2021. március 1. hétfő

márc. 1
10:24
Jogosan lőtte le a rendőr a társára támadó újpesti férfit (ATV)
Befejezte az ügyészség a nyomozást az Újpesten megkéselt rendőr ügyében, a rendőrök jogos védelmi helyzetben voltak, a fegyverhasználat jogszerű, szakszerű és arányos volt, a késelő büntethetősége pedig a halála miatt megszűnt - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője hétfőn az MTI-vel.
márc. 1
10:24
Novák Katalin válaszolt az otthonfelújítási támogatás (Demokrata)
Videó! A jelzálogtartozás csökkentésével párhuzamosan is igénybe vehető a január elsején indult otthonfelújítási támogatás – mondta a miniszter.
márc. 1
10:30
Durva! Budapesti iskolaigazgató rövidítette meg milliókkal a külföldi diákok szüleit, csak így tanulhattak ott (Blikk)
A vád szerint az igazgató egy fővárosi kéttannyelvű, ingyenes közoktatási intézmény vezetőjeként több esetben pénzt kért a külföldi szülőktől azért, hogy a magyar nyelvet nem ismerő gyermekeiket az iskolába felvegye.
márc. 1
10:42
MSZP: azonnal vonják vissza a védettségi igazolás módosítását (ATV)
A koronavírus elleni védettség igazolásáról szóló kormányrendelet módosításának azonnali visszavonását követelte az MSZP európai parlamenti (EP-) képviselője hétfőn.
márc. 1
10:48
Néhány lélegzetelállító szám a 30 éves Máltai Szeretetszolgálatról (Infostart)
Jelentős részben segítik önkéntesek a szeretetszolgálat munkáját, például mérnök, operatőr és pap is.
márc. 1
10:54
Hétfőn 11 órakor ismét megszólalnak a katasztrófavédelem szirénái országszerte (SzMo)
A Monitoring és Lakossági Riasztó rendszer szokásos próbáját lehet hallani majd hazánk több pontján.
márc. 1
10:54
Harmincéves a Magyar Máltai Szeretetszolgálat mentőszolgálata (Demokrata)
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat mentőszolgálatának rohamkocsiján mintegy ötszáz önkéntes több mint száztízezer embert látott el.
márc. 1
11:00
Szlávik János kimondta, meddig lesz "nagyon nehéz" (Infostart)
"Egész családokat tarol le" a brit mutáns, méghozzá az 50 év alattiakon keresztül - mutatott rá az infektológus.
márc. 1
11:00
Ungár: miközben az éttermek csődbe mennek, a Borkai-botrány egyik főszereplője milliárdokat keresett a kaszinói miatt (ATV)
Az LMP-s politikus Simon Róbertnek, Győr fideszes országgyűlési képviselőjének címezte a levelét, hogy térjen jobb belátásra a kaszinókkal kapcsolatban a jelen járványhelyzetben.
márc. 1
11:00
Egy kivétellel soha ennyi vakcina nem érkezett hazánkba (Demokrata)
Videó! Hajnalban megindult Moszkva mellől két kamion, amely 280 ezer oltóanyagot hoz Magyarországra – mondta Szijjártó Péter.
márc. 1
11:06
Szinte fele annyit keres egy szabolcsi dolgozó, mint egy budapesti (Blikk)
Sokkal le van maradva a szabolcsi átlagbér a budapestitől. A statisztikai hivatal adatai szerint a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei nettó átlagbér 184 ezer forint. A fővárosban 2011-ben volt ennyi.
márc. 1
11:06
A szülők azt hitték a milliós tandíjat fizetik az igazgatónak, miközben ingyenes volt az oktatás (ATV)
Vesztegetéssel vádolja a Fővárosi Főügyészség egy fővárosi kéttannyelvű, ingyenes közoktatási intézmény egykori igazgatóját, mert a vád szerint több esetben pénzt kért külföldi szülőktől azért, hogy a magyar nyelvet nem ismerő gyermekeiket az iskolába felvegye - közölte a a főügyészség vezetője hétfőn az MTI-vel.
