Továbbra is azt állítja a fideszes országgyűlési képviselő, hogy nem követett el bűncselekményt, sőt most azt reméli, hogy az indítványai és bizonyítékai alapján a hatóság felmenti a vádak alól.
Egy nyilvános Facebook-bejegyzést tett közzé, amire válaszul telefonon és Messengeren is durva hívásokat, képeket és üzeneteket kapott közel 50 férfitól.
A kezdeti enyhe őszi időjárás kedvezett a kirándulni vágyóknak - sokan pedig az erdei túrákat tűzgyújtással, szalonnasütéssel is szívesen összekötik. Az ősz beköszöntével a kerti munkák során is egyre több zöldhulladék - avar...
Veszélyes, ha túl sok fotót posztolnak a szülők a gyermekükről - mondta Pászthy Bea gyermekpszichiáter az M1 aktuális csatorna szombat délelőtti műsorában.
A héten folytatódtak Karácsony Gergely budapesti kalandjai, a főpolgármester-jelölt először az Örs vezér térről tudta meg, hogy kerületéhez tartozik, aztán Óbudán nézett telekspekulációnak egy filmforgatást.
A „szent amatőrök”, vagyis az influenszerek és a követőik úgynevezett paraszociális kapcsolatban vannak, amely érzélmi értékességét tekintve még a barátságot is felúlmúlhatja, ezért fontos, hogy a hírességek tisztában legyenek a felelősségükkel - vélekedett az InfoRádióban a téma szakértője, Tari Annamária pszichológus.
"Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a győri helyi választási bizottság legutóbbi ülésére nem engedték be az ellenzéki delegáltakat, miközben döntést hoztak egy kormánypárti jelölt ügyében: a Fidesz ezzel sokadszorra bizonyította be, hogy a választásokra csak kellemetlen színházként tekint, ahol a lehető legkevesebb mozgásteret kell engedni az ellenzé
Szülői segítség nélkül több mint 23 évnyi kuporgatás és hiteltörlesztés után juthat el oda egy átlagbért kereső fiatal, hogy tulajdonosa legyen egy 40 négyzetméteres fővárosi panellakásnak. Csak a hitelfelvételhez szükséges önerőhöz 3 évig kell szűkre húzni a nadrágszíjat.
Nem engedték be Juhász Istvánt a Helyi Választási Bizottság ülésére, amit talán meg sem tartottak – döntés azonban mégis született a Juhászt érintő ügyben.
Az elmúlt három napban 54 gyereket láttak el a Debreceni Egyetem (DE) szakorvosai feltételezett szalmonellózis gyanújával - közölte az egyetem klinikai központjának elnöke.
Az egykori recski rabok és hozzátartozóik, barátaik létükkel tesznek tanúságot arról, hogy a szabadság a nemzet közös kincse - jelentette ki a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára a Recski Nemzeti Emlékparkban szombaton tartott megemlékezésen.
A béremelés mellett az egészségügy közfinanszírozásának növelését követelte több száz orvos a Magyar Orvosi Kamara (MOK) szombati budapesti nagygyűlésén, amelyet Elhalt ígéretek nyomában - párbeszéd a döntéshozókkal címmel hívott össze az érdekképviselet.
A béremelés mellett az egészségügy közfinanszírozásának növelését követelte több száz orvos a Magyar Orvosi Kamara (MOK) szombati budapesti nagygyűlésén, amelyet Elhalt ígéretek nyomában - párbeszéd a döntéshozókkal címmel hívott össze az érdekképviselet.
Mezőgazdasági munkagéppel ütközött és meghalt egy motorkerékpáros a 3-as főúton, Bükkábrányban - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
Az újépítésű lakások négyzetméterenkénti ára a megyei jogú városokban egy év alatt majdnem 25 százalékkal emelkedett és már eléri az 541 ezer forintot, ami nagyjából a budapesti árszint fele.
Németh Zsolt szerint a globalista árral szemben haladva Erdélynek egy új transzilvanizmusra van szükség, amelynek lényege Erdély szövetsége Bukaresttel és Budapesttel.
