2018. április 9. hétfő

ápr. 9
1:12
A győztes budapesti fideszesek rosszabbul teljesítettek, mint négy éve (444.hu)
Rontottak az eredményeiken azok a fideszesek, akik ugyanabban a választókerületben indultak, mint 2014-ben.
ápr. 9
1:24
Sajtótájékoztatót a vesztesek tartanak - mondta Rogán, és elhúzta Orbánt az újságírók elől (444.hu)
Habonnyal jöttek ki a Bálnából, amikor kiadták az új jelszót.
ápr. 9
1:33
Fekete-Győr: nem tudunk gratulálni a Fidesznek (Infostart)
Fáj, ami történt, és nem tudunk gratulálni a Fidesznek, nem tudunk gratulálni Orbán Viktornak - jelentette ki a Momentum Mozgalom elnöke vasárnap éjjel Budapesten, pártja eredményváró rendezvényén.
ápr. 9
1:42
Az NVI adatai szerint a szavazás utolsó fél órájában csökkent a részvétel (444.hu)
Mármint elveszett nyolcezer olyan szavazó, aki a 18:30-kor kiadott utolsó részvételi részadat szerint már leadta a szavazatát
ápr. 9
1:46
A vidéki egyéni mandátumok 96,59 százalékát szerezte meg a Fidesz, nem jött be az átszavazás az ellenzéknek (444.hu)
Szoros versenyek helyett még biztosnak tűnő körzeteket is elveszített az ellenzék.
ápr. 9
2:06
Orbán és Bayer az elégtételen viccelődött (444.hu)
„Aludjunk rá egyet.”
ápr. 9
2:18
Negyedmillió fővel bővült a Fidesz tábora (444.hu)
A magasabb részvétel leginkább a Fidesz táborát növelte, és a parlamenti küszöböt el nem érő, most először induló pártoknak hozott szavazatokat.
ápr. 9
2:36
Tombolás és bánat a magyar ég alatt (444.hu)
Rövid videóban a legfontosabb reakciók.
ápr. 9
2:48
Egy csapat fiatal lezárta az Oktogont (444.hu)
Nem jár a villamos.
ápr. 9
3:21
Rejtélyes körülményről számolt be a Thaiföldön elhunyt magyar turista párja – Mi lehet erre a magyarázat? (Blikk)
Több hónapnyi kétségbeesett várakozás után a Thaiföldön elhunyt Cs. Tibor (†41) családja megkapta a kinti boncolás eredményét.
ápr. 9
3:27
Három körzetet még nem lehet odaítélni senkinek, de így is biztosnak tűnik a fideszes kétharmad (444.hu)
A három bizonytalan egyéni mandátumból kettő a Fidesznek áll, ezekkel lenne meg a 133 hely, a tuti kétharmad. De van még egy rejtett tartalékuk is.
ápr. 9
3:31
A Munkáspárt üdvözölte a Fidesz-KDNP győzelmét (444.hu)
Ez a hír úgy szép, ahogy van.
ápr. 9
3:33
Budapesten négy egyéni körzetben is ellenzékire cserélték le a fideszes képviselőt (444.hu)
Vidéken Dunaújvárost és az egyik pécsi mandátumot veszítették el. De elvették a baloldaltól Miskolcot, visszaszerezték Tapolcát és Veszprémet. A 106 egyéni mandátumból 91 lehet a Fideszé.
ápr. 9
5:15
Tavaszi veszélyforrásokra figyelmeztetnek (Infostart)
A téli kihagyás után többen ismét intenzíven sportolni kezdenek. Előtte viszont érdemes állapotfelmérésen részt venni - tanácsolja Fülöp Tibor, a Sportorvosi Központ sportszakmai igazgatója.
ápr. 9
5:45
Ezekkel a döntésekkel kezd a negyedik Orbán-kormány (Menedzsment Fórum)
Még tavasszal el kell fogadni a 2019-es költségvetést.
ápr. 9
6:03
Orbán Viktor: kimondtuk, hogy a fontos dolgokat meg akarjuk védeni (Infostart)
A magyar nép egybehangzó akaratot mutatott a világnak. Az egybehangzó akaratot Magyarország is, a világ is és én magam is megkaptam, az eredmény komolyt súlyt is jelent a vállamon – értékelt Orbán Viktor miniszterelnök a Fidesz-KDNP választási győzelme után az Echo TV-nek adott exkluzív interjúban.
