2019. november 17. vasárnap

nov. 17
0:06
Földi pokolhoz kezd hasonlítani a migránsok tábora Boszniában, több ezren várják, hogy elindulhassanak - galéria (Blikk)
A Bosznia északnyugati részén, Bihac közelében lévő vucjaki befogadótáborban egyre feszültebb a helyzet.
nov. 17
0:10
Szerencse fel! 1. rész (Blikk)
Ott ültünk a jósnővel szemben, aki feszülten meresztette a szemét az előtte terpeszkedő, áttetsző üveggömbre, és mély hangon közölte a csúcstechnológiás, jövőbe látó eszközből kinyert információkat.
nov. 17
0:14
Billiópengős bélyeg: igazi ritkaság került kalapács alá az árverésen (Blikk)
Mindössze tíz napig lehetett felhasználni, azután fabatkát sem ért – ami anno rossz hír volt a levelezőknek, most annál nagyobb szerencse a bélyegtulajdonosnak. A hét végén ugyanis igazi ritkaság kerül kalapács alá: egy úgynevezett „Galambosért” lehet harcba szállni és emelgetni a virtuális tárcsákat a Darabanth Aukciósház nemzetközi árverésén.
nov. 17
0:18
Pékségben vette a nyertes Blikket László (Blikk)
Pékségben mosolygott rá a szerencse a Győrsövényházon élő Nagy Lászlóra. Olvasónk egy helyi boltban veszi meg mindig a Blikket és most itt is kaparta le a címlapon lévő matricát.
nov. 17
0:22
Nem Velencén lesz az Efott? (Blikk)
Ugyan az elmúlt öt évben kivétel nélkül mindig Velencén rendezték az EFOTT-ot, a szervezők úgy tűnik, azt fontolgatják, nyáron más helyszínen legyen az egyetemisták/főiskolások kedvenc fesztiválja.
nov. 17
0:26
Latex és ostor: szadomazo reklámban szerepelt egy politikusnő (Blikk)
Nem csak Győrben alakult izgalmasan a kampány.
nov. 17
0:30
Most segíthetünk: egyetlen kattintással elküldhetünk egy magyart oda, ahová a legjobban vágyik (Blikk)
Varga Dávid Bence egy magyar fiatal és van egy merész álma: el szeretne jutni egy Észak-sarkköri expedícióra, amit Fjallraven Polarnak hívnak.
nov. 17
0:34
Borzalmas: kisgyermekes család otthona égett porig Vecsésen, mindenük odaveszett (Blikk)
A család észre sem vette, hogy ég a tető.
nov. 17
0:38
Kihúzták az ötös lottó nyerőszámait (Blikk)
Az ötös lottó televízióban közvetített számsorsolásán az alábbi nyerőszámokat húzták ki:
nov. 17
0:42
Fejlemény a Normafa ügyében: Karácsony és Pokorni leülnek tárgyalni (Blikk)
Pokorni Zoltán, a XII. kerület polgármestere és Karácsony Gergely főpolgármester hétfőn egyeztetnek a Normafán áthelyezendő parkolóról és a fogaskerekű meghosszabbításáról - közölte a hegyvidéki önkormányzat szombaton az MTI-vel.
nov. 17
4:36
Hiába küzd a Bkv-vel a pénzéért az újságíró, akinek egy hatalmas fa vágta ketté az autóját (Blikk)
Hiába mondta ki a rendőrség által felkért szakértő fehéren-feketén, hogy a BKV hibájából halt meg kis híján tavaly Vajna Tamás (48), a sérelemdíját mind a mai napig nem kapta meg.
nov. 17
4:48
Döbbenetes összeg: annyi pénzt tapsolunk el karácsonykor, mint a főváros ötéves költségvetése (Blikk)
A főváros ötévi költségvetésének megfelelő összeget, 1200 milliárd forintot költenek el idén karácsonyra a magyarok. Nemcsak az ajándékokra, hanem minden egyébre, beleértve az ünnepi vacsorát és a bejglit is. Legalábbis erre számít az Országos Kereskedelmi Szövetség az idei éves adatok alapján.
nov. 17
5:12
Vikingként harcol a budapesti szakács (Blikk)
Van, aki néptáncol és matyó holmikban jár, mások huszárbajuszt viselve, felöltőben lovagolnak daliás paripákon, Szatmári Zsolt (25) azonban egészen másfajta hagyományokat őriz.
