Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Tavaly október 14-én, pontosan egy éve, a PDSZ és PSZ sztrájkköveteléseket fogalmazott meg a kormánynak. Az alkalom apropóján reggel nyolc órától országos pedagógussztrájk indult, amit a szakszervezetek hirdettek meg. Vidéken és Budapesten sok iskolából csatlakoztak pedagógusok a munkabeszüntetéshez. Mindezek mellett pedig más akciók is voltak.
A Budapesten eladásra kínált új lakások átlagos négyzetméterára elérte az 1 millió 430 ezer forintot, ami éves összevetésben 32 százalékos emelkedés, az előző negyedévhez képest pedig 6 százalékos növekedés - közölte a Cordia az MTI érdeklődésére pénteken.
Országszerte több ezer tanár csatlakozott a szakszervezetek által meghirdetett tiltakozó akciókhoz. Továbbra is magasabb fizetéseket és jobb munkakörülményeket sürgetnek. Budapesten és több vidéki városban már reggel demonstrációk kezdődtek, amelyek napközben is folytatódtak. Szülők és diákok is kiálltak a pedagógusok mellett.
A patikák is hatalmas rezsiemelkedést tapasztalnak, főleg azok a gyógyszertárak küzdenek a túlélésért, amelyek kis településeken szolgálják ki a lakosságot és kis forgalmat bonyolítanak le – írja a Napi.hu.
Főszerkesztői jegyzet arról, alig egy órával azt követően, hogy Orbán Viktor közhírré tette, Matolcsy Györgyöt felkérte, Varga Mihályt pedig utasította arra, 2023 végéig vigyék le az inflációt 10 százalék alá, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke már lépett is. Ezek jutottak eszembe a hét eseményeiről.
Tavaly október 14-én, pontosan egy éve, a PDSZ és PSZ sztrájkköveteléseket fogalmazott meg a kormánynak. Az alkalom apropóján reggel nyolc órától országos pedagógussztrájk indult, amit a szakszervezetek hirdettek meg. Vidéken és Budapesten sok iskolából csatlakoztak pedagógusok a munkabeszüntetéshez. Mindezek mellett pedig más akciók is voltak.
Hajdúbagos polgármestere kétségbeesve kereste stábunkat azzal, hogy már megint nem tudnak ételt készíteni az intézményeikben, mert nincs ivóvíz. Gyerekeknek és időseknek főző konyhákban sem volt iható víz, a településen a csapokból arzénos víz folyik, amit két konténerrel tisztítanak, ezek azonban gyakran meghibásodnak.
A háborús konfliktus miatt kialakuló energiaválság és az infláció több változást hozott a patikákban, de a koronavírus-járvány fókuszba helyezte a gyógyszerészek szerepét.
Katonai konvojok közlekedésére kell számítani az ország több pontján jövő hét péntekig - hívta fel a figyelmet a Honvédelmi Minisztérium (HM) pénteken közleményben.
Amikor a hatalom megfélemlít, akkor már a hatalom fél - hangzott el a belügyminisztérium előtti színpadon. Szerintük tanáraik azt mutatták meg, hogy lehet erkölcsös embernek maradni. Ők folytatják, mert nem félnek.
Tavaly október 14-én, pontosan egy éve, a PDSZ és PSZ sztrájkköveteléseket fogalmazott meg a kormánynak. Az alkalom apropóján reggel nyolc órától országos pedagógussztrájk indult, amit a szakszervezetek hirdettek meg. Vidéken és Budapesten sok iskolából csatlakoztak pedagógusok a munkabeszüntetéshez. Mindezek mellett pedig más akciók is voltak.
A hazai felnőtt lakosság többsége minden életkorban fontosnak tartja az anyagi függetlenséget, még a családjától sem fogad el szívesen pénzügyi segítséget, legfeljebb akkor, ha tényleg nagy a baj. Egy friss, országos reprezentatív kutatás eredményéből az is jól látszik, hogy a válaszadók meghatározó része sem most, sem időskorában nem akar a rokona
Megjelent a pályázat az Integritás Hatóság igazgatósági - elnök és két elnökhelyettes - pozícióinak betöltésére az Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság honlapján - közölte az Igazgatósági Tagok Kiválasztásáért Felelős Alkalmassági Bizottság pénteken az MTI-vel.
A nemzetállami erőfeszítések mellett szükséges lenne, hogy az Európai Unió is erélyesen intézkedjen a külső határainak védelméért – vélekedett Bakondi György.
