Jakab Péter a legnépszerűbb ellenzéki miniszterelnök-jelölt most – derül ki a Závecz Research legfrissebb felméréséből. A Jobbik elnökét az előválasztást tervező ellenzéki szavazók 30 százaléka látná szívesen miniszterelnök-jelöltként. Őt Dobrev Klára követi, aki ugyanakkor még nem jelentette be indulását. Karácsony Gergely főpolgármestert, aki egy
A következő két hétben a Covid-osztályon minden felszabaduló ágyra új beteg érkezik – mondta Varga Péter Pál, a Budai Egészségközpont igazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában. Az intézményvezető szerint ki fog tartani a magyar egészségügy, de nagyon oda kell figyelni a dolgozók kiégési szindrómájára is. A várólisták szükségszerűen hosszabbodni
Az ATV Híradó értesülései szerint olyan magas a Baranya megyében megfertőződő betegek száma, hogy folyamatosan kell kialakítani újabb és újabb koronavírus-részlegeket az egészségügyi intézményekben. Híradónk úgy tudja, hogy az Pécsi Tudományegyetem négyszázágyas klinikáján a 4-5. emeleti műtőket is koronavírusos betegek kezelésére alkalmas intenzív
A Magyar Orvosi Kamara közleményében azt kérik a döntéshozóktól: rendeljék el a plázák, bevásárlóközpontok bezárását és azonnal korlátozzák az üzletekben egyidejűleg tartózkodó vásárlók számát.
2020-ban az Európai Unió 27 tagállama közül csak öt országban volt arányaiban kevesebb a többlethalálozás, mint Magyarországon, tudatta a KSH elnöke hétfőn.
A Liget Budapest projektnek köszönhetően megújul többek között a Rondó, új szakasszal bővül a Műcsarnokig a Városligeti Promenád, valamint megvalósul az épülő Néprajzi Múzeum és Magyar Zene Háza környezetének kertészeti kialakítása is. A parkfelújítás mostani szakaszában csaknem 80 ezer négyzetméternyi parkfelület újul meg és 200 új lombos fát is e
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/03/22/3702/
A miniszterelnök szerint kell egy terv arra, hogyan indítsuk újra az iskolákat, a sportéletet, a szakköröket és hogyan szervezzük újra a nyári táborokat.
A koronavírus elleni oltás elfogadásáért az önkormányzatra hivatkozva pénzt ígértek, majd elkérték a bankkártyaadatokat, így károsítottak meg több idős embert csalók Dombóváron; a bűncselekménnyel négy embert gyanúsítanak - közölte a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján hétfőn.
Csütörtökig módosíthatók elektronikusan a középfokú felvételi jelentkezések - közölte az InfoRádióval az Oktatási Hivatal Köznevelési Programok Főosztályának vezetője. Pongrácz László hozzátette: a koronavírus-járvány miatt a módosító adatlapokat idén nem kell postázni.
Polics József azt mondja, a saját tiszteletdíját azért nem csökkentette, mert – miután nem tarthatnak testületi ülést, se bizottsági üléseket – minden munkát neki kell elvégeznie.
Fenntarthatatlan a második világháború óta kialakított életforma, és ahhoz, hogy ne essen szét a teremtett világ, globálisan és az egyén szintjén is tenni kell - mondta Áder János köztársasági elnök hétfőn a Mária Rádiónak a víz nemzetközi világnapján adott interjúban.