2021. szeptember 28. kedd

szept. 28
9:20
Gyárfás-per: folytatódik a tárgyalás, újabb tanúkat hallgatnak meg (Blikk)
Folytatódik a tárgyalás Fenyő János médiatulajdonos meggyilkolásával kapcsolatban. Cikkünket frissítjük!
szept. 28
9:24
Javult a foglalkoztatottság (Infostart)
Ugyan júliushoz képest valamivel kevesebben dolgoztak augusztusban, a három hónapos mozgó átlag javulást mutat, és az egy évvel ezelőtti állapothoz képest is jobbak a számok, a munkanélküliség terén is.
szept. 28
9:24
Orbán Viktor nem fogadja az EP delegációját (ATV)
Az Európai Parlament állampolgári jogi bizottságának tényfeltáró küldöttsége a jogállami normák érvényesüléséről akar tájékozódni.
szept. 28
9:24
Jobban megérte már elengedni - Tóth Csaba utolsó napjai a kampányban (444.hu)
Napok alatt megfordult a világ Tóth Csabával, heves kampányturné után jelentette be a visszalépést. A legfontosabb ok nem a gyanús alapítványi ügy lehetett - befolyása pedig továbbra is maradhat Zugló ügyeire.
szept. 28
9:30
Nébih: Jelölési hibákat találtak a tejeskávéknál (hirado.hu)
A Nébih az őszi Szupermenta program tesztjében 28 tejeskávét ellenőrzött.
szept. 28
9:30
26 ezerrel kevesebben dolgoztak augusztusban, mint júliusban (ATV)
Augusztusban a munkanélküliek száma 194 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,0 százalékos volt. A fő mutatóként használt háromhavi mozgóátlag szerint a június-augusztusi háromhónapos időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 200 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,1 százalékos volt. Egy év alatt a 15-74 éves munkanélküliek száma 15 ezerrel, míg a munkané
szept. 28
9:30
Szavazatvásárlással vádolja az MSZP-t a Momentum (Demokrata)
Kecskeméten szavazatvásárlással vádolják az MSZP-t, Ózdon is hasonló csalás történhetett.
szept. 28
9:36
Bekérette az ukrán nagykövetet Szijjártó Péter, amiért megtámadták a magyar gázmegállapodást (Infostart)
A külgazdasági és külügyminiszter hétfőn jelentette be, hogy 15 éves szerződést írt alá a Gazprommal, Ukrajna megtámadta a megállapodást az Európai Bizottságnál.
szept. 28
9:48
„A szék, amin ültem, mozogni kezdett” – Többen azt hitték, földrengés van Nyíregyházán, amikor összedőlt a stadion főlelátója (Blikk)
A környéken lakók is nagyon megijedtek, amikor hatalmas robajt hallottak. Az egyik környékbeli, azt hitte, földrengés van a városban.
szept. 28
9:54
Drámai életmentés a Hajdú-Bihar megyei községben, nem sokon múlt a tragédia (ATV)
Saját háza előtt, az árok szélén találtak arra az 50 év körüli férfire, akihez vasárnap kérték a mentők segítségét az egyik Hajdú-Bihar megyei községbe - írja Facebook-oldalán az Országos Mentőszolgálat.
szept. 28
10:00
Orbán visszautasította az EP tényfeltáró delegációjával való találkozást (444.hu)
Az Európai Parlament állampolgári jogi bizottságának tényfeltáró küldöttsége elsősorban a jogállami normák érvényesüléséről akar tájékozódni.
szept. 28
10:06
Tarolnak az ellenőrizhetetlen állításokkal „zöldre festett” termékek (Infostart)
Október 19-ig tart a Tudatos Vásárlók Egyesülete által meghirdetett #ökoTakarítás hónapja. Ebből az alkalomból a szervezet közzétette legfrissebb mérését a környezetbarát tisztítószerek piacáról.
szept. 28
10:06
Kitöltetlen felhatalmazást kérnek az ellenzéki előválasztáson (Demokrata)
A résztvevőktől azt kérik: akárki is lesz a baloldali jelölt, mindenképpen rá szavazzanak jövőre.
