2019. szeptember 16. hétfő

szept. 16
17:57
Levélben gratulált Norbert Hofernek Orbán Viktor (Igényesférfi.hu)
Folytatódhat a stratégiai együttműködés a Fidesz és az Osztrák Szabadságpárt között – jelentette ki a magyar kormányfő.
szept. 16
18:06
Szövetséget alapítottak ellenzéki polgármesterjelöltek (ATV)
Városaik fejlődését szolgáló szövetség létrehozásáról döntött hét település ellenzéki polgármesterjelöltje Baján - jelentette be Nyirati Klára, a Sikeres Bajáért Egyesület polgármesterjelöltje hétfőn.
szept. 16
18:12
Az NVB elutasította Puzsérék fellebbezését, akik szerint Berki nem gyűjthette össze tisztán a több mint 10 ezer aláírást (444.hu)
Az NVB egyhangú döntéssel a fellebbezést elutasította, mondván, a beadványozó nem csatolt bizonyítékot.
szept. 16
18:18
Nézze meg, hol szólalt fel Szijjártó Péter - kép (ATV)
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter részt vett a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) 63. közgyűlésén Bécsben 2019. szeptember 16-án, ahol fel is szólalt.
szept. 16
18:36
Hazaárulónak tartotta a szomszédját, ezért hónapokon át ütött, vert egy vashordót, hogy megkeserítse a nő életét (444.hu)
Közben kiabálva románnak, hazaárulónak, tolvajnak és prostituáltnak nevezte az asszonyt.
szept. 16
18:54
Szívszorító interjú készült Sas Józseffel (ATV)
Otthonában fogadta az év elején stroke-ot kapó humorista a nemrég induló Spirit Fm stábját, ahol egyebek mellett gyógyulásáról, kórházi ellátásáról és arról is mesélt, hogy miképpen kerültek hozzá olyan dokumentumok, amelyek az édesapja életének egy szeletét mutatták be.
szept. 16
18:54
Beomlott egy támfal Budán, a Logodi utcában (444.hu)
A Logodi utca 56-58. szám alatti, magántulajdonban lévő építési telek a világörökség része, és régészetileg védett.
szept. 16
19:03
Újabb ellenőrzéseket kapnak a nyakukba az autósok (Infostart)
Az őszi-téli hónapokban is folytatja a tematikus ellenőrzéseket az Innovációs és Technológiai Minisztériumban (ITM) működő közúti közlekedési hatóság a közlekedésbiztonság javítása, a szabálykövető vállalkozások védelme és az autósok szemléletformálásának elősegítése érdekében - mondta Mosóczi László, a tárca közlekedéspolitikáért felelős államtitk
szept. 16
19:06
"Egy senki!" - Gyurcsány durván kiosztotta Tarlóst (ATV)
A volt miniszterelnök szerint, a főpolgármester "egy bátor, jellemes ember volt", de azzal nehezen tud mit kezdeni, hogy Tarlós nem akar vitázni Karácsonnyal. Az alábbiakban teljes terjedelmében idézzük a DK elnökének Facebook bejegyzését.
szept. 16
19:06
Többezer magyart keres fel a napokban a hivatal: érdemes figyelni a postaládát (Pénzcentrum)
A lakosság egészségi állapotáról gyűjt adatokat a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2019. szeptember 16. és december 16. között. Magyarországon az Európai lakossági egészségfelmérésre (ELEF) 2019 őszén - 2009 és 2014 után - már...
szept. 16
19:15
Világörökségi részen omlott be egy támfal (Infostart)
Beomlott az I. kerületben egy ingatlan támfala. A Logodi utca 56-58. szám alatti, magántulajdonban lévő építési telek a világörökség része és régészetileg védett - közölte a Budavári Önkormányzat.
szept. 16
19:18
Gulyás Gergely: Magyarország egyedül nem vétózza meg a Brexit újabb elhalasztását (ATV)
Gulyás Gergely a Reutersnek adott interjújában ma azt mondta: kizárható, hogy Magyarország egyedül lépjen, azaz, ha egy újabb Brexit-halasztásról lesz szó, egyedül nem vétózza azt meg.