márc. 1
11:06
Egyre több szülő nem engedi iskolába, óvodába a gyerekét Balassagyarmaton (SzMo)
A városban több óvodai csoport és iskolai osztály is zárva van, egyre több a fertőzött az intézményekben.
márc. 1
11:12
Bombahír: pénzt lehet keresni a véradással (Infostart)
A vérellátó ezzel a gesztussal is szeretné megköszönni a véradók önzetlen segítségét és kitartását.
márc. 1
11:18
Galgóczi Ágnes: továbbra is fegyelmezettnek kell lenni (Blikk)
A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője arra figyelmeztet, hogy továbbra is fegyelmezettnek kell lenni, hogy meg lehessen akadályozni a koronavírus robbanásszerű terjedését.
márc. 1
11:24
Orbán Balázs megint kiosztotta Karácsonyt és Gyurcsányt vakcina-ügyben (ATV)
"Mire megérkezne idén decemberben a Karácsony Gergely és Gyurcsány Ferenc által várt plusz vakcina, a baloldal már rég azzal fogja támadni a kormányt, hogy miért rendelt ennyi vakcinát (vö. lélegeztetőgép)" - írta az államtitkár a Facebook-oldalán.
márc. 1
11:24
Az Emmi segít új helyet keresni a 100 Tagú Cigányzenekarnak (Demokrata)
Miután Niedermüller döntése miatt kiszorultak az eddigi próbahelyükről, az Emberi Erőforrások Minisztériuma segít új helyet keresni a 100 Tagú Cigányzenekarnak.
márc. 1
11:30
Hároméves lett Zente! – Megmutatta, milyen szépen tud állni (Blikk)
Hároméves lett Zente! Az SMA-s kisfiú gyógyulásáról a Blikk is folyamatosan beszámolt az elmúlt másfél évben. Ő volt az első gyermek, aki megkapta a világ legdrágább gyógyszerét, a Zolgensmát.
márc. 1
11:42
Bár nő a fertőzöttek száma, lazították a korlátozásokat Németországban (Blikk)
Lazították az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) terjedésének lassítását szolgáló korlátozások rendszerét Németországban hétfőn, annak ellenére, hogy ismét növekszik az új fertőzések száma.
márc. 1
11:48
Müller Cecília: újabb járványügyi intézkedések bevezetésére is szükség lehet (Infostart)
Nagyon nehéz hetek jönnek, félő, hogy az egészségügyi ellátórendszert túlterheli a járvány – mondta az országos tisztifőorvos az operatív törzs hétfői tájékoztatóján. Emiatt mérlegelik az iskolákban a teljes digitális tanrendet, és módosítottak az oltási protokollon is, hogy minél többen kapják meg legalább az első oltásukat.
márc. 1
11:48
Közleményt adott ki az Országos Vérellátó Szolgálat: ezzel hálálják meg a véradók segítségét (Blikk)
A véradóknak köszönhetően az ország vérkészlete a járvány ellenére is stabil – derül ki az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSz) közleményéből.
márc. 1
11:54
Késelés Újpesten: jogszerű volt a fegyverhasználat, a rendőrök felelőssége kizárható (Blikk)
2020. december 24-én egy 35 férfi több bódító szer hatása alatt egy újpesti társasház lépcsőházában hangoskodott, rugdosta, ütötte a lépcsőkorlátot és a bejárati ajtókat – olvasható a Központi Nyomozó Főügyészség közleményében.
márc. 1
12:00
Mostantól a múlté a hálapénz (Infostart)
Tavaly októberben derült ki, hogy megtörténik a régóta sürgetett korszakváltás a hazai egészségügyben. De vajon mit hoz a betegeknek az új rendszer?
márc. 1
12:00
Merkely: Minden második értesített elutasítja a vakcinát (SzMo)
A rektor szerint jobb lenne, ha az emberek nem válogatnának az oltások között, így hamarabb elérhető lenne 6-7,5 milliós oltási arány.
márc. 1
12:06
Szabadnapos orvos mentette meg egy férfi életét az egyik budapesti pályaudvaron (SzMo)
A mentősökkel együtt sikerült újraélesztenie a 40 év körüli férfit.
márc. 1
12:12
Szijjártó Péter: két kamion hoz most Moszkvából vakcinát (Infostart)
A külügyminiszter a Facebookon közölte a részleteket.
