2019. november 19. kedd

nov. 19
0:03
Még nem lesz egy számjegyű az szja Varga Mihály szerint (Blikk)
„Az elmúlt években megszokhattuk, hogy akadnak ellendrukkereink, a gazdasági folyamatok alakulását azonban nem kívánságok (...) határozzák meg” – fogalmazott Varga Mihály (54) a Magyar Nemzetnek adott interjújában.
nov. 19
0:07
Kórházbezárásokat is javasol egy kormányzati munkaanyag (Blikk)
Kórházi osztályok megszüntetése, vidéki kórházak bezárása, összevonása is szerepel a Népszava birtokába került kormányzati munkaanyagban.
nov. 19
0:11
Először szállt le Budapesten a gigantikus vasmadár: így köszöntötték a magyarok a Boeing 787-9-et (Blikk)
- Először járt Budapesten az El Al izraeli légitársaság Boeing 787-9 Dreamlinere november 18-án. A tervek szerint a társaság új 787-8-asa, illetve 777-ese is a magyar fővárosba látogat majd decemberben. A hatalmas monstrumot a repülőtéri tűzoltók vízsugárral köszöntötték a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér kifutópályáján.
nov. 19
0:15
A Puskás-ügyek hivatalos nagykövete: így született újjá a Népstadion (Blikk)
Pénteken, a Magyarország–Uruguay (1-2) mérkőzéssel avatták fel az új Puskás Arénát. Az egykori Népstadion 2002-ben vette fel Puskás Ferenc, a legismertebb magyar labdarúgó nevét, ebben a Puskás-ügyek hivatalos nagykövetének komoly szerepe volt.
nov. 19
0:19
Fontos döntést hozott a Kúria a borravalókról (Blikk)
A Kúria elvi döntése szerint a borravalót elkülönítve kell kezelni, ha bekerül a pénztárgépbe, valamint csak kivételes esetben térhet el a pénztár pénzkészlete a pénztárgép egyenlegétől – tudatta a legfelsőbb bírói fórum közleményben hétfőn.
nov. 19
0:23
Újabb feljelentés Simonka ügyében: ezt állítja Hadházy Ákos (Blikk)
Hivatali visszaélés és bűnpártolás miatt tett feljelentést Hadházy Ákos (45) független országgyűlési képviselő, amiért az ügyészség nem indítványozta Simonka György (45) fideszes képviselő letartóztatását, noha voltak bizonyítékai arra, hogy a költségvetési csalással vádolt politikus nyomozókat próbált lefizetni, tanúkat befolyásolni és bizonyítéko
nov. 19
0:27
Zaklatás és erőszak: kirúgták a balatonkenesei iskola testnevelő tanárát, miután durva dolgokkal vádolták őt a szülők (Blikk)
Balatonkenese – Távoznia kellett az iskolából annak a testnevelő tanárnak, akit zaklatással vádoltak meg, emellett – egyes diákok és szüleik szerint – erőszakra buzdította a fiatalokat.
nov. 19
0:31
Az édesanya megrázó szavai: „Az ajtón kívül is hallottam Noel sírását” (Blikk)
Túl van első kezelésén az a kis erdélyi magyar kisfiú, akit nemrégiben diagnosztizáltak SMA-val, vagyis gerincvelői izomsorvadással. A három hónapos Noel nehezen viselte a Spinraza beadásával járó megpróbáltatásokat.
nov. 19
0:35
„Átadtam a Szent Magdolna Magánkórház tulajdonosának” – Kiszállt luxusklinikájából Hajdú Péter, ő maga árulta el, miért (Blikk)
Biztos kezekben hagyja luxusklinikáját Hajdú Péter. A műsorvezető-producer áprilisban nyitotta meg a Pest megyei településen azt a rendelőt, amely többek között urológussal, belgyógyásszal, plasztikai sebésszel állt a helyiek rendelkezésére, ám úgy döntött, átruházza a Tükörhegy Medical Center üzemeltetését.
nov. 19
0:39
Lesz ám terülj, terülj asztalkám karácsonykor: jól bevásárol az ünnepekre a Blikk nyertese (Blikk)
Csak úgy roskadozik majd az ünnepi asztal a Budapesten élő Éber Pál családjánál. Olvasónk 50 ezer forintból vásárolhat be karácsonyra a Sparban. Ennyit nyert ugyanis a Blikk 12 milliós játékán.
