2021. május 12. szerda

máj. 12
18:24
A koronavírus-járvány megtörte a magyar gazdaság lendületét (Blikk)
A koronavírus járvány tavaly megtörte a magyar gazdaság lendületét, a 2013 óta - rendszerint az uniós átlagot meghaladó ütemben - bővülő GDP volumene 2020-ban 5,0 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), miután megjelent a "Magyarország számokban, 2020" című kiadványa, amely a pandémia gaz
máj. 12
18:42
Palkovics miniszter csavart egyet, délre tette a Fudant, északra a Diákvárost (ATV)
Benyújtották a kormány törvényjavaslatát, ami már ki is jelöli, milyen állami területeket kapna meg a Fudan Hungary Alapítvány. Baranyi Krisztina "elképesztőnek" minősítette a kormány tervét, Karácsony Gergely szerint pedig "a sarkunkra kell állnunk" - az ellenzéki politikusok szerint "odadobták a Diákvárost a Fudannak".
máj. 12
18:48
Orvos által kiállított oltási igazolás hiányában visszafordítják a Horvátországba érkezőket (ATV)
Önmagában nem elég a plasztik védettségi igazolvány a horvátországi nyaraláshoz, a határon elkérik az orvos által kiállított oltási igazolást is. Ennek hiányában pedig akkor is visszafordítják az érkezőt, ha előre kifizette a nyaralást. A DK hazugsággal vádolja a külügyminisztert, a tárca szerint ugyanakkor a kormány honlapján részletesen szerepeln
máj. 12
19:00
A Fidesz beindítaná a pártalapítvány bizniszt (444.hu)
A pártok közpénzből működő alapítványai eddig alig üzletelhettek saját zsebre. Ezen változtatna a kormánypárt.
máj. 12
19:03
Márki-Zay attól tart, Orbán megzsarol pár embert - Friss hírek 2021. május 12. 18:59 (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/05/12/4180/
máj. 12
19:18
Megrovásban részesítette a Ligetvédő aktivistákat a Fővárosi Törvényszék (Infostart)
Enyhítettek a büntetésükön és közérdekű munka helyett megrovásban részesültek a szerdán kihirdetett másodfokú, jogerős ítélet szerint.
máj. 12
19:30
Szokatlanul nyíltan beszélt a szorongással folytatott küzdelméről a magyar politikus (ATV)
Szakmai kerekasztal-beszélgetést tartottak a koronavírus mentális és lelki hatásairól. Ujhelyi István szakpszichológussal, mentálhigiénés szakemberrel, gyermekjogi szakértővel, valamint diákokkal beszélgetett.
máj. 12
19:42
Erősödött a forint szerdán az euróval és a svájci frankkal szemben (ATV)
Erősödött a forint szerdán az euróval és a svájci frankkal szemben. A nemzetközi piacokon erősödésnek indult dollár ellenében azonban veszített az árfolyamából.
máj. 12
19:42
A Fidesz lakástörvény-módosítása után egy bérlő az önkormányzattól akár a piaci ár 10,5 százalékért is megveheti a lakást a budai várban (444.hu)
Pikó András szerint „elindul egy új rablóprivatizáció, amelynek eredményeképpen végül nyomott áron belvárosi és más értékes lakásokhoz juthat a NER-közeli csókosok hada”.
máj. 12
19:45
Az iparkamara szerint elkülöníthetik a céges menzákon azokat, akik nincsenek beoltva (SzMo)
Parragh László szerint a munkaadónak joga van arra, hogy eldöntse, ki veszélyezteti munkatársai egészségét, és szankcionálja is őket.
máj. 12
19:54
LMP felszólította a kormányt: Tegye lehetővé az önkormányzati közgyűlések megtartását! (ATV)
Az LMP arra szólítja fel a kormányt: a lehető legrövidebb időn belül tegye lehetővé az önkormányzati közgyűlések megtartását, azt, hogy a települési képviselőtestületek a választói akaratnak megfelelően hozzák meg a döntéseket!