márc. 1
12:12
Másfél milliót is elkért a külföldi szülőktől egy volt budapesti iskolaigazgató, hogy felvegye a gyerekeiket (SzMo)
A szülők nem tudtak arról, hogy a kéttannyelvű intézményben a közoktatás ingyenes – azt hitték, hogy az igazgató által elkért összeg a képzés díja.
márc. 1
12:24
Tarol a neten a Jobbikról készült szembesítő (Demokrata)
Alpári stílusban minősítik a magyarokat a Jobbik emberei, erről készítettek egy beszédes videóösszeállítást.
márc. 1
12:30
40 Nap az Életért (Demokrata)
A WHO becslése szerint az abortusz lett a világon a vezető halálok a 2010-es évtized második felére.
márc. 1
12:32
Haza, hagyomány, harcos erények (Demokrata)
A leventemozgalom a Horthy-korszak egyik meghatározó szimbóluma volt, amely jóval több volt egy katonás szellemiségű ifjúságnevelő szervezetnél.
márc. 1
12:42
Lélektelen halálkufárok kereskednek szeretteinkkel a Facebookon: oltásellenes magyar csoportok átléptek egy határt, amit nem kellett volna (Blikk)
Lélektelen, a pokoli aljasság legalsó bugyraiból előbújt halálkufárok kereskednek kegyeletsértő álhírekkel a magyar Facebook-oldalakon. A vírus- és oltástagadó banda most túlment minden határon: olyan emberről hitették el a követőikkel, hogy meghalt a koronavírus-elleni oltástól, aki nemrégiben bekövetkezett halála előtt sem koronavírusos nem volt,
márc. 1
12:48
Müller Cecília figyelmeztet: nagyon nehéz hetek várnak ránk - Soha nem kellett komolyabban venni a járványt, mint most (Blikk)
Az operatív törzs megtartotta a hét első tájékoztatóját. Müller Cecília elmondta, hogy nagyon nehéz hetek állnak előttünk, nem zárhatjuk ki az újabb korlátozások bevezetését és elmagyarázta, miért változtattak az oltási protokollon. Az operatív törzs tájékoztatóját élőben közvetítettük.
márc. 1
12:48
Operatív törzs: március közepéig fennmarad a határellenőrzés (Demokrata)
Videó! A kormány meghosszabbította az ország schengeni belső határszakaszán ideiglenesen bevezetett ellenőrzést – mondta Kiss Róbert.
márc. 1
12:54
DK: Érvénytelen lesz Orbán vakcinaútlevele (ATV)
Mindezt a közleményükben állították. A párt arra hívta fel a figyelmet, hogy szerintük fölöslegessé válik a vakcinaútlevél, ha azon nem tüntetik fel az oltóanyag nevét.
márc. 1
13:06
Börtönbe mehet az a jogász, aki fegyverrel akart kirabolni egy szegedi postát (ATV)
Kilenc év fegyházbüntetés kiszabását kérte az ügyészség hétfőn a Szegedi Törvényszéken arra a szegedi jogászra, aki tavaly egy pisztollyal megpróbált kirabolni egy postát, majd két nap múlva ötezer forintot zsákmányolt egy virágboltból.
márc. 1
13:12
Képeken a szörnyű pusztítás, amit a hétvégi fonyódi nádastűz okozott (SzMo)
Több mint 120 hektáron pusztított a tűz, ami kevesebb mint két éven belül a második hasonló eset.
márc. 1
13:12
Tordai: Orbán Viktornak kevés a tudása (Demokrata)
Saját megfogalmazása szerint „vádbeszédet” mondott Tordai Bence.
márc. 1
13:18
Novák Katalin: elegünk van abból, amit a Néppártban művelnek (Infostart)
A kormányfő szerint a Fidesz elhagyja az Európai Néppárt képviselőcsoportját, ha a frakció megszavazza az alapszabály-módosításról pénteken elfogadott rendelkezéseket. Orbán Viktor pártelnök erről levelet írt a Néppárt frakcióvezetőjének. Novák Katalin, a Fidesz nemzetközi kapcsolatokért felelős alelnöke az InfoRádióban közölte: ha a párt kilép az
márc. 1
13:18
Drogkereskedés miatt kaptak el két tunéziai meg egy magyar férfit (ATV)
A Fővárosi Főügyészség indítványa alapján a bíróság - nem végleges végzésében - elrendelte egy magyar és két tunéziai férfi letartóztatását; a megalapozott gyanú szerint marihuánával és extasyval kereskedtek.