nov. 19
5:15
Jelentős kórházátalakításokról szólnak a sajtóhírek (ATV)
A kormány több vidéki kórház aktív ellátását megszüntetné, és teljes kórházi osztályokat zárna be – ezt a Népszava írta meg. Több, érintett település vezetője azt mondta az ATV Híradónak: bármilyen egészségügyi intézmény összevonása veszélyeztetné a megye ellátását. Rétvári Bence úgy reagált: nem volt ilyen előterjesztés, és a kormány nem bezáratni
nov. 19
5:24
"Vigyázat": komoly figyelmeztetés a minisztertől, minden nyugdíjas érintett (Infostart)
Széles körben terjedő, a valóságot nem fedő állításokra hívja fel a figyelmet a közösségi médiában Varga Mihály tárcavezető.
nov. 19
5:45
Hiába a plázastop: így terjeszkednek a magyarok kedvenc boltjai (Pénzcentrum)
2012 óta van hatályban Magyarországon a "plázastop" néven elhíresült törvény, ami mai formájában tiltja Magyarországon a 400 négyzetméternél nagyobb alapterületű kereskedelmi létesítmények építését, illetve ennél nagyobb területűre...
nov. 19
6:06
Fontos döntés a borravalóról (Infostart)
A Kúria elvi döntése szerint a borravalót elkülönítve kell kezelni, ha bekerül a pénztárgépbe, valamint csak kivételes esetben térhet el a pénztár pénzkészlete a pénztárgép egyenlegétől - tudatta a legfelsőbb bírói fórum.
nov. 19
6:15
Nem kellenek a radikális akciók, a jövőben kormányképes nyugodtságot sugall magáról az ellenzék (Alternatív Energia)
Az ellenzéki pártok nem akarnak több üléstermi rendbontást, mert azt akarják sugallni a választók felé: alkalmasak a kormányzásra.
nov. 19
6:15
Orbán gazdasági visszaesésre számít Európában, az ellenzék szerint nem készült fel a kormány (ATV)
Orbán Viktor szerint nehéz próbatétel előtt áll az ország, hiszen a nyugat-európai gazdaságokra borúsabb idők jönnek. A miniszterelnök hozzátette, most kiderül, hogy működik-e önállóan az ország gazdasága. A pénzügyi államtitkár nem kívánta kommentálni Orbán Viktor szavait. Az ellenzéki politikusok szerint ugyanakkor Magyarország nem készült fel eg
nov. 19
6:33
Rendkívüli ülésen állt ki az atlétikai stadion megépítése mellett a csepeli képviselő-testület (ATV)
A csepeli önkormányzat támogatja az atlétikai stadion felépítését és a 2023-as atlétikai világbajnokság budapesti megrendezését - döntött a XXI. kerületi képviselő-testület hétfőn.
nov. 19
6:48
Folytatódik az enyhe őszi idő, sokfelé kisüthet a nap (Alternatív Energia)
Nappal 17 fokot is mérhetünk, késő estére 4 és 10 fok közé hűl le a levegő.
nov. 19
6:50
Higanyt és arzént mutattak ki a bébiételben, kivonták a forgalomból (Alternatív Energia)
A zöldségekkel és burgonyával gazdagított tonhalas termékből több hazai vállalkozáshoz szállítottak.
nov. 19
6:57
Több tízezres ösztöndíjakkal csalogatják a szakképzésbe a diákokat (Ripost)
Megéri szakmát tanulni! A jól tanuló szakképző iskolások akár havi 50 ezer forintot is kaphatnak, a technikumokban pedig az utolsó évben akár a teljes minimálbért is megkaphatják a diákok.
nov. 19
7:09
Még azután is álnéven társkeresőzött a nőverő katona, hogy kiderült, mit tett - állítja Bernadett (SzMo)
A hatgyermekes anyuka azt mondja: több üzenetet is kapott nőktől, ami ezt bizonyítja. Olyanról is tud, akit szintén bántalmazott korábban.
nov. 19
7:21
Diafilmen látható az Erzsébet híd építése az Oszk-ban (Igényesférfi.hu)
Az újjáépítés 1961-ben kezdődött.
nov. 19
7:27
Habitat for Humanity: mélyül a lakhatási válság Magyarországon (ATV)
Beázó tető és penészes falak: a magyar lakosság negyede él ilyen körülmények között - derül ki a Habitat for Humanity friss lakhatási jelentéséből.