szept. 16
19:27
Mindegyik főpolgármester-jelöltet megbüntették, de nem egyformán (Infostart)
Szigorú volt a Fővárosi Választási Bizottság, egyik főpolgármester-jelölt sem vitte vissza határidőre az összes aláírásgyűjtő ívet; a legkisebb bírságot Tarlós István, a legnagyobbat Puzsér Róbert kapta.
szept. 16
19:33
Jobboldali háború robbant ki Érden, Egerszegi Krisztina családja is érintett (Alternatív Energia)
Egy fénykép miatt robbant ki a viszály, amiben ellenfelei már zsarolással, csalással vádolják T. Mészáros András fideszes polgármestert.
szept. 16
19:42
Feljelentették Szekszárd ellenzéki polgármesterjelöltjét a neve miatt (ATV)
Feljelentést tett egy magánszemély Szekszárd ellenzéki polgármesterjelöltjét mert a választók megtévesztésére alkalmas módon használja saját nevét. Bomba Gábor neve ugyanis kísértetiesen hasonlít a Bomba! energiaital elnevezésére – véli a beadvány, amelyről a Helyi Választási Bizottságban (HVB) hétfőn kell döntenie.
szept. 16
19:54
Nézze, mi történt a forinttal hétfő estére (ATV)
Gyengült a forint a bankközi piacon a főbb devizákkal szemben hétfő este a reggeli szintekhez képest.
szept. 16
19:57
Magyarország vétót emelhet Brüsszelben (Infostart)
Magyarország megvétózná az Európai Unió következő költségvetését, ha azt a jelenlegi formájában fogadják el - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Reuters hírügynökségnek.
szept. 16
20:00
DK: Nincs kegyelem Orbánnak (ATV)
A Demokratikus Koalíció úgy véli "a pávatáncnak vége, a kormánynak most felelnie kell a tetteiért".
szept. 16
20:03
Meghalt Terry Black (SzMo)
71 éves volt, egy müncheni kórházban érte a halál.
szept. 16
20:06
Halottak is aláírtak a Mi Hazánk és a Munkáspárt jelöltjeinek Zuglóban (Alternatív Energia)
A nyilvánvaló visszaélések ellenére a jelölteteket azért nyilvántartásba vették.
szept. 16
20:06
Komoly lépésre szánta el magát az egyik leghíresebb magyar egyetem (Pénzcentrum)
Megszünteti a műanyag, PET-palackos vizek, illetve italok beszerzését a Pécsi Tudományegyetem (PTE) - közölte az intézmény hétfőn. Azt írták, a PTE vezetése - a magyarországi felsőoktatási intézmények között elsőként...
szept. 16
20:08
Beomlott egy támfal a Budai Vár egyik utcája alatt (Alternatív Energia)
Építési engedély nélkül kezdték vájni a Logodi utca alatti telket, a munka közben megcsúszott egy támfal.
szept. 16
20:18
Elhunyt Terry Black (ATV)
A Terry Black néven ismertté vált Rácz Károly 71 éves volt.
szept. 16
20:30
Egy hetes, nagy országos razzia keretében próbálja kiszűrni a rendőrság a vezetés közben telefonálókat (ATV)
Egy hetes, nagy országos razziába kezdett a rendőrség az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata éves ellenőrzési terve alapján. A vezetés közben mobiltelefonálókat igyekeznek kiszűrni. Az európai kampány során elsősorban a menet közbeni mobiltelefon-használatot ellenőrzik, de nagy hangsúlyt kap a menet közbeni chat-elés, a közösségi oldalako
szept. 16
20:39
Meghalt Terry Black (Alternatív Energia)
A 71 éves előadóművészt egy szívműtét után, Münchenben érte a halál
szept. 16
20:41
Meglepően nyugodt és konstruktív volt Magyarország meghallgatása Brüsszelben (Alternatív Energia)
Míg itthon bevándorláspárti bosszúállók támadásának nevezte a 7-es cikkely szerinti eljárás a kormány, kint "nem akarták megnehezíteni az eszmecserét."