nov. 17
5:15
Durva vita robbant ki a budapesti atlétikai vb-ről (ATV)
Baji Balázst, minden idők egyik legsikeresebb magyar atlétáját elszomorítja, hogy veszélybe került a stadion megépítése. A gátfutó a Facebookon azt írta: “Elbizonytalanított a jelenlegi helyzet és megijedtem attól, hogy a budapesti atlétikai világbajnokság és vele együtt az atlétika jövője veszélybe kerül.” A Heti Napló riportja.
nov. 17
7:06
Centiken múlott a tragédia - ijesztő videó (Infostart)
A Bp-i Autósok oldalán osztottak meg videót egy felelőtlen sofőrről.
nov. 17
7:09
8 általánossal is 300 ezret kershetsz: nem vicc, mutatjuk a hirdetést (Pénzcentrum)
Csupán 8 általánost kérnek két álláshirdetésben, amelyekben a Magyar Posta keres kollégákat: a sofőr állások elég jól fizetnek, akár nettó 300 ezret is meg lehet keresni, plusz cafeteria és egyéb bónuszok. Elég jó fizuval...
nov. 17
8:06
A csatát a dizájnerdrogok nyerték, de a háborúban a heroin áll nyerésre (Infostart)
A dizájnerdrogok után ismét egyre több ember használ heroint – tudta meg az InfoRádió, miután kiderült, hogy a napokban egy több mint 17,5 milliárd forintot érő heroinszállítmányt foglalt le együttműködésben a szlovén és a magyar rendőrség.
nov. 17
8:06
Heti abszurd: Hibapásztor (Alternatív Energia)
– Leülhettek. Leülnek. Dermedten néznek maguk elé, előttük a kolostor fehér fala. A freskókat takaró mázolás akár a lopásuk allegóriája is lehetne, de ezen egyikük sem gondolkodik. Mindenki a kérdést várja. Ami megérkezik. – Hát akkor ezt most mégis hogy? – kérdezi. Ezt, vagy valami ilyesmit, az értelmetlen kérdést nehéz megjegyezni. Negyedik hete
nov. 17
8:08
Szüdi János: A szakképzés agóniája (Alternatív Energia)
Az, aki rászánja magát
nov. 17
8:15
Hatnapos üléssel folytatja munkáját a parlament (ATV)
Az Országgyűlés hatnapos üléssel folytatja munkáját a következő két hétben.
nov. 17
8:21
Megmondhatja a házelnök, hogy mit csináljon a képviselő? (ATV)
A napokban komoly felháborodást váltott ki az a fideszes és KDNP-s politikusok által jegyzett javaslat, ami jelentősen kiszélesítené a képviselőkre kiszabható büntetések körét.
nov. 17
8:33
Lázár János virágot vitt Horthy sírjára (444.hu)
„Hős katona volt, igaz magyar hazafi, akire főhajtással kell emlékeznünk” - mondta az exminiszter.
nov. 17
9:48
A mozi nem tehet különbséget néző és néző között életkor alapján (Infostart)
A gyerekek akár egy horrorfilmet is végignézhetnek a moziban, mert a jelenlegi szabályozás ugyanis nem tiltja ezt. Amiatt pedig ne hibáztassuk őket, ha egy korhatárral besorolt mozira ültek be, figyelmeztetett az InfoRádió által megkérdezett klinikai gyermekpszichológus.
nov. 17
9:51
Lázár János megkoszorúzta Horthy Miklós sírját (ATV)
„Száz esztendővel ezelőtt bajtársaival és szövetségeseivel megmentette Magyarországot" – emlékezett a fideszes országgyűlési képviselő, aki Kenderesen járva virágot vitt Horthy Miklós sírjára. Mint mondja, "hős katona volt, igaz magyar hazafi, akire főhajtással kell emlékeznünk". Facebook-oldalán egy videót is közzétett erről.
nov. 17
10:09
Fura dolog derült ki: 10-ből 7 magyarnak olyan családtagja van, aki nem is az (Pénzcentrum)
A magyarok 70 százalékának van kutyája vagy macskája, és ez nem véletlen: a lakosság 77 százaléka szerint otthonosabb az a ház vagy lakás, amelyben élnek négylábúak is, és közel ugyanennyien gondolják úgy, hogy a kutyák és a macskák...
nov. 17
10:27
Hétfőn egyeztet a Normafa ügyében a kerület és a főváros (ATV)
Hétfőn egyeztet a Normafán áthelyezendő parkolóról és a fogaskerekű meghosszabbításáról Pokorni Zoltán, a XII. kerület polgármestere és Karácsony Gergely főpolgármester - közölte a hegyvidéki önkormányzat szombaton az MTI-vel.
