2021. július 30. péntek

júl. 30
9:12
431 ezer forint volt a bruttó átlagkereset májusban (ATV)
Májusban 8,2 százalékkal nőttek a keresetek az egy évvel korábbihoz képest. A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 431 600 forint, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 287 000 forint volt - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
júl. 30
9:24
Nézze, ki járt Orbán Viktornál (ATV)
A miniszterelnök a Formula-1 Magyar Nagydíj hétvégéje előtt péntek reggel a Karmelita kolostorban tárgyalt Jean Todttal, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnökével, aki egyben az ENSZ-főtitkár közlekedésbiztonsági különmegbízottja - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
júl. 30
9:27
Ez a helyzet koronavírusfronton itthon: 60 felett az új fertőzöttek száma (Blikk)
A beoltottak száma 5 617 260, közülük 5 428 980 személy már a második oltását is megkapta.
júl. 30
9:27
Az egészségügyi dolgozóknak most már kötelező az oltás (Demokrata)
A munkáltató felhívhatja az egészségügyi dolgozót arra, hogy igazolja a védőoltás felvételét.
júl. 30
9:30
Sebastian Vettel szerint nyomasztó a magyar homofóbtörvény (444.hu)
A Forma-1-es pilóta nem érti, miért nem lehet hagyni élni az embereket.
júl. 30
9:33
Hatvannégy új fertőzöttet regisztráltak hazánkban (Demokrata)
A delta vírusmutáns több európai országban és már Magyarországon is terjed.
júl. 30
9:36
Az Orvosegyetemek Szakszervezeti Szövetsége is ott lesz az egészségügyi dolgozók szombati tüntetésén (ATV)
Az Orvosegyetemek Szakszervezeti Szövetsége (OSZSZ) – amelynek tagja a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Szakszervezete, a Kanizsai Kórházi és Egészségügyi Dolgozók Szakszervezete, a Pécsi Tudományegyetem Integrált Egészségügyi Szakszervezete, a Semmelweis Érdekvédelmi Szövetség, és a Szegedi Tudományegyetem Egészségügyi Szaksze
júl. 30
9:45
Sebastian Vettel is beleszállt a magyar kormányba (Blikk)
Lewis Hamilton után Sebastian Vettel is keményen beszólt a magyar kormánynak: a holland versenyző már a sajtótájékoztatóra érkezése pillanatában jelezte, hogy nem hagyja majd szó nélkül a hazai intézkedéseket.
júl. 30
9:45
Koronavírus: egy halott, 64 új fertőzött az elmúlt nap mérlege (SzMo)
78 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 11-en vannak lélegeztetőgépen.
júl. 30
9:47
431 600 forint a bruttó, 287 ezer forint a nettó átlagkereset Magyarországon a KSH szerint (SzMo)
8,2 százalékkal nőttek a keresetek májusban 2020 májusához képest.
júl. 30
9:57
Épül a Budapest-Balaton kerékpárút (Demokrata)
A teljesen előzmény nélküli, 108 kilométeres összeköttetés az etyeki borvidék mellett a Velencei-tavat és Székesfehérvárt is érinti majd.
júl. 30
10:00
Nyolcmilliárdból indít országos bulisorozatot a kormány (444.hu)
Lesz minden a nagyvárosi nagykoncertekről a falunapokig, hogy erősödjön bennünk az összetartozás-érzés.
júl. 30
10:06
Jövő nyárra elkészül a Budapest-Balaton kerékpárút nagy része (444.hu)
Eredetileg tavalyelőtt akarták átadni.
júl. 30
10:09
Forma-1: így változik a forgalmi rend Mogyoród környékén – Erre kell figyelnie, ha a Hungaroringre igyekszik (Blikk)
Mától megváltozott forgalmi rendre kell készülni az M3-as autópályán, Mogyoródon és környékén a hétvégi Forma-1-es Magyar Nagydíj idején.
júl. 30
10:21
Orbán Viktor Jean Todttal parolázott (Menedzsment Fórum)
A FIA elnökével az autóbalesetekről is beszélgettek.
júl. 30
10:27
Sokkal több gyerek született tavaly házasságban, mint az elmúlt években (SzMo)
A statisztikákból az is kiderül, hogy 2020-ban a nők átlagosan 30 évesen szültek.
júl. 30
10:33
Ön szokott bringával közlekedni? Igen vagy nem? (Blikk)
Egyre több a kerékpárút vidéken és a fővárosban is, Budapest pedig kifejezetten igyekszik a kerékpárral való közlekedés irányába terelni az embereket; az persze, vitatott, hogy vajon mennyire is kihasználtak a kerékpárutak ott.
