A fővárosi Építő-és épületkarbantartó Zrt és a helybeli Nyír-Wetland Generál Zrt építheti fel a nyíregyházi focistadiont közel nettó 14 milliárd forintért.
Górcső alatt a gyerekek Covid-oltása, megújul az ország első plázája és interjút közlünk Marco Rossival. Már kapható az újságárusoknál a Ripost7 legújabb száma.
Megérkezett az utolsó rendelt Szputnyik-szállítmány hajnalban Magyarországra. Szijjártó Péter szerint ezzel az Oroszországgal kötött szerződések maradéktalanul teljesültek, és biztosítottá vált, hogy mindenki megkapja az utolsó adag ismétlő oltást is a Szputnyik-vakcinából.
A Magno Studio nevű, négy főt foglalkoztató cég, ami Rogán Cecília fitneszrendezvényeit is szervezi, jelentős összegeket kapott az állami propagandakeretből.
Az infektológus szerint sok, régen haláleseteket és megbetegedéseket okozó betegség ellen - mint például a szamárköhögés vagy a diftéria - gyerekkorban kapunk oltást, ezért nem tartja kizártnak, hogy hosszú távon majd a Covid elleni oltást is gyerekkorban fogják megkapni az emberek.
A Pulzus Kutató közvélemény-kutatása szerint a magyarok 59 százaléka úgy érzi, hogy az utóbbi egy évben két számjegyű mértékben, azaz több mint tíz százalékkal nőttek az árak a mindennapokban.
A Nyugati pályaudvar és Kőbánya-Kispest között a menetidő 15-30 perccel megnő, és járatkimaradásokra is számítani kell kedden, várhatóan 9-10 óráig – tájékoztatta a Mávinform az MTI-t.
Hivatalosan megszűnik II. világháborús emlékműnek lenni a Turul-emlékmű, de egy kiállítás része lesz. A Hegyvidéki önkormányzat polgármestere a Spirit Fm Aktuál című műsorában beszélt erről.
Áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 5,1 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Az elmúlt egy évben a szeszes italok, dohányáruk és az üzemanyagok ára emelkedett jelentősen, de azért az élelmiszerek árai is emelkedtek. A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 0,8 százalékkal nőttek – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hi
Pusztai Erzsébet infektológus szerint régen sok halálesetet okozó betegség – például a szamárköhögés vagy a diftéria – ellen már gyerekkorban kaptunk oltást, és nem tartja kizártnak, hogy a koronavírus ellen is így oltják majd be az embereket a jövőben.
Székesfehérvár első embere szerint érdemes lenne megszüntetni a járvány miatt bevezetett ingyenes parkolás, egyetért vele a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke is, viszont a Megyei Jogú Városok Szövetségének vezetője még várna a döntéssel.
Az ORFK Országos Balesetmegelőzési Bizottsága 2021. május 11. és 13. közötti időszakra hirdette meg a „Zebra terv” elnevezésű balesetmegelőzési ellenőrzését a gyalogosok, mint védtelen közlekedők biztonságára fókuszálva. A baleset-megelőzési ellenőrzés során a rendőrök nagy hangsúlyt fektetnek mind a gyalogosok, mind a járművezetők szabálykövető ma
Ma is megtartotta szokásos tájékoztatóját az operatív törzs, miután 493 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, illetve 99 ember halt meg a vírus vagy annak szövődményei következtében az elmúlt 24 órában.
A 90 ezer regisztrált fiatal 80 százaléka már foglalt időpontot. Magyarországon a lakosság 44 százaléka már legalább az első adagját megkapta, az uniós átlag 30 százalékos. Kiderült, megjelent-e már az országban az indiai variáns.