A Balatonból másodpercenként 70 köbméter vízhozammal engedik közvetve a vizet a Sió partján fekvő földekre – írja a feol.hu. A földtulajdonosok szerint borzasztó állapotok uralkodnak évek óta a csatorna környékén.
Közölték, hogy a mai napig érdemi jellegű kifogást, konkrét panaszt és jogorvoslati kérelmet vizsgálatok lefolytatására nem kaptak. Közben az ellenzéki pártok a szavazatok újraszámlálását szeretnék elérni.
A 18-29 éveseknek csak a 37 százaléka szavazott a kormánypártra, 14 százalékuk az LMP-t, 9 százalékuk a Momentumot választotta. A DK és az MSZP tábora a legidősebb - derül ki a 444 es az RTL Klub megbízásából készült Medián felmérésből.
Szél Bernadett egy sajtótájékoztatón elárulta: behívta egy megbeszélésre Ungár Pétert, miután kiderült, ajánlatot tenne a Magyar Nemzet megvásárlására.
Holnap reggel jelenik meg utoljára a 80 éves Magyar Nemzet, kedd éjfélkor elhallgat a Lánchíd Rádió, a Heti Válasz pedig befektetőt keres. A tulajdonos Simicska Lajos úgy döntött, hogy egyiket sem finanszírozza tovább. A Hír TV tovább működhet, de leépítések lesznek. A Magyar Nemzet megmentésére van némi esély, az LMP-s Ungár Péter akarja megvenni.
Ezt Jakab Péter jelentette be, a Borsod-Abaúj-Zemplén megye 1-es választókerületében, Miskolcon indított jobbikos jelölt, aki nagyon szoros versenyben van.
A külföldi sajtó kedden is nagy terjedelemben foglalkozott a vasárnapi országgyűlési választással, elsősorban a kormánypártok elsöprő győzelmének következményeit boncolgatva.
Tamási – A Tolna megyei Tamásiban élő Kirzsán Károlyné Judit a tengereket bemutató i Tropicariumba viszi el a Blikk játékán kikapart 20 ezer forintos nyereményből unokáját, Zóját.
A Jobbik újraszámoltatja a szavazatokat azokban a választókörzetekben, ahol visszaélés érhető tetten - közölte az ellenzéki párt elnökségének döntését Jakab Péter szóvivő kedden Budapesten.
Magyarország – Felújítaná a ruhatárát vagy beszerezne egy hasznos elektromos kütyüt? Nem ejtette még meg a tavaszi nagybevásárlást? Ne habozzon, itt a remek alkalom, hiszen már csak egy nap, és indul a várva várt Glamour-napok!
Járműhiba miatt nem jár a 2-es metró a Déli pályaudvar és a Deák Ferenc tér között - közölte a Budapesti Közlekedési Központ kedd este a Facebook-oldalán.
Járműhiba miatt nem jár a 2-es metró a Déli pályaudvar és a Deák Ferenc tér között - közölte a Budapesti Közlekedési Központ kedd este a Facebook-oldalán.
Leváltja a teljes magyar ellenzéket Soros György a Fidesz vasárnapi, kétharmadot érő óriási győzelme miatt. A dúsgazdag amerikai spekuláns alkalmatlannak tartja őket - értesült az Origo. Bebizonyosodott számára, hogy az ellenzék még a kormány minimális megszorítására is képtelen.
A videón eközben Bodonyi Béla, a váci művelődési, oktatási és ifjúsági bizottság tagja pufimellényben mutat be a kamerának. Pető Tibor szerint ez álhír.
A látás idegrendszeri folyamatainak megértésével foglalkoznak egy nemzetközi csoportban az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont munkatársai. Az InfoRádió "Szigma - A holnap világa" című magazinműsorában Domanits András beszélgetett Orbán Gergővel, a kutatócsoport vezetőjével.
A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) kedden sértetlen állapotban találta valamennyi, a külképviseletekről eddig a budapesti választási központba érkezett szavazatgyűjtő urnát.
A Jobbik szóvivője szerint a választást követően voltak indulatos bejegyzések a párt tagjaitól, még ő is így reagált, de most már sokkal optimistábban látja a helyzetet. Szerinte szó sincs pártszakadásról.
Csak kívülről nem volt elérhető az oldal, de ettől még flottul ment minden – magyarázta az NVI elnöke, aki szerint minden teljesen rendben zajlott le, kivéve a sorban állásokat.
A magyar-spanyol kétoldalú kapcsolatok erősítéséről és az Európai Néppártban végzett közös munkáról is írt Orbán Viktornak küldött gratuláló levelében Mariano Rajoy spanyol kormányfő - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke kedd este.
– Úgy tűnik, nem tudnak beletörődni az ellenzéki pártok a vasárnapi választások rájuk nézve kedvezőtlen eredményébe. Több pártvezető is állítja, hogy számukra gyanús kérdések sora vetődik fel a választás tisztaságával kapcsolatosan.
Mindannyian hibásak vagyunk, de az ellenzék legnagyobb hibája az volt, hogy belement ilyen körülmények között ebbe a választásba- jelentette ki Hadházy Ákos az ATV Egyenes beszéd című műsorában.
Miközben egyéniben a szavazatoknak csak fél százaléka volt érvénytelen, listára már valahogyan az emberek harmada képtelen volt érvényesen szavazni. A hivatalos számok semmilyen összefüggésben nincsenek egymással.
– A választás éjszakáján még csak a Jobbik elnöki pozíciójáról mondott le Vona Gábor (39), hétfőn viszont már azt is bejelentette, hogy teljesen hátat fordít a politikának, nem veszi át parlamenti mandátumát.
A választás éjszakáján még csak a Jobbik elnöki pozíciójáról mondott le Vona Gábor (39), ám tegnap már azt is bejelentette, hogy teljesen hátat fordít a politikának, nem veszi át parlamenti mandátumát.
Orbán Viktor kormányfő kedd délután a Népligeti Sportközpontban járt, ahol személyesen mondott köszönetet az FTC-nek a támogatásért - olvasható a fradi.hu-n.
Húszszorosára nőtt a magyar forgalom a szavazás utáni napon, egy családnak már szerződést is küldtek. De sosem találnád ki, még milyen okból akarnak emigrálni tömegével a magyarok.