szept. 28
10:12
Vadászati világkiállítás: a nyitóhétvégére több mint 30 ezren váltottak jegyet (hirado.hu)
Mivel a rendezvény nemcsak a fővárosban zajlik, a teljes látogatószám már elérte a 650 ezret.
szept. 28
10:14
Aki tartozik, az most megtudja mennyivel (hirado.hu)
Adószámla-egyenlegéről csak az kap értesítést, akinek ötezer forintnál több tartozása vagy ezer forintnál több túlfizetése van.
szept. 28
10:18
Tragikus hirtelenséggel meghalt a népszerű magyar zenész: 2010-ben vele ünnepelte a győzelmét Orbán Viktor is (Blikk)
Az egész szakma döbbenten áll Bóni tragikus és hirtelen halála előtt, amelynek a barátok szerint semmi előjele sem volt. A bárzongorista a munkája mellett a családjának élt.
szept. 28
10:18
Nyolcan hunytak el az elmúlt napon koronavírusban Magyarországon (hirado.hu)
Eddig 5 881 493 embert oltottak be Magyarországon, közülük 5 635 553-an a második, 725 ezren pedig már a harmadik adag vakcinát is megkapták.
szept. 28
10:18
Fontos értesítéseket küldött ki a NAV, Önt is érintheti (ATV)
A napokban fejezte be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az adószámla-értesítők kiküldését ügyfélkapus ügyfeleinek, október végéig pedig postán kapnak adószámla-kivonatot azok, akiknek nincs ügyfélkapu-hozzáférésük - közölte a NAV kedden az MTI-vel.
szept. 28
10:18
Szijjártó bekérette az ukrán nagykövetet a magyar-orosz gázszerződés elleni lépések miatt (SzMo)
„Az ukránoknak semmi közük ahhoz, hogy mi kivel, miről állapodunk meg” - fogalmazott a külügyminiszter.
szept. 28
10:20
Jó Magyarországon nyugdíjasnak lenni? (Blikk)
A Natixis frissen publikált nyugdíjfelmérése szerint – ami 44 országot rangsorol – a nyugdíjasok jóléte és pénzügyi biztonsága alapján, Izlandon, Svájcban és Norvégiában a legjobb nyugdíjasnak lenni a világon. Magyarország a rangsor második felében végzett: a 33. helyen állunk a 44 ország közül, ugyanúgy, mint tavaly.
szept. 28
10:20
Nyilvános megtérés a nemi kisebbségekhez, avagy baloldali vita a gyerekvédelmi törvényről (hirado.hu)
A Jobbik néhány éve még aberráltnak nevezte a melegfelvonulás résztvevőit.
szept. 28
10:30
Nagyon szomorú hír jött a magyar oktatásról (ATV)
Alig van ország, ahol rosszabbul keresnek a tanárok, mint Magyarországon – írta meg hvg.hu.
szept. 28
10:30
Nincs két baloldal – videón az ellenzék erőszakossága (Demokrata)
Van akit felháborít, van akiben szánalmat kelt, és van aki csak nevet rajtuk – írta Kocsis Máté a videóhoz.
szept. 28
10:36
Kocsis Máté: Van akit felháborít, van akiben szánalmat kelt, és van aki csak nevet rajtuk (BorsOnline)
A Fidesz frakcióvezetője videót posztolt közösségi oldalán.
szept. 28
10:42
Itt az idei rangsor: ezekben az országokban a legjobb nyugdíjasnak lenni – Magyarország továbbra is hátul a listán (Blikk)
A jelentés szerint jelenleg négy kockázat fenyegeti a nyugdíjasok jólétét: az infláció, a hozamkörnyezet, az államadósság és az egyéb aggodalmak.
