Az asszony nem érti, hogy miért csináltak az állatmentő aktivisták akkora ügyet a tettéből. Mint kiderült, az állatot azért büntette meg, mert az korábban egy vihar miatt elszökött otthonról.
Tavaly 900 ezer tonna, azaz rekordmennyiségű alma termett, idén viszont már csak feleannyi. Az elmúlt öt év átlagának negyede az idei termés, tájékoztatott Fórián Zoltán agrárközgazdász, aki elmondta az ATV Start című műsorában, hogy ez nem csak nálunk, hanem a környező országokban is így van.
Önnek mi jut eszébe Wittinghoff Tamás kijelentése kapcsán, miszerint nem a kormánypárt a legnagyobb ellenfél, hanem a kiszolgáltatottság és az alattvalói mentalitás?
Kicsit elszálltak az árak a fesztiválon, ahol a napijegy is 30 ezer forinthoz közelít, de ha még enni és persze inni is akarunk, akkor 35-40 ezer alatt nehezen ússzuk meg a napot.
Budapest Főváros Kormányhivatala az elmúlt két hónapban hét esetben folytatott fogyasztóvédelmi vizsgálatot a Wizz Airrel szemben. Ezekből ötben állapított meg fogyasztóvédelmi szabálysértést.
Ceglédi Zoltán szerint Molnár Lajos óta nem volt olyan jelentkező, aki nagyon mást szeretett volna csinálni az egészségügyben. Lakner Zoltán úgy véli, a kormány ma hagyja szétválni a köz-és magánegészségügyet.
A hétvégén a munkanap-áthelyezés miatt változik a vonatok közlekedési rendje. Augusztus 9-én a munkanapra, 10-én pedig a pénteki napra érvényes menetrend szerint közlekednek a vonatok a szombati munkanap miatt.Az augusztus 20-i...
A pizzaszelet 1100, a hamburger és a sült kolbász darabja átlagosan 2500 forintba kerül idén a Szigeten. A folyadékpótlás sem olcsó, fél liter ásványvízhez csaknem 500 forintért lehet hozzájutni, limonádét pedig átlagosan 800 forintért ihatunk a fesztivál helyszínén. A Szigetre idén is a tömegközlekedéssel a legegyszerűbb kijutni, parkolni ugyanis
Részletesebb magyarázat nélkül döntöttek a szerződésbontásról, de ok lehet az is, hogy a 4iG megjelenésével a T-Sytems túl közel került a Mészáros-érdekeltségekhez.
Az óbudai Hajógyári-szigeten augusztus 13-ig zajló eseménysorozat nyitónapján a brit világsztár, Ed Sheeran koncertjét övezi a legnagyobb érdeklődés, de gyakorlatilag valamennyi helyszínen elindulnak a programok. Idén hatvankét országból érkeznek fellépők, mintegy ezer program lesz a fesztiválon.
Elképesztő mértékű büntetést kell fizetnie a fapados légitársaságnak az elmúlt két hónapban történt szabálytalanságok miatt. A Fővárosi Kormányhivatal az elmúlt két hónapban hét esetben folytatott vizsgálatot a cég ellen.
Kósa Lajos (55) egy hétvége alatt képes lenne „megbütykölni a haverokkal” a Parlament alatti mélygarázsba behajtó járművek beléptetőrendszerét – állította magáról a vezető fideszes politikus a Népszava szerint.
Akár emberéletet követelő tragédiával is végződhetett volna az a vakmerő mutatvány, amelyet néhány fiatal mutatott be a Kosztolányi úton, a Feneketlen-tó környékén száguldozva.
"Orbán Viktor nem akar beleszólni a tudományos munkába" - ezt Maróth Miklós az MTA-tól leválasztott kutatóhálózat vezetője mondta az Egyenes Beszédben. Az akadémiai dolgozók fóruma azonban továbbra is kitart amellett, hogy a kormány nem tekintette őket egyenlő tárgyalófélnek. Sajtóhírek szerint rendkívüli közgyűlést tervez az MTA elnöke.
Biztató hírek érkeztek közvetlen környezetéből Demjén Ferencről, aki negyedéve agyérgörccsel került kórházba. Rehabilitációja a harmadik fázisnál tart, s szerencsére problémák nélkül zajlik.
A Policy Agenda által számított Gazdasági Fejlődés Index (GFI) - a tavalyi erőteljes és az idei első félévi kedvező GDP növekedés eredményeként - 2019. II. negyedévében (1,04%) változatlan optimizmust mutat, bár a konjunktúramutatók enyhe csökkenése arra utal, hogy nem folytatódik a gazdaság korábbi erőteljes javulása. A háztartások és a vállalatok
Havi 40 ezer forint támogatást kaphatnak azok a munkába visszatérő szülők, akik gyermeküket a munkavégzés idejére családi vagy munkahelyi bölcsődében helyezik el - közölte Bodó Sándor foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkár.
Bár globálisan elbocsátásokra készül a Bosch csoport, magyarországi egységei átképzéssel és átcsoportosítással megúszhatják a járműipar lejtmenetét - írta csütörtöki számában a Világgazdaság.
"Ilyen halálfélelmem még sosem volt, mint ma este :'-(" - írta egy magyar rajongó a zenész szigetes fellépéséről. A szervezők állítják, hogy számítottak a tömegre, és előfordul, hogy "egy ilyen volumenű eseményen néhányan megijednek".
Az állami kulturális javakról szóló 2017-es központi nyilvántartást hiányolt vizsgálatában az Állami Számvevőszék, amely ajánlásokat is tett a területért felelős Miniszterelnökségnek.
Hét olyan kormánypárti politikus dolgozik a parlamentben, aki 2018-as megválasztása óta egyetlen egyszer sem szólalt fel – derült ki az országház honlapján fellelhető adatokból.
Valóságos zarándokhellyé vált annak a 68 éves asszonynak a tanyája, aki hétfőn különösen kegyetlenül végzett a kutyájával - írja Blikk. Az állatot egy bálamadzaggal a kocsija hátsó lökhárítójához kötötte, majd elindult az 5413-as számú úton.
Érdekes fordulópont lesz az október 13-ai önkormányzati választás az ellenzék számára - mondta Tóth Erik, a Nézőpont Intézet elemzője az M1 aktuális csatorna szerda esti műsorában.
Az óbudai Hajógyári-szigeten augusztus 13-ig zajló eseménysorozat nyitónapján a brit világsztár, Ed Sheeran koncertjét övezi a legnagyobb érdeklődés, de gyakorlatilag valamennyi helyszínen elindulnak a programok. Idén hatvankét országból érkeznek fellépők, mintegy ezer program lesz a fesztiválon.
Havi 40 ezer forint támogatást kaphatnak azok a munkába visszatérő szülők, akik gyermeküket a munkavégzés idejére családi vagy munkahelyi bölcsődében helyezik el - közölte a foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkár az MTI-vel.