2021. július 29. csütörtök

júl. 29
8:54
Veszélyes lehet a kiszáradt méhlegelő (Demokrata)
A jelenleg is tapasztalható hőhullám idején a kiszáradt és gazos területeken akár egy autóból kidobott cigarettacsikk is tüzet okozhat.
júl. 29
8:57
Jakab Pétert és Dobrev Klárát már nyilvántartásba is vették az ellenzéki előválasztáson (SzMo)
Eddig két miniszterelnök-jelölt és 50 egyéni jelölt regisztrációját fogadták el.
júl. 29
9:03
Nincs újabb elhunyt: 65 új fertőzöttet találtak Magyarországon (Pénzcentrum)
79 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 13-an vannak lélegeztetőgépen. A beoltottak száma 5 611 260 fő, közülük 5 418 198 fő már a második oltását is megkapta.
júl. 29
9:39
Rétvári szerint a baloldal drogpolitikájával is nagyobb veszélynek tenné ki a magyarokat (ATV)
A nyár fokozott veszélyeket jelent a dizájnerdrogok terjedése szempontjából, ezért kiemelten fontos, hogy az eddig tiltólistán szereplő mintegy háromszáz anyag mellett kilenc új is felkerült a büntethető anyagok közé - közölte Rétvári Bence, a KDNP alelnöke csütörtökön az MTI-vel.
júl. 29
10:06
Világháborús bomba Angyalföldön (Demokrata)
.
júl. 29
10:08
Cégvezetőségére hivatkozva pályázott politikai posztra Cseh Katalin (Demokrata)
A momentumos politikus korábbi, már első látásra is gyenge lábakon álló magyarázkodása egyáltalán nem helytálló.
júl. 29
10:09
Ujhelyi: Orbán és a rendszere menekül (ATV)
„Kösse fel a gatyáját minden törvényekkel és uniós forrásokkal visszaélő politikus, valamint oligarcha, mert ha jövőre leváltjuk Orbán rendszerét, akkor első dolgunk lesz csatlakozni az Európai Ügyészséghez” – ezt Ujhelyi István szocialista EP-képviselő mondta csütörtöki online sajtótájékoztatóján, amelyen megerősítette, hogy pártja mindenben támog
júl. 29
10:15
Ha utazik és biztosítást köt, ezt az egy dolgot nagyon ellenőrizze (Infostart)
A koronavírus-járvány hatására növekedhet azoknak a száma, akik külföldi utazásuk idejére utasbiztosítást kötnek – mondta Lambert Gábor, a Magyar Biztosítók Szövetségének kommunikációs vezetője.
júl. 29
10:21
Vitray Tamás: Hosszú Katinka méltatlan helyzetbe hozta saját magát és méltatlan helyzetbe hozták a vezetői (SzMo)
A legendás sportkommentátor szerint érezhető volt, hogy a háromszoros olimpiai bajnok nem készült fel az ötkarikás játékokra.
júl. 29
10:33
Júniusban többen haltak meg, mint amennyien születtek (ATV)
Az előzetes adatok szerint ez év júniusában 7621 gyermek született és 9764-en haltak meg, a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva az élveszületések száma 1,6 százalékkal csökkent, a halálozásoké 0,4 százalékkal emelkedett - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön az MTI-vel.
júl. 29
10:39
Megérkeztek a Lánchíd első gigászi pályaelemei – képek a szétkapott hídról (Infostart)
Az acéltáblák egyenként csaknem olyan hosszúak, mint egy városi szóló autóbusz.
júl. 29
10:45
Milyen negyedik hullám? A magyarok már nem kérnek a korlátozásokból (Menedzsment Fórum)
Négy magyarból három enyhítené a még meglevő korlátozásokat is az Ipsos friss kutatása szerint. A felnőtt lakosság negyede szerint semmi nem indokolja már a járványügyi készültséget, ezzel párhuzamosan közel 19 százalék véli úgy, hogy örökre megmaradnak Magyarországon bizonyos korlátozó intézkedések, és a korábbi, Covid előtti rend soha nem tér vis
júl. 29
10:51
Jön az újfajta érettségi, itt vannak az első részletek (Infostart)
A 2024-től átalakuló érettségin számos tantárgyból megjelenik a projektmunka, vagyis a hagyományos írásbeli és szóbeli feleletet a kísérletezés, a kutatás, a felfedezés és az alkotás váltja. Hamarosan jönnek a mintafeladatok.
