Az onkológiai centrumában, egy külső cég volt a szolgáltató. A kórház tavaly ősz óta nem fizet a vállalkozásnak, a sugárterápiás gépeket mégis használják.
Vasárnap napközben egy-egy forgalmi sáv részleges lezárása mellett mossák a budapesti Rákóczi hidat - közölte a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. csütörtökön az MTI-vel.
De hiába lázadoztak, a javaslat nagy többséggel ment át. Ha tényleg célt ér a kezdeményezés, 400 milliárd forintot oszthatnak szét európai civilek között.
A Tokaji Borlovagrend idén hatodik alkalommal rendezi meg a Nagy Tokaji Borárverést, amelyre 2018 április 20. és 22. között a tokaji zsinagógában kerül sor.
Hatályon kívül helyezte a terrorcselekmény miatt 13 év szabadságvesztésre ítélt Budaházy György ítéletét a Fővárosi Ítélőtábla, és új eljárásra adott utasítást. Elölről kezdődik a sok éves jogi procedúra, így jelenleg Budaházy nem bűnös.
Az európai uniós országok pekingi nagykövetei egy közös jelentésben támadtak neki Kína fő külpolitikai-gazdasági projektjének, az Egy övezet, egy út néven ismert, hivatalosan Kína és Európa, illetve Kína és a Közel-Kelet, illetve Afrika gazdasági összekötését hirdető stratégiának.
– Nem mehet be a képviselői irodaházba és a Parlamentbe egy frissen megválasztott ellenzéki képviselő, mert Kövér László (58) házelnök korábban örökre kitiltotta. Tordai Bence (37) még tavaly áprilisban a Párbeszéd szóvivőjeként azzal haragította magára az Országgyűlés elnökét, hogy „Putyin-csicska”, „hazaáruló” és hasonló feliratokat ragasztott a
Abszurd felvetésnek nevezte meggyanúsítását Gyárfás Tamás volt úszószövetségi elnök és médiavállalkozó Fenyő János médiavállalkozó meggyilkolásának ügyében.
Először végeztek gyermek tüdőátültetést Magyarországon az Országos Onkológiai Intézet és a Semmelweis Egyetem munkatársai. Szabó Attila, a Semmelweis Egyetem egyes számú Gyermekgyógyászati Klinika igazgatója az InfoRádióban erről beszélt..
Gyárfás Tamás azután nyilatkozott az Echo TV-nek a Nemzeti Nyomozó Iroda VI. kerületi épülete előtt, hogy a Fővárosi Főügyészség házi őrizetének elrendelését indítványozta, aminek értelmében hazaengedték.
Meg kell győzni az EU tagállamait, hogy csatlakozzanak az Európai Ügyészséghez – ezt mondta az Európai Bizottság magyarországi képviseletének vezetője.
A Kínai Labdarúgó Szövetség tíz mérkőzésre eltiltotta Guzmics Richárdot, a másodosztályú Jenpien Funde magyar válogatott védőjét, mert a vasárnapi mérkőzésen súlyos szabálytalanságot követett el.
Tizenhatezer forintra büntettek a BKK-ellenőrök egy lányt, mert fagyival szállt fel egy buszra. Volt ugyan érvényes bérlete, de még így sem lehet fagyival utazni.
Többszöri halasztás után ma végre felszállhatott az a két repülő, amelyekről a szúnyogokat irtják a Balaton partján. A magas vízszint miatt a tó körül a szokásosnál jóval nagyobb területeken áll a víz, kiváló szaporodási lehetőséget biztosítva a vérszívóknak. Részletek a videóban.
Bezárja budapesti irodáját Soros György Nyílt Társadalom Alapítványa (OSF) - írta honlapján a Die Presse című osztrák napilap az OSF New York-i központjára hivatkozva. Az alapítvány ezzel egy időben úgy döntött, hogy nyáron Berlinben nyitja meg kapuit.
Nagykanizsa – Hazaengedték azt a 48 éves nőt, aki miután elgázolt egy anyát és négyéves kisfiát, áldozatait hátrahagyva elhajtott a helyszínről Nagykanizsán. M. Erzsébet (48) ügyében úgy döntött az ügyészség, nem kerül előzetes letartóztatásba.
Brutális módon vesztette életét két férfi a XXII. kerületi Nagytétényi út 162–164-es szám alatt, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Nagytétényi úti kollégiumának területén csütörtök délután. A két férfi több tíz métert zuhant a mélybe egy külső állványzatról, amelyről éppen a kollégium felújítását végezték.
– Iszonyú nyüszítésre lettek figyelmesek szerda este a 3-as metró utasai! A Corvin-negyed metróállomáson egy kis termetű kutya lábát kapta be a mozgólépcső.
Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester, Gyetvai Viktor diáktüntető, Homonnay Gergely, Gulyás Balázs, és Unyatyinszky György, a Magyar Nemzet Békemeneten bántalmazott munkatársa fog felszólalni a szombat esti ellenzéki tüntetésen.
– Háromgyermekes családanya, négy nyelven beszél, két nemzetközi díjjal is büszkélkedhet az nő, aki Orbán Viktor (54) miniszterelnök mellett állt április 8-án a színpadon, amikor kiderült, a Fidesz–KDNP elsöprő győzelemmel újabb négy évig kormányozhatja hazánkat.
Elgyötört arccal, de szabadon távozhatott Gyárfás Tamás a Nemzeti Nyomozó Iroda Aradi utcai épületéből, miután az ügyészség úgy döntött: annak ellenére, hogy alaposan gyanúsítható azzal, hogy megbízást adott üzleti riválisa, Fenyő János 1998-as meggyilkolására, mégsem indítványozzák az előzetes letartóztatását.
Kiskunmajsa – Fittyet hányva a hatalmas lángokra, az életét is kockáztatva mentette ki három gyermekét és feleségét egy kiskunmajsai családapa égő házukból szerda éjszaka: Kolompár Zsolt (38) sokkos állapotban mesélte el élete egyik legborzasztóbb éjszakáját, amely akár tragédiával is végződhetett volna, ha ő és felesége nem ébred fel időben lángol
Az egész biztosnak tűnik a nyilatkozatok alapján, hogy a gazdaság új irányt vesz. Utánaszámoltunk, és ha sikerülne megvalósítani azt, amit az iparkamara javasolt, hatalmasat léphetnének előre.
Handó Tünde OBH elnök még küzd, hogy megmaradjon az általa irányított szervezet, többen őt sejtik az Országos Bírói Tanácsban csütörtökön bejelentett lemondások mögött.
Most még csak szóháború van. A vámháború-fenyegetés a trumpi nyomáspolitika taktikai húzása a kínai exportcunami és csúcstechnológiai terjeszkedés megfékezésére.