júl. 30
10:35
Pintér Sándor megfenyegetett egy újságírót, Jakab Péter keményen bekérdezett a belügyminiszternek (Blikk)
Továbbra sincsenek válaszok a lehallgatási botránnyal kapcsolatban. Ezt elégelte meg a Jobbik elnöke.
júl. 30
10:48
Óriási torlódás alakult ki a röszkei autópálya-átkelőnél (ATV)
A szabadságukról Nyugat-Európából hazatérő és a nyaralásból visszainduló vendégmunkások miatt torlódás alakult ki a röszkei autópálya-határátkelőhelyeken péntek délelőtt - közölte a rendőrség honlapján.
júl. 30
11:00
Tatabányán is repedezik az ellenzéki összefogás (444.hu)
MSZP-s és DK-s képviselők segítségével akadályozta meg a Fidesz, hogy az ellenzéki vezetés kontroll alá vonjon egy céget, aminek problémás volt a gazdálkodása.
júl. 30
11:09
Siófok az egyik legkedveltebb közép-európai üdülőváros (Demokrata)
Magyarországon Siófok, Horvátországban Crikvenica a befutó az utazók körében.
júl. 30
11:21
Nehéz napja lesz, aki Röszkénél próbálkozik: hosszú a várakozás az autópálya-átkelőnél (Blikk)
A szabadságukról Nyugat-Európából hazatérő és a nyaralásból visszainduló vendégmunkások miatt torlódás alakult ki a röszkei autópálya-határátkelőhelyeken péntek délelőtt – közölte a rendőrség honlapján.
júl. 30
11:23
Hosszú Katinkáról nevezik el az idei Strand Fesztivál strandját a Balaton-parton (Blikk)
Hosszú Katinka sikerei vitathatatlanok. Számtalan győzelmet, érmet köszönhetünk neki. Bármerre is járunk, Katinka nevét mindenki ismeri. Nem csoda hát, hogy az eredményeihez méltó módon adózik neki idén az egyik legnagyobb fesztivál is, méghozzá nem is akárhogyan.
júl. 30
12:03
Hitelesítették a Munkáspárt népszavazási kezdeményezését (Demokrata)
A bizottság határozata nem jogerős, 15 napon belül jogorvoslattal lehet fordulni ellene a Kúriához.
júl. 30
12:06
Otthonteremtési programot ígért a pályakezdő fiataloknak az MSZP (ATV)
A szociális szempontokat figyelembe vevő, de a gyermekvállalást nem kötelezővé tévő otthonteremtési programot ígért a pályakezdőknek ellenzéki választási győzelem esetén az MSZP országgyűlési képviselője.
júl. 30
12:09
Vezetni tanította 12 éves lányát egy férfi, a vizesárokban kötöttek ki: a gyermek megsérült (Blikk)
12 éves gyermekét tanította vezetni egy férfi, de végül egy vizesárokban kötöttek ki.
júl. 30
12:18
Letette esküjét az LMP új NVB-delegáltja (ATV)
Letette esküjét a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) LMP által delegált új tagja, Csonka Krisztián - közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) az MTI-vel pénteken.
júl. 30
12:27
Ezerháromszáz egyházi tábor, zarándoklat, kirándulás a nyáron (Demokrata)
Mindezeket a kormány több mint félmilliárd forinttal támogatja.
júl. 30
12:30
Mesterházy a Pegasus-botrányról: Itt egy nyilvános válaszra lenne szükség (ATV)
Az MSZP-s politikus szerint kétséges, hogy mennyire jut az üggyel kapcsolatban pontos információkhoz egy képviselő, de akkor már beljebb lennénk, ha a fideszes tagok elmentek volna a nemzetbiztonsági bizottság ülésére.
júl. 30
12:48
Nem tárgyalta Karácsony kérdéseit a Nemzeti Választási Bizottság (444.hu)
Csak a kormány gyermekvédelmi népszavazási kérdéseivel foglalkoztak. Karácsony online kezdett aláírásgyűjtésbe.
júl. 30
12:51
Jövőre ismét Magyarországon rendezik a Bocuse d'Or európai döntőjét (SzMo)
Budapest 2016-ban adott először otthont a világ egyik legrangosabb főzőversenyének, amelyen akkor magyar győzelem született.
júl. 30
13:00
Hosszú Katinkáról nevezi el a strandját az idei Strand Fesztivál (ATV)
Úgy gondolják, mindnyájan köszönettel tartozunk Hosszú Katinkának az elmúlt évek sportsikereiért, ezért szeretnék, ha most is érezné a közönség szeretetét.
júl. 30
13:03
Az alapimmunizálás kötelező lesz az egészségügyben dolgozóknak (Demokrata)
Megjelent az egészségügyi dolgozók alapimmunizálásáról szóló kormányrendelet.