júl. 29
11:15
Ipsos: A felnőtt magyar lakosság negyede szerint semmi nem indokolja már a járványügyi készültséget (SzMo)
A friss kutatás szerint a magyarok nagy része nem tart egy jelentősebb negyedik hullámtól, négyből hárman pedig enyhítenék a még meglevő korlátozásokat is.
júl. 29
11:21
Kiderült, mit gondol a magyar a negyedik hullámról és a korlátozásokról (Infostart)
A felnőtt lakosság negyede szerint semmi nem indokolja már a járványügyi készültséget, ezzel párhuzamosan közel 19 százalék véli úgy, hogy örökre megmaradnak Magyarországon bizonyos korlátozó intézkedések, és a korábbi, Covid előtti rend soha nem tér vissza életünkbe.
júl. 29
11:21
Kiderült: ezek a legnépszerűbb ingatlanok hazánkban és az Európai Unióban (Blikk)
Az Eurostat közelmúltban megjelent tanulmánya szerint 2019-ben az Európai Unió lakosainak 46,1%-a lakásban lakott, míg a lakosság valamivel több, mint egyharmada (34,8%) családi házban, közel egyötöde (18,5%) iker- vagy sorházban élt. Hazánkban a családi ház a legnépszerűbb ingatlan típus, a 2020-as adatok alapján további elmozdulás látszik ebbe az
júl. 29
11:27
Épp most ügyködnek az angyalföldi bombával (Infostart)
A Reitter Ferenc utca világháborús robbanószerkezetével nem könnyű elbánni.
júl. 29
11:33
Budapest is felkerült a világ legjobb egyetemvárosainak listájára (Blikk)
olyan városokat utasított maga mögé mint Krakkó vagy Washington, régiónkban pedig egyedül Bécs előzte meg.
júl. 29
11:39
Závecz Research: Jakab Péter és Dobrev Klára népszerűbb ellenzéki miniszterelnök-jelölt, mint Karácsony Gergely (444.hu)
De csak egy kicsit marad le mögöttük a főpolgármester. A többi jelölt nemigen rúg labdába.
júl. 29
11:45
Változik a Fehérvári úti villamosok közlekedése Újbuda-központnál (ATV)
Változik a Fehérvári úti villamosok közlekedése szombattól Újbuda-központnál: a járatok augusztus 22-ig a vágányok felújítása miatt nem haladnak át a Bocskai út és a Fehérvári út kereszteződésében - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.
júl. 29
11:51
Kétmillió forintos bírságot kapott a Tv2: ezért kell fizetniük a médiahatóságnak (Blikk)
Az NMHH csak úgy szórja a figyelmeztetéseket, büntetéseket.
júl. 29
12:03
Kettős minőség: súlyos megállapítások a magyar jelentésben (Infostart)
A minőségbeli eltérés ténye a vizsgált termékek több mint negyedénél igazolódott, ugyanakkor a jelenségnek több oka is lehet.
júl. 29
12:09
Lewis Hamilton a magyar homofób törvényről: „Elfogadhatatlan, gyáva és félrevezető, hogy a hatalmon lévők ilyet vezessenek be” (444.hu)
A magyar nagydíj előtt fontosnak tartotta elmondani, hogy az LMBTQ-közösségnek nagyobb szüksége van a támogatásunkra, mint valaha.
júl. 29
12:09
Ellenzéki előválasztás: Jakab Péter vezet, Dobrev Klára a második a Závecz friss kutatása szerint (SzMo)
A harmadik helyen Karácsony Gergely áll, egy hajszállal lemaradva a Jobbik és a DK jelöltjétől.