szept. 28
10:42
Igazgató: nagyon sokan voltak a vadászati kiállításon (ATV)
Nagyon sok a látogató az "Egy a természettel" Vadászati és Természeti Világkiállításon: a nyitóhétvégére több mint 30 ezren váltottak jegyet a Hungexpóra - mondta a rendezvény szakmai igazgatója kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
szept. 28
10:42
Tömeges iskolabezárásról beszélt Fekete-Győr András (Demokrata)
Gyurcsány Ferenc receptje alapján építené le az oktatást a Momentum miniszterelnök-jelöltje.
szept. 28
10:45
Hazajönnek külföldről a magyar dolgozók - csökkent a munkanélküliség (Menedzsment Fórum)
3 százalékponttal 4,1 százalékra csökkent a munkanélküliség, a foglalkoztatottak száma pedig emelkedett - míg itthon többen dolgoznak, a külföldön alkalmazásban álló magyarok száma csökkent tavalyhoz képest.
szept. 28
10:48
Rózsa Csilla, Rózsa György lánya embertelen helyzettel találta magát szemben a kisbabájával a járványügyi korlátozások miatt – Döbbenetes történet az… (Blikk)
Drámai eseményekről számolt be Rózsa György lánya, Rózsa Csilla. Nemrégiben veszítette el a nagypapáját, a nagymamája pedig nyugdíjasotthonba került, ahol két hete kapott önálló apartmant. Csillának nemrég született kisbabája, Ádám, akivel rendszeresen látogatták a nagymamát. Két hét után azonban a kicsit kitiltották az idősotthonból. A kisunoka lá
szept. 28
10:48
Válaszcsapással fenyegeti Magyarországot az ukrán külügy (Demokrata)
„Ez a játék nem folytatható örökké, előbb-utóbb konfliktusba torkollik” – fenyegetőzött Dmitro Kuleba külügyminiszter.
szept. 28
11:06
Autós üldözés: 31 migránssal a kocsijában ütközött fának egy embercsempész (Blikk)
A sofőr akár 15 év börtönbüntetésre is számíthat.
szept. 28
11:06
Elszabadultak az indulatok: szikrázó LMP-KDNP-összecsapás a parlamentben (ATV)
Csárdi Antal (LMP) az ellenzéki előválasztás utolsó napján napirend előtt arról beszélt az Országgyűlésben, hogy a voksoláson eddig részt vevő 570 ezer ember a kormány teljesítményéről mondott véleményt. Szerinte a szavazók elutasítják a kormány gazdaságpolitikáját, az egykulcsos adót, az alapvető élelmiszereket terhelő 27 százalékos áfát. A képvis
szept. 28
11:06
Rétvári Bence szerint ideje átnevezni az LMP-t (Demokrata)
Videó! Az államtitkár csattanós választ adott az Országgyűlésben Csárdi Antalnak, aki nem győzte dicsérni az előválasztást.
szept. 28
11:12
Kevesen gondolnák: a dohányzás a környezetre is ártalmas, nem csak a testünkre (Infostart)
Nem csupán az egészségre, a környezetre is súlyosan káros a dohányzás, amely a szén-dioxid-kibocsátás és a műanyagszennyezés révén egyaránt árt a bolygónak. Nem is kis mértékben: a szennyező hulladék egyik leggyakoribb formája a nem megfelelő módon kezelt csikk. A legjobb megoldás mind az egészségünk, mind a környezet szempontjából az, ha nem dohán
szept. 28
11:24
Fűrészporból gyártott dohányt (Infostart)
Európa egyik legnagyobb, 20 tonnás dohányfogását hajtotta végre az adóhivatal – közölte Varga Mihály pénzügyminiszter.
szept. 28
11:30
Több iskolában már visszatértek a digitális oktatáshoz, annyira terjed a koronavírus (SzMo)
A kormány még mindig nem tartja szükségesnek a diákok tesztelését és a különböző védekező intézkedések bevezetését, a szakmai szervezetek viszont ezeket forszíroznák.
szept. 28
11:36
Hadházy Ákos hiába kérte mentelmi jogának felfüggesztését (Infostart)
Nem adta ki az Országgyűlés Hadházy Ákos mentelmi jogát egy rágalmazási perben, pedig a független képviselő saját maga is erre kérte a törvényhozást. Az ügy további érdekessége, hogy a parlament szerint egy bíróság megsértette Hadházy Ákos jogait.
