2021. július 16. péntek

júl. 16
18:36
A Pesti TV riportere szerint a halálos áldozatokkal járó áradások Isten egyértelmű jelzései a nyugati országok számára a szivárványjelképének meggyalázása miatt (444.hu)
„Isten nem csak egy szelíd, jóságos öregúr, mint ahogyan a haladó liberálisok elképzelik” - írja Jurák Kata.
júl. 16
18:36
Kilépett a hódmezővásárhelyi Fidelitasból az alelnök, aki marihuánát termesztett a hírek szerint (SzMo)
A szervezet közlése szerint az érintett tagtársuk „áll a vizsgálat elé”.
júl. 16
18:42
Rusvai elmondta, először ki kérjen harmadik oltást (ATV)
Augusztus elsejétől előzetes időpontfoglalással igényelhető lesz a harmadik oltás – jelentette be Orbán Viktor. Rusvai Miklós virológus szerint elsősorban azoknak érdemes jelentkezni, akiket az év elején immunizáltak, vagy akinek nincs elengedő ellenanyag a szervezetében. Közben a kormány kötelezővé tette a koronavírus elleni védőoltást az egészség
júl. 16
18:54
Nászajándékra költené a Blikk ötmillió forintos nyereményét Zsuzsa, aki már most kaszált lapunkkal (Blikk)
Újabb olvasónk napját varázsolta szebbé az ország legolvasottabb napilapja!
júl. 16
18:57
Karácsony Gergely: Szívesen szerepelek egy plakáton Orbán Viktorral, hogy közösen népszerűsítsük az oltást - Friss hírek 2021. július 16. 18:48 (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/07/16/4743/
júl. 16
19:06
Súlyosan megégett két kisfiú, miután berobbanhatott a benzin egy házilag összerakott gokartban (SzMo)
Az egyik gyereket altatásban tartják, az orvosok szerint legalább fél évet kell kórházban töltenie.
júl. 16
19:09
A kormány 1,2 milliárd forinttal támogatja a Szent János Kórház és Szakrendelőt (Demokrata)
A támogatás a Gyermek-és Ifjúságpszichiátria Rehabilitációs Osztályhoz kerül.
júl. 16
19:12
A nyári táborok árnyoldalára figyelmeztet az önvédelmi szakértő (Infostart)
A nyári vakáció során a gyerekek jelentős része tábori élményekkel gazdagodik. Ezek azonban nem csak az önfeledt játékról, a kalandokról és az életre szóló barátságokról szólnak, hanem gyakran a konfliktusokról is.
júl. 16
19:24
Gyengüléssel zárta a hetet a forint (ATV)
Gyengült a forint a vezető devizákkal szemben a bankközi piacon péntek kora este a reggeli szintekhez képest.
júl. 16
19:24
Veréssel fenyegették meg az RTL stábját, amikor a kannabiszt termesztő helyi Fidelitas-alelnök ügyéről forgattak a vásárhelyi tanyavilágban (SzMo)
A harcikutyák által őrzött tanyára hazaérkezők tagadták, hogy náluk jártak a rendőrök.
júl. 16
19:42
Az ukrán bíróság felmentette a cigarettacsempészettel vádolt volt MSZP-s képviselőt (ATV)
Az ukrán hatóságok jogerősen, bűncselekmény hiányában felmentették a cigarettacsempészettel megvádolt Legény Zsoltot – ezt a volt MSZP-s politikus állította az ATV Híradónak. Legény közölte: az ukrán bíróság minden vád alól teljesen tisztázta a nevét, és visszaadták a kocsiját is. A korábbi politikus még 2020 decemberében diplomata útlevéllel akart
júl. 16
19:44
Szörnyű pusztítást végzett a vihar Debrecenben (ATV)
Brutális vihar csapott le Debrecenre tegnap délután. Hatalmas szél volt és cseresznyenagyságú jég esett. Egy óra alatt harminc helyre hívták a tűzoltókat, a legtöbb helyen kidőlt fák és leszakadt ágak miatt.
