2018. április 9. hétfő

ápr. 9
8:09
Csattant a poén: a Kétfarkú Kutyapárton is múlott a fideszes győzelem Újbudán (444.hu)
A viccpárt elnöke szerint nem voltak kötelesek visszalépni, a taktikai szavazás pedig iszonyatos hiba volt.
ápr. 9
8:15
Hadházy Ákos: Ne gondolja a Fidesz, hogy megszabadult tőlem! (444.hu)
Szerinte „amit a »Nemzeti« Választási Iroda produkált, az rossz vicc”.
ápr. 9
8:21
Hadházy szerint az ellenzék nem tudott alternatívát nyújtani a választóknak (HírTV)
Úgy viselkedtek, „mintha jobban utálnák egymást, mint ahogy utálják a kormányt” – jegyezte meg.
ápr. 9
8:33
Ifjabb Lomnici Zoltán: megbukott az ellenzéki koordináció (Infostart)
Az ellenzéki pártoknak nem volt nemzeti programjuk - mondta ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogász az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában a parlamenti választási eredményekről.
ápr. 9
8:33
Meghalt Juraj Herz (ATV)
Elhunyt 83 éves korában Juraj Herz szlovák származású neves cseh filmrendező és színész - jelentette a közszolgálati cseh televízió.
ápr. 9
8:33
100 ezer fővel többen szavaztak a Fidesz ellen, mint a Fideszre (444.hu)
¯\_(ツ)_/¯
ápr. 9
8:42
Gyászjelentéssel búcsúztatja a Jobbikot a Mérce (Ripost)
Hogy pontosan mi történt 2018. április 8-án, azt biztos sokáig fogja még elemezni, akinek van kedve hozzá.
ápr. 9
8:45
1,5 millió szavazattal verte meg a Fidesz-KDNP a második helyre befutott Jobbikot (Menedzsment Fórum)
Itt van a választás eredménye 98,5 százalékos feldolgozottság után.
ápr. 9
8:45
Török Gábor: „Ez a Fidesz eddigi legnagyobb sikere” (Blikk)
Nagyobb fölénnyel nyerte a választást a Fidesz, mint azt hitték volna, s a kormánypárt sikerének mértéke a közvélemény-kutatók várakozásait is felülmúlta.
ápr. 9
8:47
Orbán Viktor: „Most aludjunk erre egyet” (Blikk)
Magyarország a bátor emberek országa, akik vasárnap egész Európa számára világossá tették, hogy a dolgokat így nem lehet folytatni, vagyis őszinte, világos beszédet akarnak, nevén akarják nevezni, mi gyötri ezt a kontinenst – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a hétfőre forduló éjszaka az Echo TV-nek.
ápr. 9
8:51
Lezárják a Váralagutat, a Lánchidat és a Szabadság hidat (ATV)
A jövő héten éjszakánként lemossa a Fővárosi Közterület-fenntartó Nonprofit Zrt. a Váralagutat, a Lánchidat, a városligeti Millenniumi hidat és a Szabadság hidat.
ápr. 9
8:57
Szanyi: Csak baloldalról lehet a Fideszt megdönteni (HírTV)
A szocialista európai parlamenti képviselő szerint a Fidesz uralma alá hajtotta a néplelket.
ápr. 9
9:03
Erre számított a Fidesz - nem jött be a várakozásuk (Infostart)
Nem számítottunk ilyen arányú győzelemre, örülünk az eredménynek - mondta a Fidesz-frakció szóvivője a parlamenti választás másnapján az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.
ápr. 9
9:03
A határon túli szavazók és a német kisebbség bebiztosította a Fidesznek a kétharmadot (444.hu)
A határon túli szavazatok 94 százalékát vitte a Fidesz, a német nemzetiségi listáról pedig bekerült egy plusz fideszes politikus.
ápr. 9
9:21
Babos Tímea öt helyet javított a világranglistán (ATV)
Babos Tímea öt helyet javítva a 39. a női teniszezők legfrissebb világranglistáján.
ápr. 9
9:23
Izgulhatnak a pártok: jön a kampánypénzek ellenőrzése (ATV)
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) készen áll arra, hogy lefolytassa a kampányidőszakban felhasznált pénzek elszámolásának ellenőrzését - tudatta a szervezet közleményben hétfőn.
ápr. 9
9:27
A Fidesz egri jelöltje egy mosógéppel fricskázta meg Orbán Viktort (444.hu)
Orbán szerint a mosógépet könnyebb eladni, mint őt, mégis behúzta a körzetét.