szept. 28
11:36
Varga Mihály: Európa egyik legnagyobb dohányfogását vitte véghez a NAV (ATV)
Mintegy húsztonnányi, fűrészporból és aromákból álló vízipipadohányt foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai egy közúti ellenőrzés nyomán - jelentette be a pénzügyminiszter kedden a Facebookon.
szept. 28
11:36
Bocsánatot kért a jobbikos Tóth Péter a korábbi cigányozásaiért (444.hu)
De azért hozzátette, hogy nem emlékszik arra, mi volt a korábbi megnyilvánulásaiban olyan, ami a cigányságra vonatkozott.
szept. 28
11:54
Az ország első energiaközösségét hozzák létre Keszthelyen (hirado.hu)
Mintaprojektként épül meg a városban egy akkumulátorteleppel kiegészített napelempark.
szept. 28
11:56
Hatvan magyarországi és határon túli település részvételével rendezik hétvégén a Nemzeti Vágtát (hirado.hu)
A nemzetközi futamot 12 ország, köztük India, Nagy-Britannia, Törökország, Ausztria és a környező országok részvételével rendezik meg.
szept. 28
12:00
Magyar György: az előválasztás részeredményeit senki sem ismerheti (Infostart)
Jelentős fordulat állt be az ellenzéki előválasztásban, miután a szocialisták jelenlegi országgyűlési képviselője visszalépett. Egyes politikusok szerint Tóth Csaba tudhatta, hogy vereségre áll riválisával szemben, a választást lebonyolító szakemberek szerint azonban senki nem tudhatja, hogy állnak a jelöltek, csak a részvételi adatok ismertek.
szept. 28
12:06
Lengyelország több régiójában is eltörölték a melegellenes határozatokat (444.hu)
Miután az Európai Bizottság a finanszírozás megvonásával fenyegetőzött.
szept. 28
12:12
Lemondott egy balatoni település polgármestere (Infostart)
Azonnali hatállyal távozik posztjáról a falu első embere. Idén már nem lehet senkit megválasztani a helyére.
szept. 28
12:24
Elszámoltatás előtt állt: lemondott a dörgicsei polgármester (Blikk)
Azonnali hatállyal lemondott posztjáról Jánó Levente, a Veszprém megyei Dörgicse független polgármestere
szept. 28
12:42
Bethlen István országépítő munkáját méltatta Orbán Viktor (Demokrata)
A Bethlen-kormány országépítő munkája hasznos válaszokat adhat azokra a kérdésekre is, amelyekkel saját korunk kihívásai szembesítenek bennünket – írta.
szept. 28
12:48
Iskolai zaklatás – Melinda, akinek volt lehetősége másképp csinálni: saját iskolát hozott létre a fiának, olyat, ahol nincs helye zaklatásnak és bántalmazásnak (Blikk)
Veresegyház – Somogyiné Jendrusák Melindáéknak nem volt szerencséjük sem az állami, sem az egyházi sulikkal.
szept. 28
12:48
Az eltörlés kultúrája helyett a megtartást képviseli Magyarország egy hazai világeseményen (hirado.hu)
Jövő tavasszal Budapest rendezi meg az európai kontinens első Konzervatív Politikai Akció Konferenciáját.
szept. 28
12:48
Szabó Tímea: Egy fideszes hölgy megütött a Széll Kálmán téren (ATV)
Szabó Tímea Facebook-bejegyzése szerint egy „fideszes hölgy” - akiről egy fényképet is megosztott - megütötte őt a Széll Kálmán téren miután megkérdezte, hogy a Párbeszéd társelnöke „hol volt a zsidók deportálásánál”.
szept. 28
12:48
Három év múlva összekötik az M6-os autópályát horvát párjával (Demokrata)
Videó! Fejleszteni kell a Magyarországot Horvátországgal összekötő infrastruktúrát – mondta Szijjártó Péter, miután horvát kollégáival találkozott.

Keresés