ápr. 9
6:09
Így állnak most a pártok - 98,5 százalékos feldolgozottság (ATV)
Az országos listákra leadott szavazatok 98,5 százalékos feldolgozottságánál a pártlistákra leadott szavazatok száma a következő:
ápr. 9
6:21
98,5 százalékos feldolgozottságnál ezek a képviselők vannak bent a parlamentben (ATV)
A leadott szavazatok 98,5 százalékának összesítése után a következő egyéni képviselők kerültek - betűrendben - a parlamentbe a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint.
ápr. 9
6:27
Külföldi lapok a magyar választásról: a magyar politikai kultúra mélypontját jelentő kampány után sokkoló Fidesz-győzelem (444.hu)
„A magyarországi választás szabad, de nem tisztességes volt.”
ápr. 9
6:33
A pártlistákra leadott szavazatok száma így alakult (Infostart)
Az országos listákra leadott szavazatok 98,5 százalékos feldolgozottságánál a pártlistákra leadott szavazatok száma a következő:
ápr. 9
6:33
Mutatjuk, hány mandátumot szereztek a pártok (ATV)
A leadott szavazatok 98,5 százalékának összesítése után a pártok parlamenti mandátumainak száma a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint.
ápr. 9
6:39
Így lett meg a kétharmad – Itt vannak a legfrissebb adatok: óriási Fidesz-győzelem (Blikk)
A Nemzeti Választási Iroda vasárnap késő este az utolsó urnák lezárása után elkezdte közölni az eddig feldolgozott szavazatok alapján a 2018-as országgyűlési képviselő-választás eredményeit.
ápr. 9
6:57
Választás 2018: Orbán Viktor nekik köszönte meg a Fidesz győzelmét – videó (Blikk)
Orbán Viktor a Fidesz győzelmét követően beszédet mondott, amelyben mindenkinek köszönetet mondott, köztük a feleségének is. A beszéd végeztével az egybegyűltekkel közösen énekelte el a Kossuth-nótát és a Himnuszt.
ápr. 9
6:57
Így reagáltak a pártok a Fidesz-KDNP győzelmére (ATV)
Lemondott Vona Gábor, az MSZP elnöksége és Hadházy Ákos, az LMP társelnöke a Fidesz elsöprő győzelme után. Orbán Viktor helyettesével, Semjén Zsolttal énekelte a Kossuth nótát, Gyurcsány pedig bevallotta: nem találják a kormánypárt ellenszerét.
ápr. 9
7:03
Elemzők szerint Gyurcsány Ferencnek máshogy kell politizálni (Infostart)
Gyurcsány Ferenc elégedetlenségét fejezte ki értékelő beszédében. Az InfoRádió választási műsorában megszólaló elemzők szerint elsősorban azért, mert nem hozott új szavazókat a baloldali táborba.
ápr. 9
7:03
Kígyózó sorok, rekordrészvétel: Képekben a választás napja (ATV)
A Fidesz-KDNP nyerte a választásokat, ráadásul a mostani állás szerint ismét megvan a kétharmados többség. A szavazatok 98,5 százalékos feldolgozottsága szerint így a Fidesz-KDNP-nek 133 mandátuma lesz az új országgyűlésben, amely várhatóan ötpárti lesz majd.
ápr. 9
7:09
Biztos, hogy megvan a kétharmada a Fidesznek (ATV)
Óriási részvétel és rengeteg kínos baki után a Fidesz-KDNP nyerte a választásokat, ráadásul a mostani állás szerint ismét megvan a kétharmados többség. Összefoglaló.
ápr. 9
7:09
Kocsis Mátéét leszámítva minden budapesti kerületet megnyerhetett volna az ellenzék, ha visszalép az LMP (444.hu)
Ebben az esetben sem Dunai Mónika, sem Simicskó István, sem Varga Mihály, sem Gulyás Gergely, sem Szatmáry Kristóf nem tudott volna egyéni képviselőként bejutni a parlamentbe.
ápr. 9
7:11
Nekiesett az LMP az MSZP-nek: Történelmi bűnt követtek el (ATV)
A szocialistákra és a jobboldalra is dühös Schmuck Erzsébet a választások miatt – derült ki az ATV Startban hétfő reggel.
ápr. 9
7:15
Az Országgyűlés összetétele: a bejutott képviselők listája (Infostart)
A leadott szavazatok 98,5 százalékának összesítése után a következő képviselők kerültek a parlamentbe a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint.
ápr. 9
7:21
Kósa Lajos szerint a józanság győzött (444.hu)
:'(
ápr. 9
7:27
Így lett meg a Fidesz-KDNP kétharmados parlamenti többsége (Infostart)
A leadott szavazatok 98,5 százalékának összesítése után a pártok parlamenti mandátumainak száma a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint.