máj. 12
20:06
Odaadná a kormány a Fudan Egyetemnek a Nagyvásártelepet (444.hu)
Pont azt a területet kapná meg a kínai egyetem, ahol a Budapest Diákváros beruházás diákváros része épült volna, vagyis ahogy magyar egyetemisták lakhattak volna korszerű kollégiumokban.
máj. 12
20:24
L. Simon: még nem dőlt el, hogy összevonják-e a múzeumokat, koncepción dolgoznak (ATV)
A miniszteri biztos integráció párti, a koncepción dolgoznak, de arról a kormánynak kell dönteni majd.
máj. 12
20:33
Az alapvető jogok biztosához fordul Szél Bernadett a fizetős kórházi PCR-tesztek miatt (SzMo)
Azok a műtétre várók, akik még nem kapták meg az oltást, maguk kell kifizessék a teszt árát, a képviselő szerint ez alaptörvény-ellenes.
máj. 12
20:48
Politikai elemző: A teljesítménye alapján Karácsony Gergely lenne a legesélyesebb miniszterelnök-jelölt (ATV)
Jelenleg Jakab Péter a legtámogatottabb ellenzéki miniszterelnök jelölt – derül ki a közvélemény-kutatások eredményeiből. A híradónknak nyilatkozó elemzők szerint ugyanakkor még korántsem dőlt el, ki nyeri az előválasztást. A kormány és az ellenzék versenye szintén szoros.
máj. 12
20:57
Rekordmagas üzemanyagár jöhet hamarosan (SzMo)
Hamarosan eljöhet a 450 forintos benzin és gázolaj kora.
máj. 12
21:00
4 milliárd forint összegű jóvátételre kötelezte az eMAG-ot a GVH (ATV)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 200 millió forintos bírságot szabott ki, és mintegy 4 milliárd forint összegű jóvátételre kötelezte az eMAG online áruház üzemeltetőit - közölte a hatóság szerdán az MTI-vel; az eMAG elfogadta a döntést.
máj. 12
21:12
Curtis: "csúnyán sem mertek nézni rám, a bátyáimtól az egész környék rettegett" (ATV)
A rapper legidősebb testvére, Lajos már fiatal korában az egész lakótelepet rettegésben tartotta, igazi keménylegény volt - olvasható Curtis önéletrajzi könyvében.
máj. 12
21:45
Kikísérték a parlamentből a törzsi harcitáncot bemutató maori képviselőt Új-Zélandon (SzMo)
Reméljük, mindenki lelki szemei előtt megjelent a törzsitáncoló Jakab Péter és a virágkoszorús nyakláncban elnöklő Kövér László.

2021. május 13. csütörtök

máj. 13
0:06
Nemzetközi repülőnapon mutatja be újdonságait a honvédség (Infostart)
A NATO szempontjából kulcsfontosságú nemzetközi hadgyakorlat zajlik Magyarországon és két szomszédos ország területén. A Magyar Honvédség a Szolnokon kialakított regionális, nemzetközi parancsnokság első tesztjét is elvégezte.
máj. 13
0:06
Mi jöhet még? Durván elszálltak az árak a járvány tombolása közben – A Blikk most mindennek utánajárt (Blikk)
Nincs olyan egyszerű termék, aminek a sokszorosára ne ment volna fel az ára.
máj. 13
0:10
Benyújtotta az uniós helyreállítási alapra vonatkozó tervet az EB-nek a kormány (Infostart)
A szülés előtti 4. hétig a második védőoltást is megkaphatják a várandós kismamák - közölte az országos tisztifőorvos. Németországban egyelőre nem ismerik el beutazásnál az uniós engedéllyel nem rendelkező védőoltásokat.
máj. 13
0:10
Különleges pilótanő hozta haza Szijjártó Pétert: már korábban is találkoztak (Blikk)
Noha viharok és frontok nehezítették az útját annak a repülőgépnek, amellyel Szijjártó Péter ma délután Észak-Macedóniából hazautazott, a külgazdasági és külügyminiszter nem aggódott, számára biztonságot egy igazán különleges pilótanő nyújtott.
