Videó! Az EU-nak biztosítania kell, hogy a nagy techcégek ne tudjanak beavatkozni az elkövetkezendő időszak európai választásaiba – mondta Szijjártó Péter.
Az ellenzéki politikus szerint a Fidesz „igyekszik a források felhasználása körüli jogi és elvi vitát hazug módon egy ideológiai háborúnak, valamilyen nemzetközi összeesküvés gáncsoskodásának beállítani”, ám valójában „a jogállamisági kritériumok és az állami szinten szervezett korrupció miatt nem jutunk időben a hazánknak járó forrásokhoz”.
Vasárnap többfelé is több eső hullott egyetlen nap alatt, mint a júliusi havi átlag - tette közzé az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőn a Facebook-oldalán.
Vattay Gábor szerint a negyedik hullám lesz az utolsó köre a vírusnak, Merkely Béla pedig úgy fogalmazott, hogy ahol olyan magas az átoltottság, mint nálunk, ott nem lesz negyedik hullám, Jakab Ferenc viszont azt mondta, hogy el fog érni minket a negyedik hullám szeptemberben. Rusvai Miklós virológus a Spirit Fm Aktuál műsorában azt mondta, hogy ne
A dohányzásról történő leszokásnak napjainkban talán még nagyobb jelentősége van, mint korábban: átfogó tanulmányok igazolták, hogy dohányzóknál sokkal nagyobb a súlyos, illetve a kritikus COVID-19 megbetegedés kockázata, valamint lélegeztetőgépre kerülés esélye, mint a nemdohányzók esetében. Nem feltétlenül kell azonban egyedül nekivágni a leszoká
Írásbeli kérdéssel fordul Polt Péterhez a Demokratikus Koalíció, hogy megtudják, miért zárták le ilyen hamar a nyomozást a kalocsai gyermekbántalmazási ügyben.
Az AWS tagjai több mint 30 zenészbarát társaságában emlékkoncerttel búcsúznak Siklósi Örs énekes-dalszerzőtől a Budapest Parkban szeptember 5-én. A koncert profitját jótékony célokra ajánlják fel.
A DK alelnöke szerint a legnagyobb bajban az oligarchák lesznek akkor, ha az Európai Bizottság nem fogadja el a magyar kormány által benyújtott helyreállítási tervet, ugyanis ők akkor nem kapják meg a "már remélt forrást". A politikus hangsúlyozta, hogy egy kormányváltás után az ország csatlakozna az Európai Ügyészséghez, így hazánk közelebb kerüln
Ha manapság szállodában szállunk meg, legtöbben csak a koronavírus elleni óvintézkedésekre figyelünk, holott egy olyan szobában, amelyet sokan használnak, a víruson kívül egyéb más fenyegetésekre is fel kell készülnünk, például az ágyi poloskákra.
Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt szerint Orbánéknak fontosabbak „Mészárosék és a haverok”, mint „a tisztességes magyar emberek életének könnyebbé tétele”.
Folyamatosak a tárgyalások Magyarország és az Európai Bizottság között a magyar helyreállítási terv elfogadásáról - olvasható a Miniszterelnökség közleményében.
Folyamatosak a tárgyalások Magyarország és az Európai Bizottság (EB) között a magyar helyreállítási terv elfogadásáról - közölte a Miniszterelnökség hétfőn az MTI-vel.
Az elmúlt hét változékony időjárása nehezítette a szúnyogok elleni védekezést. A következő napokban összesen 125 településen és hat budapesti kerületben lépnek fel a vérszívók ellen.
A fideszes egyetemfoglalás után a FreeSzfe Egyesület elérte, hogy számos diák külföldi egyetemeken fejezhesse be tanulmányait. Ez a kezdeményezés kapja idén az Európai Polgár díjat.
Olaszország lett az Európa-bajnok, miután a londoni döntőben 1-1-es rendes játékidő, majd hosszabbítás után tizenegyesekkel végül 3-2-re legyőzte Angliát. Gera Zoltán híradónknak azt mondta, sajnálta Angliát, de nem tettek eleget ahhoz, hogy nyerjenek. Hegyi Iván szerint pedig az olasz csapat nagyon egységes és dinamikus, és tegnap reális végeredmé
Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzési adatait, valamint a Nemzeti Népegészségügyi Központ szakmai ajánlását figyelembe véve az országos tisztifőorvos másodfokú hőségriasztást adott ki az ország egész területére 2021. július 13-án (kedd) 0.00 órától 2021. július 15-én (csütörtök) 24:00 óráig.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/07/12/4709/
Még soha nem volt ilyen magas a búza aratás közbeni, induló ára. Jelenleg 60-62 ezer forintért veszik át a malmok a búza tonnáját. Ennél várhatóan drágább lesz az év hátralevő részében. A malomipari szakemberek azt mondják, ha jelentős lesz a drágulás, akkor kénytelenek lesznek a lisztet is drágábban adni. Azt pedig a pékek is megérzik.
A Demokratikus Koalíció miniszterelnök-jelöltje zalaszentgróti látogatását követően arról írt Facebook-oldalán, hogy a Zala megyei település „az uniós forrásoknak köszönhetően lassan egy kis ékszerdobozzá fejlődött”.
„Tudjátok: kézfogás, csók… na, tovább nem folytatom” – részletezte a Demokratikus Koalíció elnöke legújabb kérdezz-felek videójában, melyben azt is elárulta, milyen gyerek volt kiskorában.
Bár a biztosítótársaságok arra számítanak, hogy az elkövetkező napokban még akár sokszorozódhatnak is a hétvégi viharokhoz köthető kárbejelentések, de már hétfő délelőtt is másfél milliárd fölé emelkedett a várható számla.
Az infláció tartós mértéke meglehetősen aggasztó- mondta Bodnár Zoltán, az MNB volt alelnöke az Egyenes beszédben. A közgazdász hangsúlyozta, hogy az 5 százalék feletti inflációs sávból nagyon nehéz lesz visszajönni.
A szomszédos országok közül több helyen nőtt a megbetegedések száma, Vattay Gábor szerint a múlt hétvégi, viszonylag biztató adatok után már exponenciálisan nőni fognak a számok.
Magyarország – Eddig soha nem látott magasságba szökött a búza aratás közbeni, induló ára. Jelenleg 60-62 ezer forintért adják tonnáját a malmoknak, ez az ár pedig várhatóan csak nagyobb lesz az év hátralevő részében. Jelentős drágulás esetén a lisztet is kénytelenek lesznek drágábban adni.
Kecskemét – „Minden alkalommal, amikor önzetlenül adunk, számunkra is tágasabbá válik a világ” – mondta egyszer a Mosolyka néven elhíresült kerekesszékes írónő, Hozleiter Fanny. Azt azonban, hogy sokszor mennyire nehéz önzetlennek lenni, Attilánál talán senki sem tudja jobban.
A Balaton déli partján az árak átlagosan ötödével mentek fel. Ennél szerényebb, de jelentős áremelkedés volt a Velencei tónál is, de ott jóval kisebb a választék, kevesebb projekt indult. Egy heti nyaralóbérlés legalább 140-170 ezer forintba kerül, de a tavakhoz közeli partszakaszokon szinte minden foglalt már.