A Fidesz alelnöke szerint a gyűlölet volt az a technikai eszköz, ami segíthette az ellenzéki együttműködést, és a Fideszt ezek szerint jobban utálják, mint a zsidók a nácikat.
Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke Facebookon reagált a MOK szombati szavazására, ahol 16 év után leváltották Éger Istvánt, akit Kincses Gyula vált az elnöki pozícióban.
Követelték a béremelés mellett a tanárok, oktatók óraszámának, munkaterheinek csökkentését, a pályakezdő pedagógusok támogatását, a hatéves gyermekek kötelező beiskolázásáról szóló szabályozás, illetve a szakképzési törvény visszavonását.
A Jobbik alelnöke szerint a magyar pedagógustársadalomnak elege van a fideszes oktatáspolitikából, amely a nemzet napszámosaiból a NER cselédjeivé nyomorítja őket - közölte a párt szombaton az MTI-vel.
Valószínűleg nem sok neoreneszánsz metrómegálló van Európában, de a Kossuth tér már ilyennel is büszkélkedhet. Az ember felszáll a mozgólépcsőre a hatvanas években, és negyven méterrel feljebb megérkezik a húszas évekbe.
A szerző szerint Putyin maga is érti, hogy Oroszország zsákutcába került és elfogytak a kézenfekvő megoldások. A gazdaság stagnál, az életszínvonalat nem tudja emelni, a területi hódítások már eddig is túl sokba vannak, a Nyugat és Kína, de még a volt szovjet köztársaságokból lett, elvben szövetséges államok is gyanakvással figyelik.
Több ezren tüntettek Budapesten a közoktatás javításáért. Béremelést és a diákok, valamint a pedagógusok terheinek csökkentését követelték. A szakszervezetek egy-egy petíciót is átadtak az EMMI, valamint az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkárának. A tanárok követeléseit a nagy szakszervezeti konföderációk is támogatják. A kormány sz
Darák Péternek fizetése a bírói alapbér hétszerese vagyis 3,2 millió forint lenne. A Demokratikus Koalíció szerint időszerű az igazságügyi dolgozók fizetésének rendezése, de a vezetők aránytalan béremelésével valójában a függetlenségüket vásárolják meg a kormánypártok.
A szombat esti legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -1 és -8 fok között alakul, de a fagyzugokban ennél pár fokkal hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 3 és 6 fok között várható - derült ki az OMSZ...