Szeptembertől csak azok a közétkeztetők indulhatnak a közbeszerzési pályázatokon, amelyek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) minősítésével rendelkeznek. A most létrehozott új tematikus weboldalon nemcsak a közétkeztetők és a megrendelők juthatnak információkhoz, hanem a fogyasztók is.
A turisták száma 10-20 százalékkal, a dél-balatoni vendéglátóhelyek és kisüzletek forgalma átlagosan 10-15 százalékkal emelkedett – tájékoztatott a Kereskedelmi és Vendéglátó Vállalkozók Somogy Megyei Érdekképviselete (KISOSZ).
Júliustól négy ügyvezető igazgató felelős a Robert Bosch Kft. működéséért. Kemler András, Somogyi András, Szászi István és Vécsey Balázs közösen irányítják a vállalatot. Az új struktúra a dinamikusan bővülő vállalat üzleti, szervezeti és stratégiai céljaihoz igazodik.
Júliusban négy hónap után először nem döntött rekordot a havi lakáshitelezés az MNB csütörtök reggeli közlése alapján. A 132,5 milliárdos havi kihelyezés azonban így is alig marad el a korábbi rekordtól, és továbbra is pezsgő lakáshitelpiacra utal. A személyi kölcsön és a babaváró hitel folyósítása is kis mértékben csökkent az előző havi értékhez k
A CA Immo folytatja a nem alapvető ingatlanvagyonának értékesítését az 5000 négyzetméteres, budapesti Canada Square irodaház sikeres adásvételi szerződésének aláírásával. A vevő a magyar Investum Kft. Az vételár az irodaház 2020. december 31-i könyv szerinti értékéhez képest 28%-os felárat tartalmaz.
A mesterséges intelligencia (MI) szerepe egyre fontosabb az életünkben. Piaca évente 40 százalékot nő a következő években, csak az Európai Unió évi 20 milliárd eurót költ majd a területre. Az egészségügyi ellátástól a közlekedésen át az ipari termelésig számos szektor működését alakítja át az MI, amely már most is képes önállóan cikket írni vagy ép
Magyarország első okosplázájában a hazai tervezésű, világújdonságot jelentő rendszer, az Ariadné is segíti majd a látássérült és vak látogatókat a tájékozódásban. Az Etele Plaza az arany fokozatú Access4you Design & Building minősítést is megszerezte, ennek megfelelően az egész épület akadálymentes, hozzáférhető környezetet biztosít a speciális igé
Friss elemzést közölt tegnap az Equilor, amelyben vételre ajánlották a Waberer's részvényeit, nem is kis célárral 3817 forintra. A bróker szerint jóval nagyobb potenciál van a szállítócég papírjaiban és ennek hatása meg is látszódott tegnap a BÉT-en. Az árfolyam egy nap alatt rögtön az éves csúcs közelébe emelkedett, így ma a 2600-as szint felett i
Nagyobbat esett csütörtökön a 9000 forintos ellenállás közeléből a Richter és újra alulmaradtak a vevők a korábbi csúcsnál. Egyelőre kemény diónak ígérkezik az augusztusi rekord és nem igazán sikerül a gyógyszegyártó kurzusának feltörni a szintet. A mai napon talán még ennél is nehezebb lesz, hiszen az amerikai NFP adatra koncentrálhatnak a befekte
2022 július 6-tól nagyban változik az Európai Unióban az autózás és a teherszállítás, illetve a gépjárműértékesítés szabálya. Az Európai Bizottság elfogadta annak a 2019/2144 számú rendeletmódosításnak a szövegét és mellékleteit, amely szerint az említett határidőtől csak olyan új tervezésű személyautó és teherautó hozható forgalomba a közösség ors
Júliustól négy ügyvezető igazgató irányítja a Bosch budapesti telephelyét. A Robert Bosch Kft. vezetői – Kemler András, Somogyi András, Szászi István és Vécsey Balázs – a Bosch csoportnál új feladatokat ellátó Daniel Koriothot váltják, aki a Bosch csoport magyarországi és Adria régiós vezetői posztja mellett korábban egy személyben látta el a budap
Ismét a Huraca’n, a celebek törzse győzedelmeskedett a játékban, így a Yucahu ismét vereséget szenvedett, amit a törzs egyre nehezebben bír. A közhangulatot pedig az sem segíti, hogy Zsófi nem kíméli társait, ha vitáról van szó. A pénteki adás előzetese: Előzetes: Joe bekeményít a pénteki adásban! (09.03.) Tovább fokozódik a helyzet a civil csapa
A Tesla napelemes tetőcserepének telepítési költségét nagyban befolyásolhatja az érintett felület nagysága, összetettsége, illetve az adott otthon állapota.
