2021. július 28. szerda

júl. 28
8:48
Áder János visszavonta egy család tagjainak állampolgárságát (ATV)
A döntésről szóló közleményben indoklásként hivatkozott paragrafus arra utal, hogy az érintettek jogsértően, valótlan adatok közlésével, adatok, tények elhallgatásával szerezték meg állampolgárságukat.
júl. 28
8:54
Koronavírus itthon: 70 felett az új fertőzöttek száma, elhunyt 4 beteg (Blikk)
A beoltottak száma 5 605 713, közülük 5 405 781 személy már a második oltását is megkapta.
júl. 28
9:09
Négy beteg hunyt el, 74 új fertőzött Magyarországon (Demokrata)
Eddig 5 605 713 embert oltottak be Magyarországon, közülük 5 405 781-en már a második adag vakcinát is megkapták.
júl. 28
9:12
Magyar Narancs: Orbán titokban meglátogatta Lázár Jánost (444.hu)
A nyilvánosság teljes kizárásával, inkognitóban járt a miniszterelnök Mezőhegyesen.
júl. 28
9:39
Dömötör Csaba: eddig mintegy 400 ezren töltötték ki a kérdőívet (Demokrata)
Eddig mintegy 400 ezren töltötték ki a nemzeti konzultáció kérdőívét – közölte Dömötör Csaba.
júl. 28
9:48
Meddig tart a tikkasztó hőség? A szakértő szerint ilyen idő vár ránk (Blikk)
Hőségriasztás, forró aszfalt, tikkasztó nyári meleg és tartósan harminc fok feletti hőmérséklet. Ez jellemzi az idei nyarat, amit ugyan már nagyon sokan vártak, de vannak olyanok is, akik nem bírják ezt az elképesztő, már-már trópusi meleget. Pártai Lucia meteorológust kérdeztük, meddig kell még elviselni a forróságot.
júl. 28
9:48
Dömötör Csaba: Már közel 400 ezren töltötték ki a nemzeti konzultációt (ATV)
Eddig mintegy 400 ezren töltötték ki a nemzeti konzultáció kérdőívét - közölte Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerdán a Facebook-oldalán közzétett videójában.
júl. 28
10:00
Könnyítené az intenzív orvosok szabad mozgását az EU-ban Ujhelyi István (ATV)
Járványok és más, határokon átnyúló egészségügyi fenyegetések idején Európának képesnek kell lennie hatékony és gyors válaszokat adnia a kihívásokra, ezért el kell kezdeni az egészségügyi kapacitások növelését és fel kell számolni például az intenzív terápiás szakorvosok szabad mozgását korlátozó akadályokat – többek között ez olvasható abban a lev
júl. 28
10:00
Kitálalt „az irányított pénzmozgásról” egy volt fideszes polgármester, végül őt hallgatták ki gyanúsítottként (SzMo)
Rákóczifalva korábbi vezetője részletesen beszámolt arról, hogyan próbálták meg irányítani felülről a területi Fidesz-vezetők.
júl. 28
10:12
Immunológus: mindenki kapja meg a harmadik oltást! (ATV)
A harmadik oltásra azok regisztrálhatnak, akik legalább 4 hónapja kapták meg a másodikat. Ha valaki kapott két oltást, és nulla volt az antitest válasza, akkor biztos nincs védettsége - Lisziewicz Julianna​ szerint az a fajta magyarázat, hogy ha valakinek nincs antiteste, akkor is védett lehet, az kamu.
júl. 28
10:30
Durva következmények: ennyi vállalkozás ment tönkre a koronavírus járvány alatt (Blikk)
A vállalkozások tizede tönkrement a koronavírus járvány alatt.
júl. 28
10:30
Orbán Viktor titokban meglátogatta Lázár Jánost (ATV)
A nyilvánosság teljes kizárásával a mezőhegyesi tangazdaságba, Lázár Jánoshoz látogatott múlt szombaton Orbán Viktor – tudta meg a Magyar Narancs.
júl. 28
10:36
A többség postán küldte vissza a nemzeti konzultációt (Infostart)
Eddig mintegy 400 ezren töltötték ki a nemzeti konzultáció kérdőívét – közölte Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára.