nov. 19
7:39
Őry Mariann: Délibábos Nyugaton (Igényesférfi.hu)
A volt szocialista országok liberálisai mindig túlkompenzálnak, kényszeresen akarják bizonyítani a Nyugathoz tartozásukat.
nov. 19
7:41
Nagy N. Péter: Fészekparaziták előnyben (Igényesférfi.hu)
Ahogy lakáspolitikája nem volt eddig Budapestnek, úgy lakásai sincsenek.
nov. 19
7:45
Kocsis Máté szerint nem lesz enyhítés, eddig az ellenzék “mellényzsebből fizetett” (ATV)
Parlamenti üléstermi botrányok: nem tervezik a kormánypártok, hogy enyhítenek a drákói szigoron, a tervezett büntetési tételeken. Kocsis Máté az atv.hu-nak azt nyilatkozta: “természetesen a vitában felmerülhetnek új szempontok, de nem valószínű, hogy érdemben változtatunk”. Eddig ugyanis a rendbontó ellenzékiek “mellényzsebből fizettek”.
nov. 19
8:00
Megkavarta az állóvizet egy magánzó Balatonföldváron (Infostart)
Már pályázható a Kisfaludy e-kikötő fejlesztési program támogatása. A Magyar Turisztikai Ügynökség felhívása szerint összesen 4 milliárd forint áll rendelkezésre balatoni kikötők bővítésére. Balatonföldváron egy magánberuházó építene e-kikötőt.
nov. 19
8:00
Csepel kiállt az atlétikai stadion megépítéséért (Ripost)
A csepeli önkormányzat támogatja az atlétikai stadion felépítését és a 2023-as atlétikai világbajnokság budapesti megrendezését – döntött a XXI. kerületi képviselő-testület hétfőn.
nov. 19
8:03
Vénykötelessé tesznek több fájdalomcsillapítót is (SzMo)
Az ibuprofén és dexibuprofén tartalmú gyógyszereket kisebb dózisban széles körben használják heveny fájdalom, láz, meghűlés enyhítésére, magasabb dózisban reumás betegségek hosszú távú kezelésére. Ezeket érinti a szabályozás.
nov. 19
8:15
Népszava: felhagy a radikális parlamenti akciókkal az ellenzék (ATV)
Az ellenzéki pártok nem akarnak több radikális üléstermi rendbontást - írja a Népszava.
nov. 19
8:27
Fejlesztik a hajléktalanszállókat (Alternatív Energia)
A budapesti városvezetés több tízmillió forintot különített el a szálláshelyek színvonalának javítására. Országszerte és a fővárosban is emelkedik az éjjeli menedékhelyek kihasználtsága.
nov. 19
8:27
Ezeket a szavakat tiltották eddig a ferencvárosi Facebook-oldalról (444.hu)
Mafia, maffia, lopás, tolvaj, mutyi, csaló, mszp, lakásmutyi, lakásmaffia, lakásmafia, botrány. Érdekes lista!
nov. 19
8:57
A győriek is megérezhetik a kormány trükkjét az iparűzési adóval (444.hu)
Ha elsődlegesen tömegközlekedésre kell költeni az adóbevételt, nem lesz könnyű tárgyalni a monopolhelyzetben levő állami buszvállalattal.
nov. 19
9:03
Tündéri, ez a kutyus segíti a magyar mentősök munkáját (Ripost)
Mindenki imádja a kis Szikrát, amit egy autó csomagtartójából mentettek ki másfél évvel ezelőtt. Most ő segít az embereknek.
nov. 19
9:05
Újabb átverés terjed a Facebookon, rengeteg pénzt lehet vele bukni! (Ripost)
Egyre kifinomult trükköket vetnek be a csalók.
nov. 19
9:33
Győrt is megkopasztaná a kormány tömegközlekedési javaslata (Alternatív Energia)
Budapest után ők szedik be a legtöbb iparűzési adót, a bevételeket viszont felemésztené a helyi buszpark fenntartása.
nov. 19
9:35
Hat évvel korábban halnak a magyar férfiak, mint az uniós átlag (Alternatív Energia)
Bár itthon is nőtt a várható élettartam, még nagy a különbség a hazai és az EU-s adatok között. Egy magyar férfi átlagosan tíz évvel rövidebb ideig él, mint londoni brit társa.
