2021. szeptember 28. kedd

szept. 28
0:03
Tulajdonosváltás a Grand Tokaj Zrt.-nél (Behaviour)
A Grand Tokaj Zrt. tulajdonjoga az államtól átkerült a Tokaj-Hegyalja Egyetem Alapítványhoz, a szombaton megnyíló felsőoktatási intézmény alapítását a cég vezetői történelmi jelentőségű kezdeményezésnek tartják.    Az alapítvány elnöke csütörtökön Budapesten sajtóbeszélgetésen elmondta: a kormány régi adósságot törlesztett az intézmény létrehozásáv
szept. 28
0:06
Itt az új jótállási jegy (Azenpenzem)
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a kereskedelmi szövetségekkel egyeztetett tartalommal jótállási jegy mintát készített, ezzel támogatva a vállalkozások jogkövető magatartását - közölte hétfőn a minisztérium.
szept. 28
0:07
Megjelent a KSH legfrissebb statisztikája: óriási különbség a bérekben (Behaviour)
Akár 700 forint különbség is lehet az építőiparban dolgozók bére között– derül ki a Központi Statisztikai Hivatal különböző foglalkozások átlagkeresetére vonatkozó adataiból.   A vezető beosztásban dolgozók körében a legmagasabb a bruttó átlagkereset Magyarországon, közel 800 ezer forint, ebből a kategóriából is kiemelkednek a törvényhozók, miniszt
szept. 28
0:10
Kutyások, figyelem! Ebzárlat jön a déli és keleti megyékben (Azenpenzem)
Idén ősszel is megkezdik a rókák veszettség elleni vakcinázását, ezért ebzárlat és legeltetési tilalom lép életbe az érintett térségekben. A repülőgépes vakcinázás 2021. október 2-16. között zajlik hazánk déli és keleti megyéiben.
szept. 28
0:24
Kötelező lehet a védettségi igazolvány a román egészségügyben (vg.hu)
A negyedik hullám miatt emelkedő esetszámokra reagálva szigorításokat vezetne be az egészségügyben dolgozók számára Románia.
szept. 28
1:15
Elegendő és jó minőségű az idei kenyérgabona-vetőmag (ProfitLine)
Elegendő és jó minőségű kenyérgabona-vetőmag termett 2021-ben a magyar földeken, mintegy 30 ezer hektáron, több mint 200 fajta, összesen csaknem 130 ezer tonna kenyérgabona-vetőmag termett a magyar földeken - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) hétfőn az MTI-t.
szept. 28
1:33
A vulkánkitörés már több mint félezer épületet semmisített meg a La Palma szigetén (ProfitLine)
A Cumbre Vieja vulkán kitörése már 513 épületet semmisített meg és több mint 237 hektárnyi területet emésztett fel a Kanári-szigetekhez tartozó La Palma szigetén - közölte a spanyol EFE hírügynökség műholdas mérésekre hivatkozva hétfőn.
szept. 28
2:03
Megjött a bejelentés: százmilliárdok ömlenek a magyar vidékre (Portfolio)
Az Agrárminisztérium 2021-ben a Vidékfejlesztési Program keretében 527 milliárd forint összegben ír ki új pályázatokat - jelentette be Nagy István agrárminiszter a napokban az MTI-hez eljuttatott közleményben.
szept. 28
2:12
Több szektort is veszélyeztet az Egyesült Királyságban kialakuló szén-dioxid-válság (NRGreport)
Miközben az egész világ a túlzott szén-dioxid mennyiség negatív hatásairól beszél, az Egyesült Királyságban éppen annak hiánya okoz hatalmas problémákat. A szigetországban olyan jelentős szén-dioxid-válság van kialakulóban, amely többek között az élelmiszer-ágazatot is megrázhatja – írja a Guardian.
szept. 28
3:03
Aláírták az újabb hosszú távú szerződés a Gazprommal (ProfitLine)
Aláírásra került az orosz Gazprommal az újabb hosszú távú gázvásárlási szerződés, amely ebben a bizonytalanságokkal teli világban tizenöt évre garantálni tudja Magyarország energiaellátásának biztonságát - jelentette be a tárca szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.