júl. 30
13:33
Az NVB öt népszavazási kezdeményezés hitelesítését tagadta meg (HírTV)
Az NVB határozatai nem jogerősek, ellenük 15 napon belül lehet jogorvoslattal fordulni a Kúriához.
júl. 30
13:33
Átadták az Erdő Háza ökoturisztikai látogatóközpontot (Demokrata)
Mintegy félmilliárd forintból valósult meg az Erdő Háza látogatóközpont a Soproni Parkerdőben.
júl. 30
13:42
Deutsch Tamás: Hamiltonnak nincs gyereke, csak szivárványos véleménye (444.hu)
Varga Judit után Deutsch Tamás is leült facebookozni.
júl. 30
13:48
Kötelező lesz a harmadik oltás is az egészségügyben? - Müller Cecíliáék ezt válaszolták (ATV)
"A harmadik oltás jelenleg senkinek sem kötelező" - reagált az NNK az atv.hu kérdésére, hogy az egészségügyi dolgozóknak kötelező lesz-e a harmadik oltás. Az egészségügyi dolgozók közel 100 százaléka "már eddig is felvette az oltást, elenyésző azok száma, akik még nem oltatták be magukat" - írták.
júl. 30
14:09
Az NVB hitelesítette a kormány népszavazási kérdéseit (Demokrata)
A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) hitelesítette a kormány gyermekvédelem ügyében benyújtott népszavazási kérdéseit.
júl. 30
14:12
Hazaengedték a szurkolót, akit letartóztattak Münchenben a német-magyar meccs után (444.hu)
Személyesen Szijjártó Péter jelentette be.
júl. 30
14:15
Felmérés: Orbán Viktor a legnépszerűbb, fej fej mellett a két nagy tábor (Demokrata)
Elkészült az e-benchmark első olyan közvélemény-kutatása, amelyre a Magyar Demokrata adott megbízást.
júl. 30
14:17
Végre elhagyhatta Németországot az Eb-meccs után letartóztatott magyar szurkoló (Demokrata)
A szurkolót öt hete, a német-magyar Európa-bajnoki labdarúgó mérkőzés után tartóztatták le Münchenben.
júl. 30
14:21
Mikor lesz már vége ennek? Meghosszabbítják a hőségriadót (Blikk)
Az országos tisztifőorvos augusztus 1-én (vasárnap) 24:00 óráig meghosszabbítja a harmadfokú hőségriadót.
júl. 30
14:21
Az NVB hitelesítette a kormány népszavazási kérdéseit (HírTV)
A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) pénteki ülésén hitelesítette a kormánynak a gyermekvédelem ügyében benyújtott népszavazási kérdéseit.
júl. 30
14:21
Jóváhagyta Orbán népszavazási kérdéseit a Nemzeti Választási Bizottság (SzMo)
Pénteken hitelesítették a kormánynak a gyermekvédelem ügyében benyújtott népszavazási kérdéseit, melyeket a melegellenessé tett pedofiltörvény kapcsán nyújtottak be jóváhagyásra.
júl. 30
14:21
Vasárnap éjfélig meghosszabbították a hőségriadót (Demokrata)
Vasárnap éjfélig meghosszabbította a hőségriadót Müller Cecília országos tisztifőorvos.
júl. 30
14:24
Népszavazás: átmentek a kormány kérdései a Nemzeti Választási Bizottságnál (ATV)
Az NVB pénteki ülésén hitelesítette a kormány népszavazási kérdéseit, melyeket a gyermekvédelem ügyében nyújtottak be.
júl. 30
14:45
Deutsch Tamás keményen beszólt Hamiltonnak: "Van „szivárványos véleménye”, nincs viszont még gyermeke" (Blikk)
Varga Judit után egy újabb politikus ment neki a hétszeres Forma-1-es világbajnoknak.
júl. 30
14:48
Brutális idő jön, lecsapnak a viharok, kiadták a vörös riasztást (ATV)
Szombat hajnaltól először az ország északnyugati tájait érinthetik zivatarok, majd napközben fokozatosan átterjednek a keleti területekre.
júl. 30
15:06
Budapesten rendezik a Bocuse d'Or európai döntőjét (ATV)
2022 márciusában a főváros ad otthont a rangos főzőversenynek.
júl. 30
15:06
Átengedte Orbán "gyermekvédelmi" népszavazási kérdéseit a Nemzeti Választási Bizottság (444.hu)
Értelmezhetetlenek a kérdések? A homofób törvény miatt már eljárás indult Magyarországgal szemben? Karácsony kérdéseiről nem is tárgyaltak? Mindez nem hatotta meg a bizottság fideszes tagjait, mind az öt kérdésre nyomták a plecsnit.

Keresés