nov. 19
9:37
Trump hátsó fele (Alternatív Energia)
Szereti a hátsó feled! – mondta
nov. 19
9:39
Zöldbankunk (Alternatív Energia)
A kereskedelmi pénzintézetek bizalmatlanok az önkormányzati és közintézményi projektekkel szemben, azonban egy állami hitelgarancia program, egy igazi zöldbank előre lendíthetné ezeket a fejlesztéseket – így fogalmazott egy a kormányzati programok kidolgozásában bennfentesnek mondható energetikai szakember. Nem tegnap: éppen hat esztendeje.
nov. 19
9:41
Hálátlanok (Alternatív Energia)
El kell ismerni, különleges beszédet mondott a magyar kormányfő a bársonyos forradalom kezdetének harmincadik évfordulóján, Prágában. Egy kalap alá vett egy sor olyan történelmi tényt, amelyekről eddig azt gondoltuk, közük nincs egymáshoz. Szerinte például míg Nyugaton a hatvannyolcasok fel akarják számolni a „szabad nemzetállamokon és keresztény k
nov. 19
9:42
Brutális karambol az M7-esen, hiába érkezett már a mentő (Infostart)
Meghalt egy férfi, amikor autójával egy kamionnak ütközött és árokba csapódott az M7-es autópálya Budapest felé vezető oldalán Agárdnál
nov. 19
9:43
Mi, magyarok (Alternatív Energia)
„És ha valaki Londonban így szól: I am going magyarni
nov. 19
9:45
A Brexit szinte természetes (Alternatív Energia)
A Brexit ügye csak nem jut nyugvópontra. Mindig, amikor úgy tűnik, hogy már kialakul valamilyen kompromisszum, újabb homokszem kerül a gépezetbe. Nemrégen Jeremy Corbyn, a Munkáspárt vezére jelentette be, hogy esetleges kormányra kerülésük esetén azonnal új népszavazást írnak ki a Brexitről. Ami persze jogos és érthető, csak kérdés: mire jó ez az e
nov. 19
9:54
Óriási nagytakarításba kezdett a MÁV (Infostart)
Tavaly októbertől 2019. szeptember végéig több mint 2255 tonnányi hulladékot vitetett el a társaság fővárosi és vidéki vasúti területekről.
nov. 19
9:57
Kocsis Máté szerint az ellenzéki képviselők eddig mellényzsebből fizették a százezres büntetéseket (SzMo)
A fideszes politikus azt mondta: azért akarják szigorítani a renitens parlamenti képviselők büntetéseit, hogy valódi, visszatartó erejük legyen.
nov. 19
10:06
Lakásmaffia, csaló, tolvaj, mutyi: ezeket a szavakat blokkolták Ferencváros Facebook-oldalán (Alternatív Energia)
A rizikós kifejezések tabunak számítottak az önkormányzati oldalon Bácskai János polgármestersége idején.
nov. 19
10:06
Hat határsértőt fogtak Csongrád megyében (Ripost)
A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket.
nov. 19
10:08
Kutyabarátok a legügyesebb reklámozók! (Ripost)
Minden cégnek, szervezetnek az a célja, hogy a lehető legtöbb emberhez eljusson az üzenete a lehető legkevesebb pénzből. Akinek ez sikerül, azt díjazzák is: az Arany Effie a marketing szakma Oscarja, és most egy állatbarát alapítvány is megkapta. Nem csoda: a Vigyél Haza Alapítványt egy infokommunikációs szakember alapította.
nov. 19
10:09
Óriási bajban a magyarok kedvenc itala: ennek nem lesz jó vége (Pénzcentrum)
Ellehetetlenítette a kereskedelmi pálinkafőzdéket, hogy a gyümölcspárlatokra, valamint az adalékanyagot nem tartalmazó, legalább hét gyógynövény felhasználásával készült italokra is kiterjesztették a népegészségügyi termékadót...
nov. 19
10:15
Varga Judit: a jogállamiságot egyre gyakrabban használják "politikai fegyverként" (ATV)
Egyre gyakrabban használják egyféle "politikai fegyverként" a jogállamiságot, és ez végül "teljesen hiteltelenné teszi azt általános, közös értékként" - emelte ki Varga Judit a Euronews hírcsatorna honlapján kedden közzétett írásában.

Keresés