júl. 29
12:21
Gyorsított vizsgálatot folytat a GVH a téglapiacon (ATV)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) gyorsított ágazati vizsgálatot indított a kerámia falazóelemek belföldi piacán. Ennek a vizsgálati eszköznek az alkalmazására először került sor, amióta a kormány kibővítette a versenyhatóság eszköztárát az építőipari piaci problémák hatékonyabb kezelésére - tájékoztatta a hivatal csütörtökön az MTI-t.
júl. 29
12:27
Itt a bejelentés: elhalasztják a Balaton-átúszást (Blikk)
Elhalasztották a 39. Lidl Balaton-átúszást.
júl. 29
12:36
Megduplázódik a felsőoktatás állami támogatása (Demokrata)
Az idei 210 milliárd forintról több mint 400 milliárd forintra nő az állami támogatás.
júl. 29
12:45
Próbapert indítana a szakszervezet a ferihegyi sztrájkbetiltás ügyében (ATV)
A szakszervezeti elnök szerint a kormányrendelet azt a gyakorlatot próbálja bevezetni, hogy veszélyhelyzet esetén tilos lesz sztrájkolni.
júl. 29
13:06
A Momentum furcsa esete az uniós pénzekkel (Demokrata)
„Hobbiszinten lopást kiáltanak, de maguk giga megbízásokat kapnak. Olimpiát torpedóznak, de a saját pályázatukban a jövőbeni budapesti olimpiára hivatkoznak.”
júl. 29
13:08
Tízszeresére nőtt a nyári nemzetiségi táborok támogatása (Demokrata)
A nemzetiségek támogatása az elmúlt tíz évben öt-hatszorosára nőtt és sokrétűvé vált.
júl. 29
13:09
Láthatáron a nyugdíjpara: hiába élnek egyre tovább a magyarok, ha nincs miből (Pénzcentrum)
Magyarországon ma a férfiak várhatóan 15 évet, a nők 20 évet töltenek majd nyugdíjban. Azonban az Európai Bizottság riportja szerint ez mindkét nem esetében 6-7 évvel fog növekedni 2070-ig. Azért, hogy ez az időszak valóban a megérdemelt pihenéssel teljen, fontos időben megkezdeni az időskori megtakarításokat.
júl. 29
13:21
Eltér az osztrák és a magyar élelmiszerek minősége: íme, a kutatás eredménye (Blikk)
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) 2018 és 2021 között több mint 300 tereméket vizsgált meg és hasonlított össze különböző országokban. Az EU által is támogatott projekt célja az volt, hogy megnézzék az élelmiszerek minőségét.
júl. 29
13:21
Schobert Norbi bejelentkezett: itt egy csöves, adok neki pénzt (ATV)
A fitnessguru egyik tanítványát látogatta meg a Pest Megyei Flór Ferenc Kórháznál. Rácz Gézánál ugyanis epekövet találtak. Miközben a kórház előtt élőben bejelentkeztek, Schobert Norbi kiszúrt egy hajléktalant.
júl. 29
13:33
Figyelem, az összes autópályán egyszerre fokozott ellenőrzések lesznek (Infostart)
Érintett az M0 és az összes autópálya. A Hungaroringnél helyszínen lovas, kutyás, motoros és segwayt használó rendőrök is lesznek, továbbá helikopterről is figyelik forgalmat.
júl. 29
13:33
Hatástalanították a honvédségi tűzszerészek az Angyalföldön előkerült világháborús bombát (Blikk)
Hatástalanították a Magyar Honvédség tűzszerészei az Angyalföldön, a Reitter Ferenc utcában előkerült második világháborús bombát. A mintegy 10 ezer embert érintő lakosságvédelmi intézkedéseket feloldották.
júl. 29
13:51
Hivatalos: viharveszély miatt elmarad a Balaton átúszás (Pénzcentrum)
A várható kedvezőtlen időjárási körülmények miatt elhalasztotják a szombatra tervezett rendezvényt.
júl. 29
13:57
Nincs már bombafenyegetettség Angyalföldön (Infostart)
Hatástalanították a Magyar Honvédség tűzszerészei az Angyalföldön, a Reitter Ferenc utcában előkerült második világháborús bombát. A mintegy 10 ezer embert érintő lakosságvédelmi intézkedéseket feloldották.
