2021. június 9. szerda

jún. 9
13:27
Kövér László: a törvényt és az igazságot tartja szem előtt az ügyészség (Infostart)
Az Országgyűlés elnöke az ügyészség fennállásának 150. évfordulója alkalmából mondott ünnepi beszédet. Polt Péter legfőbb ügyész elmondta, hogy öt munkatársuk halt meg a koronavírus következtében.
jún. 9
13:39
Orbán Balázs: Foglalkozni kellett a felsőoktatás ügyével! (ATV)
A Miniszterelnökség miniszterhelyettese a Spirit FM Aktuál című műsorában elmondta: stratégiai kérdéssé kellett emelni az átalakítást.
jún. 9
13:45
Egész nyáron kerülendő: megfelezik a M0-s Duna-hídját (Infostart)
Jövő szerdától augusztus végéig teljes szélességében lezárják az M0 autóút Deák Ferenc (Hárosi) Duna-hídjának az M1-es autópálya felé vezető hídját felújítás miatt – közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt (NIF).
jún. 9
14:03
Átadták a felújított berettyóújfalui zsinagógát (Demokrata)
Ez a kormány abból a szilárd meggyőződésből indul ki, hogy a hitnek helye van a modern világunkban – mondta Orbán Balázs.
jún. 9
14:09
Itt találkozhat pénteken Dobrev Klárával (ATV)
Miniszterelnök-jelölti országjárása részeként Budapestre is ellátogat Dobrev Klára. Pénteken a X. kerületben, a Kőrősi Csoma sétányon, a szökőkútnál lehet találkozni a DK-s politikussal.
jún. 9
14:12
Üzent az Ötöslottó új milliárdosának egy korábbi nyertes: Rejtőzz el, és vigyázz a pénzedre! (Pénzcentrum)
Maradj ember, ne hallgas senkire, rejtőzz el, és vigyázz a pénzedre - ezt üzente Magyarország legfrissebb lottómilliárdosának Andraschek Lászlóné, aki a férjével még 2013-ban ütötte meg a főnyereményt a Skandin, ami akkor 626 millió forintot ért. Mint elmondta, tőlük akkoriban nagyon sokan kértek pénzt, amiből később nagy problémájuk is lett. Bár f
jún. 9
14:15
Donáth Anna és a Múosz* panasza nyomán kötelezettségszegési eljárás indulhat Magyarország ellen a Klubrádió miatt (444.hu)
Donáth beszámolója szerint az Európai Bizottság is úgy véli, hogy a Klubrádió "elhallgattatása aránytalan és átláthatatlan" volt.
jún. 9
14:27
Mit kell ellenőrizni az autón nyár elején? (Blikk)
A magyarok többsége autóval tervezi a nyaralást. A Blikk szakértője, Képe Tibor szerint az indulás előtt és útközben a következőkre mindenképpen kiemelt figyelmet fordítsunk.
jún. 9
14:27
Kövér: Az ügyészség "a magyar szuverenitás egyik fontos tartóoszlopa" (444.hu)
A házelnök szerint "kizárólag a törvényt és az igazságot szem előtt tartó ügyészség" működik ma Magyarországon.
jún. 9
14:33
Minden idők legnagyobb bringás forgalma volt Budán (Infostart)
A rakparti forgalomszámláló 7368-at mutatott éjfélkor a Bem téren.
jún. 9
14:33
Mi Hazánk: Niedermüller tűnjön el a közéletből (ATV)
A párt szerint Erzsébetváros polgármestere „hazaáruló”., és „nem a magyar labdarúgó-válogatottat kell szégyellni, hanem az ilyen Niedermüller-féléket eltakarítani”.
jún. 9
14:51
Drámai vallomás: ezért haragudott meg Hofi Géza Gálvölgyi Jánosra (ATV)
Gálvölgyi és Hofi kezdetben nagyon jó barátok voltak, ám egy idő után megromlott a kapcsolatuk. A színész most azt is elárulta, miért.
jún. 9
15:03
Dömötör Csaba: Budapest szenved a dugótól, Karácsony nyeglén üzenget (ATV)
Karácsony Gergely azt üzente a fővárosi dugók miatt panaszkodó fideszes politikusoknak, hogy szálljanak ki a kocsiból, és menjenek gyalog. Dömötör Csaba azonban arra hívta fel a figyelmet, hogy nem csak a fideszes politikusok szenvednek a dugók miatt.