szept. 28
3:36
Ekkora az átlagkeresethez képes az átlagnyugdíj Erdélyben (ProfitLine)
Az Erdélystat.ro statisztikai portál hétfőn közölt elemzése szerint Erdélyben az átlagnyugdíjak az átlagkeresetek 48,5 százalékát teszik ki.
szept. 28
4:06
OTP elemzés (ProfitLine)
Emelkedéssel zárta a hétfői napot az OTP, de nem érte el a korábbi 18 000 forintos csúcsot a papír. Összességében csendes napot zárt a Budapesti Értéktőzsde, a német választásokon kívül nem igazán mozgatta meg a részvénypiacot semmilyen komoly makroadat. A hazai bankpapír a tegnapi teljesítményével pedig nem igazán változtatott a technikai képen, t
szept. 28
4:06
Rekordot döntött a madármérgezés (Agrofórum)
Gyönyörű az őszi táj a Pest megyei Tura határában. Nagy erőkkel folynak a mezőgazdasági munkák, a rétek virágba borultak. A helyi ökoszisztémát azonban elképesztő mértékű kár érte az elmúlt hetekben.
szept. 28
4:09
Megvan a legjobb magyar kamionsofőr (okosipar.hu)
Szombaton a drivingcamp Hungary zsámbéki vezetéstechnikai tanpályáján rendezték meg az ország legnagyobb kamionos közlekedésbiztonsági versenyét, immár kilencedik alkalommal. A döntőben tíz tehergépkocsivezető mérte össze tudását, közülük a 31 éves dabasi Szabados Gábor diadalmaskodott, elnyerve ezzel „A legkiválóbb magyar kamionsofőr 2021” címet é
szept. 28
4:10
MOL elemzés (ProfitLine)
Nincs nagy változás a MOL részvényeinél sem, igazából a 2400 forintos jegyzés közelében maradt a papír, nem mozdult nagyot a jegyzés. A makroadatok szempotnjából ma sem várhatunk erős eseményt, inkább a német választási kimenetel mozgathatja ma is a börzéket. A MOL számára így megmaradt a 2300-2500-as sáv, ebből az oldalazásból próbálhat meg kitörn
szept. 28
4:12
Érkezik a zöld CSOK (Alternatív Energia)
A kormány újabb elemmel bővíti az otthonteremtési programot, amely további segítség a gyermekes családok számára - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter sajtóosztálya szombaton az MTI-vel.
szept. 28
4:42
A Túlélők Kabát Peti frissen szerzett zsákmányára vágynak (Márkamonitor)
A Guazabara zsákmányszerzésén Kabát Peti bizonyult a legjobbnak és így lehetőséget szerzett egy telefonhívásra, amit akár át is adhat egyik versenytársának. A kérdés az, hogy Kabát saját maga használja fel a felbecsülhetetlen értékű hívást, vagy másnak adja.   A keddi adás előzetese: Egyvalaki távozik a Holtak Szigetéről! (09.28.) A holtak egy párb
szept. 28
5:06
Lexus Pest néven nyitotta meg új márkakereskedését a Schiller Autó Család (ProfitLine)
A Schiller név pár évtizede még egyet jelentett az Opellel, mára azonban a Schiller Autó Család egy 7 márkát képviselő multibrand cégcsoporttá nőtte ki magát. A családi cég története a napokban újabb mérföldkőhöz érkezett: Lexus Pest néven megnyitották a főváros második Lexus-autószalonját.
szept. 28
5:12
Népszerű online játékokon keresztül segíthetnek rászoruló közösségeknek a gamerek az LG jóvoltából (Márkamonitor)
2021-es, Egészséges otthoni megoldások (Healthy Home Solutions) elnevezésű kampányának részeként az LG Electronics (LG) arra buzdítja az Animal Crossing the Horizon és a Fortnite játékok rajongóit, hogy virtuálisan próbálják ki legújabb, az egészséget szolgáló elektronikai megoldásaikat, ezzel párhuzamosan pedig vigyenek pozitív változást embertárs
szept. 28
5:12
Minden, amit az ingyenes napelemes támogatásról tudunk (Tiszta Jövő)
Elektronikusan nyújthatók be a pályázatok, valamint az alacsony összevont jövedelem is alapfeltétel, részletek a cikkben.
