2021. június 28. hétfő

jún. 28
17:21
Jó minőségű az idei magyar meggy (Demokrata)
Jó minőségű az idei magyar meggy, és a mennyisége is fedezi a belföldi fogyasztást.
jún. 28
17:24
Dobrev Klára megkongatta a vészharangot: „egész népekre kiterjedő tragédiákra” figyelmeztet (ATV)
„Régen azt szoktuk mondogatni: »Bezzeg, a gyerekkorunkban nyáron még meleg nyaraink voltak!«. Ilyesmit ma már nem mondunk. Tomboló hőségben ájuldozunk és fulladozunk, júniusban ehhez hasonló forróságra a legöregebbek sem emlékeznek” – fogalmazott Dobrev Klára Facebook-bejegyzésében, melyben a klímaváltozás veszélyeire hívja fel a figyelmet.
jún. 28
17:36
Csalódott a Mazsihisz Bíró László indítása miatt (ATV)
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége határozottan tiltakozik az „antiszemita nézeteket valló politikusok” közéletben való részvétele miatt.
jún. 28
17:48
Ürge-Vorsatz Diána szerint Magyarország elszúrta a járványkezelést (ATV)
„Nemcsak tragédiaként, hanem személyes kudarcként éltem meg, hogy ennyire elszúrtuk a járványkezelést, Magyarországon ugyanúgy, ahogy szinte az egész nyugati világban” – mondta a Válasz Online-nak adott interjújában Ürge-Vorsatz Diána, klímakutató, a CEU-professzora.
jún. 28
18:12
Szabó Tímea feljelenti a Fidelitast (ATV)
A Párbeszéd társelnöke szerint a természetkárosítást követtek el, amikor lekaszálták az egyik budapesti méhlegelőt.
jún. 28
18:24
Rusvai: Mindenki élvezze a maszknélküliséget, mert ősszel kezdhetjük elölről (ATV)
Nagyon lelassult az oltások beadása itthon: a hétvégén mindössze 13 ezer vakcinát adtak be. Ahhoz, hogy életbe lépjenek a további enyhítések, még mintegy 32 ezer embernek kell felvennie az oltást. Közben kiderült: gyerekek is kerültek lélegeztetőgépre. Ráadásul az általában köhögéssel, erős orrfolyással és hasmenéssel jelentkező delta-variáns gyors
jún. 28
18:36
Leköpték a Momentum politikusát Debrecen belvárosában (ATV)
Szabó Bence a Momentum Észak-alföldi régióvezetője Facebook posztjában számolt be arról, hogy milyen helyzetbe keveredett miközben aláírást gyűjtött egyik barátjával Debrecenben a Fórum előtti téren.
jún. 28
18:51
Ismét elrendelték a vörös kódot (Demokrata)
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma június 29. 8.00 órától június 30. 20.00 óráig kiadta a vörös kód figyelmeztetést.
jún. 28
19:06
Hátborzongató videó: döbbenetes dolgot művelt ez az Audis, nem sokon múlt a tragédia (ATV)
Néhány napon belül két hátborzongató videó terjedt el az interneten szabálytalan autósokról. Az egyik a megengedett sebesség közel duplájával haladt az autópályán, a másik életveszélyesen előzött a 8-as főúton. A közlekedésbiztonsági szakértő szerint nem jó, hogy ma ugyanazok a jogosítvány megszerzésének feltételei, mint 40 évvel ezelőtt.
jún. 28
19:15
A flamand köztévé egy stúdióba ültette a magyar nagykövetet és a transzgender miniszterelnök-helyettest - Friss hírek 2021. június 28. 19:06 (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/06/28/4593/
jún. 28
19:18
Gyurcsány Ferenc szerint „ez az igazság” (ATV)
A Demokratikus Koalíció elnöke szerint a Fidesz-kormány valójában nem a „családok és a gyerekek nagy barátja”, mert „dacára a sok-sok látványos bejelentésnek”, „a kommunikáció paneleknek”, „a nap végén minden ugyanarról szól: „az ő hatalmukról, az ő gazdagodásukról, az ő ügyeskedésükről, az ő környezetük hatalomban tartásáról és gazdaggá tételéről”
jún. 28
19:30
Gy. Németh Erzsébet feltette a kérdést: akar-e 2022-ben kormányváltást a momentumos Orosz Anna? (ATV)
A Momentum külpolitikusa az Élet és Irodalom nevű folyóiratban arról írt, hogy „a rendszerváltás reménye akkor él túl, ha ez az ellenzék bukik 2022-ben” – hívta fel a figyelmet Facebook-oldalán Gy. Németh Erzsébet, aki azonban ezzel nem ért egyet. A DK-s főpolgármester-helyettes szerint „ez az ország nem bír el még négy évet”.
jún. 28
19:42
Schmuck Erzsébet kemény hangvételű levelet küldött a kormány méhész tagjának (ATV)
„Mit tanulnak így Önöktől a fiatalok?!” tárggyal nyílt levelet küldött Nagy István agrárminiszternek az LMP társelnöke, Schhmuck Erzsébet, miután a Fidelitas lekaszálta a főváros egyik méhlegelőjét.
jún. 28
19:57
Rendőrségi rajtaütés Bagon (Demokrata)
.
jún. 28
20:06
Szijjártó Péter: nem jogos, hogy sértve érzik magukat a homoszexuálisok (ATV)
A liberális mainstream globális fake news támadást indított Magyarországgal szemben a pedofilellenes törvény miatt–állítja Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter hangsúlyozta, hogy a törvény alapján 18 éves kor alatti gyermekek számára tilos az öncélú szexuális tartalmak megjelenítése, legyen hetero vagy homoszexuális tartalomról szó.
jún. 28
20:54
Állítólag sem az UEFA, sem az MLSZ nem tiltotta ki a szivárványos zászlót a holland-cseh mérkőzésről (ATV)
A holland-cseh Eb-mérkőzést követően több holland lap is arról számolt be, hogy kitiltották a szivárványszínű zászlókat a Puskás Arénából és a Hősök terénél lévő szurkolói zónából, egyelőre azonban úgy tűnik, mintha valójában senki nem adott volna erre instrukciót – írja a HVG.
jún. 28
21:06
Szijjártó Péter: Nem jogos, hogy sértve érzik magukat a homoszexuálisok (444.hu)
A külügyminiszter szerint a liberális mainstream globális fake news-támadást indított Magyarországgal szemben.
jún. 28
21:42
A fidelitasosok a fa törzsébe is belevágtak a benzines fűkaszával (444.hu)
A Főkert azt írja, tudnak feladatot adni bárkinek, de azt kérik, „soha ne vágjanak bele szaktudás vagy szakmai egyeztetés nélkül egy közterületen található zöldfelület fenntartásába”.
jún. 28
22:06
A kormány elvette Dunaújvárostól a Hankooktól befolyó bevételeket (444.hu)
Az ellenzéki vezetésű önkormányzat már májusban figyelmeztetett arra, hogy ez jöhet.
jún. 28
22:12
A lengyel oktatási miniszter szerint Lengyelországnak le kellene másolnia a homofób magyar törvényt (444.hu)
Lengyel, magyar, két jó barát, nem tűrik a szodómiát!
jún. 28
22:54
Ezért támadják Magyarországot és Lengyelországot (HírTV)
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a lengyel közszolgálati hírtelevíziónak adott interjút.

Keresés