2019. november 17. vasárnap

nov. 17
14:13
A turizmus füstje: még mindig buszmatuzsálemek szennyezik Budapest levegőjét (Alternatív Energia)
A főváros már 2011-ben – nagyjából az alkotmány, illetve az alkotmánybíróságra vonatkozó szabályok átírásakor – nekiveselkedett a városnéző buszközlekedés környezetvédelmi szempontú átírásának, de a nagy tervekből mostanáig csupán a piac részbeni újraosztása valósult meg. A turistajáratok változatlanul jelentős légszennyező forrásnak számítanak a b
nov. 17
14:21
A Mátrai Erőmű bejelentette: Megkezdték a hét elején észlelt gázképződés felszámolását (ATV)
"Sem a Mátrai Erőmű visontai üzemének dolgozóit, sem a környékbelieket nem veszélyeztették az erőmű víztározójából felszabadult kén- és foszfortartalmú gázok." - ezt nyilatkozta híradónknak a katasztrófavédelem szóvivője. A Mátrai Erőmű bejelentette, hogy megkezdték a hét elején észlelt gázképződés felszámolását. A katasztrófavédelem mobil laborjai
nov. 17
14:51
Így köszöntötte Karácsony Gergely Budapestet születésnapja alkalmából (ATV)
"„Önkormányzati jogánál fogva a főváros saját belügyeiben önállóan intézkedik, határoz és szabályrendeletet alkot, s határozatait és szabályrendeleteit saját közegei által hajtja végre…” Így szól a Budapest létrehozásáról szóló 146 éves törvény. Ma sem fogalmaznánk másképp. Boldog születésnapot Budapest!" - írja Karácsony Facebook-oldalán.
nov. 17
14:54
Ötéves kisfiú tűnt el Óbudán (Infostart)
Egy órán belül megtalálták a harmadik kerületi rendőrök.
nov. 17
15:18
Orbán Viktor: "mi vagyunk Európa jövője", és "készen is állunk erre a küldetésre" (Infostart)
Orbán Viktor miniszterelnök Prágában, a bársonyos forradalom 30. évfordulójának alkalmából rendezett megemlékezésen beszélt.
nov. 17
15:21
Orbán: Mi vagyunk Európa jövője (444.hu)
Prágában szónokolt a magyar miniszterelnök.
nov. 17
15:33
Így köszöntötte Karácsony Gergely Budapestet a főváros születésnapján (SzMo)
Egy idézetet osztott meg közösségi oldalán a főpolgármester.
nov. 17
15:48
Kis pofázási lehetőség (Alternatív Energia)
Kifejezett céllá vált, hogy megakadályozzák az egységes magyarországi ellenzék kialakulását. A manipulatív akciók ugyanakkor nemcsak bomlasztották, de bizonyos értelemben meg is konstruálták a rendszer ellenzékét. Félreértés ne essék: a megállapítások nem napjainkra vonatkoznak, hanem Tabajdi Gábor történész Bomlasztás című új könyvéből valók, amel
nov. 17
15:50
Csak tálalás kérdése: tulajdonképpen a magyarok győztek Uruguay ellen (Alternatív Energia)
Nekünk, egyszerű sajtójobbágyoknak van még mit tanulnunk agitációs propagandából. Példaképünk nem is lehet más, mint az Origo.
nov. 17
15:57
Fürjes Balázs: Jelesre vizsgázott az új Puskás Aréna (ATV)
"Az aréna jelesre vizsgázott" – értékelte az új Puskás Ferenc Stadion pénteki megnyitójának eseményeit Fürjes Balázs a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.
nov. 17
16:15
A Hatoslottó nyerőszámai a 46. héten (Pénzcentrum)
Kihúzták a Hatoslottó 2019/46. heti nyerőszámait. Ezen a játékhéten sem vitték el a főnyereményt, így a 47. heti sorsoláson 1 777 millió forint lesz a főnyeremény. A Hatoslottó nyerőszámai emelkedő számsorrendben a következők:3;...
