2021. március 29. hétfő

márc. 29
11:03
MOSZ: hallani, hogy annyi fiatal van intenzíven, hogy a 65-70 év felettieket nem tudják lélegeztetőgépre tenni (SzMo)
Elmondta azt is, hogy örülnek a pedagógusok oltásának, de két héttel az oltás után nem fog még kialakulni a védettség.
márc. 29
11:12
Érkeznek a partifecskék: ezt a megelőző módszert javasolják a beköltözésük ellen (ATV)
Visszatérő probléma, hogy a hazaérkező védett madarak épületalapokba, építési földhányásokba költöznek, ami miatt hónapokra le kell állítani a munkálatokat.
márc. 29
11:27
Direkt36: Az Orbán-bányából viszik haza a legtöbb pénzt a piacon (SzMo)
Az Orbán Győző többségi tulajdonában álló bánya annak ellenére szerepel rendszeresen jelentős állami beruházásokban, hogy a konkurenciánál jóval drágábban - esetenként 60-70-százalékkal magasabb áron - ajánlja az építőanyagait.
márc. 29
11:33
Elítélték a határrendészt lefizetni próbáló török férfit (Demokrata)
Az elítélt pénzt ajánlott a határrendésznek, hogy őt és a vele utazó négy ukrán állampolgárt beengedje Magyarországra.
márc. 29
11:36
Koronavírus: áprilisi bérekre is igényelhető az ágazati bértámogatás (ATV)
A kormány döntése értelmében az áprilisi bérekre is igényelhető az ágazati bértámogatás, a munkáltatói járulékokat továbbra sem kell megfizetni az érintett dolgozók után - közölte Bodó Sándor.
márc. 29
11:39
Szlávik: Akkor se szabad közösen ünnepelni húsvétkor, ha egyes rokonok be vannak oltva (SzMo)
Néhány hét múlva, az átoltottság növekedésével már várhatóan fel lehet lélegezni – mondta az infektológus főorvos.
márc. 29
11:54
Durva fotó: hatalmas baleset a X. kerületben (ATV)
Az ütközés következtében a villamossínekre sodródott az egyik autós, sofőrjét a kiérkező mentősök kórházba szállították.
márc. 29
11:54
A járvány miatt sokan költöztek le a Balatonra (444.hu)
Végleg.
márc. 29
12:06
Nézőpont: az ellenzéki pártok saját szavazói is kritikusak a kormányzóképességükkel szemben (ATV)
A Nézőpont Intézet által a Magyar Nemzet számára végzett közvélemény-kutatásból az derült ki, hogy a magyarok több mint fele kormányzóképesnek tartja a Fidesz–KDNP-t, de csak ötödük gondolja ugyanezt az ellenzéki összefogásról.
márc. 29
12:09
Kásler az egészségügyről: „Meg se rendültünk” (SzMo)
A miniszter hozzátette: a magyar egészségügy felszereltségében, struktúrájában és „a várvédők szívében is” a legjobbak közé tartozik Európában.
márc. 29
12:18
Illegális gyógyszergyár Zsámbékon: vényköteles készítményeket egy családi házban (ATV)
Illegális gyógyszergyárat számolt fel a rendőrség; a zsámbéki családi házban kialakított laborban vényköteles és orvosi ellenőrzés mellett adható altató-nyugtató hamis készítményeket gyártottak, amelyeket elsősorban skandináv országokba vittek - számoltak be rendőri vezetők hétfői online sajtótájékoztatójukon.
márc. 29
12:57
Tisztifőorvos: le kell venni a terhet a fekvőbetegeket ellátó rendszerről (Demokrata)
Videó! Soha ekkora nem volt az egyéni felelősség – hangsúlyozta Müller Cecília.
márc. 29
12:59
Operatív törzs: április 8-ig biztosan érvényben maradnak az intézkedések (Demokrata)
Videó! A kormány április 8-ig meghosszabbította a hatályban lévő védelmi intézkedések hatályát – mondta Kiss Róbert.
márc. 29
13:03
Müller Cecília: Rendkívül leterheltek a kórházak, az intenzív osztályok (SzMo)
Az országos tiszti főorvos közölte: a múlt héten 13 százalékkal nőtt az új fertőzöttek száma az előtte lévő héthez képest.
