2018. október 6. szombat

okt. 6
7:00
Szombati sport: brutális felhozatal labdarúgásban (Sport365)
BL-ben e Szeged, Japánban a Forma-1.
okt. 6
8:18
Konokul, de pont nélkül (Azenpenzem)
A neheze azonban eztán következik, és nemcsak a labdarúgó Európa-ligában – legközelebb három hét múlva Szalonikiben, a PAOK vendégeként –, hanem itthon is.
okt. 6
8:24
Gigantikus víz alatti ernyő védheti a magyarokat is (Infostart)
A 2020-as tokiói olimpia szervezői kitartanak a nyíltvízi úszóversenyek eredetileg kijelölt helyszíne mellett, noha komoly aggályok merültek fel a vízminőséggel kapcsolatban.
okt. 6
8:39
Vb-résztvevő játékost igazolt a magyar klub (Sport365)
Szabadon igazolható futballistával erősített a csapat.
okt. 6
9:30
Hamiltoné a pole pozíció a Japán Nagydíjon (Infostart)
Az ötödik világbajnoki címére hajtó Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a Forma-1-es Japán Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.
okt. 6
9:36
Doppingbotrány: két évre eltiltották a versenyzéstől a bronzérmes olimpikont (Blikk)
Két évre eltiltották a versenyzéstől a 2014-ben olimpiai bronzérmes szlovén sílövőt, Teja Gregorint, mert 2010-ben doppingolt - hozta nyilvánosságra fegyelmi határozatát a sportág nemzetközi szövetsége (IBU).
okt. 6
9:42
Négy éve lebénult: kerekesszékkel lett testépítő bajnok Kristóf (Blikk)
Kerekesszékben ülve, deréktől lefelé lebénulva lett többszörös testépítőbajnok Harnos Kristóf (33).
okt. 6
9:45
F1: óriásit bakizott a Ferrari a szuzukai időmérőn (Sport365)
"Ének" az esőben!
okt. 6
10:18
Hamilton nagyképű nyilatkozata a szuzukai időmérő után (Sport365)
A többi dobogós is megszólalt.
okt. 6
10:48
Magyarok meccsei a kézilabda BL-ben - élő sportközvetítések (Infostart)
Kézilabda lesz az egyik főszereplő szombaton: férfi Bajnokok Ligája, csoportkör, Meskov Breszt-Telekom Veszprém és MOL-Pick Szeged - Celje. Folytatódik a Világkupa a Duna Arénában, és lesz sok labdarúgás is.
okt. 6
10:48
Hibázott a Ferrari, Hamiltoné a pole pozíció Japánban (ATV)
A címvédő és az ötödik világbajnoki győzelmére hajtó Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a Forma-1-es Japán Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.
okt. 6
10:51
Mourinho bármelyik pillanatban távozhat Manchesterből (Sport365)
A következő hetet már nélküle kezdi vélhetően a United...
okt. 6
11:00
Hamilton pályafutása 80. pole pozícióját szerezte (HírTV)
A Mercedesé az első sor, Vettel csak kilencedik.
okt. 6
11:18
A BL-főtábláért játszik szombaton a Fradi (Infostart)
Még egy páros mérkőzésen kell túljutni ahhoz, hogy a vízilabda BL-főtáblájára kerüljön a Ferencváros.
okt. 6
11:30
Véget ért a magyar meló (Azenpenzem)
Érvényesült a papírforma, a Magyar Kézilabda-szövetség (MKSZ) elnöksége jelezte Ljubomir Vranjes szövetségi kapitánynak és segítőjének, Björn Sätherströmnek, hogy nem velük képzeli el a folytatást.
okt. 6
11:36
Botrány: részegen rúgta be az ajtót egy hotelben a többszörös olimpiai bajnok (Blikk)
A hatszoros olimpiai bajnok Ryan Lochte egy szállodai botrányos incidens után döbbenetes vallomást tett: a sportoló elismerte, hogy alkoholfüggő, ezért szakemberhez fordul.
okt. 6
12:30
Teljes katasztrófa, ami Michelisz Norbival történt (Sport365)
Az egész szezon elúszhatott...
okt. 6
12:36
Sok a bizonytalanság Berki Krisztián körül (Infostart)
Egyelőre nem tudja, hogy mikor térhet vissza az olimpiai bajnok tornász Berki Krisztián, mert még tart a rehabilitációja tavalyi vállműtétje után.