júl. 16
19:45
A szakdolgozói kamara is támogatja az egészségügyi dolgozók kötelező oltását (Demokrata)
Támogatja az egészségügyi dolgozók kötelező beoltását a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Elnöksége.
júl. 16
19:48
Nagy lépés történt az egységes hazai vízszolgáltatás felé (Infostart)
Lehetővé vált a Nemzeti Vízművek integrációs folyamatához való csatlakozás.
júl. 16
19:48
Egy mindenkiért: a teljes ötkarikás cikluson át követte a stáb Szilágyi Áront (ATV)
Az Egy mindenkiért című 80 perces dokumentumfilm főszerepében a kétszeres olimpiai aranyérmes kardvívót, Szilágyi Áront láthatják a nézők. Muhi András Pires rendező - akivel a labdarúgó válogatottról szóló Magyar csapat – még 50 perc (2016) c. dokumentumfilmje kapcsán találkozhattak a nézők - 5 év alatt, több mint 100 forgatási napon át, közel 600
júl. 16
20:06
A nyaralók panaszai miatt szüntették be Balatonberényben a reggeli harangszót (ATV)
Többeket zavart a kora reggeli ébresztés. Az egyház kötélnek állt, és nem harangoznak reggelenként. Most viszont újabb panaszok érkeztek: ezúttal a kakasokra.
júl. 16
20:12
Brutál eső zúdul az ország nagy részére a hétvégén: a kánikulát azért nem mossa el (Pénzcentrum)
Szombatra virradóan nagy területen várható csapadék, és napközben is többfelé van kilátás záporokra, zivatarokra. A maximumok  a hétvégén 23-35 fok között alakulnak és jövő héten is csak mérsékelt enyhülés jöhet.
júl. 16
20:24
Jégkrémet, banáncsipszet, müzlit és ételízesítőket is visszahívnak a forgalomból (SzMo)
Visszafizetik a termékek árát, ha visszaviszitek oda, ahonnan vettétek.
júl. 16
20:36
Horvátországba indulók! Azonnali, fontos információkat közölt a rendőrség (Infostart)
Csökkenhet a várakozási idő a határon, de ennek feltételei vannak, ezeket ismertették péntek este.
júl. 16
20:36
Tüttő Kata: önmagában nincs értelme autók kitiltásáról vagy dugódíjról beszélni (ATV)
A főpolgármester-helyettes szerint az elmúlt 10 évben a fővárosi közlekedésben részt vevő buszállomány alig-alig cserélődött, de nem csak a buszok, hanem a villamosok jelentős részét is ki lehetne már vonni a forgalomból. Mint fogalmazott, önmagában nincs értelme autók kitiltásáról, vagy éppen dugódíjról beszélni, ha helyette nem tudnak jó minőségű
júl. 16
20:48
Egyre csak gyűlnek Kásler Miklós díszpolgári címei (444.hu)
Hetedik alkalommal kapott ilyen címet, ezúttal Ipolyhídvég községtől.
júl. 16
20:48
Az ATV-n mutatják be a Szilágyi Áron főszereplésével készült filmet (ATV)
Az Egy mindenkiért című filmet az ATV műsorán mutatják be július 21-én, szerdán, 21.15-kor.
júl. 16
20:54
Megható történetet osztott meg Jakab Péter: egy édesanya lépett oda hozzá (ATV)
Az országjáráson egy anya ment oda a Jobbik miniszterelnök-jelöltjéhez, akinek külföldön élnek a gyerekei.
júl. 16
20:54
Megpróbált betörni egy budapesti lakásba három férfi, mert feldühítette őket, hogy szivárványos zászló volt az erkélyen (SzMo)
Nem jártak sikerrel, helyette LMBTQ-ellenes matricákat ragasztottak a bejárati ajtóra.
júl. 16
21:00
Így reagált az orvoskamara az eü-dolgozók kötelező oltására (Infostart)
A kamara emlékeztetett: eddig is volt kötelező oltás, például a hepatitisz B elleni.