márc. 1
13:24
A magyar börtönökbe is betört a koronavírus: kiderült, eddig hányan kapták el a fertőzést a rabok közül (Blikk)
A börtönökben a rabok közel egy éve nem találkozhatnak a szeretteikkel, azonban a fogvatartottak 7 százaléka még így is elkapta a vírust. Jelen pillanatban 55 embert vizsgálnak a fertőzés miatt, a látogatási tilalmat pedig kitolták június 30-ig.
márc. 1
13:26
Bejelentették: Toroczkai László a Mi Hazánk miniszterelnök-jelöltje (Blikk)
Toroczkai László pártelnök lesz a Mi Hazánk Mozgalom miniszterelnök-jelöltje a 2022-es országgyűlési választásokon - jelentette be Dúró Dóra elnökhelyettes hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.
márc. 1
13:30
NNK: ha fárasztó is, csökkentsük minimálisra a találkozások számát! (Infostart)
Galgóczi Ágnes járványügyi osztályvezető tisztában van vele, mindenki "karanténfáradt" már.
márc. 1
13:42
Szijjártó: nem lehet elvitatni a magyar szakemberektől, hogy eldöntsék, melyik vakcinát lehet használni (ATV)
Nem engedjük meg sem Brüsszelnek, sem a magyar baloldalnak, hogy elvitassák a magyar szakemberektől azt a képességet és azt a jogosultságot, hogy eldönthessék, a vészhelyzetben Magyarországon milyen oltóanyagot lehet használni - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a szlovéniai Brdo pri Kranjuban.
márc. 1
13:42
Tisztifőorvos: növeltük a lekötött Pfizer-oltóanyag mennyiségét (Demokrata)
Videó! Már 10,87 millió adag Pfizer-BioNTech-oltóanyagot kötött le Magyarország – közölte Müller Cecília.
márc. 1
13:48
Kiderült, mennyi Pfizer érkezik Magyarországra (ATV)
Az eddigi 6,5 millió helyett már 10 millió 870 ezer adag Pfizer-BioNTech-oltóanyagot kötött le Magyarország, ezzel is növelve az ilyen típusú védőoltás mennyiségét az országban - közölte az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján hétfőn.
márc. 1
13:54
„9 éve kezdődött, a mai nappal véget ért” – megrendítő sorokkal köszönnek el hivatásuktól az egészségügyi dolgozók (SzMo)
„Kegyetlenül megbecstelenítették a méltóságunkat, a szabadságérzetünket és az igazságérzetünket. Belekényszerítettek egy döntésbe, amit soha sem akartunk meghozni” – írja egyikük, aki nem kért a kötelező jogviszonyból.
márc. 1
13:54
Múlt héten hazánkban oltották be a legtöbb embert az unióban (Demokrata)
Málta és Dánia után Magyarországon a legmagasabb az átoltottság az Európai Unióban – írja az Origo. Az országokat összehasonlító táblázat a cikkben.
márc. 1
14:00
Müller Cecília: Nincs kizárva, hogy át kell állni teljes digitális oktatásra (SzMo)
Az országos tisztifőorvos az operatív törzs tájékoztatóján beszélt az oltásokról és a romló koronavírus-adatokról is.
márc. 1
14:06
Elhunyt Gelsey Vilmos (Infostart)
Széll Kálmán Alapítvány rangidős tagja, Gelsey Vilmos életének 100. évében, február 26-án elhunyt.
márc. 1
14:06
Toroczkai László lesz a Mi Hazánk miniszterelnök-jelöltje (ATV)
Toroczkai László pártelnök lesz a Mi Hazánk Mozgalom miniszterelnök-jelöltje a 2022-es országgyűlési választásokon - jelentette be Dúró Dóra elnökhelyettes hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.

Keresés