A két nyári hónap történelmi csúcsokat hozott a lakáshitel-igényléseknél: a korábbi években 4 hónap kellett ekkora folyósításhoz. Az MNB statisztikái visszaigazolták a money.hu korábbi véleményét, hogy a bankok egyelőre visszafogottan érvényesítették kamataikban a jegybanki kamatemelés hatásait. A következő hónapokban több bank is emelésről dönthet
Két sikeres fordulót követően már harmadik alkalommal hirdeti meg a termékversenyét az áruházlánc. Ezúttal is olyan magyarországi árukat keresnek, amelyek vagy új fejlesztésűek, vagy ha már léteznek is, kiskereskedelmi láncokban még nem kaphatók. A vállalat mentorálással segíti a nyertes vállalkozókat, akiknek a termékei az INTERSPAR áruházakban mu
Váratlant húzott az egyik legismertebb és nálunk is jelen lévő osztrák ingatlanos cég: lakásokat épít az üzletközpontjai tetejére. Nem keveset, 12 ezret.
Járvány ide vagy oda, ismét rekordot döntött a magyarok foglalkoztatása júliusban Ausztriában, ahol további kétezer fővel többet alkalmaztak tőlünk. A járvány után visszatérni látszik az a trend, amely eddig évente új és új csúcsot hozott a magyar vendégmunkások számában. Ezt a növekedést a többi küldő ország meg sem közelítette, de egy kontinens v
A NAV Évkönyveit elemezve érdekes összefüggések rajzolódnak ki az adóellenőrzésekről. Ezeket a változásokat mutatja be a Niveus Consulting Group, illetve megpróbálja feltárni, mi vezethetett oda, hogy a NAV sokkal kevesebb ellenőrzést folytat le, mégis azok során nagyobb adóhiányt tárt fel.
A szeszélyes augusztus végi időjárás sem tudta aláásni a jó hangulatot a Vízangyal márka első termékbemutató sajtóeseményén. A három különböző illatban kapható tusfürdőből, folyékony szappanból, testápolóból és kézkrémből álló kollekció, illetve a kollagénes italok, hosszú évek fejlesztése után idén nyártól váltak elérhetővé a nagyközönség számára.
A mesterséges intelligencia (MI) szerepe egyre fontosabb az életünkben. Piaca évente 40 százalékot nő a következő években, csak az Európai Unió évi 20 milliárd eurót költ majd a területre. Az egészségügyi ellátástól a közlekedésen át az ipari termelésig számos szektor működését alakítja át az MI, amely már most is képes önállóan cikket írni vagy ép
2016-os indulása óta kimagasló eredményekkel büszkélkedhet a TV2 Csoport minőségi szórakoztatásért felelős csatornája, a Prime, valamint romantika fellegvára, az Izaura TV. A Prime szeptember 5-i születésnapja alkalmából nem csupán az ünnepi hétvége folyamán, de egész szeptemberben további meglepetéspremierekkel és közönségkedvencekkel várja a néző
Július 22-ig már 34,5 milliárd forint lakásfelújítási támogatást igényeltek a családok, ebből 17 milliárd forintot már folyósított is az államkincstár. Az utólagos finanszírozás miatt a munkálatok gördülékeny elvégzését a szintén állami támogatású, kedvezményes kamatok mellett felvehető lakásfelújítási hitel segíti.
Két ádáz gyomnövény van, nemcsak a homoktalajon kertészkedőknél, hanem ahogy egyre jobban melegszik az időjárás, szemlátomást más területeken is hódító útjukra indultak. Ezek nem mások, mint a királydinnye és az átoktüske, amit rendre összekever a köznép, pedig két eltérő növényről van szó!
A magyar gazdaság el tudja viselni, hogy bruttó 200 ezer forintra emelkedjen a minimálbér, mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a Portfolio-nak adott interjújában. Szerinte a minimálbér alakítására nem költségelemként kell tekinteni, hanem úgy, mint a gazdaságfejlesztés eszköze. Parragh úgy véli, szakítani kell az elmúl
Az üzletági szereplők többsége 2023-2024-re teszi a globális légiközlekedés teljes visszaépülését és a 2019-es szint elérését. Ezzel szemben a Liszt Ferenc repülőteret üzemeltető Budapest Airport vezérigazgatója optimistább: "a versenytársakhoz képest előbb tudunk kilábalni a válságból" - mondta Chris Dinsdale a Növekedésnek adott interjúban. Vél
Az elmúlt év piaci kihívásai ellenére sok magánvállalat vezetője véli úgy, hogy a pandémiát követő piaci környezetben jó úton haladnak a rugalmasabbá válás folyamatában. A Deloitte Private most megjelent globális magánvállalatokat érintő jelentése szerint a válság katalizátorként hatott és felgyorsította a szegmens átalakulását. A megkérdezett veze
Cikksorozatunk utolsó részében megvizsgáljuk, hogy milyen esetekben merülhet fel online számlaadat-szolgáltatási kötelezettség a határon átnyúló ügyleteknél.