szept. 16
20:54
Timmermans: A magyar kormány emberei mást mondanak a szemembe, mint az újságíróknak (444.hu)
Varga Judit azt mondta magyar újságíróknak az EU-s meghallgatása után, hogy a migránspárti nyugatiak boszorkányüldözését élte át. Az ülést vezető miniszter közölte, hogy szó sincs boszorkányüldözésről, teljesen együttműködő volt a légkör. Timmermans oldotta fel az ellentmondást.
szept. 16
20:57
Jól fogynak a hétszemélyesek: Audit és BMW-t is vettek a nagycsaládosok (SzMo)
A legtöbben mégis az olcsóbb típusok mellett döntenek, legnépszerűbb a Dacia.
szept. 16
21:00
Az összes főpolgármester-jelöltet megbüntette a választási bizottság (ATV)
Valamennyi főpolgármester-jelöltet megbüntette a választási bizottság a le nem adott választási ívek miatt. A Nézőpont Intézet közben jelentős előnyt mért Tarlós Istvánnál. Karácsony Gergelyt azonban nem lepte meg a szerinte Fidesz-közeli intézet kutatásának eredménye.
szept. 16
21:06
Gulyás: Magyarország megvétózza az EU-költségvetést, ha a forrásokat politikai szimpátia alapján osztják el (ATV)
Magyarország megvétózná az Európai Unió következő költségvetését, ha azt a jelenlegi formájában fogadják el - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn a Reuters hírügynökségnek.
szept. 16
21:48
Magyar Levente: Az országnak mára olyan tekintélye és tisztelete lett Európában és a világban, amilyen 100 éve nem volt (444.hu)
Az államtitkár szerint Magyarország évei a mostaniak, és ennek a sikertörténetnek Kelet-Magyarország is részesévé vált.
szept. 16
22:03
Megszólalt apja utolsó óráiról Terry Black fia (SzMo)
„Beteg volt, de nem számítottunk erre” – mondta Dani a Blikknek.
szept. 16
22:12
Az ellenzék szekszárdi jelöltje, Bomba Gábor nyugodtan használhatja tovább a saját nevét (444.hu)
Döntött a szekszárdi választási bizottság: szó sincs arról, hogy a Bomba! energiaital ismertségét kihasználva kampányolna.
szept. 16
22:27
Tüttő Kata kampányát is megtolta Lendvai Ildikó (Igényesférfi.hu)
Steiner Pál is tiszteletét tette az Egyetem téri programbemutatón.
szept. 16
22:57
Tömegesen másolhatta az aláírásokat Zuglóban a Munkáspárt és a Mi Hazánk (Igényesférfi.hu)
Az Index szerint halottak aláírásait találták több jelöltjük aláírásgyűjtő ívein.

2019. szeptember 17. kedd

szept. 17
0:06
Új máj mentette meg a haláltól: egy 61 éves asszony az ezredik, akit megműtöttek (Blikk)
Túl van az ezredik májtranszplantáción, s újabb életet mentett meg a Semmelweis Egyetem orvoscsapata!
szept. 17
0:10
Brutális válság fenyeget? Ha kitör a fegyveres harc, az egekbe lökheti a benzin árát, és ez még csak a kezdet lesz (Blikk)
Londoni iparági elemzők szerint a szaúd-arábiai olajipari létesítmények elleni támadás után sem alakult ki olyan ellátási sokk a világpiacon, mint az 1973-as olajválság idején, de ha a helyzet katonai konfliktussá fajul, az már komoly sokkhelyzet kialakulásának kockázatával járna.
szept. 17
0:14
Döntés született: milliós bírságot kaptak az országos nemzetiségi választáson induló jelölőszervezetek (Blikk)
1 millió 502 ezer forint bírságot szabott ki a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) hétfőn 13 országos nemzetiségi választáson induló jelölőszervezetre, a határidőben vissza nem vitt ajánlóívek miatt.
szept. 17
0:18
Emlékszik még rá? Erre készül most az ismert magyar meteorológus (Blikk)
Az ismert meteorológus függetlenként indul az önkormányzati választáson, Szarvason lenne polgármester.