júl. 29
13:57
Tudta? Felkészületlenül érkezünk az orvoshoz – Ez lehet a megoldás (Blikk)
A magyarok 92 százaléka nem, vagy csak nagyon röviden készül fel az orvossal történő találkozásra, közel ötödük pedig soha nem jár szűrővizsgálatokra – derül egy friss felmérésből. A megkérdezettek több mint harmada jelezte, hogy egészségügyi problémájával a koronavírus-járvány alatt inkább nem keresett fel szakembert, azt későbbre halasztotta.
júl. 29
14:03
Kocsis Máté pedofíliának tartja a gyerekek toleranciára nevelését (444.hu)
Napirenden van a pedofilok kémiai kasztrációja.
júl. 29
14:09
Kisfiát is bevonta, csúnyán végződött a szabálytalan kaszkadőrbemutató (Infostart)
Az amatőr módon szervezett eseményen a hat éves kisfiú a nézők közé hajtott egy quaddal.
júl. 29
14:21
Budapest-Mogyoród - így változik a közlekedés a Forma-1-es versenyhétvége miatt (Infostart)
A HÉV-megállóból buszok viszik az utasokat a bejáratig, ezt ajánlja a rendező.
júl. 29
15:09
„Elmentek a p.csába!” – írta a fideszes Budai Gyula, miután Fekete-Győr András örült Milák olimpiai aranyérmének (SzMo)
A fideszes képviselő szombaton még azért akadt ki Fekete-Győrékre, mert nem gratuláltak Szilágyi Áronnak a harmadik olimpiai aranyérméhez.
júl. 29
15:15
Kijött a Forbes listája: ők a legértékesebb magyar celebek (ATV)
Az első helyen Sebestyén Balázs végzett, Hosszú Katinka viszont most először nem lett abszolút győztes.
júl. 29
15:27
Kijózanító adatokat közölt a népesedésről a KSH (Infostart)
Az előzetes adatok szerint ez év júniusában 7621 gyermek született és 9764-en haltak meg, a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva az élveszületések száma 1,6 százalékkal csökkent, a halálozásoké 0,4 százalékkal emelkedett.
júl. 29
15:33
PET-Kupa: Több mint öt tonna hulladéktól szabadították meg önkéntesek a Tisza árterét (SzMo)
Felajánlott laptopok segítik a szervezők munkáját a következő akciókon.
júl. 29
15:39
Momentum: Ha a Médiahatóság nem dönt, a bírósághoz fordulnak a kormányzati hirdetések miatt (ATV)
A nemzeti konzultációról szóló televíziókban futó társadalmi célú reklámok átminősítését várja a Momentum a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságtól. Ezek ugyanis a párt szerint nem társadalmi, hanem politikai érdekeket szolgálnak. Politikai hirdetést pedig csak a választási kampány előtt lehet sugározni a médiában.
júl. 29
15:51
Már a harmadik oltásra is lehet időpontot foglalni (Infostart)
Csütörtökön megnyílt az időpontfoglaló a harmadik oltásra is. Európában elsőként Magyarország teszi lehetővé a koronavírus elleni harmadik védőoltás felvételét.
júl. 29
15:51
Biztonságpolitikai szakértő: a kormány rosszul kommunikál a Pegasus-ügyben (ATV)
Tarjányi Péter szerint olyan még nem történt korábban, hogy kisebb országok olyan technológiával tudjanak megjelenni a hírszerzésben, amivel nagyhatalmak topvezetőit képesek lehallgatni.
júl. 29
15:57
Balaton-part: kiderült, kinek adta el az állam 1,5 milliárdért a siófoki hotelt saját stranddal (Menedzsment Fórum)
Sorra adja el az állam a Balaton-parti ingatlanokat befektetőknek. Most éppen a siófoki Hotel Móló új tulajdonosára derült fény.
júl. 29
16:00
Az OLAF-hoz fordul a Fidesz Cseh Katalin ügyében (Demokrata)
Egyre súlyosabb kérdéseket vet fel egy valódi botrány, Cseh Katalin ügye – jelentette ki Deutsch Tamás.

Keresés