szept. 28
5:33
Jön, jön… a hat százalék feletti magyar lakossági állampapír-kamat (Privátbankár)
Ha az MNB új inflációs prognózisával számolunk, az infláció-követő állampapírok hozama nemsokára évi hat százalékra vagy afölé is ugorhat, sorozattól függően. De utána valószínűleg ismét süllyed majd. Ezen kötvénysorozatok kamatprémiuma már sokszor csökkent az utóbbi években. Sohasem árt azonban ilyet tartani.
szept. 28
5:36
Egy évtizede nem látták ilyen kedvezőnek versenyhelyzetüket a kkv-k (ProfitLine)
A hazai kis- és középvállalkozások közel olyan nagy ugrást várnak a versenyhelyzetükben, mint a 2008-as gazdasági világválság után, derült ki a K&H bizalmi index második negyedéves felméréséből. A kkv-k majdnem harmada számít javulásra ebben a tekintetben, a fővárosiak és a középvállalkozások a legoptimistábbak.
szept. 28
5:39
Egyenesbe jött Dzsudzsák Balázs cége - 50 milliót toltak bele (Menedzsment Fórum)
Három évvel az indulása után először sikerült nyereséget termelnie a fele részben Dzsudzsák Balázs tulajdonában lévő cégnek. Ennek azért ára is volt.
szept. 28
5:39
A hazai logisztika piacvesztése: ez kell a fordulathoz (Transpack)
Törvényhozói beavatkozás nélkül a hazai logisztikai ipar tovább gyengülhet.
szept. 28
5:39
Második generációs Steyr® Terrus Cvt (GépMax)
Bemutatkozott a második generációs Steyr® Terrus Cvt.
szept. 28
5:42
Neuromarketing, globális trauma, fásult ügyfelek: merészet húzott a hazai nagybank (Pénzcentrum)
Világszerte egységesítette reklámjait a CIB Bank tulajdonosa, részben annak köszönhetően, hogy az elmúlt másféléves időszak globális traumákat okozott. Ezen apropóból készítettünk interjút Szinai Ádámmal, a CIB Bank PR és marketingkommunikációs vezetőjével, aki az új kommunikációs irányról, a járvány fogyasztókra gyakorolt hatásáról, a banki hirdet
szept. 28
5:42
Tibivel édesíti az életet a Human Telex (Márkamonitor)
A Magyarországon több mint 150 éves múlttal rendelkező Bonbonetti Kereskedelmi Kft. kreatív és promóciós feladatokkal bízta meg a Human Telex Advertising & Eventet.   “Első körben a Tibi csokoládémárkán dolgozunk majd együtt, amely a maga 80 éves történetével tényleg az egyik legismertebb magyar brand. Sokrétű feladataink között új termékbevezetés
szept. 28
5:42
A 3D Systems bemutatta legújabb végtermék gyártásra optimalizált alapanyagát, amely áttörést hoz az SLA technológiában (New Technology)
A 3D Systems bejelentette legújabb végtermék gyártásra tervezett műgyantáját, amely nagy áttörést hozhat az SLA technológiával történő 3D nyomtatásban, mivel ez az első olyan sztereolitográfiás alapanyag, amely hosszú távú környezeti stabilitással rendelkezik kültéren és beltéren egyaránt. Az Accura AMX Rigid Black kiváló mechanikai tulajdonságaina
szept. 28
5:48
Szél, eső, nyári napsütés – szinte minden előfordulhat a következő napokban (Agroinform)
Kevesebb lesz az eső, de marad a változékony idő.
szept. 28
5:48
Mérleg szerinti tápanyagellátás a szabadföldi paprikatermesztésben II. (Agrofórum)
Az elmúlt években a zöldségtermesztés színvonalának növekedésében kétségtelenül meghatározó szerepe volt a szakmai alapokra helyezett, divatos szóval az okszerű műtrágya felhasználásnak. A pontosabb mennyiségi számítások mellett, szakszerűbben történt a műtrágyák megválasztása, de a kereskedelem is hozzájárult a fejlődéshez a széles választékban ka
szept. 28
5:51
Állattartók figyelem: legeltetési tilalom és ebzárlat (Agrárágazat)
A veszettség fő terjesztője a róka, de a kutyák, macskák is elkaphatják, sőt az emberre is veszélyes.