jún. 9
15:03
Donáth Anna jóvoltából kötelezettségszegési eljárás indul Magyarország ellen (Demokrata)
A Momentum politikusa a Klubrádió ügyében nyomta fel a magyar kormányt az Európai Bizottság előtt.
jún. 9
15:09
Két hónapig pihenőparttá alakul a pesti alsó rakpart (444.hu)
Napozóágyak, piknikasztalok lesznek a Lánchíd és az Országház közötti szakaszon.
jún. 9
15:15
Kötelezettségszegési eljárás indul Magyarország ellen Klubrádió-ügyben (ATV)
Az Európai Bizottság levelet küldött a magyar kormánynak. A kormánynak pedig két hónapja van reagálni az EB felvetéseire. Amennyiben a testület nem kap kielégítő választ, akkor a Bizottság dönthet úgy, hogy folytatja a jogsértési eljárást.
jún. 9
15:15
Már tizenhárom ország elfogadja a magyar védettségi igazolványt (Demokrata)
legújabb Szlovákia, amellyel szerdától hatályos az állampolgárok szabad utazásáról szóló megállapodás.
jún. 9
15:21
Magyarország legdrágább vasúti beruházásába vághat bele Mészáros Lőrinc egyik cége a Strabaggal (444.hu)
Közel 30 kilométernyi vasutat újíthatnak meg nettó 126,8 milliárd forintból.
jún. 9
15:27
György László: indul a mikrocégek és kkv-k fejlesztési programja (Infostart)
Arról is beszélt, hogy az átalakuló magyar gazdaságnak be kell rendezkednie az önellátásra számos területen.
jún. 9
15:33
Itt a teljes lista: ezek az országok fogadják el jelenleg a magyar védettségi igazolványt (ATV)
Már tizenhárom ország elfogadja a magyar védettségi igazolványt - közölte a koronavirus.gov.hu szerdán.
jún. 9
15:45
Karácsony Gergely aggódik, ezért levelet küldött Orbánnak (ATV)
A laboratóriumi ellenanyag-tesztek eredményeinek azonnali nyilvánosságra hozatalát, ingyenes ellenanyag-tesztelési lehetőséget, illetve azoknál, akiknél az első két oltás nem termelt megfelelő mennyiségű ellenanyagot, a harmadik oltás felvételének biztosítását kezdeményezte Karácsony Gergely.
jún. 9
15:45
Karácsony levélben kéri Orbánt, hogy hozza nyilvánosságra a Sinopharm ellenanyag-tesztek eredményét (444.hu)
A főpolgármester szerint a kormánynak ingyenes ellenanyag-tesztelési lehetőséget kéne biztosítania minden kínai vakcinával oltottnak.
jún. 9
15:57
Novák Katalin: igazságtalan helyzeteket szerettünk volna orvosolni (Infostart)
Jövő január 1-jétől az állam hat helyett már három hónapos késedelem esetén is megelőlegezi a gyerektartást – döntött erről kedden az Országgyűlés. Az egyszülős családok élethelyzetét javító törvénymódosító csomagot a képviselők egyhangúlag fogadták el. A megelőlegezett tartásdíj összege 2022-től megemelkedik, eléri a minimálbér 30 százalékát – ism
jún. 9
15:57
Átadták az M85-ös számú gyorsforgalmi autóút Csorna-nyugat és Balf csomópont közötti szakaszát (Blikk)
Átadták az M85-ös számú gyorsforgalmi autóút Csorna-nyugat és Balf csomópont közötti 2,5 kilométer hosszú szakaszát, amelyen szerdán délután megindult a forgalom.
jún. 9
15:57
Szili Katalin: egy jó szakképesítés felér egy diplomával (Demokrata)
A Mátészalkai Szakképzési Centrumban 2019 óta kárpátaljai magyarokat is képeznek.
jún. 9
16:09
Dobrev Klára rendkívüli bejelentést tett (ATV)
A Jobbikkal közösen támogat egy civil jelöltet a Demokratikus Koalíció Pest megye 7-es választókerületében az ellenzéki előválasztáson, mégpedig Fricsovszky-Tóth Pétert – jelentette be Dobrev Klára Facebook-oldalán.