okt. 6
13:03
Ifjabb Dárdai újabb komoly döntése a válogatott kapcsán (Sport365)
Egyértelmű jel.
okt. 6
13:36
Tudta? Minden harmadik focista légiós az NB I-ben (Blikk)
Kell-e sok külföldi az NB I-be vagy sem? A tizenkét csapatos labdarúgó-élvonalban a 2018-19-es idényben 36 országból érkezett 105 légióst foglalkoztatnak a klubok, vagyis a 324 regisztrált játékosból minden harmadik határainkon túlról érkezett.
okt. 6
13:54
McGregor már a meccs előtti mérlegelésen meg akarta rúgni Nurmagomedovot (444.hu)
Cirkusz, cirkusz, cirkusz.
okt. 6
14:00
Hosszú Katinka két számban is a legjobb idővel döntős (ATV)
Hosszú Katinka két számban is a legjobb idővel jutott döntőbe az úszók világkupájának budapesti állomásán a Duna Arénában zajló verseny szombati zárónapjának délelőtti előfutamaiból.
okt. 6
14:09
Óriási balhé a Chelsea-Vidi után, szidták a magyarokat (Sport365)
Nagyon nem a közvetítésbe illő szavak...
okt. 6
14:12
Családi futással kezdődött a Budapest Maraton (HírTV)
A nevezők száma már az első nap csúcsot döntött.
okt. 6
14:36
Két számban is döntőt úszik délután Hosszú Katinka (HírTV)
17 órakor kezdődnek a döntők.
okt. 6
14:42
Tört-zúzott az olimpiai bajnok klasszis, elvonóra viszik (Sport365)
Hova süllyedt?
okt. 6
15:15
Hihetetlen bravúr a magyar u17-es válogatottól (Sport365)
Nem akármilyen teljesítményekkel lett meg az elitkör.
okt. 6
15:48
Bezárhatják a kilátástalan helyzetű magyar csapat stadionját (Sport365)
Elkeserítő helyzetről számolt be a klub legfontosabb vezetője!
okt. 6
16:21
Ebben az összevetésben lehet, hogy soha nem érik utol Hamiltont (Sport365)
A legtöbb pole pozíciót szerző versenyzők rangosra.
okt. 6
16:24
Orbannal sokat nyerhet a válogatott (Blikk)
Willi Orban (25) személyében pénteken, a görögök elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésen (M4, 20.45) újoncot avathat a magyar labdarúgó-válogatott. A német RB Leipzig 15 millió eurót (4,8 milliárd Ft) érő, magyar és német állampolgársággal is rendelkező védője nem az első olyan focista az utóbbi években, aki egy másik válogatottat is választhatott volna
okt. 6
16:48
Újabb siker: Liu Shaoang és Liu Shaolin is nyert a rövidpályás gyorskorcsolya ob-n (Blikk)
Jászapáti Petra duplázott a rövidpályás gyorskorcsolyázók országos bajnokságának szombati napján, melyen az 500 és 1500 méteres versenyeket rendezték meg a budapesti Gyakorló Jégcsarnokban.
okt. 6
17:00
Magyar edző még nem kapott ilyen jelentős nemzetközi kitüntetést - most ez is megtörtént (Infostart)
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) Buenos Airesben, a szombaton rajtoló ifjúsági olimpia helyszínén átadta Fábiánné Rozsnyói Katalin kajak-kenu mesteredző edzői életműdíját.
okt. 6
17:12
Gyász: 23 évesen halt meg a sportoló, tévézés közben kapott szívrohamot (Blikk)
Barátnője hiába próbált segíteni rajta.
okt. 6
17:12
Fábiánné Rozsnyói Katalin edzői életműdíjat kapott (Azenpenzem)
A 75 éves Fábiánné Rozsnyói Katalin az első magyar edző, aki elnyerte a nemzetközi kitüntetést, mellyel minden évben egy férfit és egy nőt díjaznak a világon.
okt. 6
17:18
Férfi kézilabda BL - Idegenben győzött a Veszprém (Infostart)
A Telekom Veszprém 29-28-ra győzött szombaton a fehérorosz Meskov Breszt otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének negyedik fordulójában.