szept. 28
5:57
Belgyógyász professzor: A magas vérnyomás 10-15 évvel rövidíti meg az életet, de van rá megoldás (Növekedés)
Nagyon sok magas vérnyomású betegnek nem lenne szüksége orvosságra, ha hajlandó lenne változtatni az életmódján. A többség e helyett még a gyógyszereit sem szedi rendesen, pedig ezzel olyan létfontosságú szerveit ítéli lassú halálra, amilyen a szíve, a veséje vagy az érrendszere – mondta a Növekedésnek Farsang Csaba belgyógyász professzor, a Magyar
szept. 28
5:57
Ha a kapcsolatodra mondod, hogy fenntartható, akkor baj van – és mi van azzal, ahogy élünk? (Forbes)
A környezetinformatikus szerint a jó definíciójába bele kell vennünk a fenntarthatóság valamennyi definícióját. A technológia nem adhat felmentést az embereknek, saját döntéseinkkel is teszünk a fenntarthatóbb jövőért. Podcast-szemle.
szept. 28
5:59
Tanulságos történet: kínzó utaskísérő-hiány és több mint 20 éves gépek a Wizz Airnél (Forbes)
A világ egyik legsikeresebb légitársaságának számító Wizz Air sokáig büszke volt fiatal flottájára, a járvány azonban alaposan átrendezte a számításokat a cégnél. Volt, hogy 23 éves bérelt géppel szállítottak utasokat, ráadásul az utaskísérő-hiány is nyomasztja.
szept. 28
6:00
Ezekre az adatokra várunk kedden (vg.hu)
Az augusztusi foglalkoztatottsági adatokat közli a KSH. Az OPEC az olajipar kilátásairól tárgyal Bécsben.
szept. 28
6:06
Akár 1 millió forinttal többe kerülhet az életbiztosítás egy dohányosnak (ProfitLine)
A dohányzás az alkohol után a második legtöbb áldozatot követelő élvezeti szer. Magyarországon a felnőtt lakosság egyharmada dohányzik rendszeresen. Egy 2019-es felmérés szerint 2018-ban a halálesetek 21%-a, legalább 28 000 fő halála volt összefüggésben a dohányzással. Tüdőrák, szívelégtelenség, érelmeszesedés és még számtalan betegség kiváltó oka
szept. 28
6:06
Tartósan helyreáll-e a hazai munkapiac? (Portfolio)
A magyar gazdaság az idei első félév végére elérte a válság előtti kibocsátási szintjét, amit a legtöbb elemző későbbre várt. Mivel a gazdasági helyreállás gyorsabban következett be, ebből a szempontból nem meglepő a munkapiaci statisztikák mostani javulása sem. Ahogyan korábban a romlás, az újranyitást követő javulás sem feltétlenül a munkanélküli
szept. 28
6:09
A 3D Systems bemutatta legújabb végtermék gyártásra optimalizált alapanyagát, amely áttörést hoz az SLA technológiában (okosipar.hu)
A 3D Systems bejelentette legújabb végtermék gyártásra tervezett műgyantáját, amely nagy áttörést hozhat az SLA technológiával történő 3D nyomtatásban, mivel ez az első olyan sztereolitográfiás alapanyag, amely hosszú távú környezeti stabilitással rendelkezik kültéren és beltéren egyaránt. Az Accura AMX Rigid Black kiváló mechanikai tulajdonságaina
szept. 28
6:12
Nagy bejelentést tett a fintech-sztár Magyarországon: indul a Revolut Bank! (Portfolio)
A Magyarországon is széles körben használt, mintegy 500 ezer felhasználóval rendelkező neobank, a Revolut elindítja Revolut Bank nevű szolgáltatását a hazai piacon. A felhasználók a szolgáltatásra történő átjelentkezést követően 100 ezer eurós összegig betétbiztosítást élvezhetnek, ám a későbbiekben további szolgáltatásokkal – hitelkártya-hitellel
szept. 28
6:12
Új ügyvezető a Praktikernél (Márkamonitor)
Pártos Zsoltot nevezték ki a Praktiker új ügyvezető igazgatójának, a közgazdász szakember az új pozíciójában felelős a Praktiker Áruházlánc teljes magyarországi működésért, illetve feladata a jövőbeni növekedés feltételeinek megteremtése.   2021. szeptember 27-től Pártos Zsolt személyében új ügyvezetője lett a Praktiker Építési és Barkácspiacok Kft
szept. 28
6:12
Mennyi most a törlesztője egy 6 millió forintos lakáshitelnek? (Bank360 blog)
Két hitelösszegre 6, illetve 9 millió forintra vizsgáltuk meg, hogy milyen feltételeket támasztanak a hitelfolyósító intézetek.