Ismét lehet szavazni a legjobb fesztiválokra a UK Festival Awards megmérettetésén, ahol a "Best Overseas Festival", azaz a nem angliai fesztivál kategóriában idén is ott van a legjobbak között a Sziget.
Mintát adtok bátorságból, és bizonyítékot arra, hogy mindig van remény - írta a Tanítanék Mozgalom, megköszönve az egyszemélyes kiállást a pedagógusoknak.
A miniszterelnök felkérte a jegybankelnököt és a pénzügyminisztert, hogy intézkedéseikkel legalább a felére csökkentsék az inflációt. A Gazprommal kötött, a halasztott fizetésről szóló megállapodás aláírása miatt is el kellett utaznia Moszkvába – jelentette ki Szijjártó Péter. Több ezren tüntettek Budapesten az oktatás jövőjéért.
Nem megfelelő a kormány számítása, mert a diplomás átlagkereset is emelkedni fog 2025-ig, tehát a mostani viszonyokhoz kalkulált 80 százalékra történő felzárkóztatás nem fog stimmelni három év múlva – vélekedik a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke. Totyik Tamás szerint a versenyszférában komolyabb béremelések lesznek, így újra le fog maradni a
Az oktatásért és a tanárokért tüntettek pénteken diákok szervezésében Budapesten, a Belügyminisztérium épületénél. A demonstrálók a Hősök teréről vonultak az Andrássy úton és a József Attila utcán haladva a Széchenyi István térre.
Kislányuk betegsége miatt nem tudták fizetni a hiteleket, emiatt árverezhetik el egy Pest megyei család házát. Zuckermann György Ferencné, Krisztina és férje már nem látják a fényt az alagút végén. Négy gyermeket nevelnek, köztük a daganattal küzdő Hannát. Az örökmozgó lányka jelenleg minden erejével a gyógyuláshoz vezető útra fókuszál. A szülők kö
„Amíg tart a háború, és a nyugat szankciókkal válaszol rá, sem az infláció, sem az energiaárak nem fognak csökkenni” - mondta Orbán Viktor reggel az állami rádióban. A miniszterelnök szerint a legfontosabb, hogy az ukránok és az oroszok mielőbb fegyverszünetet kössenek. A Híradónknak nyilatkozó külpolitikai szakértő erre semmi esélyt nem lát a köze
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Felgyorsítják a haltelepítéseket a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt munkatársai. Remények szerint az aszály miatti akadályok ellenére is tudják decemberig teljesíteni tudják az előírt mennyiségek vízbe juttatását.
A kormány még a szerzetesek és apácák olyan rendházaira is gondolt, amelyekben nincsenek önálló lakások, ezeken a helyeken a létszám alapján számolják ki a kedvezményes mennyiséget.
Az új eljárás lényege, hogy az ország bármely stroke centrumába sürgősséggel felvett betegről, a vizsgálati eredmények a felhőbe kerülnek, és az adatokat a mesterséges intelligenciával működő szoftver azonnal értékeli.
Hosszú idő után ismét találkozott azzal a férfival a Miskolcon élő Zsoldos Gábor, aki örökre tönkretette az életét. Ugyan az áldozat két éve novemberben csupán egy ütést kapott, ám olyan szerencsétlenül verte be a fejét, hogy azóta beszélni, írni és olvasni sem képes rendesen. A támadót életveszélyt okozó testi sértéssel vádolják, az előkészítő ülé
Péntek este jelent meg a Magyar Közlöny legfrissebb száma, amiben a kormány kihirdette a kamatstop rendelet módosítását. Ebből kiderült, hogy a legfeljebb 5 éves kamatperiódusú hitelekre is alkalmazni kell a kamatstopot.
Eddig példátlan akciót jelentettek be a XV. kerületben: jövő pénteken az összes óvoda zárva marad, közel 400 dolgozó vesz részt polgári engedetlenségben. Az egyik intézmény vezetőjével beszélgettünk.
Ép ésszel felfoghatatlan, ki verne át, károsítana meg szándékosan anyagilag egy beteg gyermeket nevelő családot. A gerincvelői izomsorvadással, SMA-val küzdő Tomikáról lapunk többször is írt. Szülei lassan már egy éve küzdenek azért, hogy megkaphassa a számára életet jelentő génterápiát. Az energiaválság miatt egyébként is nehéz gyűjteni, hát még a