márc. 29
13:39
Elrettentő körülményeket találtak egy Pest megyei sütőipari üzemben (SzMo)
Penészes alapanyagokat és rágcsálónyomokat talált egy Pest megyei pékségben a Nébih. Több helyiségben a földön tároltak élelmiszert, és szinte mindenhol kosz volt az üzemben.
márc. 29
13:42
Brutális, amit az időjárás művel: máris nyári meleg tör az országba (Pénzcentrum)
Melegszik az idő a következő napokban: többfelé 20 Celsius-fok feletti értékek is lehetnek, sőt csütörtökön már 25 fokig is felkúszhat a hőmérséklet higanyszála. A hétvégére persze lehűl a levegő. Március utolsó napjaiban
márc. 29
13:45
Curtis a korábbi drogproblémáiról: „Ha én azt az életvitelt folytatom, akkor már nem élnék” (SzMo)
A rapper azután döntött úgy, hogy leszámol a kábítószerekkel, hogy akkori párja elhagyta őt a drogproblémái miatt.
márc. 29
14:12
Ekkor kaphatjuk vissza a normális életünket: reménykedve várhatjuk a nyarat (Pénzcentrum)
A pandémia második évének negyedén túl az emberek egyre türelmetlenebbül várják a gyilkos járvány és az életünket több mint egy éve szervező korlátozások végét. Vajon nyárra szabadon utazhatunk majd? Járhatunk addigra éttermekbe
márc. 29
15:03
Hollik István: Képviselőtársam, hogyan tud ezek után a tükörbe nézni? (Demokrata)
A kínai vakcinát kapó ellenzéki képviselőtársának üzent Hollik István.
márc. 29
15:06
A DK független szakértőkre bízná a védekezést (ATV)
Dobrev Klára közleményben hangsúlyozta, hogy szerintük a kormány járvány elleni küzdelme elbukott, és "mára nincs olyan összehasonlítás és statisztika, amelyben Magyarország ne a világelső vagy dobogós lenne a járvánnyal összefüggő halálozásban".
márc. 29
15:09
19 szervezet követeli, hogy oltsák be a szociális ágazatban lévőket (SzMo)
A területen dolgozók „jelentős része munkáját úgy végzi, hogy e pillanatban, a 3. hullám csúcsán sincs beoltva, ezért nap mint nap kockáztatja ügyfelei, családtagjai és saját egészségét, életét is.”
márc. 29
15:24
Tállai András: még három nap, és új világ jön az adóhivatalnál (ATV)
Három nap múlva, március 31-én véget ér a zökkenőmentes átállásra biztosított, három hónapos szankciómentes időszak, és április 1-től új időszámítás veszi kezdetét a vállalkozások adóügyintézésében is, olyan, amelyben az adóhivatal jelentős szolgáltatásokat nyújt - tájékoztatta az MTI-t Tállai András.
márc. 29
15:36
Rusvai: Magyarországon nem lesz negyedik hullám (ATV)
A víruskutató az ATV Híradójának azt mondta: a WHO jogosan mondja, lehet negyedik hullám, de ezt elkerülhetik azok az országok, ahol megfelelő lesz addigra az átoltottság.
márc. 29
15:39
Volner: átverés a Jobbik erősödését mutató kutatás (Demokrata)
Politikai átverésnek nevezte a Civitas Intézet által publikált, a Jobbik erősödését mutató kutatást a Volner Párt elnöke.
márc. 29
15:42
Micsoda? Illegális gyógyszergyárat számoltak fel: hamis nyugtatókat gyártottak Zsámbékon (Pénzcentrum)
Illegális gyógyszergyárat számolt fel a rendőrség; a zsámbéki családi házban kialakított laborban vényköteles és orvosi ellenőrzés mellett adható altató-nyugtató hamis készítményeket készítettek, amelyeket elsősorban skandináv
márc. 29
15:48
Reagált a PDSZ Gulyás Gergely kijelentéseire: szerintük a kormány nem bírja a kritikát (ATV)
Gulyás Gergely a hétvégén azt írta a közösségi médián közzétett posztjában, hogy a PDSZ kezd úgy működni, mint egy ellenzéki párt. Ravasz Ágnes, a PDSZ választmányi tagja szerint a feszültségkeltés nem a tanárok oldaláról érkezik.