Az Óbudai Egyetem és a Széchenyi Alapok alapkezelő között létrejött partnerség célja, hogy a felek közös projektek megvalósítása mellett, szakmai céljaik érdekében együttesen mozgósítsák tudásbázisukat és lehetőségeiket. A stratégiai együttműködés jövőbe mutató módon ötvözi az egyetemi és akadémiai tudást a gazdasági, befektetői kompetenciákkal.
Áprilisban indult el havi rendszerességgel megrendezett kereskedési versenyünk. Ennek nyertesei az első alkalommal 1000, az ezt követő három során pedig 2000 dolláros nyereményalapon osztozhattak. Sajnos az augusztus elején indított ötödik forduló lebonyolítására már nem úgy került sor, ahogyan azt elterveztük.…
Hiába jár rosszul az árfolyamkockázat miatt a devizahiteles adós, nem fogják érvényteleníteni a szerződését csak azért, mert tisztességtelen kikötés van benne az árfolyamrésről - ez derül ki az Európai Bíróság legfrissebb ítéletéből. Az uniós joggal ugyanis nem ellentétes az ezt orvosló magyar jogszabály.
A mesterséges intelligencia (MI) szerepe egyre fontosabb az életünkben. Piaca évente 40 százalékot nő a következő években, csak az Európai Unió évi 20 milliárd eurót költ majd a területre. Az egészségügyi ellátástól a közlekedésen át az ipari termelésig számos szektor működését alakítja át az MI, amely már most is képes önállóan cikket írni vagy ép
Idén 7 díjazott kapta meg a szellemitulajdon-védelem területén kiemelkedően teljesítőknek járó Millenniumi Díj kitüntetést. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen zajló ünnepségen a Cirko Film – Másképp Alapítvány, az Élet és Tudomány hetilap, a Magyar Design Kulturális Alapítvány, az Eötvös Lóránd Kutatási Hálózat Természettudományi Kutatóközpontja, a
Az építőipar, a rendvédelem és a biztonságtechnikai területek mellett ma már az agráriumban is egyre nagyobb népszerűségnek örvend a drónozás. A tendenciát jól szemlélteti, hogy míg becslések szerint néhány évvel ezelőtt a mezőgazdasági vállalatok körülbelül 80 százaléka elzárkózott a technológiától, ma már 80 százalék nyitott arra. Török Gyula dró
Amerikában emelkedtek az árak, míg Európában nem volt határozott iránya a kereskedésnek az agrárpiacokon. Chicagóban a búza 0,4 százalékkal, a kukorica 0,5 százalékkal, a szójabab 0,4 százalékkal, a repce pedig 0,2 százalékkal került többe mint előző nap. Európában a malmi búza és a takarmánybúza olcsóbb lett, a kukorica kurzusa stagnált, míg a rep
Ukrajna 8,6 millió tonna gabonát exportált a 2021/22-es július -júniusi gazdálkodási szezon első két hónapjában, szemben az egy évvel korábban ekkor jelentett 7,73 millió tonnás adattal - közölte a kijevi mezőgazdasági minisztérium.
Ha a diákok a „hagyományos” módszerek helyett egyre inkább a digitális eszközöket használják tanulásra, kimutathatóan romlik az olvasási és szövegértési készségük. A minap kezdődött új tanév kapcsán többek közt erre hívja fel a figyelmet a Nyomda- és Papíripari Szövetség (Fedprint) a legutóbbi, világszerte mintegy 600 ezer, 15 éves tanuló körében e
Az ICCO nemzetközi kommunikációs tanácsadó szervezet új, globális versenyt indít 35 év alatti PR-szakemberek számára, amelynek magyarországi selejtezőjét az MPRSZ bonyolítja le. A legnagyobb tehetségek felkutatása és megtartása olyan dolog, amellyel a világ minden régiójában megküzdenek a szakemberek. Nincs ez másképp a PR szakmában sem. Az ICCO
Az afrikai sertéspestis-betegség mintegy 2036 esetét igazolták a Lengyelországhoz közeli régiókban vaddisznókban, ahol a betegség széles körben elterjedt Németországban. A Lengyelországból Németországba átmenő vadak álltak tavaly a betegség mögött.
Az MNB júniusban már hozzákezdett a kamatemelési-ciklushoz, de a személyi hiteleknél még nem látszik a legutóbbi adatok alapján semmilyen árnövekedés. A Bank360 a szeptemberben elérhető ajánlatokat mutatja be cikkében.