Fontos változások lépnek életbe a bankolásban, a vonatkozó európai uniós irányelv (PSD2 szabályozás) számos pontja lép hatályba szombaton, ami a mindennapi pénzügyek intézését is érinti, az internetes kártyás fizetési mód egyelőre a megszokott marad - hívja fel a figyelmet az Erste Bank az MTI-nek pénteken küldött közleményben.
Közlésük szerint számos bejelentés érkezett, hogy az önkormányzati választáson indulók ajánlóívein szereplő személyes adatokat valószínűleg jogosulatlanul kezelték.
A legtöbb ajánlást Csongrád és Jász-Nagykun-Szolnok megyében gyűjtötte be a párt, a leggyengébben pedig a fővárosban szerepeltek – mondta a párt elnöke.
A magyar lakosság közel 40 százaléka szerencsebefolyásoló erőt tulajdonít Péntek 13-nak: többségük (71%) abban bízik, hogy ez a nap szerencsét hoz. A szerencsejátékosok az átlagnál is jobban hisznek Péntek 13 rendkívüli erejében...
Átadták az Alteo Nyrt. új energiatárolóját pénteken Budapesten, az energiaszolgáltató a régió első ilyen létesítményét fejlesztette ki 1,1 milliárd forintból. Áder János köztársasági elnök az ünnepségen kijelentette: Magyarországon 2030-ra az előállított áram több mint 90 százaléka szén-dioxid-mentes lehet.
Lehetett volna ügyvéd is, mégis stílustanácsadóként ismerte meg a hazai közönség. Schiffer Miklós szerint nincs igazán magyar stílus és hazugság, hogy nem kell pénz a divatos öltözködéshez.
Rónai Sándor DK-s EP-képviselő segítségével juthatnak közvetlen uniós forrásokhoz a kerületek környezetvédelmi és energetikai fejlesztésekre – közölte a Demokratikus Koalíció.
A szeptember eleji lehűlés megállította az algák szaporodását a Balatonban, a legutóbbi, nyíltvízi mérések eredménye szerint drasztikusan csökkent az algatömeg a Keszthelyi-öbölben is, ahol korábban a legmagasabb értéket mérték - közölte Vörös Lajos, a Balatoni Limnológiai Intézet (BLI) kutatója az MTI-vel pénteken.
A szeptember eleji lehűlés megállította az algák szaporodását a Balatonban, a legutóbbi, nyíltvízi mérések eredménye szerint drasztikusan csökkent az algatömeg a Keszthelyi-öbölben is, ahol korábban a legmagasabb értéket mérték - közölte Vörös Lajos, a Balatoni Limnológiai Intézet (BLI) kutatója.
Fideszes támogatással megválasztott polgármester győzné le a hivatalos fideszest, sértődött MSZP-s indult rá az összellenzéki jelöltre. Négy jelölt, teljesen kusza helyzet.
A főpolgármester éppen elültette a budapesti fatelepítési program tízezredik fáját, amikor váratlanul megjelent Tordai Bence országgyűlési képviselő, a Párbeszéd szóvivője.
A határvédelemről és a kétoldalú együttműködésről tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnök és Hans Peter Doskozil, az ausztriai Burgenland tartományfőnöke Budapesten, a Karmelita kolostorban - közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.
A HR világát is meghódítja a mesterséges intelligencia. Az új technológia alkalmazási lehetőségei és előnyei a toborzás, a munkavállalói élmény fokozása, a képzések és az adatelemzés területén is láthatók, és főként a gyorsabb...
Puzsér Róbert a mai napon fellebbezést nyújtott be a Fővárosi Választási Bizottságnál és feljelentést tett a rendőrségen Berki Krisztián ajánlásgyűjtése és az ajánlások eredetének megkérdőjelezhető tisztasága miatt.
A főpolgármesterben eltört valami, 50 centiméterről, megafonnal ordított a párbeszédes Tordai Bence arcába perceken keresztül, ráadásul egészen fantasztikus, gyakran összefüggéstelen szövegeket.
Világháborús bombát hatástalanítanak vasárnap Újbudán a Magyar Honvédség (MH) tűzszerészei. Emiatt kiürítésre és lezárásokra kell készülni a Móricz Zsigmond körtérnél.
Egy brit egyesület rendhagyó módját választotta egy ritkán használt templom megtartására, megmentésére. Az épület állagmegóvását szűkös adományokból fedezik. Az Edlesborough-ban található Szűz Mária plébániatemplomban 1975-óta már csak ritkán miséznek, mert a szomszéd plébániával összeolvadva már nem itt tartják az istentiszteleteket. Mostantól vis
Azonnali fejlesztésekről, illetve a közbeavatkozást igénylő területekről állapodott meg a magyar kötődésű Wizz Air diszkont légitársaság és földi kiszolgáló partnere, a Malév Ground Handling - közölte a két szervezet.
Egy zárt facebook csoportban megosztott fotó vezetett odáig, hogy választási csalás gyanújába keveredett a józsefvárosi ellenzéki jelölt. A fotón – amelyet a Magyar Nemzet hozott nyilvánosságra - Pikó András kampánycsapata látható, amint az aláírásgyűjtő íveket dolgozzák fel laptopok segítségével. A Fidesz szerint itt egyértelműen illegális adatbáz
Veszélyes bűnszervezetet buktattak le nyomozók egy országos akció során. 170 rendőr, azonos időben, 10 helyszínen hajtott végre rajtaütést. A tíz tagú kábítószer kereskedő banda országos hálózatot működtetett, kilencen közülük már őrizetben vannak.
Országszerte sztrájkoltak ma a diákok - bár ez nem azt jelentette, hogy nem tanultak. Budapesten alternatív órákat szerveztek maguknak, ezzel is demonstrálva, hogy szabadságban szeretnének tanulni, nem az új köznevelési törvény útmutatásai szerint.
Világháborús bombát hatástalanítanak vasárnap Újbudán a Magyar Honvédség (MH) tűzszerészei. Emiatt kiürítésre és lezárásokra kell készülni a Móricz Zsigmond körtérnél.