ápr. 9
9:39
Választás 2018: kemény szavak – Így értékelik külföldön a Fidesz győzelmét (Blikk)
A Neue Zürcher Zeitung (NZZ) című svájci napilap egyebek között rámutatott, hogy bár minden ellenzéki erő Orbán megdöntését tűzte ki célul, a baloldal és a jobboldali szélsőséges Jobbik párt közötti együttműködés csődöt mondott. A lakosság jelentékeny részének kormánnyal szembeni elégedetlensége – ahogy azt a közvélemény-kutatók utóbb újra és újra
ápr. 9
9:39
„Túlbecsülte magát az ellenzék a bizonytalanok körében” (HírTV)
Mikecz Dániel szerint hiba volt azt gondolni, hogy a bizonytalanok majd egy tömbként szavaznak valamelyikükre.
ápr. 9
9:41
„Menjen el!” – Döbbenetes videó készült Demszky Gáborról (Blikk)
Egészen döbbenetes videó került elő Demszky Gáborról.
ápr. 9
9:45
Ezért viselkedhetnek mostantól ijesztően a madarak (Ripost)
Ne lepődjünk meg, ha a napokban furán viselkedő madarakat látunk, amelyek akár több órán át képesek kopogtatni, csipkedni az autók szélvédőit, visszapillantóit, az irodaházak ablakait és más, fényesen tükröződő felületeket!
ápr. 9
9:47
Az élet nem áll meg, csökkennek az adók, nőnek a bérek (Ripost)
Nem számítottunk ilyen arányú győzelemre, örülünk az eredménynek - mondta a Fidesz-frakció szóvivője a parlamenti választás másnapján az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.
ápr. 9
9:51
John Oliver ünnepelte Junckert, hogy lediktátorozta Orbánt, felpofozta, és az egészet megúszta (444.hu)
A humorista a magyar választással foglalkozott. A kutyapárt csirkés interjújára is rácsodálkozott.
ápr. 9
10:03
Választás után percről percre (Infostart)
A Fidesz kétharmados győzelmet aratott a parlamenti választáson vasárnap. A hétfői nap minden fontos és érdekes híre itt.
ápr. 9
10:03
Elsőként tolja át a Stop Soros csomagot a Fidesz a parlamenten (444.hu)
Halász János frakciószóvivő szerint már májusban sorra kerülhet.
ápr. 9
10:15
Már májusban átnyomhatja a kormány a Stop Soros törvénycsomagot (Menedzsment Fórum)
Ez lesz az egyik első intézkedésük.
ápr. 9
10:15
Választás 2018: megvan, miért bukott óriásit az ellenzék, ha eddig nem lett volna világos (Blikk)
Az ellenzéki pártoktól a tehetségtelenségük elriasztotta a szavazókat a vasárnapi országgyűlési választáson, emellett a pártok nem értették meg, hogyan hatott az emberekre a migrációs válság – mondta Galló Béla politológus az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.
ápr. 9
10:21
Kovács Zoltán: A magyar kormánynak nagyon karakteres mondandója van (ATV)
Magyarország, ahogy az utóbbi nyolc évben is tette, igyekszik realisztikus módon megközelíteni a nagy horderejű európai kérdéseket, beleértve az Európa jövőjéről folyó vitát, amelyben a magyar kormánynak "nagyon karakteres mondandója van", különösen a migrációról - mondta hétfőn a BBC rádiónak Kovács Zoltán.
ápr. 9
10:21
Már májusban megszavazhatják a „Stop, Soros!”-t (HírTV)
Halász János kiemelte: az Országgyűlés várhatóan április végén ülhet össze leghamarabb.
ápr. 9
10:27
Az ÁSZ készen áll a kampánypénzek ellenőrzésére (Infostart)
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) készen áll arra, hogy lefolytassa a kampányidőszakban felhasznált pénzek elszámolásának ellenőrzését - tudatta a szervezet közleményben hétfőn.
ápr. 9
10:27
Az ÁSZ készen áll a kampánypénzek ellenőrzésére (444.hu)
Tudják, az az állami szervezet, amely a kampány előtt minden ellenzéki pártot megbüntetett.
ápr. 9
10:33
Kővel dobáltak meg egy buszt Győrben (Blikk)
A helyi rendőrség a lakosság segítségét kéri abban az ügyben, hogy elfogják azt az embert, aki egy buszt dobált meg kővel Győrbeb.
ápr. 9
10:33
Orbán további gratulációkat kap (ATV)
Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő és Marek Kuchcinski alsóházi elnök gratulált a Fidesz választási eredményéhez, Konrad Szymanski külügyminiszter-helyettes pedig a közép-európai emancipációs törekvések eredményének minősítette a Fidesz győzelemét.
ápr. 9
10:39
Bejelentés: Már tavasszal átnyomhatja a Fidesz a Stop Sorost (ATV)
Nem számítottunk ilyen arányú győzelemre, örülünk az eredménynek - mondta a Fidesz-frakció szóvivője a parlamenti választás másnapján az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.
