Az MSZP felkészült a szombaton induló önkormányzati választási kampányra, megvan a fideszes kiskirályok legyőzésének receptje - mondta az ellenzéki párt elnöke pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.
Nagyon fontos a diákok pénzügyi tudatosságra nevelése, ez az egyik fő célja a Diákhitel Központ Zrt.-nek – hangsúlyozta az InfoRádió Aréna című műsorában a társaság vezérigazgatója. Magyar Péter az októberben bevezetésre kerülő nyelvtanulási diákhitelről is beszélt a műsorban, ahogyan arról is, hogy a társaság és a termékek névváltoztatása is cél l
Magyarul is szerepelnek majd a szomszédos országok vasútállomásai a MÁV utastájékoztató kijelzőin és tábláin a külföldi hivatalos elnevezések mellett - közölte a vasúttársaság pénteken. A közlemény szerint az idegen nyelvű...
„Láttam a Földet alattunk és büszke voltam, hogy az emberiség ezt tudta produkálni, a tudomány, a technika legyőzött mindent.” A hetvenéves Farkas Bertalant, az első és egyelőre utolsó magyar űrhajóst kérdeztük a nyolcnapos űrutazásáról, az oda vezető kemény, embert próbáló felkészülésről, bátorságról, készenlétről és félelmekről.
Hivatali visszaélés miatt. Még 2018 szeptemberében írta közösségi oldalán – tévesen, – hogy a Magyar Honvédség a miniszterelnök lányát szállította volna.
Egy betegnek azt mondták, hogy az egyik orvos nyugdíjba ment, a másik pedig kilépett. Rétvári közölte: a szakellátás az ÉKC központi telephelyén biztosított.
„Leginkább azt dolgoztam fel nehezen, hogy a mi jól működő rendszerünkbe, a versenyrutinunkba hiba került” – emelte ki az ötszörös olimpiai bajnok sportoló. A Kozák-Kárász címvédő párost csütörtökön zárták ki, mert túl könnyű volt a hajójuk.
Megkérdeztük Gulyás Gergelyt a Kormányinfón, hogy a miniszterelnök tervez-e kormányátalakítást ősszel, vagy esetleg januárban? Orbán Viktor kancelláriaminisztere az ATV kérdésére azt válaszolta: nem terveznek ilyet. Azt nem árulta el, hogy amikor beszéltek, elégedett volt-e vele a miniszterelnök, azt tanácsolta, kérdezzük meg tőle.
Megkezdődött a szarvasbőgés a somogyi erdőkben: a következő hetekben párt kereső gímbikák hangjától zeng majd a rengeteg. Ez az időszak erdőlátogatási korlátozásokkal is jár.
Majdnem 400 kilónyi kommunális szemetet termelt minden egyes magyar ember egyetlen év alatt. A statisztikák szerint ugyan még az uniós átlag alatt vagyunk, de például a románok, szlovákok még nálunk is kevesebb dolgot dobtak a kommunális...
Varga Csaba a Dhaulagiri csúcsra készül, míg Lengyel Ferenc a korábban tervezett Sisapangma helyett a Manaszlu meghódítására indul szeptember elején oxigénpalack és magashegyi teherhordók nélkül.
Az LMP az Országgyűlés után az önkormányzatokban is határozati javaslatokkal kezdeményezi a klímavészhelyzet kihirdetését, valamint a klímacselekvési tervek kidolgozását - mondta Heltai László, az ellenzéki párt budapesti elnöke pénteken, Budapesten tartott sajtótájékoztatón.
Az európai identitás csak nemzeti identitásra épülhet, aki nem erre alapoz, az homokra épít - hangoztatta Szájer József Fidesz-KDNP-s európai parlamenti képviselő pénteken Balatonszárszón.
„Az alapvető elképzelés az volt, hogy az egyenlők társadalmában egyszerűen nem lesz bűnözés” – mondja a Tanácsköztársaság sok furcsasággal működő büntetőjogi politikájáról Erdős András Patrik. Az első kommunista uralom büntetőjogáról és kriminológiai kísérletezéseiről beszélgettünk a téma kutatójával.
A Központi Nyomozó Főügyészség különösen jelenős kárt okozó csalás és más bűncselekmények miatt rendelt el nyomozást az ügyben – tájékoztatott közleményében az ügyészség.
Nyáron sokkal könnyebben szánjuk rá magunkat a testmozgásra és a hétköznapok is aktívabban telnek - derült ki a Kométa Mindennapok felmérésből. A magyarok kedvenc nyári mozgásformája a biciklizés, de a kirándulás és a kertészkedés...
Lehet rajta vitatkozni, hogy a klímaváltozás egy megállítható folyamat vagy elkéstünk és hatásait már csak mérsékelni lehet, de mindenesetre elgondolkodtató a NASA friss térképe, amin az aktív erdőtüzeket tüntették fel. Az elmúlt egy hónapban fél Magyarországnyi tűzzel harcolnak Szibériában és ég a Föld tüdeje az Amazonas menti esőerdő is.
Az európai identitás csak nemzeti identitásra épülhet, aki nem erre alapoz, az homokra épít - hangoztatta Szájer József Fidesz-KDNP-s európai parlamenti képviselő pénteken Balatonszárszón.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint pénteken főként északnyugaton, szombaton nyugaton, délnyugaton több lehet a felhő. Pénteken elsősorban az északnyugati megyékben és az Északi-középhegység térségében, míg...
Bomba Gábor és a többi közös képviselőjelölt indulását Hadházy Ákos jelentette be. Néhány hete derült ki, hogy a gyámügyi hatóságok újabb eljárást kezdeményeztek a családdal szemben.
Megjelent a nyugdíjasok rezsiutalványáról szóló kormányrendelet; az utalványra az öregségi nyugdíjasok mellett a nyugdíjszerű ellátásban részesülők is jogosultak, így nagyjából 2,6 millió ember - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ pénteken.
Vegyesen alakult a forint árfolyama a bankközi piacon a főbb devizákkal szemben péntek este a reggeli szintekhez képest. Az euróval szemben idei mélypontjára gyengült pénteken a forint - írja az MTI.
Ez azt jelenti hogy a legnagyobb tulajdonos ezentúl a magyar állam lesz az önkormányzatok helyett. Hogy milyen változást jelent majd ez, egyelőre senki sem tudja.