júl. 28
10:39
Egyre vonzóbb a felsőoktatás (Demokrata)
A felvételi idén több szempontból is sikeres volt.
júl. 28
10:54
Több városban romlik a koronavírus-helyzet itthon – itt az előrejelző térkép (Infostart)
A 29. héten a szennyvízminták SARS-CoV-2 eredményeinek országos átlaga ismét emelkedni kezdett.
júl. 28
10:54
Négyszázalékos volt a munkanélküliség júniusban (ATV)
Júniusban 47 ezerrel csökkent a munkanélküliek száma az egy évvel korábbihoz mérve, az előző hónaphoz képest - a hibahatáron belül - 4 ezerrel nőtt. A munkanélküliek átlagos havi létszáma 193 ezer volt. A munkanélküliségi ráta egy év alatt 1,0 százalékponttal, 4,0 százalékosra csökkent - közölte szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
júl. 28
11:18
Ön vásárolt belőle? Ételízesítőket hívott vissza a Metro (Blikk)
Nem jelölt allergén (zeller) jelenléte miatt a Metro Kereskedelmi Kft. visszahívta és kivonta a forgalomból a Metro Chef és az Aro ételízesítőket – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szerdán.
júl. 28
11:18
Orbán Viktor inkognitóban látogatta meg Lázár Jánost Mezőhegyesen (SzMo)
A miniszterelnök feleségével együtt járt a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaságnál a nyilvánosság teljes kizárásával.
júl. 28
11:30
Máris itt a negyedik hullám? - Emelkedik a szennyvíz koronavírus-koncentrációja (SzMo)
Beindulni látszik a járvány újabb hulláma, 7 helyszínen észlelhető emelkedés.
júl. 28
11:39
A kapuvári Jobbik korábbi vezetője inzultálta a Pride-on a Pesti TV stábját (Demokrata)
A Szabadság hídon sértegette a portál két riporterét, csatornájukat pedig minősíthetetlen jelzőkkel illette.
júl. 28
11:49
Megszólalt a Magyar Úszó Szövetség elnöke Hosszú Katinkáról (ATV)
Wladár Sándort, a Magyar Úszó Szövetség elnökét többek kozött Hosszú Katinkáról is kérdezte az ATV Híradója.
júl. 28
12:15
Hollik Istvánnak nyomatékos kérése van Cseh Katalinhoz (ATV)
A Fidesz továbbra is nyomatékosan azt kéri, hogy a Momentum európai parlamenti (EP-) képviselőjének, Cseh Katalinnak a családi cégei fizessék vissza a jogosulatlanul elnyert uniós forrásokat - mondta a kormánypárt kommunikációs igazgatója szerdán, az MTI-hez eljuttatott videóüzenetben.
júl. 28
12:17
Döntött az ügyészség a momentumos képviselő ügyében: nem bűncselekmény Kránitz Krisztián villájának nyilvánosságra hozatala (ATV)
„Jó hír, hogy végül győzött az igazság, és nem azt büntetik, aki mindvégig az igazság oldalán állt” – értékeli a döntést Paróczai Anikó Facebook-oldalán.
júl. 28
12:18
Ezt látni kell: egyedülálló ritkaságok érkeztek a debreceni állatkertbe (Blikk)
Korábban sohasem tartott, egzotikus faj képviselőivel gyarapodott a debreceni állatkert, miután a napokban egy hím dél-afrikai sül érkezett hozzájuk a lipcsei állatkertből, majd egy nőstény Prágából.
júl. 28
12:33
Továbbra sem fizetnek a kórházak a beszállítóknak - a betegek is megérezhetik (ATV)
Júniusban 41, 5 milliárdra rúgott a kórházak adóssága - az adósságállomány az állammal szembeni része elenyésző, magánszolgáltatókkal szemben fennálló tartozások teszik ki központi részét. A legfrissebb hírek arról szólak, hogy a kórházak már nem is csepegtetik a pénzt, hanem egyáltalán nem fizettek.
