Borzasztó tragédiáról értesítették a rendőrök Kaposi Sándor hozzátartozóit, ugyanis a vasárnapi S.U.N. fesztiválon eltűnt férfit szerdán elütötte a Selyp és Apc-Zagyvaszántó között közlekedő vonat.
Hernádi Zsolt kiadására szólította fel Magyarországot Horvátország. A horvát igazságügyi miniszter szerint: Magyarországnak tiszteletben kellett volna tartania a korábban kiadott európai elfogatóparancsot a MOL elnök-vezérigazgatójával szemben.
Büszke a Soros-kampányra Orbán Viktor, aki a Bild című német lapnak adott interjújában beszélt erről. A magyar kormányfő megint kifejtette a bevándorlással kapcsolatos nézeteit. Angela Merkelt nem minősítette, szerinte ez a németek feladata. Szóba került Putyin, Trump, a közös európai hadsereg gondolata és a közelgő uniós választások is.
Az államtitkár arról beszélt, hogy nem szeretné azt a benyomást kelteni, hogy elégnek tartja a nők számát a kormányban. Novák Katalin ezen kívül beszélt a kismama-szövetkezetekről, valamint a bölcsődei rendszerről is.
Brüsszel hiába indított kötelezettségszegési eljárást Magyarország ellen, a testület mandátuma jövő májusban lejár – hangsúlyozta Orbán Viktor a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. A miniszterelnök úgy fogalmazott: nincs jelentősége a mostani döntésének, az Európai Bizottság napjai meg vannak számlálva.
A határokat meg kell védeni, senkit nem szabad behozni vagy beengedni - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök abban az interjúban, amely teljes terjedelemben a Bild című német tömeglap honlapján jelent meg csütörtökön.
A spanyol hatóság átadta a i nyomozóknak azt a 49 éves holland férfit, aki több mint 260 millió forintot sikkasztott el egy végelszámolás alatt álló cégtől.
Friss adatok támasztják alá, hogy a magyar lakosság 55 százaléka súlytöbblettel küzd, nagy részünk alig mozog, és mégis többnyire egészségesnek gondoljuk magunkat.
Súlyos betegséggel küzd Szita Bence nevelőapja. Gyöngyi Sándor nemrég egy komoly, négyórás műtéten esett át...a férfi sosem dolgozta fel Bence elvesztését, hat évvel a kisfiú halála után megtámadta őt a gyilkos kór.
Ma hirdetik meg a pótfelvételit, amelyre augusztus 6-ig lehet jelentkezni. Ha valakit nem vettek fel az általa megjelölt szakok egyikére sem, még pótfelvételivel bekerülhet a felsőoktatásba.
Nyitottabbak lettek az örökbefogadó szülők és a jogszabályi környezet is változott, ezek tették lehetővé a Fővárosi Gyermekvédelmi Központ igazgatóhelyettese szerint, hogy tovább nőtt tavaly az örökbefogadott gyermekek száma.
Ahogy arról portálunk is beszámolt, a Karib-tengeren található St. Martinnél leégett egy hajó, ami Fa Nándor 1996-os Vendée Globe versenyére készült. A Le Figaro azt írja, Fa korábbi hajóját drogcsempészek használták Martinique sziget közelében.
Több mint félmillió ember tervezi, hogy két éven belül elhagyja az országot. Ez derül ki a Statisztikai Hivatal 2016-ban készített népesség-összeírásából.
A budapesti taxisok érzik a tarifaemelés pozitív hatását, s azok a korábbi félelmek is alaptalannak bizonyultak, hogy a magasabb fuvardíjak miatt csökkenhet a forgalom.
Tűzgyújtási tilalom lépett életbe pénteken Bács-Kiskun és Csongrád megyében - tájékoztatta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az MTI-t.
A határokat meg kell védeni, senkit nem szabad behozni vagy beengedni - jelentette ki a miniszterelnök abban az interjúban, amely teljes terjedelemben a Bild című német tömeglap honlapján jelent meg csütörtökön. Orbán Viktor a határvédelemről, Angela Merkelről, Soros Györgyről is beszélt.
Az április-júniusi időszakban, azaz a második negyedévben, újabb mélypontra, 3,6 százalékosra esett a munkanélküliségi ráta, amely egy év alatt 0,7 százalékponttal csökkent. A munkanélküliek átlagos létszáma az egy évvel korábbihoz képest 31 ezerrel, 165 ezerre apadt - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az előző 3 hónapos id
Egyes bűncselekmények esetében visszaállítaná a halálbüntetést, a hazai börtönök zsúfoltságának enyhítésére pedig bevezetné a bérrabtartást a Mi Hazánk Mozgalom - mondta el csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Toroczkai László, a szervezet elnöke.
Bár a jövő autói már nagy valószínűséggel nem is fogják engedni, hogy valaki ittasan a volán mögé üljön és vezessen, amíg eddig el nem jutunk szükség van arra, hogy a társadalmi felelősségvállalás okán mindent megtegyünk annak...
Mobiltelefonos alkalmazás készült ahhoz a weboldalhoz, amely a magyarországi közkutakról informálja az olvasókat. Az ingyenesen letölthető applikációról Petró Tamás, az alkalmazás fejlesztője beszélt.
Előbb helyzetértékelésre, majd egy pártok közötti hierarchia kialakítására volna szükség az ellenzék megújulásához - vélekedett Csizmadia Ervin, a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában.
Pápaszemes pingvin látott napvilágot a debreceni állatkertben, az állatot rövidesen a látogatók körében nagyon népszerű pingvinsétákon is megtekintheti a közönség - közölte pénteki sajtótájékoztatóján a nagyerdei kultúrpark igazgatója.
Július 26-tól nem kell megszüntetni a munkaviszonyt ahhoz, hogy a nyugdíj összege megállapítható legyen - írja a szakszervezetek.hu Budapest Főváros Kormányhivatalára hivatkozva. Az öregségi nyugdíj, az öregségi résznyugdíj...
Érdekes akcióval készült a MátészalkaLeaks nevű csoport, ugyanis arra hívták fel az emberek figyelmét, hogy mennyire lassan mennek a vonatok Debrecen és Mátészalka közötti vonatok.
Exkluzív interjút készítettek Németország legnagyobb példányszámban eladott napilapjának újságírói a magyar miniszterelnökkel. A beszélgetés során szóba került a határvédelem fontossága, a migrációs veszély, és kifejtette véleményét Orbán Viktor a német kancellár politikájáról is.
Durva átverésnek lettek áldozatai azok, akik egy zárt Facebook-csoportban vettek jegyet az ABBA-dalokra épült produkció szerda esti előadására. A csaló mindenkinek ugyanarra a két helyre szóló jegyet adta el a Mamma Mia!-ra...