jún. 9
16:09
Bűncselekmény gyanújának hiányában nem nyomoz a NAV a felcsúti tao-támogatások ügyében (444.hu)
Márciusban írtuk meg, hogy Orbán Viktor akadémiája nem szabályos körülmények között jutott hozzá egyetlen munkanap alatt 3,28 milliárd forint tao-támogatáshoz, de a hatóság szerint nincs ott semmi látnivaló.
jún. 9
16:15
Nagy munka kezdődhet az 50-es villamos vonalán (Infostart)
A BKK négy megállót korszerűsít, a járat utasai kerekesszékkel, valamint babakocsival is akadálymentesen fel- és leszállhatnak a CAF-villamosok üzembe állítása után.
jún. 9
16:21
Súlyos bírálat Karácsonynak a budapesti dugók miatt (ATV)
Ahogy arról korábban beszámoltunk, a fideszes politikusok a napokban egymás után posztolták ki, hogy milyen nehéz közlekedni a fővárosban a dugók miatt. Karácsony Gergely főpolgármester erre válaszul azt üzente: szálljanak ki a kocsiból és menjenek gyalog.
jún. 9
16:27
Szijjártó Péter: Magyarország és Marokkó az oltási kampány élén áll (Demokrata)
Ennek oka, hogy egyik ország sem volt hajlandó sem ideológiai, sem geopolitikai vonatkozásban megközelíteni az oltások ügyét.
jún. 9
16:33
"Miféle előválasztás" - volt DK-alelnök és korábbi jobbikos a két párt közötti összefogásról (ATV)
A napokban sorra jelentette be a Jobbik és a DK, hogy több különböző választókerületben is egymás jelöltjeit támogatják. Erre reagált a Facebookon Bauer Tamás, a DK volt alelnöke és Bencsik János, volt jobbikos országgyűlési képviselő.
jún. 9
16:39
Hétköznapokon is a gyalogosoké lesz a pesti alsó rakpart egy része (Infostart)
A felújítás miatt lezárt útszakasz egy részén pihenőparkot alakítanak ki.
jún. 9
16:45
Nyugdíj: kijöttek a letaglózó számok, ennyi magyar kap ötvenezer forintnál kevesebbet (Blikk)
Több mint 13 ezer nyugdíjas él 50 ezer forint alatti nyugdíjból havonta.
jún. 9
16:45
Budai újra posztolt: Niedermüller Péter “ír szeretne lenni” (ATV)
De ő örül annak, hogy Niedermüller Péter ír szeretne lenni, “mert akkor magával vinné Vadait, Varjút és talán még Gyurcsány Ferencet is” - posztolta a fideszes képviselő, a volt elszámoltatási kormánybiztos a DK-s polgármester tegnapi posztja után.
jún. 9
16:57
Karácsony a közös ellenzéki programról: már az utolsó előtti fázisban van (ATV)
A főpolgármester és miniszterelnök-jelölt az ATV Híradójának elmondta, hogy a közös minimumprogram napokon belül megjelenhet, de mint fogalmazott, ebben "sok meglepetés nem lesz".
jún. 9
16:57
Hollik István attól tart, hogy lassan gyorsabb lesz gyalogolni Pesten, mint autózni (444.hu)
Ez amúgy jó eséllyel a város javára válna.
jún. 9
17:00
Karácsony levelet írt Orbánnak: a Sinopharmmal oltottak ellenanyagszintjeinek nyilvánosságra hozatalát követeli (SzMo)
Ingyenesen hozzáférhető ellenanyag-teszteket és szükség esetén harmadik oltás lehetőségét is kérte a miniszterelnöktől.
jún. 9
17:09
Figyelem, mutatjuk, hol lesz perceken belül Gyurcsány Ferenc (ATV)
Ma (június 9-én) 17:30-tól a törökszentmiklósi Város Parkban, a Kossuth tér 7. szám alatt tart utcafórumot Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke – derül ki a politikus Instagram-oldaláról.
