2019. november 20. szerda

nov. 20
9:57
Blikk: újra átírhatja kormány a választási szabályokat (SzMo)
Például bevezetnék az előzetes regisztrációt.
nov. 20
10:03
Leszavazták Újpest volt fideszes polgármesterének megemelt végkielégítését (ATV)
Az újpesti fideszes képviselő, Dr. Szabó Béla a keddi testületi ülésen előterjesztette a volt fideszes polgármester, Wintermantel Zsolt és alpolgármestereinek végkielégítéséről szóló előterjesztést, ami a jogszabályok alapján a kötelező végkielégítésen felül még három hónapnyi bér kifizetését tette volna lehetővé.
nov. 20
10:09
Rendőrőrs lesz Hitler szülőházából (ATV)
Így szeretnék megakadályozni, hogy a nácik zarándokhelyévé váljon a Braunau am Inn-ban található ház.
nov. 20
10:15
Varga: Három részletben nő az ügyészek és bírák bére (Igényesférfi.hu)
Legutóbb 15 éve volt átfogó igazságügyi illetményemelés.
nov. 20
10:21
Népszava: Kevesebb mint egy év után mennie kell a szakképzési hivatal vezetőjének (ATV)
A lap forrásai szerint Kucsák László nem teljesített jól a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal (NSZFH) élén, sőt, egy ideje már nem is nagyon járt be a munkahelyére.
nov. 20
10:23
Nem volt előjele, így megelőzni sem lehetett a gázrobbanást Püspökladányban (ATV)
A hétfői gázrobbanás olyan mértékű volt, hogy a közeli utcában a redőnyök leolvadtak a házakról. A fényre és zajra felébredtek a lakók, és az utcára özönlöttek.
nov. 20
10:30
Nagy béremelésről döntött a kormány - itt vannak a részletek (Infostart)
A kormány három részletben emeli a bírák és az ügyészek illetményét: január 1-jétől a bírák 32 százalékos, az ügyészek 21 százalékos illetményemelésben részesülnek, majd 2021-ben és 2022-ben 12, illetve 13 százalékos emelésben - jelentette be Varga Judit igazságügyi miniszter.
nov. 20
10:33
Petíciót indítottak a szuperkórház megmentése érdekében (Igényesférfi.hu)
Simicskó István szerint a Szent Imre Kórház nem képes kiváltani a tervezett létesítményt.
nov. 20
10:57
132 millió forinttal távozott az újpesti városházáról 40 ember, akik nem akartak az ellenzékkel dolgozni (ATV)
Ők még a korábbi, fideszes polgármesterrel egyeztetve távoztak, hivatalosan mind a "jegyző által felkínált, közös megegyezéssel történő felmondás lehetőségét" fogadták el - állítja a kerület új, momentumos polgármestere.
nov. 20
11:00
Öt éven belül jön a budapesti dugódíj, korlátozzák a dízeleket is (Infostart)
A levegő jobb minősége miatt öt éven belül korlátozni fogják az autók közlekedését a belvárosban - közölte Dorosz Dávid főpolgármester-helyettes.
nov. 20
11:15
Aggódnak a szuperkórházért, petíciót indítottak a kormánypártok (ATV)
Újbuda KDNP-s országgyűlési képviselője szerint „érdekes nyilatkozatok” láttak napvilágot az önkormányzati választások után számos kormányzati beruházás kapcsán, a dél-budai szuperkórház megépítését például pazarlónak nevezték, és az épület helyszínét is vitatták.
nov. 20
11:21
Salátába csomagolt béremelés bíráknak, ügyészeknek (Alternatív Energia)
Sokan bújtatott igaszságügyi reformnak tartják azt a salátatörvényt, amit a bírák és az ügyészek illetményének emelésével próbál eladni a kormány.