júl. 16
21:06
A Nébih figyelmeztetett: több élelmiszert és ételízesítőt is vissza kell hívni a forgalomból (ATV)
Jégkrémet, banáncsipszet, müzlit és ételízesítőket is vissza kell hívni a forgalomból allergén és szennyeződésveszély miatt - olvasható a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján pénteken közzétett felhívásokban.
júl. 16
21:06
Gyorsabban átléphetnek a határon a Horvátországba tartók, ha kitöltenek egy űrlapot az utazás előtt (SzMo)
A regisztráció nem kötelező, de a rendőrség szerint ezzel csökkenteni lehet a várakozási időt.
júl. 16
21:18
Csehország rengeteg Pfizert kap Magyarországtól - kölcsönbe (Infostart)
A második felajánlás 200 ezer darabos.
júl. 16
21:24
Így léphetünk át gyorsabban a horvát határon (ATV)
Csökkenhet a Magyarország felől Horvátországba utazók várakozási ideje a határon - írta a rendőrség honlapján az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) pénteken, azt javasolva, hogy a szomszédos országba utazók regisztráljanak az erre a célra létrehozott oldalon a könnyebb és gyorsabb átjutás érdekében.
júl. 16
21:30
Az árvíz fogságában rekedt két napig egy magyar fiú Belgiumban (SzMo)
A fiatal férfi a konyhapulton állva várta a segítséget, majd egy ereszcsatornán átmászott egy másik házba, hogy meneküljön az egyre duzzadó víz elől.
júl. 16
21:36
Zavarta a reggeli harangozás a balatonberényi nyaralókat, úgyhogy letiltatták (444.hu)
Azóta a kakasokkal van a baj.
júl. 16
21:42
Gyurcsány: Forró volt a hangulat Kiskunhalason (ATV)
A DK elnöke az országjárásáról jelentkezett be.
júl. 16
22:00
Vasárnaptól újra fogad vonatokat a Nyugati pályaudvar (SzMo)
A csarnokot az utazók a nyár végén vehetik birtokba sokkal színvonalasabb környezettel és új utastájékoztatási rendszerrel.
júl. 16
22:30
Kásler: Keletre tekintve ősi kultúrák emelkednek fel, ezeknek a kultúráknak nincs identitászavaruk (444.hu)
A díszpolgári címét ünneplő miniszter szerint Keleten nincs demográfiai krízis, sem ideológiai probléma.

2021. július 17. szombat

júl. 17
0:06
Felmentették a cigicsempészettel megvádolt volt Mszp-s politikust (Blikk)
Felmentette az ukrán bíróság Legény Zsoltot, akit cigarettacsempészettel vádoltak.
júl. 17
0:10
Figyelmeztet a Nébih: ezeket a termékeket hívták vissza a forgalomból, semmiképpen se fogyasszon belőlük! (Blikk)
Nébih: több élelmiszert és ételízesítőt is vissza kell hívni a forgalomból
júl. 17
0:14
Csúcsra ért a maszturbáció a járvány alatt: világszerte az önkielégítésre kerestek rá a legtöbben az interneten, de vajon miért? (Blikk)
Megvéd-e a maszturbálás a koronavírus-fertőzéstől, ez a kérdés foglalkoztatta leginkább a járvány alatt otthon ücsörgő tömegeket. A Google keresőmotorja szerint világszerte arra voltak kíváncsiak a legtöbben, hogy miként hat a maszturbáció az immunrendszerre?
júl. 17
0:18
„Vagy b*zizik engem, vagy ezzel jön” – Ungár Péter reagált arra, hogy Hende Csaba szerint ő a Fidesz embere (Blikk)
„Én büszke vagyok rá, hogy ő voltaképpen a mi kutyánk kölyke” – mondta a szombathelyi fideszes képviselő, Hende Csaba az ATV-ben az LMP-s Ungár Péterről, aki – ha megnyeri a helyi előválasztást – a kihívója lehet jövőre a körzetben. Hende szavairól kérdezte a Blikk az ellenzéki képviselőt.