márc. 29
15:48
Tombol a harmadik a hullám, Orbán Üzbegisztánba utazott (444.hu)
Ment volna a Türk Tanács ülésére is, de a járványhelyzet miatt azt lefújták.
márc. 29
16:00
Lehet, hogy nem lesz nyoma a gazdasági teljesítményben a jelenlegi visszaesésnek (ATV)
A Spirit FM „Viccen kívül” című műsorában Madár István közgazdász, a Portfolio vezető elemzője elmondta, hogy a koronavírus-járvány miatti gazdasági válság különleges természetű, ehhez hasonló nem volt még.
márc. 29
16:06
Egy új egyéni vállalkozás indítása: Tudd meg, mennyi idő az egyéni vállalkozás indítása másodállásban! (Pénzcentrum)
Mennyi idő egy vállalkozás indítása és mi szükséges egy egyéni vállalkozás indítása / KATA vállalkozás indítása során? Mutatjuk, egy egyéni vállalkozás indítása mennyi idő lehet! A koronavírusnak köszönhetően az elmúlt
márc. 29
16:30
Orbán Viktor Üzbegisztánban koszorúzott (ATV)
A miniszterelnök a taskenti függetlenségi emlékműnél helyezett el egy koszorút üzbegisztáni látogatása során.
márc. 29
16:39
Brüsszel hibájából haladnak csigalassúsággal az uniós oltási programok (Demokrata)
Magyarországgal ellentétben az EU-ban tragikus a helyzet, az átoltottság aránya továbbra is rendkívül alacsony – mondta Deutsch Tamás.
márc. 29
16:51
Fidesz: a baloldalt terheli a felelősség egyes idősek haláláért (Demokrata)
A Fidesz Dobrev Klára nyilatkozatára reagálva azt írta, a baloldal volt az, amely Gyurcsány vezetésével oltásellenes kampányt indított.
márc. 29
16:54
Máris durván utazgatnak a magyarok: ilyen szinte egész Európában nem történt máshol (Pénzcentrum)
Eszméletlen gyorsasággal pattant vissza a vasúti utazószám Magyarországon 2020-ban az első nagy Covid-járvány bedőlése után. Mindezt azt eredményezte, hogy a tavalyi 3. negyedévben már csak alig utaztak kevesebben vonattal a magyarok, mint
márc. 29
17:00
Elhunyt Papp László (ATV)
Életének 75. évében elhunyt Papp László, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja, Széchenyi-díjas magyar biológus, zoológus, entomológus - közölte az MTA az MTI-vel hétfőn.
márc. 29
17:03
Kiírták a tendert az új kelenföldi buszpályaudvar tervezésére (Demokrata)
Kulturált BKK- és Volánbusz-végállomás, több P+R parkoló épül Őrmezőn.
márc. 29
17:27
Polgári engedetlenséget fontolgat egy tanár: marad a digitális oktatásnál, ha nem szerez védettséget az iskolák kinyitásáig (SzMo)
Azzal érvel, hogy ebben az esetben nem a munkát tagadná meg, csak azt, hogy veszélyes körülmények között dolgozzon, és hetekkel az érettségi előtt potenciálisan megfertőzze végzős tanítványait.
márc. 29
17:42
Elhunyt a férfi kézilabda-válogatott egykori szövetségi kapitánya (ATV)
Két nappal 79. születésnapja előtt, hétfőn elhunyt Joósz Attila kézilabda mesteredző, a magyar férfiválogatott egykori szövetségi kapitánya, a Veszprém legendás mestere.
márc. 29
18:00
Ügyvéd: kapacitáshiány esetén jól teszi egy kórházigazgató, ha jelzi, hogy nem tudnak több beteget ellátni (ATV)
Egyes kórházakban a 65-70 év felettieket már nem tudják lélegeztetőgépre tenni, mert fiatalokkal van tele az intenzív osztály - ezt mondta az ATV Startban a Magyar Orvosok Szakszervezetének alelnöke. Tóth Judit szerint a fiatalabb betegek egyre súlyosabb állapotban érkeznek a kórházakba. A megkérdezett ügyvéd szerint abban az esetben, ha valaki a k
márc. 29
18:12
OKFŐ: Álhír, hogy nincs elég intenzív ágy és lélegeztetőgép (ATV)
Egyetlen kórház sem jelezte az Országos Kórházi Főigazgatóságnak, hogy ne tudnának intenzív ellátást igénylő beteget fogadni, a lélegeztetőgépek száma “kimagasló”. Az összes egészségügyi intézményben dinamikus a kapacitások felhasználása - válaszolta az OKFŐ az atv.hu kérdésére.