nov. 20
11:21
Feloszlik a siófoki Fidesz (ATV)
Witzmann Mihály választókerületi elnök – elfogadva a helyi csoport elnökségének döntését – kezdeményezte a siófoki Fidesz-alapszervezet feloszlatását
nov. 20
11:23
Mészáros Lőrincék még többet akarnak a Balatonból, kormányzati terv segíti nekik ebben (Alternatív Energia)
Magántulajdonba kerülhetnek balatoni szabad partszakaszok, legalábbis ez olvasható ki a tó parti részének rendezésével kapcsolatos kormányzati tervezetből.
nov. 20
11:25
Az autógyárak húzzák a lakásárat (Alternatív Energia)
Már nem Budapest a legdrágább város, ha a lakásárakat a jövedelmekhez viszonyítjuk. Debrecenben, Győrben és Kecskeméten nem csak munkát, hanem elszabaduló ingatlanárakat is hoztak az autóipari beruházások.
nov. 20
11:33
Pedagógusok: Megakadályozzuk az új szakképzési törvény hatályba lépését (ATV)
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint a kedden elfogadott új jogszabály jelenlegi formájában alkalmatlan arra, hogy a szakképzésben kívánatos reform alapjául szolgáljon.
nov. 20
11:42
Éktelen haragra gerjedt az Autóklub - ezért (Infostart)
Alkotmánybírósági eljárást kezdeményez a Magyar Autóklub a gépjármű-felelősségbiztosítási törvény bonus-malus rendszerével szemben.
nov. 20
11:45
Drámai artistabalesetek: mi van a háttérben? (ATV)
Maguk is többször sérültek, mégis a biztonság az első – erről beszéltek a Rippel fivérek az ATV Start című műsorban azzal kapcsolatban, hogy az utóbbi időben több súlyos artistabaleset is történt. A balesetek hátterében több ok állhat, és gyakran a művészeken kívüli hibák csattannak rajtuk.
nov. 20
11:45
Dzsudzsák a válogatottsági rekord kapujában (Igényesférfi.hu)
Beérte Királyt, 108-szor volt eddig magyar válogatott, rég lenyomta Puskást, Grosicsot, Bozsikot, Gerát.
nov. 20
12:00
Nagy változást jelentett be a BKK a közösségi közlekedésben (Infostart)
A Budapesti Közlekedési Központ az elmúlt évekhez hasonlóan idén is több nagy forgalmú fővárosi vonalán biztosít kedvezőbb járatsűrűséget, kényelmesebb eljutási lehetőséget az adventi időszakban.
nov. 20
12:03
Lendvai Ildikó alternatív parlamentet javasol az ellenzéknek (ATV)
A fizetésmegvonásnál is fontosabb változás lehet az, hogy a házvezetést kritizálva azonnal kivezethető lesz a képviselő – egyebek mellett erről beszélt Lendvai Ildikó az ATV Start című műsorban. A MSZP volt elnöke szerint amellett, hogy alternatív parlamentre lenne szüksége az ellenzéknek, külön egyeztető fórumra is érdemes lenne létrehozni. Ésszel
nov. 20
12:03
Blikk: Máshol is volt ügye a zaklatónak a Katona József Színházon kívül (SzMo)
Állítólag ez egy ideje szóbeszéd tárgya volt. A Bors szerint egy rendezőről van szó.
nov. 20
12:09
Ha vagyonnyilatkozataikat nézzük, bele kell húzniuk Budapest új vezetőinek (ATV)
Van olyan, akinek se autója, se értékpapírja, míg mások több ingatlannal és értékpapír-portfólióval is rendelkeznek.
nov. 20
12:15
Botrány a parlamentben: A jobbikos Jakab Péter beült Orbán miniszterelnöki székébe (ATV)
A parlamenti fegyelmi rend szigorításának az általános vitája ezekben a percekben is folyik az Országgyűlésben. A jobbikos Jakab Péter máris rácáfolt a sajtóhírre, hogy az ellenzék nem csinál a jövőben radikális rendbontást: az ellenzéki képviselő beült Orbán Viktor miniszterelnöki székébe a parlamenti patkóban, és az alelnök többszöri felszólítása
nov. 20
12:15
Újpest: kirúgták az önkormányzati lap eddigi munkatársait (Igényesférfi.hu)
Kirúgták az Újpesti Napló összes munkatársát, az Alfahír újságírója lehet az új főszerkesztő – írja az Újpesti Hírek. Az önkormányzat gazdaságilag nem indokolt foglalkoztatásról ír válaszában.
