Az ellenzéki előválasztás második fordulójában a szavazólapokon mindhárom miniszterelnök-jelölt, azaz Dobrev Klára, Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter neve is rajta lesz – így döntöttek a pártelnökök mai ülésé a 444 értesülése szerint.
A fővárosi állatkert állatorvosi csapata nemzetközi hírű, amit az is jelez, hogy vezető állatorvosukat választották az Európai Állatkerti és Vadállatorvosok Szövetségének elnökévé.
Egy borsodi testvérpár minden szabad percében, strandon és egyetemi vizsga közben is dolgozott az ételrendelő portálon, évekig csak visszaforgatva a pénzt. Sokat kockáztattak a ma már évi többmilliárdos kereskedelmi forgalomért.
Mobilja segítségével bárki hozzájárulhat egy pécsi szakemberek részvételével zajló, kiszáradó vízfolyásokat feltérképező nemzetközi kutatás sikeréhez - derül ki a Pécsi Tudományegyetem (PTE) MTI-hez eljuttatott közleményéből.
“Két védőoltás felvételéről van szó, nincs szó másról” - mondta Novák Katalin az ATV kérdésére, hogy kötelező lesz-e az egészségügyben a harmadik oltás. A miniszter a szakszervezetek “riogatásáról” beszélt annak kapcsán, hogy 2-3 ezren távozhatnak.
A közösségi média leállása miatt sokan azt hitték, hogy az internetszolgáltatás szűnt meg. A Telekom adatai arról tanúskodtak, emiatt jelentős volt az áttérés a hagyományos szolgáltatásra, sms-re, mobil hanghívásokra.
Óriási az érdeklődés az október 1-től ismét elérhető szabad felhasználású, teljesen kamatmentes Diákhitel Plusz iránt. Az újbóli bevezetés utáni hétvégén több, mint 1000 hallgató igényelte a félmillió forintos hitelt. A legnépszerűbb diákhitelt 2020 májusa óta már több, mint 40 ezren igényelték.
A COVID–19 járvány lelki egészségre gyakorolt hatását még hosszú évekig nyöghetik a gyermekek és a fiatalok, figyelmeztet ma megjelent tanulmányában az UNICEF. Az október 10-i Mentális Egészség Világnapja elé időzített jelentés legfontosabb megállapításai közé tartozik, hogy a világon 7 serdülőből 1 mentális betegségben szenved. Az öngyilkosság gl
Nyilván lenne rá jelentkező, bármelyik életmód-vállalkozásnak óriási sikert jelentene. De miért merül fel a kérdés egyáltalán? Nos, Zacher Gábor egy mai interjújában azt mondta, azért olyan magas a koronavírus halálozási rátája Magyarországon, mert a lakosság egészségügyi állapota pocsék. Szerinte van olyan vezető politikus, aki az elmúlt 10 évben
Október 9-től hétvégenként már a 31-es, a 123-as és a 123A buszokra is csak az első ajtónál lehet felszállni - tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
Az idén nyáron a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt által üzemeltett fürdők és strandok 773 ezer vendéget fogadtak, 32 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában – mondta Borosné Szűts Ildikó, a BGYH Zrt vezérigazgatója.
A Mindenki Magyarországa Mozgalom miniszterelnök-jelöltjét megkérdezte az ATV Híradója az OEVB döntése kapcsán, miszerint nem szerepelhet a szavazólapon az ő és Karácsony Gergely neve egy sorban az előválasztás második fordulójában.
Mráz Ágoston Sámuel (Nézőpont) szerint a gyengeség jeleit látni, Pulai András (Publicus) Márki-Zay Péter visszalépését jósolja. Egyetértési pont: Karácsony Gergely megnyerheti az előválasztás második fordulóját.
Azok a kismamák is visszaigényelhetik a személyi jövedelemadójukat, akik év végéig betöltik a várandósságuk harmadik hónapját – jelentette be a családokért felelős tárca nélküli miniszter kedden a kormány Facebook-oldalán.
Magyarország összesen 24 millió adag oltóanyagot rendelt az uniós beszerzésből, eddig ennek kétharmada (66 százalék) érkezett meg; a legtöbb vakcinát - 9,5 millió adagot - a Pfizer szállította.
Számos különleges helyen úszott már életében Patkás Tamás, ám a láb nélküli parasportoló számára is egyedi volt a Moszkvától 400 kilométerre fekvő atomerőmű hűtővizében rendezett verseny.