Hosszú Katinka és párja, Gelencsér Máté éppen Rómában tartózkodnak, ahol lezavartak egymás között egy miniversenyt. A táv 15 méter volt. A háromszoros olimpiai bajnok a közösségi oldalán számolt be az eredményről, amely csalódással töltötte el. „El se hiszem, hogy ma kikaptam Máté ellen… persze a fogadás része volt, hogy kiposztolom a vereségem” –
A Demokratikus Koalíció (DK) az infrastruktúra fejlesztésével, valamint egy új, előremutató és innovatív gazdasági szemlélettel tenné versenyképesebbé Jászberényt - mondta Gedei József, a település ellenzéki önkormányzati képviselőjelöltje vasárnap, Budapesten tartott sajtótájékoztatón.
Kihúzták a Hatoslottó 37. heti nyerőszámait, amelyen 854 millió forint kerste gazdáját. Telitalálatos szelvény ezen a héten nem volt, így a jövő héten 934 millió forint lesz a tét. A Hatoslottó nyerőszámai emelkedő számsorrendben...
Hadházy Ákos Facebook-oldalán osztott meg egy képet egy állatorvosi rendelőből Vona Gáborral, melyhez annyit írt: "Úgy tűnik, nincs nagy baj, de a lelkiismeretes gazdi akkor is elviszi a kedvencét az orvoshoz."
Csúcstalálkozókat rendeznek az ENSZ égisze alatt 2019. szeptember végén New Yorkban, ahol az ENSZ-tagállamok politikai vezetői újra megerősíthetik, hogy felelősséget éreznek a világ sorsa iránt, a nem fenntartható társadalmi, környezeti és gazdasági folyamatokon való felülkerekedésért és a négy évvel ezelőtt egyhangúlag elfogadott fenntartható fejl
Egy egész ország izgulta végig Pataki Zita és férje, Szárnyas Attila dokumentumfilmjét, amelyben a kilencedik lombikkal való próbálkozásukat örökítették meg. Végül az sem sikerült, így RTL Klub időjósának és szerelmének más lehetősségeket is mérlegelniük kellett, hogy szülővé válhassanak. A Mondd el Tatár Csillának című ATV-n vasárnap este 21.50-ko
Hétfőn napközben még melegebb lesz, kedden viszont egy hidegfront hoz lehűlést, a hét második felében azonban többfelé is lehetnek 20 fok körüli maximumok - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből. ...
Egy héten belül elkészülnek az igényelt diákigazolványok – ígéri az Oktatási Hivatal. A többi már a postán múlik. A dokumentum megérkezéséig a tanulók egy hatvan napig érvényes, de szükség esetén újra kiállítható iskolai igazolással vehetik igénybe az utazási kedvezményeket.
Hétfőn napközben még melegebb lesz, kedden viszont egy hidegfront hoz lehűlést, a hét második felében azonban többfelé is lehetnek 20 fok körüli maximumok - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-nek.
Magyarország a kereszténység védőbástyája - mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a Somogy megyei Segesden, a Szent Lászlóról elnevezett helyi római katolikus templom felújítása alkalmából tartott szentmisén vasárnap.
Kihúzták a Hatoslottó 37. heti nyerőszámait, amelyen 854 millió forint kerste gazdáját. Telitalálatos szelvény ezen a héten nem volt, így a jövő héten 934 millió forint lesz a tét. A Hatoslottó nyerőszámai emelkedő számsorrendben...
Vissza kellett vinni az összes olyan aláírásgyűjtő ívet, amire került vagy nem került támogatói szignó. Papíronként 1000 forint a büntetés annak, aki ezzel elmaradt.
"Végre megértettem, hogy azt a rettenetes rablást amit ezek elkövevetnek, azért nem üldözi, bünteti a magyar állam, mert annak legmélyén a keresztényi szabadság megnyilvánulása van. Hiszen ha mint gondolják és mondják, ők maguk a magyar nemzet, akkor ha ők gyarapodnak, azzal a nemzet is gyarapodik." - írja Gyurcsány legfrissebb Facebook-posztjában.
Ezek voltak 2019. 37. hetének legfontosabb, legérdekesebb, na meg legolvasottabb cikkei a Pénzcentrumon. A teljes írás elolvasásához kattints a címekre vagy a képes ajánlókra. Hivatalos: ennyi kiegészítést kapnak novemberben a nyugdíjasokMostanra...
A nehezített terepviszonyok ellenére nem egészen két óra alatt sikerült a tűzszerészeknek hatástalanítaniuk azt a 250 kilós II. világháborús bombát, amelyet pénteken találtak a főváros XI. kerültében, a Szent Margit Gimnázium tornacsarnokának építése közben. A hatástalanítás miatt 686 lakást kellett kiüríteni, és körülbelül kétezer embernek kellett
Elsodort egy gyalogost a vonat Sopronban vasárnap délután, a férfi megsérült, a helyszínelés idején szünetel a vasúti közlekedés - közölte a rendőrség.
Egy beteg macska hozta össze az egykor külön frakcióban ülő két volt pártvezért, a már független képviselőként dolgozó Hadházy Ákost (45) és a pártpolitikát maga mögött hagyó Vona Gábort (41).
Sztárjainkkal volt az erő! A magyarországi bemutató 40. évfordulója alkalmából nyílt meg és a Bálnában év végéig megtekinthető a The Fans Strikes Back – Csillagok háborúja kiállítás, amelyet a nagyközönség előtt ismert közszereplők csodálhattak meg a családjaikkal.
Idén is díjazták a magyar szinkronszakma legjobbjait: a fővárosi Uránia Nemzeti Filmszínházban rendezett Szinkronikum gálán Menszátor Magdolna és Anthony Hopkins, Jack Nicholson vagy az Ikrek című filmben Arnold Schwarzenegger magyar hangjaként emlékezeteset alakító Tordy Géza kapta a szakma életműdíját.
Egyetlen főpolgármester-jelöltnek sem sikerült a megadott határidőre visszavinni a választási irodáknak a nekik kiadott íveket, így mindannyiunkat megbírságolták - számolt be róla az Azonnali.
Az elmúlt hónapok horrorkaravánjai úgy tűnik, kihúzták a gyufát a magyar rendőröknél: egy hónap alatt 74 igazoltatásból 66 esetben észleltek szabálytalanságokat csak Pest megyében.
A kutyások legszörnyűbb rémálmát kellett átélnie Horváth Tamásnak, aki egy vadcsapda fogságában talált rá elkóborolt kedvencére, Hercegre a település közelében lévő erdős részen.
Börtönből azért nem lehet várost vezetni, de több olyan jelölt is van az önkormányzati választáson, akiket jogerősen elítéltek, mégis lehet szavazni rájuk. Ráadásul nem is rosszak az esélyeik.
Távolról sincs kész az a kormányzati nyelvoktatási tervezet, amelynek kiadását arra hivatkozva tagadta meg a szaktárca, hogy az nem nyilvános – tudta meg lapunk.
Hiába büszkélkedik a kormány az elmúlt évek hatalmas minimálbér-emeléseivel, az igazi felzárkózás elmaradni látszik. A régiós országok igyekeznek kitörni az olcsó munkaerő, alacsony bérek világából.
Rendszeresen vásárolunk az interneten, de nem egyszerűsítjük vele kellőképpen az életünket – derült ki az OTP Mobil megbízásából készült legfrissebb kutatásból.
Ma először lesz meghallgatás a Magyarország elleni uniós “atom”, a 7-es cikkelyes eljárás ügyében: Varga Judit miniszternek kell megvédenie a magyar jogállamiságot Brüsszelben - például Timmermansszal szemben.