nov. 17
10:33
Jóval nagyobb minimálbér-emelés jöhet 2020-ban az eddig vártnál (Menedzsment Fórum)
A nyolc-nyolc százalék helyett két számjegyű emelkedés várható a minimálbérnél és a garantált bérminimumnál is a Magyar Nemzet szerint.
nov. 17
10:33
Virágot vitt Horthy Miklós sírjára Lázár János (Igényesférfi.hu)
„Hős katona volt, igaz magyar hazafi, akire főhajtással kell emlékeznünk!”
nov. 17
10:39
Fidesz-kritika jelent meg a Magyar Nemzetben (ATV)
Az elvesztett főpolgármesteri poszt és a kettős jászberényi vereség kapcsán arra a következtetésre jut a Magyar Nemzetben megjelent véleménycikk, hogy a legnagyobb baj az, hogy eltűnt az emberi hang, ezért újra kell szervezni a polgári köröket.
nov. 17
11:09
Világhírű szenzáció veszi ma kezdetét: magyarok tízezrei keresik fel (Pénzcentrum)
A hagyományos helyszínek mellett falusi karácsonnyal, jurtával és vegán karácsonyi vásárral is készül az adventi időszakra az osztrák főváros. A messze földön híres Christkindlmarkt karácsonyfáján november 16-án ragyognak fel...
nov. 17
11:24
Nincs már árvíz miatt lezárt út Borsodban (Infostart)
Levonulóban a Sajó árvíze, így vasárnaptól már nincs vízátfolyás miatt lezárt út Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.
nov. 17
11:24
Hétfőn egyeztet Karácsony és Pokorni a Normafa fáiról (Alternatív Energia)
A fideszes polgármester szerint "pártpolitikai acsarkodásnak nincs helye a Normafán".
nov. 17
11:26
Ezért lesz vasárnap lilán kivilágítva a Lánchíd (Alternatív Energia)
Vasárnapra esik a koraszülöttek világnapja.
nov. 17
11:28
Sebes György: Tehetségek kerestetnek (Alternatív Energia)
Berényi Miklós olyan lett, mint Columbo hadnagy felesége. A Barátok közt egyik főszerepét alakító Szőke Zoltán komoly erőpróba elé állította a népszerű hazai szappanopera alkotóit. Minthogy elege lett a negatív figurából, amelynek jellemét a kedvéért nem voltak hajlandók megváltoztatni, kiszállt a sorozatból. Ám Berényi Miklós szelleme még sokáig o
nov. 17
11:30
Mesés nyaralások diktátorok földjén (Alternatív Energia)
Parolázás a fél világot megtrollkodó Putyinnal, tükörbe nézés helyett türbenézés az ellenzéket börtönbe vető és kurdokat gyilkoló Erdogannal, a családot és a barátokat vagyonokhoz juttató pszeudokeresztény országlás, világbajnok korrupció és az európai értékek lábbal tiprása – ezek mind a magyar országkép részei.
nov. 17
11:45
Gyurcsány Ferenc: Belátható időn belül nem leszünk egyívású ország (Igényesférfi.hu)
Horthy és Trianon az egyik oldalon, liberális demokrácia és Európa a másikon.
nov. 17
11:48
Gigaberuházás ellen tiltakoztak a Balatonnál (Infostart)
Békés demonstrációval tiltakoztak a Vonyarcvashegy és Balatongyörök között tervezett ipari kikötő megépítése ellen szombaton a Szent Mihály- dombon, a kápolnánál - számolt be a hirbalaton.hu.
nov. 17
11:51
Bizottsági elnök lett a Kutya Párt vezetője, ezt posztolta Facebook-oldalán (ATV)
„Én lettem a kerületben a vagyonnyilatkozati bizottság (nem csinál semmit) elnöke.” Ezt posztolta Facebook-oldalán Kovács Gergely, a Kétfarkú Kutya Párt elnök, annak kapcsán, hogy a 12. kerületi közgyűlés tagjaként megválasztották a összeférhetetlenségi és vagyonnyilatkozati bizottság elnökének. „Igyekeztem ehhez méltó bemutatkozást küldeni a helyi
nov. 17
11:57
Dobrev Klára: Eddig Magyarország exportálta az illiberális demokráciát Lengyelországba (Igényesférfi.hu)
Most a lengyelek fogják a vallási fundamentalizmust Magyarországra exportálni.
