Legalább három ember életét vesztette pénteken a Nápolytól délre található Torre Annunziata tengerparti településen egy részben összedőlt ötemeletes épület romjai között - jelentette a helyi tűzoltóság.
Két amerikai B-1B Lancer típusú hadászati bombázó gyakorlatozott a dél-koreai légierő egységeivel közösen az észak-koreai demarkációs vonal közelében, világos figyelmeztetésül Phenjannak - jelentette szombaton a Yonhap dél-koreai hírügynökség szöuli védelmi tisztségviselőkre hivatkozva.
A Daily News értesülése alapján, kómába esett, majd a St. Barnabas kórházban életét vesztette egy 51 éves, büntetett előéletű amerikai férfi, aki előzőleg borzalmas utcai támadás áldozata volt.
Szombatra virradóra eszkalálódott a helyzet a németországi Hamburg Schanzenviertel városrészében, a rendőrség nagy erőkkel vonult fel a G20 csoport csúcstalálkozójával szemben erőszakosan tüntetők ellen, akik barikádokat gyújtottak fel és fosztogattak.
Hogy kerül egy kisebb moszkványi orosz Sunny Isles Beachre? Mit keresnek az orosz titkosszolgálat volt tagjai a floridai ingatlanpiacon? És hogyan húz mindebből hasznot Donald Trump?
A hamburgi G20-csúcson megállapodtak szombaton egy közös nyilatkozat vázlatában, csak a klímaváltozásra vonatkozó részt illetően nincs egyetértés - közölték európai uniós tisztségviselők, hozzátéve, hogy szerintük ebben a témában is lesz megállapodás már ezen a napon.
Egy éve még úgy tűnt, az Európai Unió van válságban a Brexit miatt, mára azonban Nagy-Britannia került válságba, és az unió korábban nem látott egységet mutat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Bruxinfo főszerkesztője, Gyévai Zoltán.
Donald Trump amerikai elnök szerint az Egyesült Államok "nagyon-nagyon gyorsan" kétoldalú kereskedelmi megállapodást köt Nagy-Britanniával a brit EU-tagság megszűnése után. Trump kijelentette azt is, hogy eleget tesz a nagy-britanniai látogatásra szóló meghívásának.
Péntek este is folytatódtak a németországi Hamburg több negyedében a G20 csoport csúcstalálkozója elleni erőszakos tüntetések, az összecsapásokban csaknem 200 rendőr sebesült meg.
A német sajtó a hatóságokat - élükön Angela Merkel kancellárt - teszi felelőssé a G20-as csúcstalálkozót övező hamburgi zavargások okozta és az ország hírnevét romboló káoszért - írta szombati lapszemléjében az AFP hírügynökség.
Megjelent első bírósági meghallgatásán az az édesanya, akit azzal vádolnak, hogy kiirtotta majdnem az egész családját. Amit ekkor tett, csak tetézte az emberek megrökönyödését.