Küldöttségünk már a harmadik nap után öt aranynál járt, keddig más színű érmünk nem is volt. A 206 ország között az oroszok mögött a második helyen álltunk az éremtáblázaton.
Az U17-es korosztályban Eb-6. labdarúgó-válogatottunk immár az U19-es kontinensviadal selejtezőit kezdi szerdán Szlovénia ellen. A csapat tagja a hazai labdarúgás jelenlegi legnagyobb reménysége: Szoboszlai Dominik (RB Sazburg).
Számos érmet szereztek fiatal sportolóink a Buenos Aires-i III. ifiolimpia keddi versenynapján is, amely után hazánk továbbra is az éremtábla második helyén áll.
A spanyol szakember vezeti az egyiptomi válogatottat, így az arab ország szövetségével is egyeztetni kellett a magyarországi munkavállalás részleteit, és ez bizony elhúzódott.
David Coulthard korábbi Forma-1-es pilóta és a Red Bull világbajnok autóit is tervező Adrian Newey támogatásával indul új gyorsasági versenysorozat csak női pilótáknak, azzal a céllal, hogy később eljussanak az F1-be.
Nagyszabású korrupciós és bundabotrány ügyében nyomoznak a hatóságok belga futballkluboknál - jelentette be szerdán a szövetségi ügyészség Brüsszelben.
Óriási bravúrra lenne szükség a magyar labdarúgó-válogatottól. Marco Rossi (54) szövetségi kapitány együttese pénteken Görögországban lép pályára (M4 Sport, 20.45), és ugyan bizakodásra adhat okot, hogy szeptemberben, a hazai mérkőzésen 2-1-re nyerni tudott a csapat, az athéni találkozó valószínűleg teljesen más lesz.
Külföldi sajtóértesülések szerint a Telekom Veszprém kézilabdacsapatának kapusa, Mikler Roland (34) az idény végén visszatér a Mol-Pick Szeged együtteséhez.
Las Vegas - Úgy élvezte a napsütést a medence szélén a Juventus sztárfocistája, mintha mi sem történt volna: megörökítették, hogyan viselkedett Cristiano Ronaldo, miután állítólag megerőszakolta a modellt, aki megvádolta őt!
Kettős győzelemmel jutott a férfi vízilabda Bajnokok Ligája főtáblájára az FTC-Telekom Waterpolo: Varga Zsolt együttese a selejtező rájátszásában az idegenbeli visszavágón is magabiztosan nyert a görög Vuliagmeni ellen.
Elkerülhetetlen a pereskedés! Amennyiben bebizonyosodik, hogy a Magyar Nemzeti Autósport-szövetség (MNASZ) jogtalanul, engedély nélkül használta fel a korábbi Forma–3-as pilóta, Kesjár Csaba (†26) nevét az utánpótlásnevelő-programjához, kártérítést kell fizetnie az 1988-ban elhunyt versenyző családjának.
Egészségi és elővigyázatossági okokból egy hónapos kényszerpihenőre fogta a kevert harcművészetek szervezete (UFC) Conor McGregort (képünkön): október végéig nem edzhet a ringben, november 6-ig nem versenyezhet.