nov. 20
12:15
Budapest a legszebb európai város télen a CNN szerint (SzMo)
Szerintük a magyar főváros egy klasszikus karácsonyi filmbe illő látványt nyújt a hangulatos téli atmoszférájával.
nov. 20
12:21
Jakab Péter beült Orbán Viktor székébe (Igényesférfi.hu)
A Jobbik képviselője a házelnök felszólítását követően sem volt hajlandó felállni a kormányfő helyéről.
nov. 20
12:27
"Én vittem el az orgiáról készült felvételt Borkainak" - állítja az ügyben előállított futballista (ATV)
Póczik József vállalta, hogy ő az a futballista, akit hétfő este a polgármester ügyével kapcsolatban előállítottak, de tagadja, hogy megzsarolta volna Borkai Zsoltot a felvétellel.
nov. 20
12:36
Egységes MÁV-Volán jegyértékesítés és valós idejű utastájékoztatás jön (Infostart)
Leginkább Nyugat-Magyarországon van buszvezető-hiány a Volánnál - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Volánbusz Zrt. elnök-vezérigazgatója, Dávid Ilona, aki arról is beszámolt, az idei 638 új busz után zajlik egy 900 járműre kiírt közbeszerzés előkészítése is.
nov. 20
12:39
Rekorder magyar bűnözőt fogtak el Ausztriában (ATV)
Lopás, csalás, sikkasztás, egyedi azonosító jellel visszaélés és jármű önkényes elvétele miatt összesen 22 elfogatóparancs volt érvényben ellene - közölte a rendőrség.
nov. 20
12:41
Póczik József az ATV-nek: Nem zsaroltam meg Borkait (ATV)
Az ATV Híradójának nyilatkozott először személyesen Póczik József, aki tagadja azokat a vádakat, miszerint megzsarolta Borkai Zsoltot, hogy nyilvánosságra hozza a birtokába jutott kompromittáló felvételeket, feltéve, ha a volt győri fideszes polgármester nem fizet neki több millió forintot.
nov. 20
12:51
A Dallas fájdalomcsillapító hatása (Igényesférfi.hu)
Nagyon fáj, de azért a kedvenc sorozatomat még megnézem – gondolhatta magában a mentőkre váró idős hölgy.
nov. 20
12:54
Előállt és vállalja a nevét is a Borkai-ügy kulcsfigurája (Infostart)
A volt válogatott labdarúgó Póczik József állítja, Budára autózott egy borítékért, amit Borkai Zsolt győri polgármester kezébe adva a címzettnek "fülig ért a szája".
nov. 20
12:57
Jakab Péter elfoglalta a miniszterelnöki széket a Parlamentben (444.hu)
Sajátos formában tiltakozott a képviselői büntetések szigorítása ellen.
nov. 20
13:00
Fél évvel a Hableány-katasztrófa után sem változtattak a szabályozáson (Infostart)
Kiderült azonban, hogy a Viking szállodahajó mögött álló cég másik, közelben álló hajójának kapitánya ellen is eljárás indult, mert nem segített.
nov. 20
13:03
Karácsony szerint meg kell nevezni a Katonából elbocsátott zaklatót (ATV)
A főpolgármester azt ígérte, arra fogja kérni a fővárosi fenntartású színház vezetését, hogy hozzák nyilvánosságra a zaklató személyét.