jún. 9
17:18
Pihenőpartot hoznak létre a pesti alsó rakpart Lánchíd és az Országház közötti lezárt szakaszán (SzMo)
A rakpartnak ez a rövid szakasza június 18. és augusztus 15. között még a hétköznapokon is a gyalogosoké és a kerékpárosoké lesz.
jún. 9
17:21
Varga Mihály: A hitelmoratórium óvatos kivezetését támogatja a kormány (ATV)
A magyar gazdaság teljesítménye már a nyári hónapokban meghaladhatja a koronavírus-válság előtti szintet - mondta a pénzügyminiszter egy mai konferencián.
jún. 9
17:27
Levelet írt Orbán Viktornak Karácsony Gergely, ez áll benne (Blikk)
Karácsony Gergely főpolgármester levélben fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz, hogy hozza nyilvánosságra a Sinopharm vakcinával oltottak laboratóriumi ellenanyag-tesztjeinek eredményeit - tájékoztatta a Főpolgármesteri Hivatal szerdán az MTI-t.
jún. 9
17:30
Már a Google Maps is mutatja a Fudan Egyetem körüli új utcaneveket (SzMo)
Bárki rákereshet ezentúl az Ujgur Mártírok útjára vagy a Dalai Láma útra.
jún. 9
17:33
Térdvédőt vitt Niedermüllernek egy ellenzéki képviselő (ATV)
„Ha Niedermüller Péter ezért tagadja meg a saját nemzetét, akkor ebben kedvére térdepelhet addig, ameddig egyszer majd talán nem szégyelli, hogy magyar” – írta Facebook-oldalán az akció után Fodor Máté.
jún. 9
17:39
Hidvéghi Balázs: az Európai Parlament politikai rendőrséget játszik (Demokrata)
Nagyon úgy fest, hogy Brüsszelben akarják eldönteni, miről mit lehet gondolni és mondani – közölte Hidvéghi Balázs.
jún. 9
17:57
A Fidelitas Írországba küldené Niedermüller Pétert a foci-Eb idejére (Demokrata)
Niedermüllert láthatóan minden zavarja, ami magyar – közölte Virágh Előd.
jún. 9
18:06
Itt a lista: ezek eddig idén a legveszélyesebb autópályák és megyék (Pénzcentrum)
Részben a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozásokkal összefüggésben 14 százalékkal csökkent a balesetek száma az idei első negyedévben az elmúlt év hasonló időszakához viszonyítva - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.
jún. 9
18:06
A Fidelitas Írországba küldené Niedermüllert a foci Eb idejére, hogy ne zavarja a magyarok szurkolását (SzMo)
Az aktivisták egy a „Gyurcsány Airways” írországi járatára szóló repülőjegyet is kiállítottak a VII. kerületi DK-s polgármester nevére.
jún. 9
18:27
Karácsony Gergely jó szívvel ajánlja Tóth Csabát a zuglóiaknak (ATV)
Megvan az MSZP-Párbeszéd közös jelölje Zuglóban. A két párt Tóth Csaba MSZP-s országgyűlési képviselőt indítja az előválasztáson. Vele szemben a Momentum Hadházy Ákost állítja, a Jobbik pedig még nem hozta nyilvánosságra kit támogat. Karácsony Gergely a közös ellenzéki programmal kapcsolatban híradónknak azt mondta: sok meglepetés nem lesz benne, é
jún. 9
18:30
Szoríthatnak ezek a magyar családok: ha ez bejön, akár milliós ingyenpénz is ütheti a markuk (Pénzcentrum)
Komoly ígéretet tett a magyar családoknak szerdán Orbán Viktor: ha a gazdasági növekedés az idén meghaladja az 5,5%-ot, akkor 2022 elején az átlag alatt kereső gyermeket nevelők visszakaphatják egész éves befizetett személyi jövedelemadójukat (szja). Az intézkedéssel elsősorban az egy és két gyermeket nevelő családok járhatnak jól, ahol mindkét szü
jún. 9
18:33
Újabb megállapodás született: már ez az ország is elfogadja a magyar védettségi igazolványt (Blikk)
Magyarország és Marokkó megállapodott, hogy kölcsönösen elismeri egymás védettségi igazolásait – jelentette be szerdán a marokkói fővárosban, Rabatban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Nászer Burita marokkói külügyminiszterrel közös sajtótájékoztatóján.

Keresés