márc. 29
18:14
A kórházi főigazgatóság szerint az ózdi kórházban saját erőforrásból oldanak meg minden ellátást (ATV)
Korábban az ózdi Almási Balogh Pál Kórház főigazgatója azt állította: az intézményben az első hullám alatt Olaszországban észlelt állapotokhoz hasonló uralkodik.
márc. 29
18:18
Napokig tartó sztrájkra készülnek a BKV-nál: mindössze 6 százalékos béremelést kérnek (Pénzcentrum)
Többnapos munkabeszüntetés indulhat a BKV-nál: a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke szerint a sztrájkra akár már egy hónap múlva sor kerülhet. A BKV igazgatósága néhány nappal azután fogadott
márc. 29
18:24
A politológus szerint a hitelesség növelése volt Fekete-Győr hazugságvizsgálós akciójának célja (ATV)
"Kapott-e Ön valaha bármilyen anyagi támogatást Soros Györgytől vagy valamelyik szervezetétől?" - ilyen kérdésekre kellett válaszolni Fekete-Győr Andrásnak egy általa kezdeményezett hazugságvizsgálaton. A Momentum elnökének állításai szerint így akarta a párt tisztaságát bizonyítani. A többi ellenzéki párt közül egyedül a DK reagált az akcióra.
márc. 29
18:54
Sokan lopnak közlekedési táblákat, pedig akár börtön is járhat érte (ATV)
Évente több száz táblát lopnak el a magyar közutak mellől annak ellenére, hogy akár 5 éves büntetést is kaphat az, aki ellop egy jelzést. Ha baleset is történik, akkor ez akár a 15 évet is elérheti. A táblákat legtöbbször gyűjteménybe viszik, de van, aki hólapátot csinál belőle. A sebességkorlátozó táblákat pedig születésnapokra szokták elvinni. Eg
márc. 29
19:06
Gődény milliós bírságot kapott a Hősök terei megmozdulás miatt (ATV)
A máricus 20-i jogellenes esemény után összesen négymillió forintnyi büntetést osztott ki a rendőrség három főnek.
márc. 29
19:06
Máris durván utazgatnak a magyarok: ilyen szinte egész Európában nem történt máshol (Pénzcentrum)
Eszméletlen gyorsasággal pattant vissza a vasúti utazószám Magyarországon 2020-ban az első nagy Covid-járvány bedőlése után. Mindezt azt eredményezte, hogy a tavalyi 3. negyedévben már csak alig utaztak kevesebben vonattal a magyarok, mint
márc. 29
19:48
Áder János kinevezte a Kúria elnökhelyettesét (ATV)
Patyi András a Kúria újonnan kinevezett elnökhelyettese. Áder a Sándor-palotában fogadta.
márc. 29
19:51
Rusvai Miklós: Aki átesett a fertőzésen, annak egy vakcina is elég - Friss hírek 2021. március 29. 19:39 (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/03/29/3770/
márc. 29
20:00
A brüsszeli ügyészség megszüntette az eljárást Szájer ügyében (ATV)
A járványügyi szabályok megszegéséért kellett felelnie.
márc. 29
20:12
Így indította a hetet a forint (ATV)
Gyengült a forint a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi devizapiacon hétfőn.
márc. 29
20:30
Nem költözik ki a Szabolcs utcából a főváros hajléktalankórháza: a betegek sem tudnának hova menni (ATV)
A főváros mindaddig nem költözteti ki a hajléktalanellátó egészségügyi központot, amíg a Nemzeti Vagyonkezelő, illetve a kormány nem ad helyette egy megfelelő színvonalú, kórházként is használható épületet. Az intézményt pótolhatatlannak tartja Karácsony Gergely, és kész minden jogállami eszközzel élni, hogy az ellátás biztonságát a főváros garantá

Keresés