okt. 6
17:27
Férfi kézilabda BL - Mikler varázsolt a legvégén (Sport365)
Egy gól döntött a két csapat között.
okt. 6
17:29
A Honvéd szakította meg rossz sorozatát (Sport365)
Biztosan őrzik a második helyüket a kispestiek.
okt. 6
18:00
Nem túlzás: ilyen még soha nem történt Nagy Ádámmal - videó (Sport365)
Csak idegenben ne kelljen pályára lépniük.
okt. 6
18:18
Férfi vízilabda BL - Hazai győzelem után egy lépésre a főtáblától a Ferencváros (Infostart)
Az FTC-Telekom Waterpolo férfi vízilabdacsapata 10-4-re legyőzte a görög Vuliagmenit szombaton a Komjádi Uszodában a Bajnokok Ligája-selejtező rájátszásának első mérkőzésén, így már csak egy lépésre van a BL főtáblájától.
okt. 6
18:33
Férfi vízilabda BL - 5 perc elég volt a Fradinak a feltöréshez (Sport365)
Egy lépésre van a főtábla a zöld-fehéreknek.
okt. 6
18:35
Real Madrid akarná tönkretenni Ronaldót? (Sport365)
Nagyon meredek állítások jelentek meg a sajtóban.
okt. 6
19:00
Hosszú Katinka újabb aranya (Infostart)
Akárcsak pénteken, Hosszú Katinka a szombati zárónapon is egy-egy arany- és bronzérmet nyert egyéniben az úszók világkupa-sorozatának budapesti állomásán. A 29 éves, háromszoros olimpiai bajnok versenyző így négy arany- és két bronzéremmel zárt a Duna Arénában.
okt. 6
19:18
F1-es japán emlékfutam: így tisztelegtek a sportolók 2015-ben elhunyt társuk előtt (Blikk)
Szuzuka − Visszatért a Forma–1-es mezőny a borzalmak helyszínére.
okt. 6
19:18
Hosszú 200 vegyesen is nyert, újabb két világcsúcs a Duna Arénában (Azenpenzem)
Akárcsak pénteken, Hosszú Katinka a szombati zárónapon is egy-egy arany- és bronzérmet nyert egyéniben az úszók világkupa-sorozatának budapesti állomásán.
okt. 6
19:24
Hosszú ismét behúzott egy aranyat (ATV)
Akárcsak pénteken, Hosszú Katinka a szombati zárónapon is egy-egy arany- és bronzérmet nyert egyéniben az úszók világkupa-sorozatának budapesti állomásán. A 29 éves, háromszoros olimpiai bajnok versenyző így négy arany- és két bronzéremmel zárt a Duna Arénában.
okt. 6
19:36
Férfi kézilabda BL - Továbbra is százszázalékos a Szeged (Infostart)
A MOL-Pick Szeged házigazdaként kilenc góllal legyőzte szombaton a szlovén RK Celje PL csapatát a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének negyedik fordulójában.
okt. 6
19:36
Hosszú Katinka 200 vegyesen is nyert: újabb két világcsúcs a Duna Arénában (Blikk)
- Akárcsak pénteken, Hosszú Katinka a szombati zárónapon is egy-egy arany- és bronzérmet nyert egyéniben az úszók világkupa-sorozatának budapesti állomásán. A 29 éves, háromszoros olimpiai bajnok versenyző így négy arany- és két bronzéremmel zárt a Duna Arénában.
okt. 6
19:39
Úszó-vk - Hosszú parádéja és a világcsúcsok (Sport365)
Fantasztikus hangulatban, telt házat jelentő ötezer néző előtt zajlottak a versenyek.
okt. 6
19:41
Férfi kézilabda BL - Varázslatos Szeged (Sport365)
A két együttes hetedik alkalommal találkozott egymással.
okt. 6
19:48
Nagy megtiszteltetés érte Schumacher magyar szerelmét (Blikk)
Az UNICEF az év minden napján a világon élő gyermekek életért, jólétéért és jogaiért küzd. A szervezet tevékenységei révén nap mint nap ér el pozitív változást, ehhez azonban elengedhetetlen a figyelemfelkeltés és a támogatásgyűjtés. Az UNICEF Magyarország pontosan ezért hívta segítségül Bajnokait, köztük a háromszoros túraautó bajnok Keszthelyi Vi

Keresés