A Tesco magyarországi vezérigazgatója, Pálinkás Zsolt elárulta, mit gondol a kormány által bevezetett ársapkáról, és azt is elmondta, szerinte miért van hiány pont ezekből a termékekből.
Pécs egyik városrészében, Ispitaalján a Temesvár utca felől a Köztársaság téri óvoda területére láttak besurranni egy sakált a járókelők csütörtökön. Hírek szerint nem ez az első eset, hogy a lakók az aranysakál városi jelenlétére panaszkodnak.
Megkérdeztük a BKK-t, a Szegedi Közlekedési Kft.-t, valamint a Miskolc Városi Közlekedési Zrt.-t, hogy a debreceni trolibuszok és villamosok járatritkítása után az ő kötöttpályás, elektromos meghajtású járataikban lesz-e változás a villamos energia árának megugrása miatt.
Előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt állítja bíróság elé a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség azt az 58 éves férfit, aki meg akarta ölni a feleségét februárban, mert azt gondolta, hogy megcsalta.
Mint ismert, Dzsudzsák Balázs vasárnap a Görögország elleni meccsen búcsúzott a magyar válogatottól. A focistától azóta számos híresség és közéleti szereplő köszönt el, a sorból pedig nem maradhat ki Orbán Viktor sem.
Luxusautók versenyeztek a hétvégén az M5-ösön, aminek nagyon csúnya vége lett: egy román rendszámú Lamborghini Huracán durván összetört számolt be a hírról a Tények.
Egy Budapest-kalauz megírásához jó sokat kell járni a várost. És ha az ember négy éve már megcsinálta ugyanezt, azt is észreveszi, hogy mik az újdonságok. A külvárosi fejlesztésektől a belvárosi vendéglátódivatig.
Az orosz-ukrán háború kirobbanása óta a V4-ek kapcsolata erősen hullámzik, a héten a cseh parlamenti elnökök bojkottja miatt elmarad egy találkozó, de 24-én Orbán Viktor, Morawieczki és Heger kormányfők mellett Kassán Petr Fiala is ott lesz.
Hétfő reggel ismét emelkedett azoknak a benzinkutaknak a listája, amelyek nagy gondban lehetnek az üzemanyag-ellátással, közölte a Független Benzinkutak Szövetsége (FBSZ), amely folyamatosan bővíti a listát.
Elképesztő mértékben megnőtt a bankkártyákra, számlán tartott pénzünkre ácsingozó bűnesetek száma az elmúlt években. Mindössze öt év alatt a százszorosára nőtt az ilyen, jellemzően kamu hívásokkal és levelekkel végrehajtott csalásokkal elsíbolt pénz mennyisége, és a csalók folyamatosan változtatnak a módszereiken. Megkérdeztük a bankokat, hogyan fo
A Deák Ferenc tér és Ferenciek tere állomásokon napokon belül elkezdődnek az átadás-átvételi eljárások. A gépészeti és elektromos berendezések már üzemképesek, a hő- és füstelvezető rendszerek tesztelése pedig már sikeresen be is fejeződött. Még további négy helyszínen zajlanak felújítási munkálatok, a Lehel tér, Nyugati pályaudvar, Arany János utc
Azokra az állami és önkormányzati tulajdonú bérházakra is kiterjeszti a rezsicsökkentést, amelyek nem minősülnek társasháznak – ismertette az államtitkár a kormány döntését.
Lezárult a 2022-es népszámlálás második, számlálóbiztosi szakasza. Akik az online adatszolgáltatási időszakban nem tettek eleget adatszolgáltatási kötelezettségüknek, és a számlálóbiztosok sem érték el őket, november 21. és 28. között, a települési jegyzőt felkeresve tölthetik ki a népszámlálási kérdőívet.
Lezárult a 2022-es népszámlálás második, számlálóbiztosi szakasza. Akik az online adatszolgáltatási időszakban nem tettek eleget adatszolgáltatási kötelezettségüknek, és a számlálóbiztosok sem érték el őket, november 21. és 28. között, a települési jegyzőt felkeresve tölthetik ki a népszámlálási kérdőívet.