szept. 28
6:18
Októbertől ismét folytatódik kereskedési versenysorozatunk (Kripto Akadémia)
A szeptemberi pihenő után péntektől kezdve ismét folytatódik kereskedési verseny sorozatunk, a Kripto Akadémia Trading Race. A részvételhez továbbra is csupán egy Kripto Akadémián keresztül létrehozott tőzsdei fiókra lesz szükségetek. Az októberi forduló nyertesei ezúttal is 2000 dolláron osztozhatnak. Központi…
szept. 28
6:18
Így ellenőrizhetik a lakók a társasház pénzügyeit (Adózóna)
„Közös lónak túros a háta” – mindenki ismeri a mondást, ami rávilágít a közös tulajdonban lévő dolgok működésének, működtetésének nehézségeire. Ez a probléma a lakóközösségeknél is fennáll. Írásunkban azt a kérdéskört járjuk körbe, hogy egy társasházközösség milyen módon tudja ellenőrizni a társasház pénzügyeit, a közös képviselő tevékenységét.
szept. 28
6:18
Visszapattanó építőipar: uniós szinten is visszatér az élet az építkezésekre (Portfolio)
Az építőipar unió-szerte szenved az alapanyag és a munkaerőhiánytól, mindezek ellenére azonban a legtöbb helyen ismét pozitív tartományban van Építkezési Bizalmi Indikátor - derül ki az ING legfrissebb tanulmányából. A bizalmi index másfél éves csúcson van és ez a teljesítményben is lecsapódhat: az ING a legtöbb országban visszapattanó volumennel s
szept. 28
6:21
Még nagyon kevés építőipari kkv él az új digitális lehetőségekkel (Piac és Profit)
A legnagyobb építőipari szereplőknél pénz és képzett szakember is van a legújabb technológiai megoldások megvásárlására és alkalmazására. Egyik-másik még fejleszt is ilyeneket. A kkv-k zöme azonban legfeljebb a digitális eszközpark lecserélésében látja a megújulást és ismeretlen fogalom nekik az Ipar 4.0.
szept. 28
6:24
A magyar ingatlanárak kedvezőek európai összehasonlításban (hirado.hu)
Londonban több mint 4,5-szer nagyobb befektetést igényelhet egy lakásvásárlás, mint Budapesten.
szept. 28
6:24
Harmadával ér többet a minimálbér, mint tíz éve (vg.hu)
Ugyan emelkedett a minimálbér reálértéken, euróban számolva már kevésbé rózsás a helyzet. Jövőre azonban újabb lendületet vehet a bérfelzárkózás.
szept. 28
6:24
Megemelték a globális kukoricatermésre vonatkozó előrejelzést (Agrofórum)
A Nemzetközi Gabonatanács (Igc) megemelte a 2021/22 -es globális kukoricatermésre vonatkozó előrejelzését, ez elsősorban az Egyesült Államok és Ukrajna javuló kilátásait tükrözi.
szept. 28
6:33
Kiderült, hol fizetnek csak minimálbért (Infostart)
A minimálbért vagy garantált bérminimumot kereső munkavállalók döntő része, 80–85 százaléka a hazai tulajdonban lévő kkv-knál dolgozik – derül ki a Magyar Nemzeti Bank inflációs jelentéséből.
szept. 28
6:36
250 millió forintos befektetést kap a mobilos videógyártást forradalmasító magyar startup (ProfitLine)
Manapság már szinte bárkiből lehet hobbivideós, de sokak számára egyben hivatást és megélhetést is jelent az audiovizuális tartalmak készítése. A verseny óriási az online térben, és nem csupán a mennyiség, de a minőség is sokat számít a telített piacon. A magyar RECnGO mobilalkalmazása éppen erre a kihívásra kínál megoldást: segítségével bárki leve

Keresés