A romániai népszavazáson való részvételre buzdított Kelemen Hunor. Az RMDSZ vezetője szerint a referendum nem tisztázza a család és a házasság fogalmát, amely a képviselő szerint a román alkotmányban összekeveredett, ugyanakkor lehetőség kínál törvényt alkotni a bejegyzett élettársi viszonyról.
Vasárnap népszavazás dönt a család fogalmáról Románia. Bár a téma megérdemelné a tisztességes vitát, ennek ellenére a politikai túlélésért folytatott küzdelem áldozatául esett. A kormányzó szocialista párt ugyanis tudatosan használja fel a témát arra, hogy a szavazóit mozgósítsa, illetve a pártot kikezdő botrányokról elterelje a figyelmet.
Egy külföldi delegáció érkezése miatt forgalomkorlátozásokra kell készülni hétfőn és kedden - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szombaton az MTI-vel.
Vitatkoznak a lakók Óbudán, látva a hatalmas panelsorok szigetelését: megéri-e? A többség szerint igen, hiszen sokkal szebbek és komfortosabbak lesznek a lakások, és az értékük is milliókkal ugrik meg - de van, aki azt mondja: az fűtésszámlán az ő élete végéig sem jönne vissza a milliós költség, amit most havi 10 vagy 20 ezerrel löki meg a közös kö
Ha egy kiadós szellemi túrát akarunk tenni Gyulán, jószerével gyalog is bejárhatjuk a látnivalók terét. Csak bírjuk befogadni, különösen októberben, a Múzeumok Őszi Fesztiválja idején.
Kizárta Volner Jánost tagjai közül a Jobbik országgyűlési képviselőcsoportja péntek délutántól késő estig tartó rendkívüli ülésén, Apáti István és Fülöp Erik pedig jelezte kilépését.
Új, nagy valószínűséggel átverős lakáshirdetés ütötte fel a fejét a magyar ingatlanpiacon. A csábító és olcsó lakáshirdetésekhez tartozó számon nem jelentkezik senki, cserébe egy furcsa tartalmú SMS-t küldenek csak. Mutatjuk...
A köztársasági elnök Kemecsén tartott ünnepi beszédet szombaton. Áder János hangsúlyozta, 1848-49 szabadságvágya a magyarok lelkében, gondolataiban és értékrendjében olyan erős alapra épült, hogy soha többé nem tudta lerombolni egyetlen korszak sem.
Nem adja vissza országgyűlési képviselői mandátumát a Jobbik frakciójából péntek este kizárt Volner János és a kevéssel később kilépését bejelentő Apáti István és Fülöp Erik. Ezt mindhármuk nevében írta Volner János szombaton a Facebook-oldalán.
A Corvinus Egyetem új működési modelljéhez vezető folyamatot az egész magyarországi felsőoktatásra szükséges kiterjeszteni - erről az innovációs és technológiai miniszter beszélt szombaton Pécsett.
A derékfájástól szenvedők 70 százaléka együtt él a fájdalommal ahelyett, hogy orvoshoz, vagy gyógytornászhoz fordulna – derült ki az Országos Gerincvédő Egyesület felméréséből. Sokan kipihennék a hátfájást, pedig ilyenkor egészségesebb átmozgatni az izmokat – mondta az InfoRádiónak Almásy Csilla gerincterapeuta, gyógytornász.
Saját közlésük szerint nem adják vissza országgyűlési képviselői mandátumukat a Jobbik frakciójából péntek este kizárt politikusok. Volner János úgy fogalmazott, továbbra is a nemzeti ügyeket fogja szolgálni.
Egy külföldi delegáció érkezése miatt forgalomkorlátozásokra kell készülni hétfőn és kedden - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szombaton az MTI-vel. A közlemény szerint elsősorban a belvárosi főútvonalakon kell időszakos forgalomkorlátozásra számítani, és több közösségi közlekedési járat rövidített vagy módosított útvonalon közlekedik
A bírói bérek rendezésének a közigazgatási bíróságok létrejöttével, legkésőbb 2020 január elsejével "nagy lépésekkel kell megkezdődnie" - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton a Balatonalmádiban, a XIV. Magyar Jogászgyűlés záró plenáris ülésén.
Vajon a politikai elit manipulációja vagy a népakarat áll a Brexit mögött? Mi is az LMP álláspontja a Sargentini-jelentésről? Nevezhetjük-e megbukott kísérletnek a Juncker-féle modellt? Izgalmas vita színhelye volt pénteken a Corvinus: magyar EP-képviselők ütköztették véleményüket Európa aktuális kérdéseiről és az unió jövőjéről.
Kora reggel különleges képeket készíthetnek a fotográfusok. Különösen igaz ez az őszi hajnalokra. Az MTI munkatársa a szlovákiai Óbást határában töltötte a reggelt.
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseinek példája és hűsége erősítette a későbbi nemzedékek magyarjaiban azt az elszánást és hitet, hogy a szabadság pótolhatatlan érték, amelyhez ragaszkodnunk kell - jelentette ki a köztársasági elnök szombaton a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kemecsén, Répásy Mihály (1800-1849) honvédtábornok sírjánál.
Az innovációs és technológiai miniszter szombaton úgy fogalmazott, hogy a kormány célja, hogy a Corvinus nemzetközileg még magasabb színvonalú legyen, és hosszú távon is piacképes diplomát adjon. Palkovics László a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) tisztújító közgyűlésén beszélt a felsőoktatási tervekről.
A Corvinus a teszt, és ha a modellkísérlet sikerül, a teljes felsőoktatás Palkovics Lászlóhoz kerül - írta az atv.hu egy hete. Ma Pécsen az innovációs miniszter bejelentette: a teljes magyar felsőoktatásra szükséges kiterjeszteni a Corvinus új működési modelljét.
Dr. Székely László azt mondta, hogy felhívta a figyelmet a szívbetegre, akiről kirúgása idején érkezett meg a külföldi szakvélemény az operálhatóságával kapcsolatban.
A Demokratikus Koalíció (DK) országos hálózatán keresztül szeretné elérni, hogy a kormány foglalkoztatási jogviszonyként ismerje el az otthonápolást és a jövő évtől a minimálbérrel megegyező juttatás járjon érte.
Több mint 50 kollégája állt ki petícióban Székely László szívsebész mellett, akit kirúgtak a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetből, ezután pedig meghalt egy beteg, akinek nem végezhette el műtétjét.
A Demokratikus Koalíció (DK) országos hálózatán keresztül szeretné elérni, hogy a kormány foglalkoztatási jogviszonyként ismerje el az otthonápolást és a jövő évtől a minimálbérrel megegyező juttatás járjon érte.