júl. 28
12:33
Mégsem adja ki az orosz és a kínai vakcina engedélyezésének dokumentumait az OGYÉI (SzMo)
Inkább folytatják a pert a Transparency International Magyarországgal, de nem hozzák nyilvánosságra a kért dokumentumokat.
júl. 28
12:57
Medián: A fideszes szavazók negyede nem támogatja a homofóbtörvényt (444.hu)
A felmérésből az is kiderült, hogy az ország uniós tagsága továbbra is töretlenül népszerű, még a kormánypárti szavazók körében is.
júl. 28
13:00
Itm: minden eddiginél többen dolgoznak Magyarországon (Blikk)
Rekordmagasságba emelkedett, megközelítette a 4,7 milliót a foglalkoztatottak száma – közölte Bodó Sándor. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szerdai közleményében a foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár elmondta, még a járvány előtt, 2019-ben sem dolgoztak annyian, mint idén júniusban.
júl. 28
13:18
A DK a harmadik oltásba is beleszól (Demokrata)
A párt szerint az ajánlás pártpolitikai alapon született.
júl. 28
13:27
A Jobbik cáfolja, hogy etikai eljárás indul a Pride-on vonuló politikusuk ellen (444.hu)
Bereczki Miklóst feljelentette az egyik párttársa.
júl. 28
13:33
„A miniszterelnök gyakorlatilag bilincsbe verte a magyar dolgozókat és a szakszervezetüket” (SzMo)
Nyilatkozott László Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke a légiirányítók rendeletben betiltott sztrájkjával kapcsolatban.
júl. 28
13:39
Elhunyt az MSZP volt országgyűlési képviselője (ATV)
Életének 68. évében, július 27-én, hosszan tartó, súlyos betegség következtében elhunyt Fogarasiné Deák Valéria, az MSZP egykori országgyűlési képviselője – közölte a hírt a párt Facebook-oldalán.
júl. 28
13:42
Hollik István: Cseh Katalinék fizessék vissza a jogosulatlanul elnyert uniós forrásokat! (Blikk)
A Fidesz továbbra is nyomatékosan azt kéri, hogy a Momentum európai parlamenti (EP-) képviselőjének, Cseh Katalinnak a családi cégei fizessék vissza a jogosulatlanul elnyert uniós forrásokat - mondta a kormánypárt kommunikációs igazgatója szerdán, az MTI-hez eljuttatott videóüzenetben.
júl. 28
13:44
Szijjártó Péter élőben ismertette a kormány gazdasági bejelentéseit (Blikk)
Szijjártó Péter élőben jelentkezett be a Facebook-oldalán.
júl. 28
13:54
Szünidő végi oltási kampány: váratlanul haladékot kaptak az iskolák - exkluzív (Infostart)
Mégsem kell augusztus elején felmérniük az iskoláknak, hogy a 12-18 éves diákok közül kik akarják beoltatni magukat a Pfizer koronavírus elleni vakcinájával – tudta meg az InfoRádió a Nemzeti Pedagógus Kar elnökétől.
júl. 28
14:15
A magyarok többsége nem lépne ki az Európai Unióból egy felmérés szerint (SzMo)
A melegellenes törvény kérdésében viszont jóval nagyobb a megosztottság.
júl. 28
14:18
Kivonul az Axel Springer, a Ringier folytatja beruházási offenzíváját (Infostart)
A Ringier Kelet-Európa hat országában bővít - jelentette be szerdán az Axel Springer és a Ringier.
júl. 28
14:21
Drágulásra készülnek az édességgyártók (ATV)
Drágulásra készülnek az édességgyártó vállalkozások, de a termelés korszerűsítésével megőrizhetik a versenyképességüket - mondta a Magyar Édességgyártók Szövetségének elnök, a szervezet szerdai sajtótájékoztatóján Budapesten.
júl. 28
14:30
"Ebéd után vettük észre először a hatalmas fekete füstfelhőt" - tűzvész a magyarok egyik kedvenc üdülőhelyén – honfitársunk beszámolója (Blikk)
Felhő egy szál sem lenne az égen, mégsem látni a napot: sűrű, egybefüggő füstfelhő borítja az eget a kedvelt törökországi Side és Antalaya között álló tengerparti szálloda felett.