Az autómentes nap nem arra szolgál, hogy kirekesszék az autókat a forgalomból, a kezdeményezés célja sokkal inkább az, hogy a közlekedési eszközök tudatos választására ösztönözze a lakosságot - mondta az innovációs és technológiai miniszter.
Magyarország készen áll, hogy ahol tud, ott segítséget nyújtson Olaszországnak, így ha végre elszánja magát, hogy a határokat megvédi, segítünk, és abban is, hogy az itt lévő migránsokat hazavigyék - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a jobboldali Olasz Testvérek (FdI) párttalálkozóján, szombaton Rómában.
Megnövekedett kerékpáros forgalom várható a vasárnapi Autómentes Napon Budapesten. A Magyar Kerékpárosklub a Móricz Zsigmond körtér és Szabadság tér között tartja az első nagy Critical Mass 15. évfordulójára szervezett jubileumi tekerést...
Kako japán császári hercegnő, a császár öccsének másodszülött gyermeke szombaton megtekintette a KOmárom-Esztergom megyei Bábolnán a Lovasmúzeumot, valamint a Nemzeti Ménesbirtok udvarán Nagy István agrárminiszterrel ötösfogaton kocsiztak és lovasbemutatón vettek részt a lovardában.
Két egymást követő évben elnyerte a Vilmos-díjat – a díj történetében egyedülálló módon! Lenni vagy nem című drámatrilógiájának első két részével győzedelmeskedett, melyek a Színházi Dramaturgok Céhének Nyílt Fórum programjában kerültek fejlesztésre.
Dübörög a kampány Budapesten, Karácsony Gergely a Momentum antikorrupciós csomagját, valamint Kálmán Olga egészségügyi vállalásait is átvette saját programjába, amelynek holnap lesz a bemutatója. Puzsér Róberték hajnalban a belvárosban akcióztak, Tarlós István városvezetési képességeinek híre pedig még az amerikai filmsztárokhoz is eljutott. Nagyjá
Az egészségügyért felelős államtitkár szerint az Eurotransplanthoz való 2013-as csatlakozás sokban segítette, hogy itthon több szervátültetésre legyen lehetőség.
Felújították, úgy nagyjából másfél éve emléktáblát is kapott, most pedig irodaház-cégközpontként árulják az ingatlan.com-on a műemléki védettséget élvező újpesti indóházat, a lóvasút, majd a villamos egykori végállomását. Az ára potom 275 millió forint.
Kihúzták az Ötöslottó 2019/38. heti nyerőszámait, a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. Mivel ezen a játékhéten sem volt telitalálat így a 39. hét várható főnyereménye 1480 millió forint. Az Ötöslottó...
Egy 13 méter mély, mesterséges szakadékból kellett kiemelniük egy idős férfit a tűzoltóknak péntek délután, Salgótarján egyik garázssora mellett. Úgy tudjuk a szerencsétlenül járt ember telefonálni sem tudott, csak segítségért kiabálni - amit a közelben tartózkodók hallottak meg. A garázstulajdonosok szerint a terület az őszi esők után életveszélye
Grecsó Krisztiánnal indult a Színházak Éjszakája, amit idén 8. alkalommal rendeztek meg. A szervezők lelkesedése, és célja ennyi idő alatt sem változott: szeretnék megmutatni - ahogy fogalmaztak - a páratlanul színes budapesti színházi palettát. Ebben az évben 34 színház csatlakozott az eseményhez, ők pedig több száz programot kínálnak. További rés
Geopolitikus legyen a talpán, aki megjövendöli az olajkitermelés és a szénhidrogének jövőjének az alakulását: manapság jemeni lázadók és/vagy iráni gonosztevők írják a tőzsderémtörténetet, miközben Donald Trump ujjai a Twitter és a Támadás!-gomb között motoznak. Hétfőn ledrónoznak egy szaúdi olajfinomítót, pénteken drágábban tankolunk hét forinttal