nov. 20
13:03
Fidesz: A trágárságnak, a rendzavarásnak nincs helye az Országgyűlésben (Igényesférfi.hu)
Nem lesznek új szabályok, szigorítják a jelenlegieket: ami eddig is tilos volt, ezután is tilos lesz – mondta el a házszabály módosításával kapcsolatban Kocsis Máté.
nov. 20
13:09
Újabb DK-s igazolást jelentett be Gyurcsány (ATV)
A Demokratikus Koalíció elnöke sajtótájékoztatón jelentette be, hogy Dávid Ferenc, a Vállalkozások és Munkáltatók Szövetségének korábbi főtitkára csatlakozik a párthoz.
nov. 20
13:18
Ilyen volt a termés, jó minőségű borokat várnak (Infostart)
Körülbelül 4,2 millió mázsa szőlő termett idén, amiből 2,9-3,1 millió hektoliter bor készülhet - mondta Brazsil Dávid, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkára.
nov. 20
13:21
Pert vesztett a magyar kormány, milliókat kell fizetnie a civil szervezetnek (ATV)
Kétmillió forintos elégtételt kell fizetnie és bocsánatkérést kell közzétennie a magyar kormánynak a Magyar Helsinki Bizottság részére – olvasható a civil szervezet közleményében. A civilek még 2017-ben perelték be a kabinetet.
nov. 20
13:21
Dávid Ferenc a Dk-ba igazolt (Igényesférfi.hu)
Kálmán Olga után újabb nagyágyút igazolt le Gyurcsány Ferenc.
nov. 20
13:23
Itm: A versenyképesség erősítését szolgálja az új szakképzési rendszer (Igényesférfi.hu)
A tanulói ösztöndíjak átalakításával két év alatt több mint háromszorosára bővítik a szakképzésben részt vevő ösztöndíjasok számát – mondta el Schanda Tamás.
nov. 20
13:27
Borkai kiszemelt utódja is bizniszel a Somogyi családdal (444.hu)
Borkai gyakran repkedett Somogyi János repülőjével. Kiszemelt utódja, Dézsi Csaba kardiológus pedig mesefigurás konyhai mérleget dob vele piacra.
nov. 20
13:33
Levélben fordult a PSZ Áderhez, ezt kérte az államfőtől (ATV)
Ne írja alá az új szakképzési törvényt Áder János – legalábbis ezt szeretné elérni a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), ezért levélben fordultak az államfőhöz.
nov. 20
13:36
Súlyos baleset Pest megyében, mentőhelikopter is a helyszínen (Infostart)
Három súlyos és egy könnyebb sérültje van egy Csobánka közelében szerdán történt balesetnek - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI-vel.
nov. 20
13:39
Psz-kérés: Áder ne írja alá a szakképzési törvényt (Igényesférfi.hu)
Az érdekképviselet szerint hiba lenne kivenni a köznevelésből a szakképzést.
nov. 20
13:45
Az Európai Bizottság nem elégedett Magyarországgal (ATV)
Egy jelentésben megállapították, hogy hazánk nem hozott hatékony intézkedéseket az európai uniós tagállamok kormányait tömörítő tanács költségvetési ajánlásainak teljesítése érdekében.
nov. 20
13:45
Újpest nem ad extra végkielégítést Wintermantel Zsoltnak (444.hu)
Az önkormányzati választáson vesztes Fidesz egyik képviselője próbált három havi extrát kijárni a volt polgármesternek, de nem járt sikerrel.
nov. 20
13:57
106 milliárdos bevásárlást csap a MÁV, ezt kapják cserébe (ATV)
Az összeget a kormánytól kapja a vasúttársaság, de ez csak az előleg lesz, és majd a következő, 2021-2027-es EU-költségvetési ciklus pénzeit használják végül a vásárlásra.
nov. 20
13:57
A magyar állam megvenné Mészáros Lőrinc veszteséget termelő szénerőművét (444.hu)
A Magyar Villamos Művek már alá is írta a szándéknyilatkozatot, hogy tárgyalni kezdenek a Mátrai Erőműről.

Keresés