ápr. 9
10:48
Szijjártó Péter: példátlan támogatottságot kapott a magyar kormány (Ripost)
Az EU képtelen megtalálni a választ a migrációs válságra.
ápr. 9
10:51
Íme, a parlament legnagyobb kiesői és újoncai (444.hu)
Ezentúl Budai Gyula, Fodor Gábor és Hollik István sem lesz az életünk része.
ápr. 9
11:09
Látványos ábrákon a Fidesz elsöprő győzelme (Menedzsment Fórum)
Ilyen lesz a parlament, ilyen az ország.
ápr. 9
11:09
Választás 2018: itt vannak az eredmények – Ki mit szerzett meg, hogy néz ki ezután a pártok listája (Blikk)
Négy infografikán mutatjuk be, hogy országosan, illetve en melyik párt mit nyert meg, hányan és melyik pártok tagjai közül ülhetnek ezután a Parlamentben, és melyik párt hány mandátumot szerzett országosan.
ápr. 9
11:09
Tarolt a Fidesz a legszegényebb falvakban (444.hu)
Van olyan falu, ahol négy éve még szinte mindenki az ellenzékre szavazott, most pedig a Fideszre.
ápr. 9
11:15
Megjöttek a számok: tarolt az ATV választási műsora (ATV)
A teljes népességet vizsgáló Nielsen-mérés alapján mindkét vasárnapi választási műsorunk bekerült a legnézettebb adások toplistájába.
ápr. 9
11:21
Magyarul gratulált a cseh kormányfő Orbánnak (ATV)
Andrej Babis ügyvezető cseh kormányfő, az ANO mozgalom elnöke hétfő délelőtt a Twitter-oldalán csehül és magyarul is gratulált Orbán Viktor miniszterelnöknek a Fidesz választási győzelméhez.
ápr. 9
11:21
Hova tűnt 27108 választó? (444.hu)
Valami furcsaság van a végleges részvételi adatokkal, a napközbeni jelentésekhez képest eltűnt egy csomó választó. Az NVI szóvivője segít megfejteni a különös jelenség okát.
ápr. 9
11:27
Még Gyurcsány sem csinált akkora hiányt a költségvetésben, mint most Orbánék (Menedzsment Fórum)
Március végére rekordhiány jött össze a büdzsében, ennyire rosszul még sosem állt a költségvetés az első negyedév végén.
ápr. 9
11:27
Nagy lemondási hullám az ellenzéki oldalon (Infostart)
Több ellenzéki pártnál is benyújtatták lemondásukat a vezetők a választási vereség után.
ápr. 9
11:27
Választás 2018: keserű reggelre ébredt Gyurcsány Ferenc – Ezek voltak az első szavai a választás másnapján (Blikk)
Gyurcsány Ferenc – minden várakozásával ellentétben – nagyot bukott a vasárnapi országgyűlési képviselő-választáson, legalábbis abban az értelemben, hogy a DK, sok más ellenzéki párthoz hasonlóan, kormányváltást várt. Gyurcsány azért némi sikert elkönyvelhet: a DK-nak több képviselője lesz az új parlamentben, mint eddig: jelen állás szerint kilence
ápr. 9
11:27
Az LMP-t okolja a kormánypárti kétharmadért a DK (HírTV)
Gréczy Zsolt szerint csak Budapesten négy körzetet vesztettek a zöldpárt miatt.
ápr. 9
11:29
Választás 2018: ezekből az országokból már megérkeztek az urnák (Blikk)
Megérkeztek az első külképviseleti urnák a Nemzeti Választási Irodához (NVI) hétfő reggel, az első két urna az amerikai kontinensről jött meg, ott ugyanis az időeltolódás miatt már szombaton megtörtént a szavazás az országgyűlési választáson.
ápr. 9
11:33
Ez döntött a kormánypártok mellett - elemző (Infostart)
Az ellenzéknek tovább kell keresnie azt a megoldást, amelyet ebben a választási rendszerben a Fidesz-KDNP szövetséggel szemben alkalmazni tudna - mondta az előzetes választási eredményre reagálva Kiszelly Zoltán politológus.
ápr. 9
11:33
Drámai tévéadásban köszönt el Szigetvári Viktor (ATV)
Az ellenzéki párt vezetője azt fogja javasolni, hogy az Együtt ebben a formában ne folytassa. Nem érez magában arra lelki erőt, hogy még négy évig „tekerje a bringát”. Elismeri a felelősségét, és nem akar másokra mutogatni.
ápr. 9
11:39
Megérkeztek az első külképviseleti szavazatokkal teli urnák az országba (444.hu)
Szombatig számolnak még, aztán jönnek a végleges eredmények.

Keresés