ápr. 9
7:33
Hivatalosan vége a szavazásnak (Menedzsment Fórum)
Nem hivatalosan jó sokáig eltart még, mert az átjelentkezők továbbra is hosszú sorokban kígyózva várják, hogy sorra kerüljenek.
ápr. 9
7:33
Török Gábor: „Ez a Fidesz eddigi legnagyobb sikere” (Blikk)
Nagyobb fölénnyel nyerte a választást a Fidesz, mint azt hitték volna, s a kormánypárt sikerének mértéke a közvélemény-kutatók várakozásait is felülmúlta.
ápr. 9
7:35
Még mindig sokan várnak, hogy szavazhassanak (Menedzsment Fórum)
Fél 8-kor még mindig nagyon sokan álltak sorban a XI. kerületben található Bocskai István Általános Iskolában üzemelő szavazókörnél.
ápr. 9
7:37
Gyurcsány: a választás nem volt szabad és tisztességes (Menedzsment Fórum)
A Demokratikus Koalíció elnöke abban bízik, hogy a Fidesz számára jelent hátrányt a magas részvétel, de az eredmények ismerete nélkül nem kíván jóslásokba bocsátkozni.
ápr. 9
7:39
Kovács Zoltán: a politikába beleszóló szervezeteket be kell záratni (Menedzsment Fórum)
A Fidesz eredményváró rendezvényén az Indexnek adott rövid interjút Kovács Zoltán, kormányszóvivő.
ápr. 9
7:39
Az MSZP-elnök, az Együtt vezetése és Vona Gábor is lemondott (HírTV)
Gyurcsány a Fidesz kétharmadát firtatta, Karácsony pedig azt hangsúlyozta, hogy a Fidesz tisztességtelen eszközökkel érte el az újabb kétharmadot.
ápr. 9
7:41
Ismét meglehet a Fidesz kétharmada (Menedzsment Fórum)
Megérkeztek a régóta várt első adatok.
ápr. 9
7:43
Orbán: nagy csata van mögöttünk (Menedzsment Fórum)
A Fidesz sajtótájékoztatóját Orbán Viktor egyetlen szóval kezdte: Győztünk.
ápr. 9
7:45
Vona tartotta a szavát: lemondott (Menedzsment Fórum)
Korábban már megígérte, ha a Fidesz nyer, ő lemond.
ápr. 9
7:45
Az egyéni mandátumot szerzett képviselők listája választókerületenként - a billegő helyekkel (Infostart)
A leadott szavazatok 98,5 százalékának összesítése után a következő egyéni képviselők kerültek a parlamentbe a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint. A mandátumot szerzett képviselők listája választókerületenként:
ápr. 9
7:45
„Az illiberális állam nem hagyja leváltani magát” (HírTV)
Értékelték a német lapok a magyar választások eredményét.
ápr. 9
7:51
Vona nem lát esélyt a Jobbikon belüli pártszakadásra (HírTV)
Szerinte sem a párt jövője, sem a néppártosodás nem kérdéses.
ápr. 9
7:57
Z. Kárpát Dániel nem tudja elképzelni Vona Gábor nélkül a Jobbikot (ATV)
Kudarcnak tartja a választási eredményeket, és személyesen is vállalja a felelősséget az eredményekért Z. Kárpát Dániel.
ápr. 9
8:09
Tordai: Ahol az emberek tájékozottabbak, ott erősödött az ellenzék (ATV)
Nem az ellenzék vesztett a Párbeszéd szóvivője szerint, hanem Magyarország.
ápr. 9
8:09
Csattant a poén: a Kétfarkú Kutyapárton is múlott a fideszes győzelem Újbudán (444.hu)
A viccpárt elnöke szerint nem voltak kötelesek visszalépni, a taktikai szavazás pedig iszonyatos hiba volt.
ápr. 9
8:15
Hadházy Ákos: Ne gondolja a Fidesz, hogy megszabadult tőlem! (444.hu)
Szerinte „amit a »Nemzeti« Választási Iroda produkált, az rossz vicc”.
ápr. 9
8:21
Hadházy szerint az ellenzék nem tudott alternatívát nyújtani a választóknak (HírTV)
Úgy viselkedtek, „mintha jobban utálnák egymást, mint ahogy utálják a kormányt” – jegyezte meg.
ápr. 9
8:33
Ifjabb Lomnici Zoltán: megbukott az ellenzéki koordináció (Infostart)
Az ellenzéki pártoknak nem volt nemzeti programjuk - mondta ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogász az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában a parlamenti választási eredményekről.

Keresés