máj. 13
0:14
Bemutatjuk a Magyarország tortája verseny döntős alkotásait (Blikk)
A Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete jubileumi, tizenötödik alkalommal hirdette meg a „Magyarország Tortája” versenyt augusztus 20-i nemzeti ünnepünk, államalapító Szent István ünnepe, Magyarország szimbolikus születésnapja köszöntésére.
máj. 13
0:18
Az I. kerület felfüggeszti a Mészáros utcai buszparkoló előkészítési munkáit (Blikk)
A Budavári Önkormányzat határozatlan időre felfüggeszti a Mészáros utcai buszparkolóval kapcsolatos előkészítési munkákat – közölte az I. kerület polgármestere szerdán a Facebook-oldalán.
máj. 13
3:48
Németh Szilárd csilit főzött és azonnal megihlette Szabó Tímeát: fura receptekkel vívnak egymással a magyar politikusok (Blikk)
Vajon mit akarnak elérni a képviselők a konyhapolitizálással?
máj. 13
5:45
Szóló szőlő, mosolygó alma (Demokrata)
A hazánkban termő gyümölcsökről külföldi turisták is elismerően állapítják meg, hogy milyen különleges zamatuk van.
máj. 13
6:12
Jávor Benedek az uniós helyreállítási alapról: "ezt a tervet az utolsó pillanatban dobták össze, az előző terv roncsaiból" (ATV)
Egészségügyi fejlesztésekre költené a kormány az uniós helyreállítási alap egyharmadát. A hatalmas, közel 2500 milliárd forintnyi vissza nem térítendő forrás elköltésére vonatkozó tervet szerdán nyújtotta be a kormány. A Magyar Önkormányzatok Szövetsége az Európai Bizottsághoz fordul panasszal, amiért a helyhatóságokat teljes mértékben kihagyták a
máj. 13
6:24
Összeért a két alagút a Széll Kálmán téren (Infostart)
Tavaly ősszel kezdődött a munka, szerdán összeért a Várfok utca alatti új gyalogosátjáró.
máj. 13
6:27
Az eper, a szeder, a mák és a kávé a favorit az idei Magyarország Tortája döntőseinél (SzMo)
A tizedik megmérettetésre már nem csak kerek, hanem szögletes tortákkal is lehetett nevezni, sokan pedig zöldségeket is felhasználtak a készítés során.
máj. 13
6:36
Fordulat a heves vitákat kiváltó budai parkolóügyben (Infostart)
A Budavári Önkormányzat határozatlan időre felfüggeszti a Mészáros utcai buszparkolóval kapcsolatos előkészítési munkákat - közölte az I. kerület polgármestere a Facebook-oldalán.
máj. 13
7:00
Megint Ukrajnának ajándékoz az Orbán-kormány lélegeztetőgépeket (Menedzsment Fórum)
Erről rendelkezik egy friss kormányrendelet.
máj. 13
7:00
Szívrohama volt Fásy Ádámnak, órákon múlt az élete (ATV)
A műsorvezető először nem gyanakodott semmi komolyra, de végül felesége unszolására elment orvoshoz, ahol sokkoló hírt kapott. Az életét az azonnali műtétnek köszönheti.
máj. 13
7:09
Gigavihar csap ma le az országra: 70 kilométeres szél, jégeső is érkezik (Pénzcentrum)
Zivatarveszély miatt az ország nagy részére csütörtökre is figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.
máj. 13
7:18
Vakcina-dallal buzdít oltakozásra egy magyar zenekar (ATV)
A Szent Efrém Férfikar a járványügyi lezárások miatt döntött úgy egy éve, hogy videóival próbálja vidámabbá tenni a magyar lakosság mindennapjait.
