Elkezdődött az Európai Unió intézményei elleni kémkedéssel, valamint költségvetési csalással, hamis magánokirat felhasználásával vádolt Kovács Béla európai parlamenti képviselő, volt jobbikos politikus elleni büntetőper a Budapest Környéki Törvényszéken.
Folyamatosan csökken a bíróságok ügyhátraléka, az eredmények nemzetközi összehasonlításban is jelentősek - mondta az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke a parlament igazságügyi bizottságában, ahol 2017 első fél évéről szóló beszámolóját vitatták meg.
A rendőrség sem cáfolta azt az értesülésünket, hogy feldarabolt holttesteket találtak Pilisszentiván erdős területén. Most megérkezett a hivatalos válasz is a hatóságoktól.
A magyar munkavállalók 52 százaléka nyilatkozott úgy, hogy könnyen találna magának új állást, ha a jelenlegit elveszítené – derül ki a BNP Paribas Cardif biztosító és a Medián legfrissebb, 1200 ember megkérdezésén alapuló, májusi reprezentatív munkaerőpiaci kutatásából, amit kedden jutattak el az MTI-nek. A felmérés szerint a tavalyi év hasonló idő
Nem volt komolyabb rendzavarás a vasárnap véget ért fesztiválon, amely egyébként látogatócsúcsot hozott: a rendezvény öt napján 165 ezer látogató volt Zamárdiban, nyolcezerrel több, mint a 2016-os eddigi rekord.
Hazai és határon túli ifjúsági szervezetek állnak ki közös közleményben az erdélyi Beke István és Szőcs Zoltán mellett. Állásfoglalásukban jogtiprónak minősítik a két fiatalra Romániában kirótt börtönbüntetést.
Magyarország 2030-ra Európán belül az öt legjobb ország közé kíván kerülni, ahol érdemes élni és dolgozni – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter, aki a Nemzeti Versenyképességi Tanács ülésén történtekről számolt be a sajtó képviselőinek Budapesten, kedden. Kiemelte: a Magyar Nemzeti Bank, illetve az Innovációs és Technológiai Minisztérium javaslata
Ötezer forintos Erzsébet-utalvánnyal lett gazdagabb Csadó János, aki a Blikk Nyári nyereményözön játékának ráadás hetén tett szert nyereményére. A férfi unokájára szánja a pénzt.
Hivatalos információkat nem ad a rendőrség a brutális gyilkosságról, de az ATV Híradója úgy értesült, vádalku során kapott információk vezethették nyomra a rendőröket a pilisszentiváni erdőben.
Tizennégy átfogó területen fogalmazott meg összesen 180 javaslatot a Magyar Nemzeti Bank, amelyekben az egyik kiemelt cél a magas színvonalú egészségügy elérése.
Nyolc éven keresztül vezette Ácsot, három éve lépett ki a Fideszből, most lemondott a városvezetésről is. Azt mondja, fejlesztési pénzekkel zsarolták, ellehetetlenítették a munkáját. Szerinte Magyarország a félelem országa lett.
A saját bőrünkön is megérezzük a gazdasági folyamatok kedvezőtlen hatásait: egy év alatt 3,1 százalékkal nőttek a fogyasztói árak, az infláció még a gyógyszereket és az alapvető élelmiszereket sem kímélte.
Történetének legnagyobb rekonstrukcióját követően 2018. október 30-án újra kinyit a Szépművészeti Múzeum, 70 év után pedig látogatható lesz legpompásabb terme, a Román Csarnok.
A Facebook üzenetküldő platformja, a WhatsApp kedden hirdetéseket tett közzé a legfontosabb indiai újságokban, hogy megakadályozzák a félretájékoztatás terjedését.
A MSZP politikusa azt kérte az oktatási államtitkártól, az emberi erőforrás miniszterétől és a miniszterelnöktől, tegyék lehetővé, hogy a nyugdíj mellett is taníthassanak a pedagógusok.
Év végére több kiemelt fejlesztés is elkészül a Városligetben – közölte Baán László, a beruházás miniszteri biztosa. A Szépművészeti Múzeum már októberben újra kinyithat.
Kaotikus közlekedés, dugóban álló pótlóbuszok, amelyek nem tudják tartani a menetidőt - nagyjából ezt érzékelik az 1-es villamos felújítása kapcsán a tömegközlekedők. Az autósok sincsenek azonban sokkal könnyebb helyzetben, a Hungária körút több ponton is két sávra szűkül útfelújítások miatt, ám ez nincs mindenhol időben jelezve - a követhetetlen
A kormány az Ikaris Egyedi Kft.-t stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetnek minősítette – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium.