A Demokratikus Koalíció örül a magas részvételi aránynak. Gréczy Zsolt, a DK szóvivője szerint a pártnak erős parlamenti frakciója lehet, de pontos számokat még nem akart mondani.
Az MSZP elnöke a demokrácia fényes győzelmeként értékelte a magas választási részvételt vasárnap este és úgy látta, a szavazáson meghozott döntés legitim lesz.
A hivatalos eredményekre még várni kell, a Nemzeti Választási Iroda ugyanis csak akkor kezdi el az adatokat közzétenni, mikor az utolsó szavazó is leadta a voksát.
A Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke szerint törvénymódosítás kellene ahhoz, hogy az átjelentkezéssel szavazók sorban állását el lehessen kerülni a jövőben.

A Demokratikus Koalíció elnöke abban bízik, hogy a Fidesz számára jelent hátrányt a magas részvétel, de az eredmények ismerete nélkül nem kíván jóslásokba bocsátkozni. Sajtótájékoztatója közben azonban elszólta magát, és kígyózó sorok helyett kígyókról beszélt. További részletek a videóban.
Botrányosra sikeredett a választás vége, 3 órával az urnazárást követően még tömött sorokban állnak az emberek a 11. és a 6. kerületben, ahol az átszavazók létszáma miatt növekedett meg az érdeklődés. Pálffy Ilonát kérdeztük a lehalt választási oldalról és személyes felelősségéről.
A XI. kerületi Bocskai úton negyed tizenegy körül lezárult a szavazás, ám a VI. kerület egyik választókörében még sokan várnak, az utcán kígyózik a sor.
A független Ivanics Imre Andrást választották a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Csobaj polgármesterévé a vasárnapi időközi választáson - közölte Péterné Ferencz Zsuzsanna jegyző az MTI-vel.
Egyre több információ szivárog ki arról, hogy a fideszesek úgy tudják: stabil kormányzást remélhetnek, országosan a várakozásoknak megfelelően teljesítettek, Budapesten állítólag kétharmadot buktak, Lázár János pedig "visszahódította" Hódmezővásárhelyt – tudta meg az ATV főmunkatársa.
"Az első nem hivatalos eredmények alapján kijelenthető, hogy Veszprém 1-es választókerületben Ovádi Péter (Fidesz) nyeri a választást" - írta Kész Zoltán Facebook-oldalán.
Hamarosan megkezdődhet a hivatalos eredmények közlése az országgyűlési képviselők választásáról. A Bocskai úti szavazókör, ahol a több mint 10 ezer átjelentkező miatt óriási sorok alakultak ki, végül negyed tizenegykor bezárt, leszavazott az utolsó választópolgár is, aki este hétig beállt a sorba.
A volt honvédelmi miniszter legalábbis megköszönte. A fideszes politikus volt a város képviselője eddig is. Hivatalos adatok még mindig nincsenek, de hamarosan talán.
Orbán Viktor miniszterelnök előtt Semjén Zsolt, a KDNP elnöke mondott rövid beszédet a Fidesz eredményváróján nem sokkal azelőtt, hogy elkezdi közölni az NVI a végeredményeket.
Az országosan leadott szavazatok 69,14 százalékának összesítése után az egyéni választókerületi eredmények a következők a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint:
A Nemzeti Választási Iroda vasárnap késő este az utolsó urnák lezárása után elkezdte közölni az eddig feldolgozott szavazatok alapján a 2018-as országgyűlési képviselő-választás eredményeit.
Az országosan leadott szavazatok 69,14 százalékának összesítése után az egyéni választókerületi eredmények a következők a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint:
Még nem százszázalékos a feldolgozottság, de olyan fölénnyel vezetnek, hogy biztosan nyernek a fideszes jelöltek. Szombathelyen Hende Csaba, Sárváron Ágh Péter, Körmenden V. Németh Zsolt tartja meg a képviselőhelyét.
Az országosan leadott szavazatok 69,14 százalékának összesítése után az egyéni választókerületi eredmények a következők a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint:
Az országosan leadott szavazatok 69,14 százalékának összesítése után az egyéni választókerületi eredmények a következők a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint:
Heves megyében jó eredményre számítottak a jobbikosok, de nem nyernek egyéni mandátumot a mostani állás szerint. Egerben Nyitrai Zsolt, Gyöngyösön Horváth László (itt 2. Vona), Hatvanban Szabó Zsolt szerezhet képviselői helyet.