máj. 13
7:27
Nehéz lesz tartani Orbán áprilisi oltásígéretét - Friss hírek 2021. május 13. 07:20 (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/05/13/4182/
máj. 13
7:39
Az atomenergia ellenőrzésébe sem szólhatna bele a következő kormány, Orbán Viktor 9 évre nevez ki új vezetőt (SzMo)
Teljesen átalakítanák a paksi bővítés felügyeletét, amely 2022-től kikerülne a következő kormányok közvetlen ellenőrzése alól.
máj. 13
7:42
Ma kezdődik a 16-18 évesek oltása (ATV)
Több mint 90 ezer fiatal oltása kezdődik meg a mai nappal a Pfizer-vakcinával.
máj. 13
8:03
Százakat szállítottak Nyugat-Európába a lebukott embercsempészek (Demokrata)
Több száz illegális bevándorlót juttatott Nyugat-Európába egy öttagú banda.
máj. 13
8:06
Ma kiderülnek az új kormányzati bejelentések - kormányinfó élőben az InfoRádióban és az Infostarton (Infostart)
Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő ad tájékoztatást.
máj. 13
8:12
Figyelje a telefont! Aki ma sms-t kap, csütörtöktől már Pfizer-oltásra is tud online foglalni (Blikk)
144 ezer, főként március elejéig regisztrált kap ma sms-ben értesítést arról, hogy – a Szputnyik az AstraZeneca- és a Sinopharm-vakcinák mellett – már Pfizer-oltást is tudnak foglalni.
máj. 13
8:15
Rendkívüli: Pfizer-oltásra is regisztrálhat, aki ma kap SMS-t (Pénzcentrum)
144 ezer, jellemzően március elejéig regisztrált kap ma SMS-t arról, hogy a Sinopharm, az AstraZeneca és a Szputnyik mellett mától már Pfizer-oltást is tudnak foglalni az online időpontfoglalóban.
máj. 13
8:15
Ilyen a kilátás a budai felhőkarcoló toronydarujából (SzMo)
Valószínűleg a Mol Campus építkezésén dolgozó toronydarusnak van a legjobb munkahelyi kilátása Budapesten.
máj. 13
8:18
144 ezer regisztrált kap SMS-t ma, hogy Pfizer-oltásra is foglalhatnak időpontot (ATV)
Jellemzően azok kapják meg az SMS-t, akik március elejéig regisztráltak.
máj. 13
8:24
Felszabadult 144 ezer Pfizer-vakcina, mutatjuk, kiknek (Infostart)
Akik korán regisztráltak, de még nem jutottak vakcinához, most kaphatnak Pfizert, ha elég gyorsak.
máj. 13
8:30
"Van olyan, hogy a hozzátartozóval együtt sírok" - egy szakápoló beszámolója az intenzív osztályról (ATV)
Sokan azt hiszik rólunk, hogy nagyon erősek vagyunk lelkileg, mert mondjuk míg a betegágy mellett beszélek a családdal, bírom tartani magam. Csak épp aztán lehet, kimegyek az öltözőbe, és sírok – mesélt hivatása nehézségeiről az orosházi Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézet intenzív osztályán Vinczéné Farkas Mónika az Oroscafénak.
máj. 13
8:33
Sokaknak már Pfizer-oltást is lehet online foglalni (Demokrata)
Egyelőre kizárólag csak az SMS értesítést kapók tudnak foglalni Pfizer-oltást.
máj. 13
8:39
Újra lehet Pfizer-oltásra jelentkezni, 144 ezren kapnak ma róla SMS-t (SzMo)
Újabb Pfizer-kampány kezdődik, azok jelentkezhetnek az oltásra, akik a mai nap folyamán SMS-t kapnak.
máj. 13
8:42
Ismét ezer fölött az új fertőzöttek száma itthon (Infostart)
Nagyot csökkent az aktív fertőzöttek és a kórházban ápoltak száma egy nap alatt.
máj. 13
8:45
Tovább csökkent az aktív fertőzöttek száma hazánkban (Demokrata)
A háziorvosok Sinopharm, Janssen és Moderna vakcinákkal tudják folytatni az oltást.

Keresés