Azok is lekerülnek, akiknek 60 napnál kevesebbet kell várniuk, vagy nem fogadják el az első felkínált időpontot, mert egy bizonyos orvosra várnak – írja a Népszava.
Ellenzéki kerekasztalt sürget Kunhalmi Ágnes. Az MSZP társelnöke szerint az ellenzéki pártok széthúzása az oka, hogy a múlt heti, szerinte 40 ezres tüntetés után a tankerületi vezetők figyelmeztetéseket mertek küldeni a Karinthy Gimnázium tanárainak.
A Fő utcában, a közép-budai tankerületnél háromszázan demonstráltak, Nagy Zsolt színész olvasta fel a szülők petícióját. Dunakeszin a Radnóti gimnázium diákjai kezdtek önálló tiltakozó akcióba.
„Én azért vagyok képviselő, mert Zuglóban több mint 30 ezer ember így döntött, nem pedig azért, mert Kövér László végre kegyeskedett megengedni az eskütételt” – mondta Hadházy Ákos, aki ma a parlamentben is esküt tehet.
A hét első napján tovább folytatódik a gázár csökkenése, a reggeli nyitást követően már a 145 eurós szint alatt áll a jegyzés, amire június óta nem volt példa. Az esés hátterében az áll, hogy a vártnál jobban alakul a gáztárolók töltöttsége, valamint az időjárás is a vártnál enyhébbnek ígérkezhet a téli időszakban. Az uniós árplafonnal kapcsolatban
Orbán Viktor megállapodott Aleksandar Vucic szerb elnökkel egy új kőolajvezeték létrehozásáról. A hírt Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár közölte.
Az egészségügyi reform ötletei ebben a formában sok mindenre alkalmasak, csak éppen arra nem, amire alkalmazná őket a kormány. Ha valóban a teljes káosz a cél, akkor tessék ennek teret adni. Legalább így tudni fogjuk mit is kíván a Kormány az egészségüggyel.
Idén 74 videós és fotós pályamunka érkezett a Hégető Honorka-díjra. Az idei pályázatok többsége a háborúval és a menekültekkel foglalkozott, ugyanakkor ezúttal is számtalan riport dolgozott fel égető társadalmi ügyeket. A hat videós és egy fotós nyertes alkotás mellett egy pályamű a korábbi évekhez hasonlóan a Yettel különdíját kapta. A nyertesek k