júl. 28
14:39
Újabb gazdasági döntéseket jelentett be Szijjártó Péter (ATV)
Elfogadta a kormány a gazdasági élet újraindításáért felelős operatív törzs hat újabb javaslatát - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter szerdán.
júl. 28
14:51
A Ringier-Axel Springer médiaüzletét a Ringier viszi tovább (ATV)
Lengyelországra összpontosítja kelet-európai médiaüzletét az Axel Springer, a Ringier médiacéggel létesített vegyesvállalatnak a többi kelet-európai piacon folytatott médiaüzletét pedig a Ringier viszi tovább - jelentette be szerdán az Axel Springer és a Ringier.
júl. 28
14:54
Mégsem készíti el júliusra a Nav az áfabevallás-tervezeteket (Blikk)
A tervek szerint 2021. júliusra benyújtandó áfa bevallásokat már a NAV készítette volna el, de egy kormányrendelet kitolta a határidőt, így a vállalkozások az októberi áfabevallások készítésében számíthatnak a segítsége- hívta fel a figyelmet a Niveus Consulting Group.
júl. 28
14:54
Cseh Katalin-ügy: „Hát mi ez, ha nem egyértelmű és súlyos visszaélés? (Demokrata)
Hollik István szerint úgy tűnik, hogy már létezett és a Cseh család cégcsoportjának tulajdonában is volt az a technológia, aminek a kifejlesztésére Cseh Katalinék cége uniós pénzt nyert.
júl. 28
14:56
Bodó Sándor: stabil a munkaerőpiac (Blikk)
Stabil a munkaerőpiac, a legfontosabb adatok bizakodásra adnak okot - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán a legfrissebb adatokról szerdán.
júl. 28
15:00
Sikerült! Megkapta az életmentő kezelést Sma-s Noel - csodálatos dologról számolt be a családja (Blikk)
A kis Horváth Noelnél 10 hónaposan állapították meg, hogy a rettegett a gerincvelő izomsorvadásban, vagyis az SMA-ban szenved. Április elején még reménytelennek tűnt a család helyzete, ugyanis több száz millió forint hiányzott a gyermek gyógyulását jelenthető, különösen drága génterápiához.
júl. 28
15:03
Jobbik: nem indul etikai vizsgálat azért, mert egyik képviselőjük részt vett a Budapest Pride-on (SzMo)
Bereczki Miklós a közösségi oldalán többek között azt írta: „szembe mertem nézni az előítéletekkel és betanult reflexekkel, és megismertem sok másként gondolkodót akár a politikában, akár más területen és rájöttem, hogy jó emberek”.
júl. 28
15:06
Szereti az édességeket? Akkor ennek a hírnek nem fog örülni (Blikk)
Drágulásra készülnek az édességgyártó vállalkozások, de a termelés korszerűsítésével megőrizhetik a versenyképességüket - mondta a Magyar Édességgyártók Szövetségének elnök, a szervezet szerdai sajtótájékoztatóján Budapesten.
júl. 28
15:09
Súlyos tévhit kering a magyarok körében: egy egész generáció issza a levét (Pénzcentrum)
Számos tévhit és sztereotípia lengi körül az 1982 és 1995 között született korosztályt, amely napjainkra gyakorlatilag kettészakadt: a felnőtté válás mérföldkövei minden szempontból szétcsúsztak, és miközben a generáció egy része már saját családjával pipálja ki sorra a legfontosabb életeseményeket, sokan még mindig a mamahotel vendégszeretetét élv
júl. 28
15:27
Medián: az EU-s botrányok ellenére a magyarok döntő többsége uniópárti (ATV)
Továbbá a homofób részekkel kiegészített pedofilellenes törvényt a magyarok 47 százaléka támogatja, 42 százaléka pedig elutasítja a frissen kijött felmérés szerint.
júl. 28
15:33
Karácsony a megfigyelési botrányról: „Az a legkevesebb, hogy az igazságügyi miniszternek le kell mondania” (SzMo)
A Momentumos Donáth Anna szerint pedig ez a botrány azt mutatja, hogy már nem beszélhetünk jogállamiságról Magyarországon.

Keresés