nov. 17
12:03
Boldog születésnapot Budapest! - Különleges kisfilm készült a fővárosról (SzMo)
A videóban az alkotók egy táncosnő segítségével, a megszokottól eltérően mutatnak be ismert fővárosi helyszíneket.
nov. 17
12:06
Rengeteg a tévhit a parkolási bírságokról, ez súlyos ezrekbe kerülhet (Infostart)
Kispál Edit, a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetségének szóvivője a parkolási applikációk veszélyeire is felhívta a figyelmet.
nov. 17
12:15
Lila fénnyel világítják ki a Lánchidat ma (ATV)
Lila fénnyel világítják ki a Lánchidat ma, a koraszülöttek világnapján, hogy felhívják a figyelmet a koraszülöttek és családjaik támogatásának fontosságára - közölte a Melletted a helyem Egyesület az MTI-vel.
nov. 17
12:27
Gyurcsány megszólalt Horthyról: nem fogunk tudni megegyezni (ATV)
„Horthy és Trianon az egyik oldalon, liberális demokrácia és Európa a másikon. Egyik oldal se fogja feladni eszményeit. Két eszme, két hit, két közösség egy hazában. Horthy és Trianon az egyik oldalon, liberális demokrácia és Európa a másikon. Egyik oldal se fogja feladni eszményeit. Két eszme, két hit, két közösség egy hazában” – írja Facebook-pos
nov. 17
12:30
N. Kósa Judit: Negyven évig lestük a Tőzsdepalotát (Alternatív Energia)
Lehettem vagy tíz éves, amikor egyszer majdnem szerepeltem a tévében. Akkoriban tévécsatornából volt összesen másfél, így a televízió hatalmas épületébe már remegő lábbal és torkomban dobogó szívvel léptem be, és elvarázsoltan kóvályogtam a hol vakítóan megvilágított, hol félhomályos terekben.
nov. 17
12:32
Az utolsó gengszterfilm legendás színészekkel (Alternatív Energia)
Egy klasszikus műfaj búcsújának ígérkezik Martin Scorsese monumentális mozija, Az ír
nov. 17
13:39
Orbán Viktor: "mi vagyunk Európa jövője, és készen is állunk erre a küldetésre" (ATV)
Kellő szerénységgel, de 30 év teljesítményének önbizalmával és az európai helyzet ismeretében mondhatni, hogy 30 éve még azt gondoltuk, Közép-Európa jövője Európa, de ma már azt látni, hogy "mi vagyunk Európa jövője", és "készen is állunk erre a küldetésre" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Prágában a bársonyos forradalom 30. évf
nov. 17
14:03
Itt áll feketén-fehéren: ezekben a városokban adták el a legtöbb lakást hazánkban (Pénzcentrum)
A legdrágább ingatlanért 110 milliót fizettek idén a Nyugat-Dunántúlon, ám ez kirívó eset a nyugati határszélen. A legtöbb tranzakciót Győrben kötötték, de a lélekszámhoz viszonyítva Hévízen pörgött a legjobban a lakáspiac. A...
nov. 17
14:06
Óriási lehetőséget tartogat az űripar – Magyarországon is (Infostart)
Az első magyar műhold, a Masat-1 fejlesztője kapta meg idén Az Év Üzletembere fődíját. Horváth Gyula az InfoRádiónak elmondta: a közeljövőben világszerte tízezer hasonló kis műholdat bocsátanak fel az űrbe, ez az iparág tehát óriási lehetőségeket tartogat. Magyarország pedig jó esélyekkel indul ebben a versenyben, mert itt vannak a legjobb mérnökök
nov. 17
14:09
A csúcson hagyja abba a Miniversum (Alternatív Energia)
A kicsinyítés visszatérő témája a művészeteknek. Talán a legismertebb kaland Isaac Asimov orosz származású amerikai író és biokémikus nevéhez fűződik, miután 1966-ban – megrendelésre – megírta a Fantasztikus utazás című film forgatókönyve alapján a regényét, melyben egy csapat lekicsinyített tudós próbál egy ember testében egy agysérülést „rendbe h
nov. 17
14:11
Mag a mélyben - Interjú Karafiáth Orsolyával (Alternatív Energia)
„Finomodik, árnyalódik az ember, de a hozzáállás, az indulat, az ösztönös reakciók maradnak… alapvetően még mindig a primér dolgok irányítanak… úgy hiszem, 5-6 éves korom óta nem változtam alapvetően semmit” – vázolja személyiségének vonásait és mélységeit Karafiáth Orsolya, aki az Amikor a mama lelegelte a papa haját című első tárcakötetében éppen

Keresés