nov. 17
16:27
"Orbán az elmúlt kilenc évben folyamatosan szűkítette és nyirbálta az önkormányzatok jogköreit" (ATV)
"A magyar demokrácia elleni újabb súlyos támadásként kell értékelni azt, hogy a Fidesz tovább szűkítené az önkormányzatok mozgásterét. A kormánypártok által tervbe vett friss javaslat szerint a jövőben az önkormányzatok nem szólhatnak majd bele, hogy mi épülhet a településen és mi nem, a szabálysértési ügyeket a rendőségnek delegálnák ki, az iparűz
nov. 17
16:54
Papírja van róla, és ez jó (Alternatív Energia)
Egész életében érezte, hogy valami nincs rendben vele, de csak 72 évesen kapta meg a diagnózisát. Ez majdnem olyan – mondja –, mintha meggyógyították volna. Átértékelődtek az évtizedek. A lánya, az unokája és szerinte az apja is autista. Marion egyedül él, de már így szokta meg. Tulajdonképpen boldog.
nov. 17
16:56
Hétfőn is marad a 18 fokos novemberi kánikula (Alternatív Energia)
Éjszakától nedves levegő áramlik a Kárpát-medence fölé, de elvonulnak a felhők hétfő délutánra.
nov. 17
17:27
Elő a szelvényt! Itt vannak a hatos lottó nyerőszámai (Alternatív Energia)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 46. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
nov. 17
17:27
"Dinamikus fejlődés": Nézze kivel találkozott Kásler (ATV)
"Dinamikusan fejlődnek a magyar-montenegrói kulturális kapcsolatok Prof. Dr. Kásler Miklós emberi erőforrások miniszter hivatalában fogadta Aleksandar Bogdanovicot, Montenegró kulturális miniszterét. A két tárcavezető a tárgyaláson megállapította, hogy a magyar-montenegrói kétoldalú kapcsolatok dinamikus fejlődésének kiváló példája a kulturális tár
nov. 17
18:09
Műemléket bontanak a Várban, hogy beköltözhessen a Pénzügyminisztérium (444.hu)
Az I. kerületi polgármester, V. Naszályi Márta újratárgyalná a kormánnyal a költözést.
nov. 17
18:27
Lila fénnyel világították ki a Lánchidat a koraszülöttekért (SzMo)
Magyarországon évente minden tizedik, vagyis 8000 gyermek születik a 37. hét előtt.
nov. 17
19:15
Sokkoló: Indiában már tényleg fizetni kell a friss levegőért (ATV)
Ahogyan arról mi is beszámoltunk, Indiában olyan súlyos a légszennyezettség, hogy Delhiből gyakorlatilag gázkamra lett a szmog miatt. Az aggasztó helyzet miatt több intézkedést is bevezettek, de a helyiek szerint sokkal nem lett jobb minőségű a levegő - írja az index.hu.
nov. 17
19:15
Ha 20 fok nem is lesz a jövő héten, azért panaszra nem lesz okunk (Pénzcentrum)
A következő napokban is változékony lesz az időjárás, többször várható eső. Emellett fokozatosan mérséklődik a meleg, a jövő hétvégén már inkább csak 10 fok körül alakulnak a maximumok - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat...
nov. 17
19:24
Száz éve nem látott veszélyes állatok élnek ismét Magyarországon (Infostart)
Bölények valaha Magyarországon is éltek, de a 20. század elejére mindegyiket kiirtották. A faj csak az állatkerteknek köszönhetően maradt fenn. Most azonban egy különleges projektben ismét vadon élhetnek az ország egy sajátos területén.
nov. 17
19:39
Fát ültettek Bálint gazda tiszteletére a Gesztenyéskertben (ATV)
Fát ültettek Bálint gazda tiszteletére a Gesztenyéskertben, ahol már 27. éve küzdenek az aknázómoly ellen. A kártevő ellen az egyik leghatékonyabb védekezés, ha összeszedik az avart, ugyanis a kifejlett bábok ott telelnek át. A Mentsük meg a Gesztenyéskert fáit mozgalom fővédnöke az ország kertésze, Bálint György. További részletek a videóban.
nov. 17
20:12
Műemlék épület bontásával csináltak helyet a Várban a Pénzügyminisztériumnak (Alternatív Energia)
Az Orbán-kormány által kiszemelt épületben egyébként csak a tárca munkatársainak fele fért volna el.
nov. 17
20:15
Deák Dániel: A fiatalok körében is jól áll a Fidesz-Kdnp (Igényesférfi.hu)
A Fidesz-Kdnp még a 18-29 évesek körében is közel 20 százalékkal van a másodiknak számító Momentum előtt.

Keresés