH. Áprilisban már nettó 201500 forint volt az országos átlagfizetés, 12 százalékkal több, mint tavaly áprilisban. Megyénként is csökkenőben vannak a különbségek, de még mindig a fővárosiak keresnek messze a legjobban, havi
júl. 8
12:12
Simicskó: háborúba soha nem szabad belebocsátkoznunk (Infostart)
A Magyar Honvédség ismét a fejlődés pályájára állhat, a Zrínyi 2026 az elmúlt 25 év legátfogóbb, legkiterjedtebb honvédelmi és haderő-fejlesztési programja - mondta Simicskó István Szentendrén az altisztek szombati ünnepélyes eskütételén.
júl. 8
12:12
Baleset Révfülöpnél: még zajlik a mentés - jobb, ha kerül (Blikk)
Révfülöp - Két személygépkocsi ütközött szombat délelőtt a Balaton északi partján Révfülöp és Pálköve között a 71-es főúton, ahol fél pályán halad emiatt a forgalom - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes sajtószóvivője az MTI-vel.
júl. 8
12:14
Ettől szebb lesz a nyara: sör, bor, fagyi és álomvakáció a Blikktől (Blikk)
Még csak készül a nyaralásra, és addig is jólesne kiszakadni a hétköznapokból? Esetleg már csak szép emlék az idei vakáció? Új játékunkkal segítünk, hogy a vártnál is élvezetesebb, kikapcsolóbb és szórakoztatóbb legyen a nyara!
júl. 8
12:15
Rétvári: jövőre tovább bővül a családok adókedvezménye (ATV)
Jövőre, a családok évében a kormány tovább bővíti a családi adókedvezményeket az elfogadott költségvetési törvény szerint - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szombaton Budapesten.
júl. 8
12:16
Durván beszólt: Dopeman a Pride-ot és a melegeket fikázza- videó (Blikk)
Dopeman remekül ért a polgárpukkasztáshoz, botrányaival mindig el tudja érni, hogy napirendre kerüljön. Most azonban nem az Orbán-szobor fejével focizott, és nem is a politikai karrierjét csiszolgatja, hanem a mai Pride kapcsán a melegeket ellen indított támadást.
júl. 8
12:30
Életmentő tippek a nagy bulizáshoz: így éljük túl a fesztiválokat (Blikk)
Ha nyár, akkor fesztivál! Mára szinte egymásba érnek a nagy tömegeket vonzó bulik.
júl. 8
12:39
Jobbik: A Fidesz kétes hírű transzvesztitákat népszerűsít (444.hu)
De ők majd betiltják a Pride-ot.
júl. 8
12:45
"Puzsér kapufát lőtt" - Stumpf írásával vágott vissza a publicistának Tóth Gabi (Alternatív Energia)
A kritikus vérig sértette az X-Faktor volt mentorát, de ő nem hagyta annyiban a dolgot.
júl. 8
12:47
Trump ígéretet tett Maynek (Alternatív Energia)
Amerika "nagyon-nagyon gyorsan" kereskedelmi megállapodást köt Londonnal.
júl. 8
12:49
Tragédia! Iszonyú tűz pusztított a pénzügyminisztériumban (Alternatív Energia)
Többen kiugrottak a kilenc emeletes épületből.
júl. 8
12:51
Tüntetnek a Tesco dolgozói - Videó! (Alternatív Energia)
Tisztességes bérért demonstrálnak.
júl. 8
12:51
Pride: Nem hajlandóak kordonok mögött vonulni (HírTV)
Nem hajlandóak kordonok mögött vonulni a 22. Budapest Pride résztvevői. A Jobbik kormányra kerülése esetén 2018-tól betiltaná a rendezvényt.
júl. 8
12:57
Kétórás várakozás: Torlódás a röszkei határátkelőhelynél (ATV)
Torlódás alakult ki a röszkei autópálya-határátkelőhely kilépő oldalán, szombat délelőtt a személyautóval Szerbia felé tartók kétórás várakozásra kényszerülnek - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.
júl. 8
13:03
Felszedik a villamos padlójáról Soros Györgyöt (444.hu)
A BKV azt mondja, nem így akarták, és az a legvalószínűbb, hogy "valaki" átragasztotta oldalról, oda.
júl. 8
13:09
Horvátországba mész nyaralni? Ezért százezres bírságot is kaphatsz (Pénzcentrum)
Mivel a magyar családoknál idén is Horvátország számít a legnépszerűbb külföldi úti célnak, így fontos hangsúlyozni, hogy nagyon komoly bírságra számíthat az, aki engedély nélkül pecázik az Adrián. Habár a magyarok jelentős...
júl. 8
13:18
Paprikaspray-vel fújták le a fesztiválozókat a Balaton Soundon (Alternatív Energia)
Elfogták a több százezer forintnyi értéket zsákmányoló tolvajokat.
júl. 8
13:20
Vettel megint lekörözte Hamiltont (Alternatív Energia)
Az előző két gyakorláson is a legnagyobb rivális zárt a második helyen.
júl. 8
13:21
3500 önkéntessel készülnek a FINA világbajnokságra (ATV)
Összesen 3500 önkéntes lesz jelen a 17. FINA Világbajnokságon és az azt követő Masters Világbajnokságon, akik több mint 30 területen dolgoznak majd - közölték a szervezők szombati sajtótájékoztatójukon.
júl. 8
13:21
Megrázó részletekre derült fény a Dunába fulladt gyerekekről (Ripost)
A mentésükre siető búvár félelmetes dolgokat árult el a történtekről.
júl. 8
13:24
Hátborzongató képesség: elárulta titkát a 100 éves fejszámolózseni (Blikk)
Közel a százhoz is szellemileg friss Pataki Ferenc, aki különleges képességgel született a múlt század elején: fejben számol ki pillanatok alatt akár milliós nagyságrendű tételeket is. A híres fejszámoló meghódította a világot, en él, de nyarait a Balaton partján tölti.

Keresés