júl. 17
0:36
A kormány visszavonta a rendeletet, amivel megtiltotta a civil szervezetek névtelen támogatását (444.hu)
Péntek éjjel jelent meg a törlés. Alig két hét után vonták vissza a civil szervezetek újabb vegzálását.
júl. 17
5:30
Greenpeace: 2026-tól el kell kezdeni a szennyező járművek korlátozását (ATV)
45 ezren csatlakoztak a Greenpeace petíciójához, amelyben azt kérik Karácsony Gergelytől, hogy 2026-ra hozza előre a a szennyező járművek fokozatos korlátozását a fővárosban. Korábban ugyanis a főpolgármester erre 2030-at jelölte meg. A folyamatban lévő nagy-beruházások mindennapossá teszik a torlódásokat. A Blaha Lujza tér, a pesti alsó rakpart és
júl. 17
5:54
Korábbi uniós biztos: nem a pedofilellenes törvény miatt csúszik a magyar helyreállítási terv elfogadása (ATV)
„Jogi huliganizmussal állunk szemben” – ezt mondta Orbán Viktor az állami rádióban a kötelezettségszegési eljárással kapcsolatosan. Az Európai Bizottság a héten indította meg Magyarország ellen a folyamatot a pedofilellenes törvény kapcsán. A miniszterelnök a Bizottság álláspontját szégyenteljesnek nevezte. Andor László, korábbi uniós biztos ugyana
júl. 17
6:24
Hogy állnak most az esélyek? Van olyan elemző, aki szerint biztos az ellenzéki győzelem (ATV)
Ellenzéki győzelemre és a pártrendszer gyökeres átalakulására számít 2022 után Ágh Attila politológus. Az ATV Híradónak nyilatkozó elemzők azonban a legkülönbözőbb véleményen vannak a 2022-es választást illetően. Legyen szó akár az eredményekről, akár a pártok jövőjéről.
júl. 17
6:48
Rákapcsoltak a balatoni kompok (Infostart)
Félmillióan utaztak a Balatoni Hajózási Zrt kompjain július közepéig Szántód és Tihany között.
júl. 17
7:15
A kormány visszavonta a rendeletet, amivel megtiltotta a civil szervezetek névtelen támogatását - Friss hírek 2021. július 17. 07:07 (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/07/17/4745/
júl. 17
7:48
Itt a lista: a magyarok kedvenc elektromos autói (Infostart)
Itthon is terjed az elektromobilitás, most kiderül, miből mennyi fogyott a 2021-es év első felében.
júl. 17
7:54
Még nem tudni, hogy a koronavírus-járvány negyedik hulláma mennyire lesz súlyos (ATV)
A hazai fertőzöttek számának jelenlegi visszaszorulása a tavaszi korlátozások és az oltások következménye. A járványnak nincs vége: a koronavírus újabb, Delta mutációja már köztünk van. Őszig bezárólag várható a pandémia újabb hulláma, de több tényezőn múlik, hogy mennyire lesz súlyos. A leginkább veszélyeztetettek az oltatlanok és a csak egyszer o
júl. 17
8:12
Botrányok és érdektelenség uralja a baloldali előválasztási kampányt (HírTV)
Újabb törésvonalak keletkezhetnek a baloldali pártok között
júl. 17
8:33
Hátrányunk az esélyünk (Demokrata)
A magyar mezőgazdaság sokkal többre képes, és rengeteg a kiaknázatlan lehetőség – mondta a Demokratának dr. Gyuricza Csaba.
júl. 17
8:36
Gergely Róbert őrzi Szécsi Pál hagyatékát (ATV)
Összesen egy levél maradt fent a hagyatékból, minden más egy lakástűzben elégett. A levelet Szécsi Pál szerelme, Domján Edit írta Pál testvérének, Szécsi Katinak.
júl. 17
8:36
Még nincs vége: brutális felhőszakadás jön ezekben a megyékben (Pénzcentrum)
Felhőszakadás, tartós eső, heves zivatar, néhol hőség miatt is figyelmeztetések vannak érvényben.

Keresés