Nemrég két olyan esetről is lehetett hallani a hírekben, amikor valaki pénzt talált: az egyik a veszprémi buszpályaudvaron, a másik egy székesfehérvári buszon történt. A megtaláló egyik esetben sem tartotta meg a talált pénzt, hanem...
A kormányfőt 1406 szavazattal választották meg a küldöttek pártelnöknek. Felszólalásában arról beszélt, megegyezésre kell jutni Európa két fele között, de ennek világos feltételei vannak. Beszélt a párt következő generációiról is.
„Aki ismeri Középső-Erzsébetváros legzöldebb pontját, az Almássy teret, csodálkozva kapja fel a fejét: görögkeleti templom, itt? Hát még ha elárulom: a kápolnát harminc évvel korábban szabadkőművesek építették, mégpedig népkönyvtárnak…”
Ismét új rendszerváltásról és keresztény államról beszélt a 2010 óta eltelt időszak kapcsán a Fidesz kongresszusán az újraválasztott pártelnök, Orbán Viktornak a Népszabadság és az ellenzék gyalázására is jutott ideje.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter értékelése szerint a mögöttük hagyott kilenc év az ország rendszerváltoztatás utáni történetének legsikeresebb időszaka. Gulyás Gergely a Fidesz vasárnapi tisztújító kongresszusán, Budapesten kiemelte: Magyarország önbizalmában, gazdaságában, biztonságában és jövőképében egyaránt megerősödött.
Kihúzták a Hatoslottó 2019/39. heti nyerőszámait. Ezen a játékhéten sem vitték el a főnyereményt, így a 40. heti sorsoláson 1 milliárd 111 millió forint lesz a főnyeremény. A Hatoslottó nyerőszámai emelkedő számsorrendben...
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt Facebook-oldalán osztotta meg legújabb terveit, miszerint lecserélnék a Lánchíd oroszlánjait élőekre. A tervekről fotót is poztoltak.
"Orbán legkegyetlenebb ellenfele a magyar valóság. Az a megbocsáthatatlan dráma, hogy orvosok százai készülnek elhagyni a pályát, hogy tanévkezdéskor nincs elegendő tanár, hogy közel 600 ezer nyugdíjasnak 100 ezer forinti alatti a nyugdíja." - írja a Demokratikus Koalíció szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.
A Neckermann Magyarország folytatja tevékenységét az anyacég csődje ellenére is; ha szükséges az úti célokon tartózkodók szállás és utazási költségeit a biztosító megtéríti a szolgáltatóknak; a cég kapcsolatba lép azokkal...
Állításuk szerint valaki vagy valakik rendszeresen hallgatták vagy hallgatják a párt elnökségi üléseit, azt rögzítik és visszaélés-szerűen nyilvánosságra hozzák.
A szegényebb régiók, városok kiszolgáltatottabbak az éghajlatváltozás negatív hatásainak – nem kizárólag a kevesebb pénz, hanem elsősorban a szemléletbeli lemaradás miatt. Budapest és Bécs összehasonlítása is azt mutatja, hogy ha melegszik az idő, a magyar főváros lakossága lényegesen rosszabbul jár.
Gulyás Gergely az alelnökséget köszönte meg a Fidesz-kongresszusnak, Varga Mihály a névnapi köszöntéseket. Kósa Lajos ellenzéki jelöltekröl beszélt a “turiból” és Karácsony “Gerizett”, Novák Katalin büszke édesanya és büszke konzervatív.
Hosszú út vezetett odáig, míg Orbán Viktor egyik legszorosabb szövetségese Benjamin Netanjahu lett. Hogyan fedezte fel Orbán Izraelt és mi köti őt össze az izraeli miniszterelnökkel? A magyar-izraeli viszony története.
Viharos szél támad a hétfőn érkező hidegfront nyomában északon, 80-90 km/órás lökések is lehetnek, jelentős lehűlés azonban még nem várható. Nyugodt, kissé szeles vasárnap után hétfőn egy hidegfront éri el nyugat felől...
A bajtársiasságról, a fideszes ökölszabályról, a keresztény szabadságról és arról beszélt a Fidesz XXVIII. kongresszusán újra pártelnöknek választott Orbán Viktor, hogy az önkormányzati választáson “a kommunisták mind ott lesznek”, legyenek ott ők is mind. Az övéit azzal buzdította a kongresszuson: örüljenek, hogy harcolhatnak a hazáért, a győzelem
Köpködéssel és hangoskodással zavarták meg a Momentum sajtótájékoztatóját Nagykanizsán. Az egyik kormánypárti képviselőjelölt édesanyja fejezte ki sajátosan a véleményét. A sajtótájékoztatón ott volt Fekete-Győr András, a Momentum elnöke is. További részletek a videóban.
A mozgásszegény életforma, és ennek következményeként a gyermekkori túlsúly az iskoláskorú gyerekeket is érinti Magyarországon. A K&H az egészséges életmód és a rendszeres testmozgás elkötelezett támogatójaként néhány tippet...
A Fidesz 28., tisztújító kongresszusán az újraválasztott pártelnök Magyarország küzdelméről, a szövetségeseiről, a Fidesz erejéről és a párt jövőjéről is beszélt.
Sokféle szegénység létezik. Akik reggel kávéval indítják a napot, utána buszra vagy kocsiba ülnek és dolgozni indulnak, este hazaérnek, feltekerik a fűtést, leülnek a kanapéra a tévé elé, talán el se tudják képzelni, hogy hányféle. És ahhoz, hogy megértsük, mennyire lehet örülni egy falat kenyérnek, egy tábla csokoládénak vagy épp egy pár jó cipőne
Tiltott adatszerzés bűncselekménye miatt tett feljelentést ismeretlen tettes ellen a Párbeszéd társelnöke Karácsony Gergely ellenzéki főpolgármester-jelölt csütörtökön kiszivárgott hangfelvételével kapcsolatban.