A más országokkal már megkötött kétoldalú utazási megállapodásokat semmilyen módon nem tudja fölülírni semmilyen EU-s vakcinaútlevél, vagy uniós szabályozás - ezt Szijjártó Péter az ATV kérdésére mondta. “Először oltóanyagot kéne szerezni a brüsszeli hölgyeknek és uraknak, és utána szórakoztatni egymást különböző javaslatokkal” - fogalmazott a külü
Az országos tiszti főorvos közölte, a továbbra is javulnak a járványügyi adatok Magyarországon, de továbbra is szükség van az oltások kiterjedt alkalmazására. Müller Cecília szerint napról napra nő az esélyünk arra, hogy visszakapjuk a megszokott életünket.
A koronavírus ellen beoltott állampolgárok Magyarország és Csehország közötti szabad utazásáról is tárgyalt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Jakub Kulhánek cseh külügyminiszterrel kedden Budapesten.
A 18. héten a szennyvízminták többség enyhe csökkenést mutat a koronavírus koncentrációjában, ám az öt Budapest környéki vizsgált városban nem ezt tapasztalták.
A Corvin Sétány közvetlen közelében, a Szigony utca, Tömő utca, Apáthy István utca, valamint Balassa utca által határolt területen épül az újgenerációs Corvin Innovation Campus irodaház. A komplexum főbejáratánál valósítja meg a fejlesztő a több mint 1500 négyzetméteres emlékparkot, amit az egykor a Tömő utcában született, kétszeres Kossuth-díjas,
A koronavírus ellen beoltott állampolgárok Magyarország és Csehország közötti szabad utazásáról is tárgyalt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Jakub Kulhánek cseh külügyminiszterrel kedden Budapesten.
A DK miniszterelnök-jelöltje szerint bebizonyosodott, hogy az Európai Unió nem fog támogatást adni azoknak a magyar egyetemeknek, amelyeket magánalapítványok működtetése alá kerültek.
Napok óta kétségbeesetten keresi édesanyja Renit, aki valószínűleg rossz társaságba keveredett, és hét hónapos terhesen szökött meg otthonról. Kisfiát a nagymamánál hagyta.
A Corvin Sétány közelében épül fel a Corvin Innovation Campus irodaház, aminek főbejáratánál egy 155 négyzetméteres park áll majd a tervek szerint. A területet a közeli Tömő utcában született Psota Irénről neveznék el.
Horváth Csaba zuglói polgármester szerint a kormány az állami kompenzáció elosztása kapcsán az oszd meg és uralkodj elvét követte, míg Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere hangsúlyozta, hogy nem a polgármesterek politikai hovatartozása alapján történt az elosztás.
Bő másfél hetük volt a fedél alá kívánkozó vendégeknek arra, hogy megszokják az igazoltatást. Vajon különválnak-e az ebédelő és iszogató társaságok amiatt, hogy nincs mindenki beoltva? Többek közt erről kérdeztünk győri és Győr-környéki vendéglátókat.
„Úgy közlekedj, mintha a számodra legfontosabbak lennének körülötted!” Az Autós Nagykoalíció népszerű figyelemfelhívó-oktató programsorozatában ezúttal a városi autóvezetés biztonságát vizsgáljuk, sok információval és jó tanáccsal.
Az oktatást nevezte "a magyar jövő" kulcsterületének keddi budapesti sajtótájékoztatóján Volner János, pártja választási programjának első elemét bemutatva.
Hatvanhat éves korában, súlyos betegség után kedden meghalt Demény Attila Nádasdy Kálmán- és Erkel Ferenc-díjas kolozsvári zeneszerző, operarendező, zongoraművész - adta hírül internetes oldalán a kolozsvári Szabadság napilap.
A beutazási korlátozások, illetve a kereskedelmi szálláshelyekre vonatkozó, a járvány megfékezését célzó védelmi intézkedések hatására a belföldi vendégek által a kereskedelmi szálláshelyeken (szállodákban, panziókban, kempingekben, üdülőháztelepeken, valamint közösségi szálláshelyeken) eltöltött éjszakák száma 66%-kal esett vissza az előző év azon
Orbán Viktor miniszterelnök kedden a Karmelita kolostorban fogadta Milo Dukanovic montenegrói államfőt - tájékoztatta az Mti-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár, a megbeszélés fő témái közül kiemelve a vakcinaigazolványok kölcsönös elismerését, ami nagyban hozzájárul majd a mindkét ország számára kulcsfonto
„Ha most ennyi fér bele, ennyit tud az orvostudomány, akkor azért a kettő-háromért dolgozzunk, hogy visszaadjuk őket a társadalomnak, de leginkább a családjuknak” – mesélte a frontvonalról Gróf Kinga, az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet ápolási igazgatója a Spirit FM Exkluzív Novák Andrással című műsorában.