Donald Trump amerikai elnök azt állította egy szerda esti tévéinterjúban: Vlagyimir Putyin orosz államfő inkább a demokrata párti Hillary Clintont szerette volna az Egyesült Államok elnökeként látni a tavalyi választás után.
"Olyan társadalomban élünk, ahol már mind azt mondhatjuk, hogy egyenlők vagyunk" - ünnepelte a hatalmas többséggel, minden párt támogatásával elfogadott törvényt a 94 százalékban istenhívő ország miniszterelnöke.
Boris Johnson külügyminiszter az Egyesült Királyság Alsóházában kijelentette: nem hajlandóak kifizetni az Európai Uniónak azt a pénzt, amivel még tartoznak a szervezetnek. Az unió képviselői szerint emiatt megakadhat a tárgyalás a britek kilépéséről – idézi a Guardian cikkét az Index.
Donald Trump amerikai elnök helyi idő szerint szerdán a Reuters hírügynökségnek adott interjúban elmondta: nem hibáztatja fiát azért, mert az elnökválasztási kampány alatt találkozott egy orosz ügyvédnővel, aki Hillary Clintonra vonatkozó terhelő adatokat ígért neki.
A Heimat névre keresztelt kannabiszos cigaretta "tiszta svájci dohány" és természetesen "természetes kannabisz" keverékével van töltve, és kétszer annyiba kerül majd, mint egy átlagos cigaretta.
E hét végén Los Angelesben versenyez ismét Ryan Lochte hatszoros olimpiai bajnok amerikai úszó, akinek június végén járt le a riói olimpia után kapott tíz hónapos eltiltása.
Diplomáciai csúcsforgalom várható csütörtökön Párizsban, ugyanis a francia és a német kormány együttes ülése után a francia államfő az amerikai elnököt fogadja.
Kötelezettségszegési eljárást indított csütörtökön az Európai Bizottság (EB) Magyarország ellen a külföldről támogatott civil szervezetekre vonatkozó törvény miatt.
Maho Beach - Halálos tragédia történt a Karib-szigeteki üdülőparadicsomban. Meghalt egy turista, akit egy felszálló repülőgép hajtóműveinek gázsugara sodort el a Princess Juliana repülőtérnél.
A svéd rendőrség keményebben lép fel az utóbbi időben az országban tartózkodó illegális bevándorlók ellen, miután egy elutasított menedékkérő áprilisban teherautóval hajtott emberek közé Stockholmban - derült ki csütörtöki médiajelentésekből.
A német Süddeutsche Zeitung csütörtöki beszámolója szerint a szövetségi közlekedési minisztérium vizsgálóbizottság elé rendelte meghallgatásra a Daimler konszernt az egyes dízelmotorok emissziós értékeinek manipulálásával kapcsolatban felmerült ügyészségi gyanú miatt.
Véletlen egybeesés volna csupán, hogy két nappal a büntetőper előtt váratlanul megállapodtak a meggyilkolt Szergej Magnickij által feltárt 320 millió dolláros adócsalásból származó pénzek tisztára mosásával gyanúsított orosz politikuscsemetével?
Legalább 200, minden korábbinál több ember adta életét a környezetért 2016-ban szerte a világon - írta a Global Witness nevű nemzetközi civil szervezet csütörtöki jelentésében.
Legalább 12 ember meghalt és több mint 40 megsebesült, miután helyi idő szerint szerdán késő este öngyilkos merénylő robbantotta fel magát az észak-kameruni Waza nevű faluban - közölték hivatalos források.
Kötelezettségszegési eljárást indított csütörtökön az Európai Bizottság (EB) Horvátország ellen az INA horvát olajipari vállalatról szóló privatizációs törvény miatt, mert a testület szerint az sérti a szabad tőkeáramláshoz és szabad letelepedéshez való uniós jogot - közölte a horvát közszolgálati rádió (HRT).
Meghalt Liu Hsziao-po Nobel-békedíjas kínai ellenzéki aktivista - tudatták az illetékes tartományi hatóságok csütörtökön. A börtönből pár hete végstádiumú májrákja miatt kiengedett Liut a senjangi kórházban ápolták.
Angela Merkel német kancellár a 19. közös francia-német kormányülés után a francia elnökkel, Emmanuel Macronnal tartott közös sajtótájékoztatón egy újságírói kérdésre válaszolva Párizsban jelezte, nem ellenzi, hogy az eurózónának közös költségvetése és külön pénzügyminisztere legyen. Azt mondta: „Nem vagyok az ellen, hogy az eurózónának legyen eg
Franciaország és Németország megállapodott abban, hogy "közös európai légi harci rendszert" fejleszt ki a jelenlegi harci gépek hosszú távú lecserélésére - közölte csütörtökön a francia elnöki hivatal a két ország együttes párizsi kormányülését követően.
Ioan Vasile Tene, aki a hivatalban Gheorghe Funar polgármester kabinetfőnökeként helyezkedett el, a magyarokkal, a zsidókkal, a vallási és a szexuális kisebbségekkel szemben is felszólalt korábban.