szept. 17
0:22
Lopakodó halál: a legdrágább harcigépek szelték át az eget (Blikk)
Nem mindennapi látványban volt részük azoknak a repülőbarátoknak, akik az angliai Gloucestershire megyében figyelték a közeli légibázis gépeit. Teljesen váratlanul ugyanis három B2-es amerikai lopakodó bombázó tűnt fel, amelyet civilek ritkán láthatnak.
szept. 17
0:26
Mindenkit megbírságoltak: fizetniük kell a főpolgármester-jelölteknek (Blikk)
Minden főpolgármester-jelöltet megbírságoltak, mert fontos dolgot mulasztottak el: szeptember 9-én lezárult az aláírásgyűjtés, az őszi önkormányzati választáson induló egyéni jelölteknek pedig az összes ívet vissza kellett volna szolgáltatniuk az ajánlási időszak lezárultával.
szept. 17
0:30
Invázió? Repülő csótányok borzolják a kedélyeket Budapesten (Blikk)
A szakemberek számára is rejtély, hogyan keveredhettek Magyarországra a különös rovarok.
szept. 17
0:34
Új tetőt húz Ágnes feje fölé a Blikk Világszám! (Blikk)
Felújításra költi Szászné Kiss Ágnes (57) a Blikk pénznyereményét.
szept. 17
0:38
Sportforradalom és világpremier Budapesten – Óriási siker volt a World Urban Games (Blikk)
Világpremiert tartottak Budapesten. Több mint ötvenezer látogatót vonzott a világon először Budapesten megrendezett World Urban Games, az újgenerációs olimpiai sportok világbajnoksága.
szept. 17
0:42
Grillsütőt és gumiabroncsot loptak egy idős lakótól Ádándon (Blikk)
Grillsütőt és gumiabroncsot loptak egy idős ádándi lakostól, a tolvajt egy napon belül elfogták.
szept. 17
3:06
Gyűjtésbe kezdett egy édesanya, akinek 10 éves kisfia egy motoros mentőnek köszönheti az életét (Blikk)
Mintha az őrangyalok küldték volna, olyan gyorsan érkezett egy motoros mentőorvos, hogy segítsen egy 10 éves kisfiún.
szept. 17
5:18
Jelentős benzináremelkedés jöhet - mutatjuk a részleteket (ATV)
A hétvégére akár 10 forinttal is emelkedhet a benzin literenkénti átlagára. Legalábbis erre számítanak az elemzők annak nyomán, hogy a hétvégén dróntámadás ért szaúdi olajlétesítményeket. Eddig a Mol nem reagált az eseményekre, így várhatóan pénteken jelenhet meg az emelkedés a magyar üzemanyagárakban.
szept. 17
6:18
Uzsorásoknál landolhatnak a nyugdíjasok rezsiutalványai (ATV)
Uzsorások teszik pénzzé azokat a rezsiutalványokat, amelyeket a legszegényebbektől vesznek el a korábbi tartozásaik fejében - ezt állítja a Nyugdíjas Parlament elnöke. Az utalványaikat azonban olyan nyugdíjasok is kínálják az apróhirdetési oldalakon, akik nem tudják felhasználni a blankettákat, vagy nem jutnak el a szolgáltatóhoz, hogy érvényesíthe
szept. 17
6:30
Debrecen polgármestere is az állami milliárdokból épült méregdrága magániskolába íratta be gyerekét (Alternatív Energia)
Magánoktatásba menekíti gyermekeit az elit, úgy tűnik, a cívis város első embere sem kivétel.
szept. 17
6:48
Lánctalpasok a Várnegyedben: Beszakadt a támfal a Logodi utcában (ATV)
Beomlott az I. kerületben egy ingatlan támfala. A Logodi utca 56-58. szám alatti, magántulajdonban lévő építési telek a világörökség része és régészetileg védett. V.Naszályi Márta, az ellenzék I. kerületi polgármester-jelöltje már a múlt héten “nagyon ijesztőnek” nevezte a bontást az atv.hunak nyilatkozva.

Keresés