Hamburgban nagy erővel készül a rendőrség a pénteken kezdődő G20-as csúcstalálkozóra. Több ezer erőszakos tüntetőre számítanak, akik közül sokan már a német városban vannak. Szerdára virradóan vízágyút vetettek be ellenük.
Lengyelország Patriot légvédelmi rakétákat vásárol az Egyesült Államoktól - az erre vonatkozó megállapodást ismertető sajtóértekezletet szerda este, röviden Donald Trump amerikai elnök Varsóba érkezése előtt a lengyel nemzetvédelmi tárca honlapján jelentették be.
Kilenc órán át tartották blokád alatt a venezuelai parlamentet Nicolás Maduro államfő hívei: reggel hatoltak be a törvényhozás épületébe, súlyosan bántalmaztak több ellenzéki képviselőt, majd csak estefelé hagyták távozni az ottrekedt több száz embert.
Donald Trump szerdán késő este megérkezett Varsóba, második hivatalos külföldi útja első állomására. Az amerikai elnök a lengyel fővárosban kétoldalú tárgyalásokat folytat, majd részt vesz a Három Tenger Kezdeményezés csúcstalálkozóján.
A milliárdos figyelmeztetése szerint Németország a nyitott ajtók politikájával migránsokkal árasztja el Európát, ezért arra sürgeti az európai vezetőket, hogy nehezítsék meg az afrikaiak számára a kontinens elérését.
Kilenc órán át tartották blokád alatt a venezuelai parlamentet Nicolás Maduro államfő hívei: reggel hatoltak be a törvényhozás épületébe, súlyosan bántalmaztak több ellenzéki képviselőt, majd csak estefelé hagyták távozni az ottrekedt több száz embert. Közben az utcai megmozdulások sem csitulnak.
Varsó - Orbán Viktornál előbb találkozhat Donald Trump amerikai elnökkel Áder János magyar köztársasági elnök. A Népszava szerint ugyanis Trump megjelenik a "Három tenger" nevű kezdeményezés államfői szintű találkozóján csütörtökön.
Varsó - Patriot légvédelmi rakétákat vásárolnak a lengyelek az Egyesült Államoktól. Antoni Macierewicz nemzetvédelmi miniszter csütörtök reggel számol be az amerikai és a lengyel védelmi minisztériumnak az adásvételi megállapodás aláírásáról.
A negyven fokot a legtöbb emlős nem viseli jól, legyen szó akár emberről, akár állatról. Épp ezért veszélyes annyira a tűző napon a kocsiban hagyni a kutyát, vagy akár a gyerekeket, még ha csak pár dologért is kell beugranunk a boltba.
Tizenkét nap alatt a harmadik kereskedelmi célú műholdat juttatta sikeresen a világűrbe csütörtökön az amerikai SpaceX cég újrafelhasználható hordozórakétája, de ezeken kívül is sűrűn vittek műholdakat.
A venezuelai fegyveres erők legalább 123 tagját vették őrizetbe a kormányellenes tüntetések áprilisi kezdete óta árulás, zendülés, lopás és dezertálás vádjával - írta a Reuters hírügynökség csütörtökön katonai dokumentumokra hivatkozva.
Amerikai vadvédelmi illetékesek lelőtték azt a medvét, amely kedd éjjel betört egy coloradói házba és órákon át élelmiszer után kutatott, miközben a ház tulajdonosa az emeleten aludt.
Candace Tongate, a douglasville-i rendőrség egyik oszlopos tagjának ugyanúgy indult az esti műszakja, mint bármikor máskor. Forgalom figyelés, a rendet áthágók megbüntetése, ennyi volt a feladata. Soha se hitte volna, hogy az este végén szülésznőnek is áll.
Az Egyesült Államok Lengyelországgal együtt dolgozik azon, hogyan kezeljék Oroszország destabilizáló viselkedését - jelentette ki Andrzej Duda lengyel államfővel közösen tartott varsói sajtótájékoztatóján Donald Trump amerikai elnök csütörtökön.
Az Egyesült Államok Lengyelországgal együtt dolgozik azon, hogyan kezeljék Oroszország destabilizáló viselkedését - jelentette ki Andrzej Duda lengyel államfővel közösen tartott varsói sajtótájékoztatóján Donald Trump amerikai elnök csütörtökön.
Miközben a magyar kormány még egy miniszteri szintű találkozót se tudott eddig kibulizni, Trump Varsóban még a horvát elnökkel is tárgyalt, délutáni beszédében pedig Lengyelországot méltatja majd Európa biztonságának őreként a bevándorlással szemben. Viszont garanciát vállalt Közép- és Kelet-Európa biztonságára.
Sok gyerek mikor elkezd kutyáért, vagy macskáért könyörögni, kap valamilyen rágcsálót, hörcsögöt, degut, vagy tengerimalacot egyfajta alternatívaként. Nincs akkora helyigényük és a gond is kevesebb velük. Kivéve, mikor már húszat tart belőle az ember.
A belga államügyészség szerint az elmúlt napok sikeres rendőrségi akciói miatt a terroristák sarokba szorítva érezhetik magukat az országban, ami újabb terrorcselekmények elkövetéséhez vezethet, a tavaly márciusban, két helyszínen elkövetett brüsszeli merényletekhez hasonlóan.
Ellentámadásba mentek át a nemzetközi civilszervezetek, amelyeket azzal vádoltak meg, hogy Európába vonzzák a Földközi-tengeren átkelő migránsokat. Az Amnesty International az EU „kudarcot vallott politikáját” teszi felelőssé a tengerbe vesző emberek haláláért, miközben EU-miniszterek ma tanácskoznak a kérdésről.
Senki se szeret egy esküvőre egyedül érkezni, pláne nem akkor, ha nagy dinom-dánom a lagzi, a pletykás rokonokat meg miért is az ifjú pár érdekelné, mikor a pártában maradt lányt is kibeszélhetik.
Törökország uniós csatlakozási tárgyalásainak felfüggesztésére szólított fel csütörtöki állásfoglalásában az Európai Parlament (EP) plenáris ülése, amennyiben Ankara változatlan formában végrehajtja a széles körben bírált alkotmányos reformcsomagot. Törökország tiltakozik.
A lengyel nép Európa lelke, bár sokat szenvedett a múlt században, a lengyel nemzetet sohasem lehetett kitörölni a történelemből, és sohasem veszítette el a büszkeségét - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök csütörtökön Varsóban.